Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)

2006-05-13 / 109. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 13. Régió - hirdetés 5 A Nyitra-Aranyosmarót úton az elmúlt hat évben több százan sérültek meg, 47-en pedig meghaltak Éhségsztrájk a gyorsforgalmi útért Aranyosmarót/Pozsony. Ma éhségsztrájkba kezd a kor­mányhivatal épülete előtt az aranyosmaróti polgár- mester asszony. Serafína Ostrihoňová ezzel az el­szánt cselekedettel az Aranyosmarótot Nyitrával összekötő gyorsforgalmi út megépítését szeretné sürgetni. VRABEC AAÁR1A A tervezett éhségsztrájkot még januárbém bejelentette a tempera­mentumáról és szókimondó ter­mészetéről ismert polgármester asszony, és a kitűzött dátum sem véletlenszerű - május 13-án van a születésnapja, valamint Szűz Má­ria fatimai jelenésének az évfordu­lója, akit védőszentjének tart. „Tel­jesen komolyan gondolom a dol­got, és a Szűzanya majd segít en­gem, hogy végig tudjam csinálni” - mondja Ostrihoňová. A Nyitja és Aranyosmarót közti, halálútnak is nevezett útszakaszon ma háromszor annyi kocsi halad át naponta, mint tizenhét évvel ez­előtt, ennek következtében renge­teg a baleset is. Rendőrségi statisz­tikák szerint az utóbbi hat évben mintegy négyszáz ember megsé­rült és 47 meghalt az itt bekövetke­zett balesetekben vagy azok követ­keztében. A Zsitva menti régió polgármes­terei évek óta szorgalmazzák az új gyorsforgalmi út építését, de a köz­lekedésügyi minisztérium állásfog­lalása szerint leghamarabb 2010- ben kerülhet sor az átadásra. Serafína Ostrihoňová úgy véli, ad­dig semmiképpen nem várhatnak, és elhatározásától az sem tántorí­totta el, hogy a Dopravoprojekt tár­saság a héten tárgyalásokat kezde­ményezett a régió polgármesterei­vel a Bélád (Beladice) és Garam- németi (Tekovské Nemce) közti, vagyis a halálúttal párhuzamos gyorsforgalmi útszakasz építéséről. Azt mondja, az éhezést addig nem hagyja abba, amíg a közlekedés- ügyi minisztériumban ki nem tűzik az építkezés megkezdésének pon­tos dátumát. A régió többi polgármestere ugyan szintén fontosnak tartja a gyorsforgalmi utat, de a figyelem- felkeltésnek erről a szélsőséges módjáról visszafogottan nyilat­koztak. Legtöbben úgy vélik, a polgármester asszony csak nevet­ségessé teszi magát, úgysem ér el semmit, ezért egyiküknek sem for­dult meg a fejében, hogy csatla­kozzon hozzá. Komárom 37 millió koronás többlettel zárta 2005-öt, pályázatok révén tavaly 96 Két aláírásgyűjtés Őrsújfaluban V. KRASZN1CA MELITTA Komárom. Jól gazdálkodott a város a 2005-ben, és 37 millió ko­rona többlettel zárta a tavalyi évet. Ez derült ki a zárszámadásból, amelyet csütörtökön fogadott el a képviselő-testület. A 691,28 milliós költségvetés be­vételi oldalát 87,15, kiadási oldalát pedig 81,63 százalékra teljesítette a város. Bastrnák Tibor polgármester kiemelte: 2005-ben 96 millió koro­nát sikerült pályázatok útján lehív­ni. Az egyes alapokban (tartalék-, beruházási- és szociális alap) de­cember végén összesen közel 90 millió koronája volt a városnak. A testületi ülésen két petícióval is foglalkoztak a képviselők, mind­kettőt az őrsújfalui városrész pol­gárai nyújtották be. Az elsőben az ellen tiltakoztak a lakosok, hogy a Szentpál majorban húsz, alacsony komfortfokozatú szociális lakást készül építem a város. Indoklás­ként felhozták, hogy egy évtizedek óta kialakult együttélési formát bontana meg az új lakók kiköltöz­tetésével a város, és ezek a szociáli­san rászoruló polgárokat nem is Őrsújfalu „termelte ki”. A képvise­lők ezt a petíciót elutasították. A másik beadványban az ellen emel­ték fel a szavukat az őrsújfaluiak, hogy az egykori alapiskola üresen álló épületét szociális célokra hasz­nálja a város. Várady Koméba, a petíciós bizottság tagja a testületi ülésen kifejtette: az iskola épületét kultúrházként működtethetnék, a településen lévő 140 éves kultúr- ház ugyanis olyan rossz állapotban van, hogy javításába már nem ér­demes pénzt fektetni. „Őrsújfa­luban a rossz körülmények ellené­re nagyon intenzív kulturális élet folyik, tánccsoport, színjátszócso­port működik, aktív a Csemadok alapszervezet, tehát a kultúrházat szinte a hét minden napján kihasz­náljuk” - mondta. Egyben arra is felhívta a képviselők figyelmét, hogy az öreg kultúrház nagyon vonzó helyen található, tehát azt a telket a város biztosan egyéb cé­lokra is ki tudná használni. A pol­gármester utalt arra, hogy a volt is­kolában nem tervezte szociális la­kások létesítését a város. Az, hogy februárban tíz napra odaköltöztet­ték az életveszélyessé vált lakó­milliót sikerült lehívni tömbből a romákat, csak szükség­megoldás volt. Az iskolaépületet a tervek szerint versenytárgyalás formájában akarták értékesíteni, de a lakossági beadvány miatt egy­előre nem került napirendre eladá­sa. A képviselők csütörtöki döntése értelmében a beadvánnyal előbb az illetékes szakbizottságok foglal­koznak, majd a képviselők is tár­gyalnak róla. A testületi ülésen elhangzott az is, hogy jól halad azoknak a laká­soknak az értékesítése, amelyekből a város kiköltöztette a lakbérhátra­lékos polgárokat. A napokban ti­zenegy ilyen lakás árverése zajlott, és eladásukból a 4,64 millió koro­nás kikiáltási árral szemben 6,5 millió korona folyt be. „Jól megfi­gyelhető, hogy az utóbbi időben emelkedik az egyes és kettes lakó­telepen is az ingatlanok értéke, mi­után folyamatosan kiköltöztetjük onnan a hátralékos bérlőket és a szociálisan összeférheteden polgá­rokat” -jegyezte meg ezzel össze­függésben a polgármester. Már nem Komárno, hanem Komárom Elfogadták a képviselők a város hatáskörébe tartozó oktatási intéz­mények alapítóleveleinek módosítását. A magyar nevelési nyelvű óvodák és a magyar oktatási nyelvű alapiskolák számára jó hír, hogy az intézmények magyar nyelvű megnevezésében ezentúl magyarul szerepel a város neve; azaz a továbbiakban használhatják a Komá­rom megnevezést, (vkm) A Nyitrához közeli Diósmajorban öt család egy fillér lakbért sem fizetett, és a többi is csak hébe-hóba Már a szociális lakásokból is menniük kell ÚJ SZÓ-HÍR Nyitra. Lakbérhátrálék miatt kilenc családot költöztet ki a köze­li napokban a város önkormányza­ta azokból lakásokból, ahová ta­valy ősszel ugyancsak tetemes adósságaik miatt kerültek. A vá­rosszéli Diósmajorban Nyitra har­minchat, alacsony komfortfokoza­tú szociális lakást építtetett állami támogatással. Azokat a roma családokat köl­töztette oda, amelyeket a Előrka la­kótelepről lakoltattak ki, és ame­lyeknek összjövedelme elérte a lét­minimum másfélszeresét. Ennek kellett volna garanciául szolgálnia arra, hogy itt már fizetni fogják a minimális, körülbelül ezer korona havi lakbért, csakhogy'hiba csú­szott a számításokba. A majorban ugyanis nincs szennyvízcsatorna, és a pöcegödör kiszivattyúzása úgy felemelte a szolgáltatások árát, hogy a nagyobb családok havi re­zsiköltsége elérte a 13-14 ezer ko­ronát - ezért a pénzért pedig már luxuslakást is bérelhettek volna Nyitra belvárosában. Pavol Bielik, a városi lakásszö­vetkezet igazgatója korábban ab­ban látta a megoldást, hogy a lakók megtanulnak takarékoskodni a víz­zel, de ez utópisztikus elképzelés­nek bizonyult. Mint kiderült, a bér­lők többsége még az áramot sem vezettette be a saját lakásába, mert a villanyórát is nekik kellett volna kifizetniük. Sokuk számára az is gondot jelentett, hogy naponta vá­rosi busszal utaztassák a gyerme­keiket iskolába. A harminchat család közül mos­tanáig mindössze tizenhárom fizet­te rendesen a lakbért, a többi hu­szonhárom összesen 680 ezer ko­ronás tartozást halmozott fel az el­telt több mint kilenc hónap alatt. Őket a városi lakásszövetkezettel kötött szerződés alapján már há­rom hónap után ki lehetett volna lakoltatni, de a téli hónapokban a hivatalnokok megkönyörültek raj­tuk. „Az elmúlt hetekben felszólí­tottuk a bérlőket, hogy rendezzék a tartozásaikat; aki legalább a hátrálék felét befizeti, az marad­hat, de a többieknek menniük kell - mondta el lapunknak Pavol Bielik. - Sokan megijedtek, rögtön hozták megmutatni a csekkeket, hogy be­fizettek ezer vagy kétezer koronát, „Visszaeső” hátralékos­ként nincs joguk újabb lakásra, valószínűleg rokonokhoz költöznek vagy az utcára kerülnek. de nyolc család egyáltalán nem re­agált, ezért őket a napokban kiköl­töztetjük. Öt család egyetlen koro­nát sem fizetett a beköltözése óta.” „Visszaeső” lakbérhátrálékos- ként az érintetteknek már nincs jo­guk újabb szociális lakásra; vélhe­tően rokonokhoz költöznek vagy az utcára kerülnek. Gyermekeik sorsát a városi hivatal szociális osz­tályának munkatársai felügyelik, de intézkedni majd csak a kilakol­tatást követően fognak. „Néhány anya a gyermekével talán kaphat helyet a városi menhelyen, de min­denkit biztos nem tudunk elszállá­solni. Állami intézményekben való­színűleg nem helyezik el őket, mert a romák nagyon ragaszkodnak a gyermekeikhez. Inkább szétszórják őket a rokonságban, mint hogy gyermekotthonba adják” - mondta Štefan Bôrik, a városi hivatal szoci­ális osztályának vezetője. Az üresen maradt lakásokba újabb lakbérhátrálékosok kerülnek - ha az adott körülmények mellett lesz jelentkező. Diósmajor ugyanis öt kilométerre van a várostól, egy küométerre a legközelebbi busz­megállótól, a telepen az óvodán kí­vül nincs semmilyen intézmény vagy szolgáltatás, és mostanra már a lakások is magukon viselik az első bérlők nyomait, (vm) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Késsel fenyegette meg a feleségét Pozsony. Május 11-én a kora esti órákban a rendőrséget a 158- as hívószámon riasztották egy III. kerületi lakásból. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy egy 43 éves ittas férfi tettleg bántalmazta a feleségét, majd késsel fenyegetőzve megtiltotta ne­ki, hogy elhagyja a lakást. A férfi eüen életveszélyes fenyegetés mi­att emeltek vádat, akár 3 év szabadságvesztésre is ítélhetik, (as) Ellopták az autót és az árumintát is Pozsony. Ismeretien elkövető után nyomoz a rendőrség, aki má­jus 11-én a délutáni órákban az egyik ligetfalui vendéglő elől eltu­lajdonított egy metálkék VW Passat Variant személygépkocsit. Az autóban mikroszkópok, szemüvegek és egyéb kellékek voltak, a jármű osztrák tulajdonosai éppen termékbemutatóra készültek. A céget az autó és az optikai eszközök eltulajdonítása következtében összesen 2,2 millió korona kár érte. (as) Mobilokat csent el az alapiskolás Nagymegyer. Lopás vétsége miatt emelt vádat a rendőrség a 15 éves M. J. ellen. Megállapítást nyert, hogy a tanuló április 3-án az első óra alatt a helyi Bartók Béla Alapiskola egyik üres tantermé­ben átkutatta az iskolatáskákat, és ellopott két mobiltelefont, ame­lyek együttes értéke több mint 10 ezer korona volt. (as) Letépte a láncokat a nő nyakából Pata. Megtámadott egy idős nőt egy 29 éves kábítószerfüggő férfi. Drogért ment egy szeredi terjesztőhöz, de az hitelbe nem adott neki, ezért üres kézzel távozott. Útban hazafelé találkozott két idősebb hölggyel. Először úgy tett, mintha csak útbaigazítást kérne, majd szóba elegyedett velük. Közben megfigyelte, hogy egyikük nyakán két aranylánc is függ. Egy hirtelen mozdulattal megpróbálta letépni a láncokat, amelyek úgy szétszakadtak, hogy csak az egyiknek egy darabját és a rajta függő ékszert sike­rült megszereznie. A szeredi városi rendőrök másnap elfogták a tettest, (gl) Súlyos baleset a Lévai járásban Ipolypereszlény/lpolyvisk. Hivatalosan meg nem erősített érte­süléseink szerint az út menti árokba sodródott, majd felborult egy poprádi jelzésű autó csütörtökön a két, Ipolysághoz közeli település közti úton. Az autó utasát (vagy utasait) állítólag Ipolyságról heli­kopterrel kellett kórházba szállítani, (ú) AJÁNLÓ Május 13. (szombat) Pozsonyepeijes - 17.00: da­lostalálkozó a művelődési köz­pontban, amelyen lébényi, gyar­mati, somorjai, pozsonyeperjesi, bősi énekkarok lépnek fel. (jóm) Komárom - 11.00: Zsolnai József professzor Tudomány és pedagógia címmel tart előadást a Danubius Multifunkcionális Központ nagytermében, (vkm) Május 14. (vasárnap) Dunaszerdahety - 16.00: anyák napi műsor a Szabó Gyula Magyar Tannyelvű Alapiskola ta­nulóinak előadásában a művelő­dési központban, (jóm) Május 15. (hétfő) Érsekújvár - 16.00: Megsi­ratta Európa címmel történelmi bemutató lesz a főtéren a Művé­szeti Galéria, a Thain János Mú­zeum és az Érsekújvári Rego- nális Művelődési Központ szer­vezésében. Vitéz keresztény-ke­resztyén ifjak csapnak össze a pogány törökkel, hastáncosnők mutatkoznak be, és a vendégek török ételkülönlegességeket küs- tolhatnak úgy, hogy az egyetlen garasukba sem kerül, (száz) GYŰJTÉS Nagyszombat Nagyszombat megye gyűjtést indított a súlyos kö­vetkezményekkel járó árvizek károsultjainak megsegítésére - tájé­koztatta lapunkat Ivan Krajčovič, a megyéi önkormányzat szóvivője. A gyűjtésre befolyt összeget közvetlenül az árvíz által sújtott közsé­gek és lakosok támogatására fordítják. Az adományok a DAR Trnav­ského samosprávneho kraja nevű alapítvány részére utalhatók, a 18786 90059/0200-as számlaszámra (variabilný symbol: 2006). (ú) Szakolcán vizsgálat indul Kómában a kismama Pozsony. Az Egészségügyi Fel­ügyeleti Hivatal eljárást kezdemé­nyezett a szakolcai kórházban, ahol áprilisban szülés közben kómába esett egy kismama. A hivatal kéri a kórház igazgatóját, hogy függessze fel a szülészorvos munkavégzését a kivizsgálás idejére. Az orvos mun­kája mellett az eset kivizsgálása so­rán ellenőrzik a kórház által nyúj­tott egészségügyi szolgáltatások komplex színvonalát is. (lpj) Tippek, javaslatok, észrevételek régióinkkal kapcsolatban regio@ujszo.com APRÓHIRDETÉS Sürgősen keresek gyakorlat­tal rendelkező kamionsofőrt nemzetközi fuvarozásra. Tel.: 0905/603 663. BR-6-12255

Next

/
Thumbnails
Contents