Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)
2006-05-19 / 114. szám, péntek
10 Évforduló - hirdetés ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 19. www.ujszo.com Ötszáz évvel ezelőtt, 1506. május 20-án elfeledve, nagy szegénységben halt meg Valladolidban az Újvilág felfedezője, Kolumbusz Kristóf legendák, rejtélyek Kolumbusz valószínű sírhelye a sevillai székesegyházban (ČTK/AP) Tények, A nagy embereket számtalan legenda övezi, életük homályos részeit a legváltozatosabb módon színezi ki az utókor fantáziája. Kolumbusz Kristóf ebben a tekintetben vezető helyet foglal el. Csak egyet tudunk róla biztosan: 500 évvel ezelőtt hunyt el. OZOGÁNY ERNŐ Tucatnyi város verseng a dicsőségért, hogy ő adta e merész hajóst a világnak. A történészek nagy része Genova mellett tette le a voksot. Csakhogy van egy bökkenő: ha Kolumbusz Olaszországban töltötte élete első 20 évét, miért nem tudott olaszul? Ráadásul csak spanyolul és kasztüiai nyelven beszélt, valamint latinul írta feljegyzéseit. A legendaszövők kézenfekvő válasza: a spanyol zsidóüldözések elől menekültek ősei Itáliába, hazát váltva, vallást is váltottak: katolikusok lettek. Az tény, hogy 1492-es útját jórészt genovai bankok pénzelték, amelyek a busás haszon reményében hangoztatták: született olaszról van szó. Ám minden település, amely nevének változataira - Colonia, Colombo, Columbus, Colomb, Colon, Co- lomo - hasonlított, részesülni kívánt a dicsőség fényéből. Persze halála után, mert életében számtalan méltánytalanság érte. Olyany- nyira, hogy alkirályként koldusszegényen halt meg. Születési idejét tekintve annyi tűnik bizonyosnak, hogy valamikor 1451. augusztus 25-e és október 31-e között látta meg a napvilágot. Az első biztos pont, hogy 1476. augusztus 14-én hajótöröttként vetődött a portugál partokra. Az előző napon a genovai kereskedőhajókat a közelben francia kalózok rohanták meg. Ez a tény persze újabb fantáziálásra adott okot: a Colombo nevű férfiú talán az egyik francia bárkáról zuhant a vízbe... A Cristóbal Colónként ismertté vált fiatalembert egy hónap múltán Lisszabonban találjuk, ahol öccse, Bartolomeo Colombo térképüzletében dolgozik. Házasságot köt Felipa Perestrello e Moniz nemes kisasszonnyal, s ennek köszönhetően megnyílik az útja a portugál királyi udvar felé. Egy expedíció elképzelhetetlen az uralkodó anyagi és erkölcsi támogatása nélkül, így minden erejét arra fordítja, hogy elérje célját: nyugati hányban áthajózzon Indiába. Terve egyszerűnek tűnt: tekintve, hogy egyre szélesebb körökben hirdették, hogy a Föld gömbölyű, csupán nyugati hányban kell utazni, hogy elérjük Japánt, Kínát és Indiát. Csakhogy nem számolt két aprósággal: a portugál hajósoknak gazdag tapasztalatai voltak a hajózással a parti vizek mentén és nagyon tartottak a nyűt tengertől. Ezért Afrika megkerülését részesítették előnyben, így kívántak eljutni Indiába. A széljárásokat illetően lényegében igazuk volt: egy vitorlás a nyüt tengeren akár hónapokig vesztegelhet. Azt persze senki sem sejthette, hogy nem a legrövidebb utat kell választani: először délnyugatra, majd északnyugatra kell venni az hányt, a legkedvezőbb széljárások mentén. Ennek megfelelően szinte az öngyilkosság határát súrolta Kolumbusz terve. Nem is kapott rá pénzt. Lehet, hogy emiatt, de egyes források szerint hitelezői elől menekült Spanyolországba. Ami tény: felesége 1485-ben meghalt, az akkor hétéves Diego fiával a spanyolországi Pálosban telepedett le. Több pártfogót sikerült találnia tervének, közöttük a befolyásos Medina-Celi herceget, aki kieszközölte, hogy az uralkodó pár foglalkozzék az ügyével. Annyi tudható, hogy Izabella királynő gyóntatója, Talavera atya vezetésével megbízott testület az ödetet elvetette. Ezen a ponton következik életének homályos része: egyes történészek azt állítják, hogy ekkor genovai támogatással igenis eljutott áhított „Indiájába”. Ami bizonyítható tény: 1492 áprilisában a spanyol uralkodó pár támogatásáról biztosítja Kolumbuszt, admirálissá és az új területek alkhályává nevezik ki. Azóta a történelemkönyvek lapjaira került, hogy a Santa Maria karakk, a Pinta és a Nina karavella 1492. augusztus 3-án futott ki Palos kikötőjéből. A babonás tengerészek a lehető legrosszabb jelnek tekintették, hogy a Kanári-szigetek közelében a Pinta léket kapott, s csak szeptember 6-án folytathatták útjukat. És hamarosan bekövetkezett az is, ami miatt a portugálok nem merészkedtek ki a nyüt óceánra: elállt a szél. A legénység egyre elégedetlenebb lett, sőt nyüt lázadástól is tartam kellett. Kolumbusz műiden cselt bevetett: gazdagságot ígért nekik, közszemlére tette a hajókönyvet, különféle manővereket hajtatott végre. Egy dologról bölcsen hallgatott: hogy a hajónaplóban a Föld méreteit sokkal kisebbnek, a hajó által megtett távolságot a valóságosnál lényegesen nagyobbnak tüntette fel. Kész csoda, hogy e sorozatos csalások ellenére október 12-én a Pinta ügyeletes matróza Rodrigo de Triana lekiáltotta a kosárból a megváltást jelző „föld” szót. Kolumbusz el is nevezte a Megváltóról San Salvadornak. A bennszülötteket - mert azt hitte, Indiában van - indiánoknak szólította. Érdekes, hogy miközben pontosan beszámolt arról, hogy az őslakosok meztelenül járnak, nagyon szegények, ismeretien ételeket - kukoricát, burgonyát - esznek, furcsa növényi levelekből sodort rudacskákat szívnak, eszébe sem jutott, hogy nem a gazdagságáról híres Indiában jár. Közben a Pinta eltűnt, csak hetek múltán került elő. Valószínűleg, kapitánya az áhított gazdagság felé vette az irányt. Az év karácsonya újabb megpróbáltatást hozott Kolumbusz számára: a matrózok tapasztalatlansága miatt a Santa Maria zátonyra futott, így csak egy hajója maradt. Mivel a Nina kicsinek bizonyult valamennyiük továbbszállítására, 39 önként jelentkezőt hátrahagyott, a Karácsonyról elnevezett Navidad településen, amelyet a Santa Maria roncsaiból építettek. 1493. január 4-én utolsó hajójával elhagyja Navidadot, de ezúttal szerencséje volt: két nappal később rábukkant az elkóborolt Pintára. Közösen folytatták útjukat, csakhogy viharba keveredve elvesztették egymást. Hosszas kalandozás után 1493. március 15-én megérkezett Pálosba. A hazardőr Kolumbuszt óriási ünneplésben részesítették, aki még ugyanabban az évben visszaindult. A későbbiek folyamán még 1498-ban és 1502-ben járt a kontinensen. Közben Vasco da Gama Afrika megkerülésével eljutott az igazi Indiába, ahol valódi hatalmas kincseket talált. Ez Kolumbuszt kegyvesztetté tette a spanyol udvarban, sőt még csalónak is kikiáltották. így aztán amikor egy élelmes tengerész, a valódi csaló, Amerigo Vespucci megjelenteti leírását az Újvüágról, bebizonyítva, hogy az nem India, mindenki megfeledkezik Kolumbuszról. Olyany- nyira, hogy a könyv német fordítója, Waldseemüller nyomdász javaslatára Amerigo (Imre) földjének, Amerikának nevezik el. Kolumbusz visszavonultan, szegénységben halt meg Valladolid- ban 1506. május 20-án. Családi körben temették el az egykori „indiai” alkirályt. Diego fia nem nyugodott bele ebbe a megaláztatásba, végül sikerült kieszközölnie, hogy apját a sevillai székesegyházban újratemessék. Ekkor sírkövére is felírták, hogy ő fedezte fel az Újvilágot. Ha bárki is azt hiszi, végre nyugalmat lelt, alaposan téved. Kolumbusz menye, Diego Colon özvegye ugyanis fejébe vette, hogy félje halála után „méltóbb” helyre szállítja a hamvakat: a Santo Domingó-i székesegyházba. Tehát Kolumbusz, halála után egy emberöltővel ismét hajóra került, hogy végső nyugalmat leljen Bartolomeo testvére, Diego fia és Luis unokája mellett. Ám 1759-ben a franciák elfoglalták a szigetet, s a spanyol flotta főparancsnoka úgy döntött, Kolumbusz nem nyugodhat „idegen” földben, ezért maradványait Havannába vitték. Csakhogy 1898-ban Kubát az amerikaiak elhódították a spanyoloktól, ekkor újra hajóra kerültek az elhíresült hamvak, hogy visszaszállítsák a sevillai székes- egyházba. Ezzel a rejtélyek sorának koránt sincs vége: 1877-ben a Santo Domingó-i székesegyház átalakításakor egy ólomládára bukkantak. A benne talált okiratok szerint, amikor Kolumbuszt a spanyolok Havannába „menekítették”, tévedésből Diego fiának maradványait vitték magukkal. így a mai napig két székesegyház - a Santo Domin- gó-i és a sevillai - is azzal dicsekedhet, hogy benne őrzik minden idők legmerészebb utazójának hamvait. BP-6-11894
