Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)
2006-05-10 / 106. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 10. Pénzvilág V Az adókedvezmény ugyan lendített az életbiztosítás piacán, ám a nyugat-európai szinthez képest még mindig nagyon jelentős tartalékokkal bír az ágazat Kevesen tudatosítják, hogy a biztosítás biztonság Tavaly a biztosítás piaca dinamikusan nőtt, összforgalma elérte az 53 milliárd koronát, ami főleg az életbiztosításokra vonatkozó adó- kedvezménynek köszönhető. Az elmúlt években a piac növekedési üteme 10 és 15 százalék között alakult. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az életbiztosítás piaca 1996 és 2001 között hallatlanul lendületes képet mutatott. A felfutás annak köszönhető, hogy felbukkantak az olyan, nemzetközi kitekintéssel és nagy tapasztalattal rendelkező pénzintézetek, mint az Amslico és az ING. Másrészt 2002-ben a banki licenced nem rendelkező pénzügyi szolgáltatók összeomlása megingatta a polgárok befektetési kedvét, s azóta az életbiztosítás növekedési tempója évi 10-15 százalék közöttire mérséklődött. Konkrétan tavaly a piac növekedés üteme 11,3% volt (ezen belül az élet- biztosítás 14,3%-kal emelkedett), ám ez a Szlovák Takarékpénztár biztosítási ágazata berobbanásá- nak köszönhető, nélküle mindössze 7 százalékkal bővült a piac. A Symsite Research piackutató szerint idén az életbiztosítás forgalma mintegy 12%-kal nő, ami abszolút számokban kifejezve 2 milliárd korona növekményt jelent, 2007-ben pedig további 11 százalékos gyarapodást ér el - ezzel a forgalma túllépheti a 25 milliárd koronát. A Szlovákiában működő biztosítók tavaly felemás évet zárhattak: egyrészt az életbiztosítás piaca minden várakozást felülmúlóan növekedett, másrészt a kötelező gépjármű-biztosítás lendülete az erős árverseny következtében megtört. Ami az életbiztosítást illeti, az ebből befolyó összeg 2005-ben 22 milliárd koronára rúgott (fejenként 4000 koronát jelent), ez 26%-os emelkedést jelent 2004-hez viszonyítva. A tavalyi intenzív bérkiáramlás (a reálbérek a vártnál gyorsabban emelkedtek), továbbá a tavaly bevezetett adókedvezmény - különösen a második félévben - megtette hatását. Aki ugyanis életbiztosítást köt, az az idei adóbevallásában bizonyos összeget leírhatott az adóalapjából, mégpedig legfeljebb 2280 koronát (12 ezer korona biztosítási díj befizetése után). Az adókedvezmény gerjesztette lendületből különösen a piacvezető Allianz-Szlovák Biztosító profitált, miután új szerződéseinek száma egy év leforgása alatt 31%- kal nőtt, elérve a másfél milliárd koronát. „Az életbiztosítás napjainkban a nagyobb nyugdíj érdekében történő takarékoskodás egyik legelőnyösebb formája” - vélekedett Lucia Muthová, az Allianz szóvivője. A második legnagyobb biztosító, a Kooperativa pedig ebben a kategóriában egyenesen 36%-os felfutást produkált. A 26%-os felfutás megtette a hatását, ennek következtében az életbiztosítás aránya a piacon belül tavaly elérte a 41,8%-ot, miközben 2004-ben az aránya csupán 40,5% volt. Ez még mindig nem éri el a nyugat-európai szintet, ahol az életbiztosítások dominálnak (mintegy 60%-os részesedéssel). Az arányszámok nyelvén kifejezve, míg nálunk az életbiztosításra fordított összeg a bruttó hazai össztermék (GDP) 1,5%-ára rúg, addig az Európai Unió régi magjában (EU 15) ez az arány eléri az 5%-ot. Szlovákiában tavaly egy főre 9790 korona volt a befizetett biztosítási díj, ebből az élet- biztosításra eső összeg 4090 koronára rúgott. Maradva a témánál, idén az életbiztosítások további szárnyalására számítanak, ugyanis januártól a munkaadók is adó- kedvezményt kapnak, ha hozzájárulnak munkavállalójuk életbiztosításához. Továbbá nő a polgárok azon felismerése, hogy az államra egyre kevésbé lehet számítani, vagyis aki idősebb korában sem akar szűkös anyagi keretek között élni, annak már most érdemes életbiztosítást kötni. Ennek némileg ellentmond az a tény, hogy a második nyugdíjpillér formájában komoly ellenfelet kapott. Sokan meg fognak elégedni azzal, hogy saját nyugdíjszámlájuk lesz, ettől várják idősebb korukban az anyagi biztonságot, miközben a baleset- és életbiztosítást mellőzni fogják. Ami a piaci szereplők pozícióit illeti, az Allianz-Szlovák Biztosító folyamatosan veszít részesedéséből, az összességében második legnagyobb Kooperativa pedig egyre jobban közelít hozzá. Napjainkban az életbiztosítás piacának tortájából már csak 26%-ot hasít ki az Allianz, a kimondottan csak erre a területre szakosodó ING és Amslico szintén kissé visszaszorult. Az előretörök között van a Kontinuita (a Kooperativa csoportjába tartozik), valamint a Szlovák Takarékpénztár biztosítója. Egyébként igen számottevő a piaci koncentráció, hiszen a négy legnagyobb együttes részesedése eléri a 67,1%-ot. A teljesség kedvéért megemlítjük, hogy az első 10-be még a Generali, a Cseh Biztosító, a ČSOB és az Uniqa tartozik. Végezetül a piac résztvevőinek mozgását vizsgálva kiderül: tavaly a VZP Tatry pénzintézetet átvette a holland ING, illetve részben az Union, az ausztrál QBE megvált életbiztosítási részlegétől, ezt a Cseh Biztosító-Szlovákiára bízta, végezetül a Credit Suisse Life and Pensions Biztosító a nevét Winter- thurra változtatta. (JH, shz) Egyre népszerűbb a befektetési életbiztosítás Biztonságos gyarapodás ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A befektetési biztosítás egyre kedveltebb szolgáltatásnak számít a szlovákiai biztosítók ügyfelei között. Az Allianz-Szlovák Biztosítónál az elmúlt év végéig megkötött biztosításoknak ugyan csak a 6 százaléka befektetési biztosítás. A tavaly szerződött ügyfeleknek azonban már a 43 százaléka a befektetési forma mellett döntött. Nagyjából hasonló a helyzet a Cseh Biztosító-Szlovákiánál is, ahol jelenleg minden negyedik szerződést befektetési biztosításra kötnek, míg a Kommunális Biztosítónál (ez utóbbi a Kooperativa csoportjába tartozik) ez utóbbiak aránya 5 százalék körüli. A pénzügyi elemzők előrejelzései szerint az elkövetkező időszakban ennek a biztosítási formának a további masszív növekedésére számíthatunk. A befektetési életbiztosítás esetében, szemben a klasszikus életbiztosításokkal - a szerződő megválaszthatja, hogy az általa befizetett díj egy részét, az életbiztosítási díjtartalékot milyen típusú és kockázatú befektetésekbe helyezze el a biztosító. Általában a biztosítók különböző kockázatú és várható megtérülésű, az összetételre jellemző névvel ellátott eszközalapokat hoznak létre, melyek közül a szerződő befektetési preferenciája alapján választhatja ki a neki megfelelő alapot. Sok esetben lehetőség van arra is, hogy a befizetett díjat különböző eszközalapok között ossza meg a szerződő. (ere, mi) Egyelőre viszonylag alacsony a megtakarítás aránya Ezer koronából legfeljebb 70 koronát teszünk félre ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A felmérések szerint alacsony a lakosság megtakarítási hajlandósága. Míg 2000-ben a megtakarítások aránya elérte a 10 százalékot, addig 2004-ben ez a mutató 6 százalékra süllyedt, tavaly pedig némileg emelkedve elérte a 7 százalékot. Ez azt jelenti, hogy 2005- ben minden 1000 koronányi bevételből 70 koronát tettünk félre. Az Általános Hitelbank (VÚB) felmérése szerint ezzel elmaradunk Csehországtól, ahol 8 százalékos a megtakarítási mutató, a nyugateurópai trendektől pedig még inkább leszakadunk, hiszen tőlünk nyugatra 2001 óta folyamatosan nő a félretett pénz nagysága, napjainkban az ottani mutató eléri a 13,5 százalékot. A képhez tegyük hozzá, hogy nincsen általános irányzat, hiszen például az Egyesült Államokban már évek óta riasztóan alacsony a felhalmozás aránya, ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan emelkedik az eladósodottság aránya. Térjünk vissza a hazai vizekre, nem vitás, a nálunk tapasztalható alacsony keresetek nem kedveznek a komolyabb megtakarításoknak, emellett a fogyasztói hitelek felfutása szintén megcsapolja a megspórolt pénz nagyságát. Ne feledjük, hogy még a nyugdí- j unkra is alig tudunk vagy alig akarunk félretenni. A VÚB Generali által közzétett adatok szerint azok, akik már most gondolnak idősebb napjaikra, legfeljebb havi 1000 koronát különítenek el erre a célra - legalábbis ebbe a kategóriába tartozik a megkérdezettek 70 százaléka. Ajelen- tősebb tételt, havi 3000 koronánál többet félretevők aránya mindössze 5,8 százalék. De térjünk vissza a hagyományos, banki spórolás világához. Nem kizárt, hogy néhány potenciális ügyfelet elriaszt a banki kezelési Összegek növekedése, a fiókok közelségének hiánya, a pénz lekötése okozta problémák, stb. Mind a mai napig a leggyakoribb megtakarítási forma a bankbetét és a határidős számla, ezek közül a bankbetét fokozatosan visszaszorulóban van. A lekötött bankbetétek esetében fontos tudatosítani, hogy a határidő lejártának közeledtekor a betéttulajdonosnak fel kell mondani a bankkönyvet, különben nem jut a pénzéhez. A megtakarítások minimális nagysága ugyan különbözik az egyes pénzintézetekben, ám nagy általánosságban elmondható: a pénzügyi alapoknál az alsó határ 5000 korona, a bankkönyveknél 500 és 1000 korona között ingadozik a legkisebb összeg, míg a határidős betét alsó összege 10 ezer koronánál kezdődik. (LA, shz) Képzelje el, hogy üdülése tökéletes, és tegye hozzá a mi egyéni utasbiztosításunkat. Az ilyen üdülésen igazán nincs mitől félnie, mert csak mi nyújtunk a gyógykezelésekre korlátlan fedezetet. Az Ön biztonságos világa Most már interneten és infovonalon keresztül is 0800122 222 www.allianzsp.sk Üdüljön a mi utasbiztosításunkkal Allianz mi) Slovenská poisťovňa BP-6-11827