Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)
2006-05-10 / 106. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 10. Pénzvilág 111 A pénzintézetek fokozatosan felkarolják a főiskolákon, egyetemeken tanulmányokat folytató hallgatókat is Hajlandók finanszírozni a tudást Többet teszünk be, mint amennyit kiveszünk (Ľuboš Pile felvétele) Az első negyedévben 2,8 milliárdos profittal zártak Nyereséges hazai bankok A bankok a lakossági és ön- kormányzati ügyfélkör, valamint a kis-, közép- és nagyvállalati szektor mellett egyre inkább kiteijesz- tik érdeklődésüket az egyetemek, főiskolák világára is, konkrétan a hallgatók továbbképzéséről, az oktatás javításáról van szó. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Körképünkből kiderül, az egyes bankok mennyire veszik komolyan a kormány által meghirdetett Minerva programot, vagyis a tudáson alapuló gazdaság kiépítését, a felsőoktatás finanszírozását, az egyetemi hallgatók pénzügyeinek kezelését. Ľudová banka A pénzintézet együttműködik a bankszektorra, marketingre emberi erőforrások vizsgálatára szakosodó hallgatókkal. A bank már 10 éve kooperál a Szlovák Rektori Konferenciával, ezen belül minden évben anyagilag is támogatják a legeredményesebb diákokat, akik kitűnő tanulmányi előmenetellel rendelkeznek, sikeresek a diákolimpiákon, bekapcsolódnak a kutatási projektumokba. Az érintetteket minden évben egy ünnepség keretében Grand Prix díjjal jutalmazzák. A Ľudová banka az egyes főiskolák tevékenységét is finanszírozza, beszáll nemzetközi konferenciák, specializált tankönyvek, sportrendezvények pénzelésébe. HVB Bank A bank nemcsak állami hanem magán iskolák pénzelését is felkarolja. A pénzintézet filozófiája szerint a tanulás nem csupán az alap- , közép- és főiskolákra szorítkozik, hanem már óvodában elkezdődik. Ezért különböző gyermekközpontok, óvodák, sőt bölcsődék egyes projektumainak finanszírozását is vállalja. A HVB Bank számára világos, hogy sok esetben a kellő műszaki felszerelés hiánya okoz problémákat az oktatásban, ami különösen az informatika tanításában égető gond. Ezért több iskolában segítették a számítógép-hálózat bővítését, emellett felkarolták az egyetemi jegyzetek kiadását. ČSOB A bank legutóbbi ilyen jellegű projektuma a Be smart and Win a Smart, amelyben a sikeres diák 250 ezer koronás ösztöndíjat nyer el az egyesült államokbeli Bellevue City University megfelelő karán, ahol MBA tudományos fokozatot szerezhet. A projektum a mérnöki és menedzseri szakok hallgatóit érinti, és a feladat a következő: eredeti reklámkampányt kidolgozni a Smart gépkocsik számára. A belga-cseh bank csak tavaly 1 millió koronát osztott szét diáksajtótermékek finanszírozására. Dexia A Dexia évek óta szoros kapcsolatot ápol a hazai egyetemek, főiskolák tanszékeivel. Főleg a pozsonyi Közgazdaság-tudományi Egyetemmel és a Zsolnai Műszaki Egyetemmel intenzív az együttműködése. A bank különösen az önkormányzatok finanszírozásában jeleskedik, ezért a közeljövőben pályázatot ír ki a diákok között, és megjutalmazza a legjobb vidékvagy városfejlesztő projektumot. Szlovák Takarékpénztár Napjainkban 12 felsőoktatási intézménnyel tartják a kapcsolatot. Az együttműködés nem csupán anyagi jellegű, hanem a bank szakértői is előadnak. A takarékpénztár a hozzá forduló diákok egy részének idénymunkajelleggel állást kínál az egyes fiókjaiban különböző beosztásokban. A pozsonyi Közgazdaság-tudományi Egyetem néhány diákját rendszeresen meghívja az Erste Bank Summer University Danubia rendezvényére, ahol komplex betekintést nyerhetnek a pénzintézetek világába. Az egyetem néhány diákjának lehetővé tették, hogy az Európai Unió egyetemem továbbképzésben részesüljenek. A kereskedelmi akadémiák hallgatóival a Sporotel call centrum révén tartják a kapcsolatot. A takarékpénztár alapítványt is működtet, amely a nehéz anyagi helyzetben lévő, ám tehetséges diákokat karolja fel. Végezetül a 2006/07-es tanévtől kezdve a Trend gazdasági hetilappal közösen Gazdaságosan gondolkodni elnevezéssel sorozatot indít, melynek távoktató jellege lesz, és a legfontosabb gazdasági kérdéseket járja körbe. Tatra banka A pénzintézet a közgazdaságot oktató felsőfokú tanintézetekkel vette fel a szorosabb kapcsolatot. Az együttműködés részeként gyakorlati banki ismeretekkel vértezik fel a hallgatókat, az előadásokon számos esetben a Tatra banka területi igazgatói vesznek részt. A pénzintézet bekapcsolódik a hallgatók üzleti terveinek kiértékelésébe, számukra tréning programokat szervez. A kiválasztott diákok közvetlenül is bepillantást nyerhetnek a bank életébe, a központ kulcsfontosságú helyszínein tanulmányozhatják a történéseket. A Tatra banka már hét éve kiértékeli a Szlovák Műszaki Egyetem informatikai tanszékén készült legjobb, a szoftverfejlesztéssel kapcsolatos diplomamunkákat, és a győztes pénzjutalomban részesül. A vizsgált időszakban a bank 805 ezer koronát osztott szét a legjobb diplomamunka kidolgozóinak. Végezetül a pénzintézet az olvasás kultúráját is terjeszti. Néhány kiválasztott könyvtár 100- 100 könyvet kap, egy-egy csomag értéke 25 ezer korona. UniBanka A pénzintézet az anyabank, az olasz UniCredito szlovákiai felbukkanását követően kezdte kiépítem kapcsolatait az egyetemekkel. 2002 óta rendszeresen látogatják az egyetemek végzős évfolyamait, tanfolyamokat, tanulmányutakat szerveznek számukra, és a vizsgált időszakban több hallgatónak is sikerült munkát adniuk. Az UniBanka főleg a pozsonyi Comenius Egyetem Matematikai-Fizikai Karával és Menedzsment Karával, továbbá a szintén fővárosi Közgazdaság-tudományi Egyetemmel tart szorosabb kapcsolatokat. Az olasz pénzügyi csoport rendszeresen hirdet egyéves Master in Banking elnevezésű tanulmányi lehetőséget, ennek költségeit természetesen a bank állja. Általános Hitelbank Az Általános Hitelbank a köz- gazdasági és műszaki irányultságú egyetemekkel tart kapcsolatot: napjainkban 14 diplomásnak nyújtanak konzultációs szolgáltatásokat és 11 diák pedig szakmai továbbképzésben részesül. A harmad-, negyed- és ötödéves hallgatóknak idénymunkát ajánlanak fel, továbbá rövidesen bekapcsolódnak a különböző tréningprogramokba - ez 20 diákot érint. Végül említsük meg a VÚB Award díjat, amely a felsőoktatás legtehetségesebb negyedévesei számára nyújt lehetőséget: az első három helyezett között 110 ezer koronát osztanak szét. (ere, shz) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A hazai bankszektor nettó nyeresége az idei első negyedévben a nemzetközi számviteli szabályok szerint elérte a 4,153 milliárd koronát - derül ki a jegybank legfrissebb elemzéséből. A pénzintézetek kamatokból származó nyeresége az év első három hónapjában 7,514 milliárd koronát tett ki, míg az illetékeken 2,828 milliárdos profitot könyvelhettek el. Ugyanekkor azonban az ügyfelekkel szembeni követeléseik elérték az 523,131 milliárd, a bankokkal szembeniek pedig a 491,177 milliárd koronát. Március végén 18 kereskedelmi bank és nyolc külföldi pénzintézet kirendeltsége működött Szlovákiában. A Szlovákiában működő bankok, a fenti eredmények alapján, folytatják a tavaly elért sikereiket, amikor éves szinten 14,2 milliárd koronás profitra tettek szert, amit elsősorban a lakossági hiteleknek köszönhetnek. Szlovákia három legnagyobb pénzintézete - a Szlovák Takarékpénztár, az Általános Hitelbank és a Tatra banka - a fent említett nyereség 70 százalékát tudhatja magáénak. Tavaly így a bankszektor 2 milliárd koronával javított a nettó nyereségén, ami 16 százalékos növekedésnek felel meg. A piaci elemzők szerint a növekedéshez elsősorban a hitelkamatok és a betéti kamatok közötti különbségek járultak hozzá. Mivel az előbbiek lényegesen magasabbak voltak, mint az utóbbiak, a bankok nem panaszkodhattak. A hitel- és betéti kamatok közötti különbségből származó nyereség a Szlovák Takarékpénztárnál meghaladta a 7 milliárd koronát, és az Általános Hitelbanknál is elérte a 6,7 milli- árdot. A bankok kamatnyereségeihez hozzájárult az is, hogy a jegybanki alapkamat-csökkentéseket a hitelkamatok esetében kevésbé vették figyelembe, mint a betéti kamatok esetében. Nem kis lökést adott azonban a profitnak a hitelek iránti egyre nagyobb érdeklődés is. Tavaly 90 milliárd koronányi kölcsönt folyósítottak a bankok, amiből 14,5 milliárdnyi volt a jelzáloghitel. Jelentős összeggel gyarapították a bankok kasszáit az egyre magasabbra srófolt illetékek is. Tavaly ez utóbbiakból 13,2 milliárd koro- nányit szedtek be, ami az ötödével több az egy évvel korábbihoz képest. Mindezt a bankok részben az egyre népszerűbb hitelek számlájára írják. Ennek köszönhetően azonban az illetékek a hazai pénzintézetek bevételeinek a legnagyobb tételévé váltak. Míg 2003- ban a bevételek 18,3 százaléka származott az illetékekből, tavalyra ezek aránya már meghaladta a bevételek negyedét. Az elemzők előrejelzései szerint azonban ez a trend nem folytatódhat az elkövetkező években, az egyre erősebb konkurenciaharc ugyanis az illetékek növelésének a visszafogására késztetheti a bankokat. Az így keletkező kiesést a hitel- és betéti kamatok közötti különbséggel kívánják pótolni. Mindezt nyugodtan megtehetik, hiszen az előrejelzések szerint a hitelfelvétel az elkövetkező években is dinamikusan növekszik. A lakossági szolgáltatásokon kívül a bankok jelentős nyereségre tesznek szert a tőkepiaci tevékenységükkel. Több hazai pénzintézet tavaly betört a kisvállalkozók számára nyújtott hitelek piacára is. (mi) magasabb szint a kezdettől SLOVENSKÁ ZÁRUČNÁ A ROZVOJOVÁ BANKA Szeretne a saját lábára állni? Nem kell nulláról kezdenie. A Szlovák Kezes- és Fejlesztési Bank a már tevékenykedő és a kezdő vállalkozóknak (30 éves korig) új hitelt kínál: fiatalok vállakózása hitei • 100 ezertől 1,3 millió koronáig • törlesztési idő: 5 évig terjedhet • évi 4,5%-os kamattal • beruházási vagy üzemeltetési célokra Részletes tájékoztatás a bank termékeiről és szolgáltatásairól: Pozsony: 02/5729 2292 • Besztercebánya: 048/4123 773 • Komárom: 035/7732 992 • Kassa: 055/7298 681 • Liptószentmiklós: 044/5474 971 • Nyitra: 037/6930 411 • Eperjes: 051/7721 041 Rimaszombat: 047/5634 623 • Trencsén: 032/6401 145 • Nagyszombat: 033/5340 768 • Zsolna: 041/5622 052 ■P-6-11968