Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)
2006-05-06 / 104. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 6. Családikor 13 Ha elfogadnák is, betarthatatlan lenne az autós gyermekülésről szóló törvény, hiszen diszkriminatív És a háromgyermekes családok? Itt a tavasz. A nagytakarításon legtöbben már túl vagyunk, de a parlamentben, úgy látszik, még csak most zajlik. A honatyák megtalálták valahol a spájzban a gyermek-autóülésről szóló törvénytervezetüket, és egy laza mozdulattal leporolták. SZŐCS HAJNALKA Ugyanazzal a mozdulattal sikerült is rögtön néhány ezer autó- és gyermektulajdonost ismét felidegesíteniük. Mint tavaly ilyenkor. Még hogy a 150 centiméternél alacsonyabb gyerekek számára kötelező legyen a gyermekülés! Tavaly „a parlamenti vita szociális eszmefuttatásba fulladt arról, mennyire terhelné a családok költségvetését”. Pedig nem csak arról van szó, hogy drága a gyerekülés, hiszen a törvény ignorálása sem lenne olcsó mulatság, hiszen ismerek olyanokat, akik már tavaly eldöntötték, nem fizetik meg a bírságot, ha a parlament elfogadja, hogy 150 centiig, és punktum! Ahogy két dudás egy csárdában, úgy három gyerekülés hátul egy autóban sem fér meg. Ezt a cseh kollégák már felismerték, és megszületett a kivétel, amely erősíti a szabályt. Azok, akiknek gond lenne beszerezni a gyerekülést, gyakran olyan autón járnak, amelyben hátul nincs biztonsági öv. Amivel, ugye, rögzíteni kell a gyerekülést. így ezt is meg kell venni. Igaz, az ülést meg lehet venni 500 koronától, de biztonsági övét ma már nem lehet kapnf legalábbis nem a régebbi típusú Skodákba. Egy autóalkatrészkereskedő elmondása szerint csak autóbontókban lehet beszerezni... Mikor melyiket veszélyeztessük? Gondolom, a legszegényebb szülők is mindent meg akarnak tenni a gyerekük biztonságáért. Egy barátnőm mesélte a következőket, neki van tapasztalata bőven ez ügyben: „Amikor hat éve megszületett a lányunk, vettünk a bazárban gyerekülést 1300 koronáért, de előtte még a biztonsági öveket is be kellett szerezni a 105-ös Skodánkba. Sikerült is venni 700 koronáért, de ez volt az utolsó a raktárkészletben. Akartunk venni a nagyszülőknek is, hogy ők is fuvarozhassák a gyereket, de már csak 2000-ért volt. Azóta is egy ideg vagyok, ha a gyerekek a nagyszülőkkel utaznak. Pedig mi is bekötetlenül autóztunk gyerekkoromban. Igaz, akkor nem volt ennyi gyors autó, meg sok hülye az úton. Nekem csak lefeküdni és felállni nem volt szabad utazás közben, úgy kellett ülnöm, hogy az apu mindig lásson. Szóval, meglett a gyerekülés, 13 kilóig, de mire a gyerek elérte volna ezt a súlyt, addigra olyan hosszúak lettek a lábai, hogy az első ülést rugdalta. Ha meg az első üléseket előbbre húztuk, a féljem panaszkodott, hogy nem szeret állig felhúzott térdekkel vezetni, én meg a szélvédőt nem szerettem nyalni. Kellett más megoldás. Ha kivettük a gyereket a gyerekülésből és úgy kötöttük be, éppen a nyakán át haladt az öv. így hát vettünk hungarocell ülőkét. És így volt pont jó. Közben megszületett a második baba, az utazott a gyerekülésben. De ez a baba is hamar kinőtte. Az egyes számú gyerek már akkora volt, hogy ülőke nélkül is le lehetett kötni. A ketteske pedig megkapta az ülőkét, így utaztak szépen biztonságosan lecsatolva. Közben megszületett a harmadik baba, most már ő lett a gyerekülés jogos tulajdonosa, bérelt helye van az anyósülés mögött. Ketteske már szintén ülhet ülőke nélkül. A két nagyobb gyerek váltakozik a legkevésbé biztonságos helyen - középen. Ott ugyanis a biztonsági öv nem a mellkason át halad, hanem csak a dereka körül. Igaz, meggátolja, hogy a gyerek előre repüljön az esetleges ütközésnél, de jó nagyot ránt rajta, amit a nyaka, gerince bánhat. És ki döntse eí, éppen melyik gyereket tegyük ki a nagyobb veszélynek? Viszont úgy tűnik, nincs jobb megoldás. A „gyermekülést minden gyermeknek 150 centiméteres magasságig” törvény a mi családunkban nem fog bejönni, mert két autóülésen három gyerekülés nem fér el. A legnagyobb gyerek 125 centi magas, a középső 109, a kicsi 84...” „Nem akarok” Szlovákiában a 150 centiméteres magasságot a gyerekek 10-14 éves koruk között érik el. Ebben a korban már a legtöbb lány menstruál, néhány fiú már a borotválkozással próbálkozik. Ilyen gyerekeket akarnak beültetni a gyerekülésbe? Na ne vicceljenek! Megkérdeztem egy tízéves kislányt, beülne-e a gyerekülésbe. A válasz? „Na persze, mi vagyok én, kisgyerek?” És még hozzáfűzte: „Megmondanám a rendőr bácsinak, hogy nem akarok.” De ha úgy állna a dolog, hogy 140 centiig legyen kötelező az ülés, az is kissé furcsa volna, de talán elfogadhatóbb. A nálunk érvényes növekedési táblázat alapján a 140 centit 9-12 éves koruk között érik el a gyerekek. E táblázat adatai a gyermekek 96 százalékára vonatkoznak. Szóval, majdnem mindre. Ismerjük el, a kisebb gyerek nem lesz annyira röhejes a székben, mint egy nyakigláb kamasz. De én ismerek több olyan kicsi gyereket is, aki csecsemőkorától nem volt „hajlandó” megmaradni a gyerekülésben, őket bizony semmilyen törvény nem tudja beleláncolni. Csak fölösleges feszültségeket szül a családban. Úgy pedig nem lehet nyugodtan vezetni, ha a hátunk mögött néhány gyerek sivalkodik, hisztizik. Az én 17 hónapos gyerekem is néha nagyon kikívánkozik a gyerekülésből, pedig kiskorától abban utazik. Szerencsére, még nem tudja kikapcsolni az övcsatot. A nagyok viszont... Igaz, rájuk megpróbálhatunk szép szóval hatni, megértik, hogy az egész a biztonságuk érdekében van, de akkor miért elég az első üléseken pusztán a biztonsági öv használata? És mi van akkor, ha az alacsony termetű - 150 centi alatti - szülő akar hátul utazni? Mit tegyen ilyenkor a felelős és törvénytisztelő szülő? A felelőtlenek És ha már a felelősségről beszélünk, szóljunk a felelőtlenekről. Akiket csak hülyéknek hívunk mi, felelősek, egymás közt. Akik a 3-4- 5 éves kisgyereket beültetik az anyósülésre, gyakran lecsatolatla- nul, vagy úgy, hogy a gyerek lóg az ablakból, mint a kutyák szoktak a nagy hőségben. Normális az ilyen szülő? Rendre így hordják a gyerekeket az óvodából. Vagy a kismotoron a sofőr előtt állva. Vagy újabban saját kismotort vezethetnek az ovisok, ami a nagy erős motor kiköpött mása. Miért nem bicajozhat- nak a gyerekek? Igaz, talán nem olyan veszélyes sport, ha a fölnőttek vigyáznak a gyerekekre. A világ leghülyébb sofőrje címet nálam az a nagypapa vitte el, aki a kétéves unokáját a volán mögé ültette az ölébe, és úgy utaztak az orvoshoz. Elismerem, hogy csak negyven küométeres sebességgel, de elég lett volna ütközni egy hatvanassal szembe jövő kocsival, és jobb bele sem gondolni, mi minden történhetett volna a kislánnyal. Mert, ugye, az olyan, mintha százzal mentek volna neki a falnak. Hogy lehet ezt megreszkírozni? A gyerek anyja a kérdésemre, hogy engedhette ezt meg, azt válaszolta, hogy ő megbízik az apjában. Ha a butaság virágozna, virágba borulnának a közutak. Melyiket a háromból? Most ugyanaz történt, mint tavaly, s én kíváncsian várom a fejleményeket. Bizakodom, hogy a gyerekeim gyorsabban fognak nőni, mint ahogy a realitástól elszakadt honatyák évenként leporolva törvénytervezetüket, dönteni lesznek képesek. Lehetséges, hogy egyszer végül úgy döntenek, mint Csehországban. Ez jó volna, de ekkor is megmarad a kérdés: a háromból melyiket szoktassam vissza az ülésbe, és melyik maradjon a veszélyes helyen? Ezt is eldöntik a parlamentben? Habár, mit tudnak ott a biztonságról? Hiszen szerintük teljesen normális, hogy egy olyan embert, aki felelőtlenül veszélyezteti mások testi épségét, nem kell megbüntetni. (Már ha közülük való!) Egy öreg Skodába a legjobb törvénytisztelői akarattal sem lehetne begyömöszölni három gyerekülést (A szerző felvétele) KÖPÉS AJÁNDÉKÖTLETEK Kiskosár a legkedvesebb édesanyának BENE VALÉRIA Anyagszükséglet: ♦ piros karton, * ragasztó, ♦ olló, ♦ vonalzó, ♦ fehér és zöld színes papír. Elkészítés: 1. Sablon alapján kirajzoljuk és kinyírjuk a kosárformát. 2. Vonalzó segítségével megjelöljük a szaggatott vonallal jelölt részeket. 3. Kinyitjuk és elrendezzük a díszítésre szánt motívumokat, majd felragasztjuk őket. 4. A vonalzó szélét ráhelyezzük a szaggatott vonalakra és óvatosan behajtogatjuk a kartont. 5. Ragasztóval bekenjük a behajtott széleket, és felragasztjuk a kosárka fogóját. Édesanyánknak vagy nagymamánknak tehetünk bele virágot, átadáskor pedig mondjunk néhány kedves szót vagy versikét. Úgy repültem, mint a madár, Pedig szárnyam sincsen. Virágot is hoztam Neked, Pedig kertem sincsen. A szeretet az én szárnyam, Szívem az én kertem. Anyák napján köszöntelek, Édesanyám, lelkem! Figyelem! Legközelebb egy mesés, csodás virágba borult fát készítünk. KÉT KONTINENS - E6Y HÉTVÉGÉ Pozsony, 2006. április BOLEAAANT ÉVA A kicsiny Zójával a tavasz is megérkezett. A sálak, kesztyűk, sapkák felkerültek a polcra, a télikabátok a szekrényben hátra. Mint minden tavasszal, most is kiderült, hogy a gyerekek minden cipőt és tavaszi kabátot kinőttek, úgyhogy nincs mit tenni, vásárolni indulunk. Megpróbáljuk úgy intézni, hogy elkerüljük a hatalmas bevásárlóközpontokat. Körülbelül két éve történt, amikor egy fárasztó munkanap után az egyik legforgalmasabb bevásárlóközpontban a korlátnak támaszkodva a kavargó tömeget nézve egy barátnőmre várakoztam, aki történetesen késett vagy fél órát, s akkor tudatosítottam, hogy miért is olyan rosszak a gyerekeim, ha üyen helyen vagyunk, hisz nekem is belefájdult a fejem. Rájöttem, hogy ettől az idegesítő közegtől vadulnak meg, és nem is csoda, ha nem tudnak nyugodtak maradni. Azóta, ha lehet, nem visszük őket üzletek közelébe, szerencsére nem is hiányzik nekik. A két nagyobb gyerek (6 és 4 éves) elhatározta, hogy a hétvégeken ezentúl ők készítik el a reggelit. Abba szerencsére beleegyeztek, hogy a teát és a kávét ránk hagyják, így nem rettegek, hogy melyik pillanatban forrázzák le magukat vagy egymást. Tehát szombaton és vasárnap, no meg ünnepnapokon ezentúl párommal csak helyet kell foglalnunk a terített asztalnál. Reggeli után rögtön játszani hívnak, sajnos ezt a kérést mostanában gyakran vissza kell, hogy utasítsam, hiszen szinte minden időmet a kisbabával töltöm. Ezt a tényt, nem panaszkodhatom, igazán sportosan veszik, de persze azért újra és újra játszani hívnak. Sokkal rosszabbra számítottam. A szülés előtti hisztériás, féltékenységi rohamok a baba megérkeztével lecsillapodtak. Ahogyan a kórházban megpillantották kishúgukat, félelmeik szertefoszlottak, és attól a pillanattól mindketten imádják őt. Az igaz, hogy egyfolytában dajkálni szeretnék, amit azért olyan gyakorisággal mégsem lehet (például amikor alszik vagy eszik), de különösebb probléma nincs. Tehát szombat reggel feltálalták a reggelit, egy kicsit játszottak, majd máris unatkozni kezdtek, csakhogy addigra mi, szülők kész tervvel álltunk elő. Elindultunk Zója első nagyobb kirándulására, a Pozsonyhoz tartozó Oroszvárra, mely úgy tíz kilométerre van mostani lakhelyünktől. Főpróbát tartottunk abból is, hogyan tudtuk volna betartani, ha a törvényhozás jóváhagyja, hogy kötelezővé váljék a gyermekülés-használat. Beszorítottuk a három kis fotelt az autó hátsó ülésére. A babakocsi a csomagtartóban, a hátizsák a lábnál, és már indulhattunk is. Egy kisbusz per pillanat jobban megfelelne. Egyik kedvenc kirándulóhelyünk az oroszvári kastély mögött elterülő liget. Sajnos, a kastély már több mint egy évtizede zárva van. Nagy kár érte, a gyönyörű, mesébe illő épület biztosan vonzaná a turistákat és a kirándulókat. Épp nemrég jelent meg egy cikk arról, hogy Oroszvár is esélyes az UNESCO világörökség-listájára kerülni, ami biztosan nagy feladatokat is róna a településre, de feltétlenül segítene az elhanyagolt műemlékek megmentésében. A kastély mögötti erdei ösvény különböző nagyságú tisztásokra vezet bennünket. Ideális kiránduló- hely kisgyerekes családoknak, a kis réteken van mód játékra, labdá- zásra, pihenésre. A kicsinek is tetszett a jó levegő, és majdnem három órát maradhattunk, miközben ő békésen szunyókált. Vasárnap reggel már kilenc órakor készen álltak az egész napos kirándulásra. Az egyik barátnőjük az apukájával csatlakozott hozzájuk, és meg is volt a nagy csapat. A gyerekek szeretnek ezzel a kislánnyal kirándulni, ő ugyanis már majdnem tizenkét éves. Csodálják és felnéznek rá, meg persze büszkék, hogy ilyen nagylány barátkozik velük. A majdnem kétórás túra után az erdei tisztáson tüzet raktak és megsütötték az ebédet. Ilyen finom sült kolbászt már régen nem ettek, mesélik nekem este az élményeiket. A gyaloglással és a friss levegő belélegzésével egyenes arányban növekszik a sült kolbász jó íze, gondolom én mosolyogva. Az erdei séta után még egy erőpróba következik. Pozsonyban sajnos nincs nagy választék nyilvános uszodák terén, főként, ha az ember kisgyerekekkel szeretne menni. Számunkra viszont minden szempontból nagyon bevált a Pozsonyhoz közeli bazini uszoda. A gyerekek már nem félnek a víztől, és ezen a hétvégén folyamatosan kétszer is átúszták keresztben a medencét! Amiről persze este ugyancsak büszkén számolnak be nekem. Amíg a család egyik fele a világot járta, nekünk addig kettesben a kicsivel sokkal lassúbb, de nem kevésbé kimerítő volt a programunk. Az etetés, az altatás, a séta előkészületei és maga a séta közötti körforgás Szabad perceiben kapom be az ebédemet, pakolom meg a mosógépet, teregetek és rakom el a széthagyott játékokat. Ilyenkor elolvasom az e-mailjeimet is, főzök valamit vacsorára, és az jut eszembe, hogy pihennem is kéne, de azt talán holnapra hagyom.
