Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)

2006-05-19 / 114. szám, péntek

„Hosszan nyúljon, mint e hurkaszál, Életünk rokkáján a fonál. Valamint e sültre a mi szánk: Mosolyogjon a sors szája ránk; S pályánk áldásával öntse le, Mint e kását a zsír özöne. ” (Petőfi Sándor) IZVILAG „Semmi sem jó vagy rossz, a véleményünk tészi azzá - mondta a Mester. - Az egyik ember könnyedén megtartotta a vaUásos böjtöt a hét minden napján. A másik éhen halt ugyanattól a koszttól. ” (Anthony de Mello) 2006. május 19., péntek 6. évfolyam 10. szám A szárnyas gazdaságos házi feldolgozása Ha magunk végezzük, jóval olcsóbb, mint ha külön-külön vesszük meg a részeket 12. oldal Desszert a szemnek Hegyi Barbara csokoládéja A Recepttéka finom csirkefalatjainak elfogyasz­tása után Zorán fotóiban gyönyörködhetünk 13. oldal ízletben Krumplipüré négy knédlivel Meglehetősen faramuci párosítás, ha meglát­nám, el is menne az étvágyam azon nyomban 14. oldal Hegyi Barbara: „Főzési ötletekből kifogyhatatlan vagyok. Nekem egy ebéd vagy egy vacsora elkészítése szórakozás, izgalmas variálgatás, szenvedélyes sürgés-forgás." A tojásos nokedlitől a részeg csirkén át a csokoládéig Három nyelven hallottam őt beszélni: oroszból jeles, angolból kiváló, franciából kitűnő. Hegyi Barbara - a vígszínházi Sok hűhó sem­miért felvágott nyelvű Beat- ricéje, aki ugyanolyan szen­vedéllyel gyúrja a tésztát, mint a férfiszívet -, a főzés­tudományban sem csak a konyhanyelvig jutott. Mes­terszakács lehetne, ha pá­lyát változtatna. SZABÓ G. LÁSZLÓ Továbbképzését ő maga szorgal­mazta, mégpedig rengeteg anyag- gyűjtéssel. Házi könyvtárában a drámairodalom és a szakácsművé­szet majdnem egyforma kötet­számban van jelen. Ami nem azt je­lenti, hogy drámából kevés van a polcán, viszont szakácskönyvből ir­galmatlanul sokat vásárolt az el­múlt évek során. Elolvas egy receptet, s még mi­előtt becsukná a könyvet, nekiáll és megcsinálja? Elolvasom, végiggondolom és megcsinálom, de nem biztos, hogy pont úgy, mint ahogy le van írva. Az ázsiai ételeknél nem fantáziá­tok, mindent úgy csinálok, ahogy a könyvben szerepel, csak hogy az ízhatás meglegyen, de más dolgok­nál mindig belekomponálok. Tehát fantáziaszakács? Mondjuk inkább azt, hogy nem vagyok gyáva. Vagy, hogy nem fő­zök unalmasan. Meddig merészkedik el? Vagy nincs az a határ, amelyet ne mer­ne túllépni? Sütésben ügyetlen vagyok. A hajtogatott vagy a kelt tészta nem az én műfajom. Rozi lányom ked­véért azonban megtanultam ke­nyeret sütni. De nagyon jó nokedlit is tudok csinálni. Palacsintát vi­szont nem, pedig nagyon közel áll egymáshoz a két tészta. Zorán, még szerelmünk hajnalán, egyszer iszonyúan megsértett. Finom tojá­sos nokedlival vártam, és azt kér­dezte: „Mirelit?” Akkor még nem tudta, hogy nálam rendelni is le­het. Elég, ha valaki azt mondja: „Úgy ennék valamit...!”, én már ne­ki is állok. Nekem a főzés nem okoz gondot. Premierünk volt, a bemu­tató után éjjel fél egykor feljöttek hozzánk a barátaink. „Éhes vagyok - közöltem -, ti nem ennétek vala­mit?” „Jaj, ne hülyéskedj már!” - mondták kórusban. A tonhalas spa­gettire azonban mindenki rábólin­tott. Mire kifőtt a tészta, minden készen volt. Nem akarták elhinni, hogy hat hét kemény próba után, éjjel egykor nekiáltok főzni. Csak­hogy a főzés engem megnyugtat. A tojásos nokedlit hol tanulta? „Bernarda Alba házában” min­denkijói főzött. A mamám is, a da­dám is, sőt anyám nagynénje is. A nagymamám nem élt velünk, de ő is híresen jó szakácsnő volt. Engem pedig gyerekkoromtól fogva érde­kel a főzés. A férfiakat ugyanis tény­leg a hasukon keresztül lehet meg­fogni. Ez a mondás súlyosan igaz. A fiatal lányoknak ezért azt tanácso­lom: a köldökükbe rakott pearcing, a műköröm és a felpumpált cicik helyett a finom falatokkal, a klassz ízekkel sokkal többet elérnek. El­árulom: az ebbéli tudományomból, hogy hipp-hopp csináltam valamit, nagyon sok sikerem szánjiazik. Fő­zési ötletekből egyszerűen kifogy­hatatlan vagyok. Nekem egy ebéd vagy egy vacsora elkészítése szóra­kozás, izgalmas variálgatás, szenve­délyes sürgés-forgás. A káposztás cvekedlihez is én csinálom a tésztát. Egyszer úgy elszámítottam magam, hogy estére sem értem a végére, amikor el kellett indulnom az elő­adásra. Szóltam anyámnak, hogy semmi baj, hagyjon úgy mindent a lisztezett tálcákon, majd jövök és befejezem. És éjjel fél kettőig metél­tük a tésztát. Az egész lakásban szállt a liszt, de halálosan élveztük. A tojásos nokedli tésztájába én min­dig tejfölt teszek, attól lesz finom. De csináltam én már sushit is, vagy angol pudingot. Kollégáitól tudom, hogy cso­koládéban is verhetetlen. Ez ho­gyan kezdődött? Megnézte Ju­liette Binoche egyik régebbi film­jét, amelyben friss csokival te­kerte el Johnny Depp fejét, és... ... hol volt még akkor Binoche filmje, amikor mi már ipari szinten gyártottuk a csokit! Sehol! Megvet­tem a Nagy csokoládékönyvet, és addig tanulmányoztam, míg egy szép napon egyszer csak belevág­tam. Karácsony előtt ez most már hagyomány nálunk. Összegyűlnek a főzőasszonyok, a barátnők, a fér­jek, és mártogatunk. Először ter­mészetesen megcsináljuk a masz- szát, pörköljük a mogyorót, meg­öntözzük cukorral, karamellizá- lódik, s amikor lehűl, összetöröm, átdarálom, belekeverem a tejszínes csokoládémasszába, öntök hozzá karamellszirupot, a kész golyókat pedig bemártom a csokoládéba, hogy legyen egy burka. A végered­mény: csodás és gyönyörű forma. Irgalmatlan mennyiséget csinálunk műidig, több mint ezer darabot. Annyira jó ajándék! Ráadásul „hand made, home made”. Vagyis kézi, házi készítmény. Hány éve működik a „céh”? Kilenc. Azóta, hogy megvettem a könyvet. Természetesen nem ál­lunk neki hetente, csak egyszer egy évben. Karácsonykor. Azon a két napon viszont teljes fahéj-, vanüia- és csokoládéillat van a lakásban. Minek van még ekkora tradíci­ója a családban? A részeg csirkének. Azt viszont minden hónapban csinálunk Zo­ránnal. Olyan borban fürdőt? Besózzuk a csirkecombokat, az­tán berakom egy szlovák vaslábos­ba, só, bors, rosé vagy fehér bor, majdnem ellepi, sárgarépa, új­hagyma, gomba, aztán be a sütőbe, puhul, párolódik, s amikor kész a csirke, színesítem körtével, almá­val, naranccsal. Csak úgy a la Barbara, vagy írásos emlékek alapján? Ez a mama receptje. Akárcsak a húsleves marhalábszárból. Én a krémlevesekben vagyok otthon. Sütőtök-, krumpli-, cékla-, spárga­krémleves. Rozi is szereti mind­egyiket. Ezt kapta, ebbe nőtt bele. Kétévesen már úgy ette az olívabo- gyót, mint a szőlőt. De a halakat és a sajtokat is szereti. Akár a kolbászt és a szalonnát. Zorán pedig, gondolom, élve­zi, hogy hét nyelven főz a párja. Ő inkább arra kér, hogy ne főz­zek, mert tudja, hogy azt megesz- szük. Holnap például vacsorára csülkös bableves lesz kolbásszal és füstölt oldalassal, utána pedig má­kos guba tejszínes krémsajttal. Krémsajttal? ■ Mascarponéval. Összekeverem kis tejjel, és felfőzöm. Plusz vaníliás cukor, pici vaníliaesszencia és ma­zsola. Ebben főzöm meg a mákot, és belekeverem a kiflit. Irgalmatla­nul finom. Kigúvad a szemed, nem hiszed el, mit eszel. Hogyan lehet aludni egy ilyen vacsora után? Ez a másik dráma. Hibátlanul! Hason? Naná, hogy leguruljak az ágyról! Ebben csak az az őrület, hogy nem lehet büntetlenül megúszni. Időn­ként azonban keményen visszafo­gom magam. Tíz napig léböjtkúrán vagyok, mert a jelmezeimet, ugye, nem lehet kiengedni. Egészséges táplálkozás, racio­nális étkezés kacagva leintve? Azt azért nem! Rengeteg salátát, zöldséget eszünk, viszonylag kevés húst, sok halat. Fehér kenyeret csak a csülkös bableveshez, fehér kiflit csak a mákos gubához. Általában barna kenyér van otthon, és min­dent friss alapanyagból főzök. Magyarország határain túl hol ette a legfinomabbat? Nem tudnék kiemelni semmit, mert azt szoktam mondani: annál nagyobb élmény nincs, mint azt en­ni, amit a helybeliek esznek. Prágá­ban knédlit, Japánban sushit, a franciáknál csigát (magyar behoza­talt!) és osztrigát. A rántott húst krumplival sehol nem keresem. Aki szeret főzni, az enni is imád, s nem mindegy neki, hogy mi van a tányé­ron. Nálunk nagy a ház, nagy a kert, nagy a konyha, s állandóan ez van. Eszünk, iszunk, beszélgetünk, nem a számítógép előtt tologatjuk az egeret. Bukás? Nem színpadi - főzés­beli! Felütötte a fejét a biokultúra. Mindenki erről beszélt a táborunk­ban. Jött a jó Géza, a Hegedűs D., hogy „hajdinakása!”. És Encikém is megerősítette, hogy az marhajó. A kölest és a kuszkuszt nagyon szere­tem, tudom is csinálni mindkettőt, de a hajdinának olyan rossz szaga volt, hogy azt mondtam: „Good bye!”, és lábassal együtt repült a kukába. Azóta hozzá nem nyúltam. Hogyan is fejezzem ki magam? Nem érzek belső késztetést, hogy megismételjem. Nyári befőzés? Érdekelt és igyekeztem beleta­nulni. A nagynéném kertjében olyan barack termett, amilyennel azóta sem találkoztam. Magva vá­ló, finom kajszi, már akkor dzsem volt, amikor levettem a fáról. Lefor­ráztuk, leszedtük a héját, kristály- cukor, barack, megint egy réteg kristálycukor és megint a barack, egy percig sem főzöd, tüzet nem lát, szinte állandóan kevered, amíg a cukor megeszi a barackot, és tar­tósítja. Isteni! A barack után pedig elkezdtem csinálni a meggyet. Felment a legény a fára? Ha lett volna fa! Vettem, kima­goztam, rászórtam a cukrot, ráön­töttem a konyakot. így minden té­len volt egy kis konyakos meggy a kamrában. De grapefruitot is rak­tam már el. Babra munka lehet. Hát, ha van macerás történet, akkor ez az! A gerezdeket le kell hártyázni, s csak utána öntheted le cukorsziruppal, amelyben ott a fa­héj és a szegfűszeg. Egy ültödben úgy eszed meg, mint a semmit! Savanyúságot is szokott elrak- ni? Kovászos uborkát minden nyá­ron. Káposztát azonban nem sava­nyítok. Annyi időm nincs. Végül is nem szakácsnő vagyok, nem ez a fő foglalkozásom. Vagy mentem vol­na inkább annak? Százhatvan kilós lennék, és csak főznék és főznék. Ha valami meglepetéssel akar előrukkolni... mondjuk, egy víg­színházi buliban mivel lepte meg legutóbb a kollégáit? A Sok hűhó semmiért 150. elő­adása után buliztunk nemrég. Vadkacsamájból csináltam pásté­tomot, s áfonyával tálaltam. De van egy másik specialitásom is: a fokhagymás-zöldfűszeres sajt­krém. Ügy tűnt, azt is szerették a kollégák. Hány napig tudna megélni a házi tartalékaiból? Hetekig biztosan. Nagy a mély­hűtőnk, sok minden elfér benne. Szeretem, ha tudom, hogy van mi­hez nyúlni. Van olyan étel, amelytől ki­mondottan irtózik? A rántott velőnek nem vagyok a barátja. A körömpörköltet viszont én is megfőzöm. Meglepetés? Amikor én lepem meg saját ma­gamat? Az is előfordul néha. Leg­utóbb például a sárgaborsó-főzelék volt ilyen. Meghallottam, és vala­hogy beállt az agyamba. Vettem a piacon füstölt bordát, olyan egé­szen vékony pléholdalast, és bele­főztem a tejszínes sárgaborsó-főze­lékbe. Természetesen nem maradt ki belőle a kolbász és az újhagyma sem, a végeredmény pedig üvöltött a sör után. Rozi már átveszi olykor a sta­fétabotot? A fakanalat? Próbálkozik. Látja, élvezi. Van ebben persze taktika is a részemről. Az otthon melegéhez az otthon illata is hozzátartozik, ezt pedig tovább kell vinnie, hogy majd legyen mit átadnia saját gye­rekeinek. Kurz und gut: én ezt na­gyon fontosnak tartom. Zoránnak mi a nagy kedvence? Ami jöhet éjjel-nappal, télen is, nyáron is? Zorán mindent szeret. A jó túrós csuszának viszont sosem tud ellen­állni. „Vacsorára csülkös bableves lesz kolbásszal és füstölt oldalassal" „Hol volt még Binoche filmje, amikor mi már ipari szinten gyártottuk a csokit!“ (Sztevanovity Zorán felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents