Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)
2006-05-06 / 104. szám, szombat
Családi kör ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 6. www.ujszo.com MINDENNAPI KENYERÜNK A beragadt rükverc HA11KO JÓZSEF Egy indiai taxisofőrrel történt meg egyszer egy igen kellemetlen eset: hazafele menet kocsijában beragadt a sebességváltó kar, ráadásul a legszerencsétlenebb helyzetben, tolatásban. Nem maradt más választása, mint a maradék ötven kilométert rükvercben megtenni. A taxist ez a tapasztalat olyannyira inspirálta, hogy azóta megtanult tolatásban vezetni akár sűrű forgalomban is 40 km/ó sebességgel. Mára hírnevet is szerzett ezzel, több mint tizenkétezer kilométert vezetett így le, s a bombayi idegen- vezetők is mint nevezetességet mutogatják őt, és egészen biztos, hogy kaszkadőrmutatványnak számító tolató vezetésével nem kis anyagi haszonra tesz szert. Hátrafelé vezetni lehet egészen szórakoztató is - például valahol a cirkuszban vagy a vidámparkban. Kevésbé derűs, sőt akár tragikus véget is érhet a valós, de leginkább a lelki életben. Még akkor is, ha a modern kultúra bizonyos termékei arról akarnak meggyőzni, hogy hátrafelé csúszkálni,- a romlás sarába esni és benne dagonyázni tulajdonképpen természetes dolog, az élet rendre azt bizonyítja, hogy az efféle „anti- haladás” csaknem mindenkor drámai véghez vezet. Hiszen az ember számára mégiscsak az a természetes, hogy előre haladjon, hogy nőjön és érjen el egyre magasabb célokat. De ki az, aki megmutathatja nekünk az igazi utat, az irányt? Természetesen az, ki a hősies előre haladást már maga mögött tudja. Aki nem hagyta magát visszarántani, ment előre a fájdalmas kereszt minden terhének dacára. Egyszóval az, aki már győztesként a célba ért. Az, akinek mindezek okán egyedül van ma joga kijelenteni magáról az e vasárnapi evangélium tanúsága szerint is, hogy,jó pásztor” (Jn 10, 12). Mert ő volt az, aki végre feloldotta az egzisztenciális rükvercet, az ádámi átkot, hogy az emberiség végre előre haladhasson, előre és egyre feljebb, magasságokba és mélységekig. S ha valakit ismételten hátrahúz a kísértés és saját gyengesége, annak Jézus szüntelen azt ismételgeti: „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket.” (Mt 11, 28) Mert ő, aki ismeri juhait - valóban „jó pásztor”. Manapság meg pásztoijelöl- tekből is jócskán több van a kelleténél. Főleg választási kampányok idején hemzseg a világ ambiciózus vezetőktől, akik arról győzködik a közvéleményt, hogy pont őket a legokosabb követni, támogatni és megválasztani. Hogyan is nevezné őket Jézus? Hamis, rossz pásztoroknak, akik a nyereség és a tekintély ígéretével, látszatával lopják be magukat a közösségekbe, ám azonnal kereket oldanak, mihelyt áldozathozatalra, ígéreteik beváltására kerülne sor. Jézus a legmagasabb kritériumnak, a szó szoros értelmében vett, jó” pásztornak a legnagyobb áldozatot szabja meg: az életét adni, ha kell, azaz minden képességet, értéket, tehetséget, energiát az egész és az egyén javára ajánlani fel. Hiszen minden egyes tekintélyhordozó - legyen az szülő, politikus vagy államelnök - valami módon pásztor is. Pásztor, akinek vezetnie, óvnia, formálnia kell, mindenekelőtt példával elöl járnia. És így húznia előre, nem pedig visszafele. Egyre magasabbra, nem pedig lefele. Mint Jézus, a mindenki számára tökéletes példa, akinél az elmélet és a gyakorlat teljes összhangban tudott maradni. A fent említett taxisofőr meg nemrégiben egy új ötlettel állt elő: rükvercben halad végig az indiai-pakisztáni határ mentén, hirdetve mindkét nemzet számára a békét és barátságot. A tolatás hasznáról mint a megbékélés eszközéről sokat elmélkedhetnénk, vitatkozhatnánk, de szerencsére egyvalami minden vitán felül áll, mégpedig az, hogy a valós nyugalomhoz és békéhez egyedül csak a halottaiból feltámadott, a győztes ,jó pásztor” képes elvezetni. A szerző római katolikus pap KÖSZÖNTŐ Isten éltesse édesanyámat! A gyerekeket is, és a felnőtteket is egész évben elfoglalják a hétköznapok feladatai, örömei, bánatai. Néha nem sikerül jónak lennünk, néha bánatot okozunk, néha nagy örömet. Előfordul, hogy elfelejtünk valamit, lehet, hogy fontos dolgokat is. Minden évben van azonban egy nap, amiről sosem feledkezünk meg. Ez május első vasárnapja, ekkor köszöntjük az édesanyákat. Ez az ünnep nagyon régi, már az ókori Görögországban is tartottak tavaszi ünnepségeket az anyák tiszteletére. Akkoriban az istenek anyjának, Rheának adóztak tisztelettel. A történelem során később is mindig volt egy olyan nap vagy ünnep, amikor az anyákat is köszöntötték. A kereszténység elterjedésével az anyaszentegyház tisztelete került előtérbe, mivel ez adja az életet és véd meg minden ártalomtól. Az idő folyamán az egyházi ünnep egybefonódott az anyák napja megünneplésével. A philadelphiai Anna Jarvis nevéhez fűződik az anyák napjának hivatalos ünneppé tétele. 1914-ben lett az Egyesült Államokban nemzeti ünnep, ott május második vasárnapján köszöntik az édesanyákat. Ez az ünnep az első vüágháború után gyorsan népszerűvé vált Európában is, köszönhetően a virágkereskedők szervezeteinek, akik elsőként kezdték propagálni az akkor már Amerika-szerte elterjedt ünnepet. Dániában, Törökországban, Belgiumban, Ausztráliában, Olaszországban, Finnországban és Szlovákiában is az egyesült államokbeli hagyományoknak megfelelően május második vasárnapjára tették az anyák ünnepét. Magyarországon az ünnepet a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosította meg, a májusi Mária-tisztelet hagyományával összekapcsolva. Az első anyák napi köszöntést 1925-ben szervezték meg, majd három évvel később egy miniszteri rendelet a hivatalos iskolai ünnepélyek közé sorolta ezt a napot. Mi magyarok, május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat, (net) Minél konzervatívabb a szülő, annál több baja van gyermekeivel, és minél megértőbb, annál kevesebb Anya és leánya régen és ma A lányos családokra manapság még nehezebb idők járnak, mint valamikor. Azelőtt csak a férjhez adás volt a gond, most itt van a pályaválasztás terhe is, a sok éves taníttatás, aminek a végén bár diplomával a kezében, de gyakran állás nélkül marad a lány. Van még mindig szülő, aki ilyenkor szemrehányást tesz, hogy kár volt a sok pénzért, fáradságért, jobb lett volna inkább egy rendes félj után nézni, mint a régi jó időkben. MARKÓ EMIL Aki így gondolkodik, az elfelejti, hogy azok az idők alaposan megváltoztak, és bizony kell, hogy a lánynak is legyen kenyérkereset a kezében. És nemcsak azért, mert manapság sajnos az ő keresete is jelentős tényező az otthoni költség- vetésben, hiszen kevés fiatal férfi van olyan helyzetben, hogy egymaga el tudja tartani a családját. A mai fiatal férfiak boldogok, ha egészen minimális fizetés mellett kaphatnak állást, így a kenyérkereső feleség valósággal bele van kalkulálva a házasságba. Más a helyzet ott, ahol a szülők komoly hozományt tudnak biztosítani lányuknak, de ez ma olyan ritkaság, hogy szinte nem is beszélhetünk róla. A lányos anyáknak tehát bele kell élniük magukat a megváltozott helyzetbe, és belenyugodni abba, hogy ma más az élet, mint az ő lánykorukban. Sajnos, sok anya épp erre képtelen, és ez okozza a konfliktusokat. Valljuk be, ma már a szülői tekintély sem az, ami régen volt, s a legtöbb baj ebből ered. Megfigyeltem, minél konzervatívabb a szülő, annál több baja van gyermekeivel és minél megértőbb, annál kevesebb. Gondtalanság helyett szabadság Tagadhatatlan, hogy a mai lányok sokkal többet engednek meg maguknak, mint a régiek. Rákényszeríti őket erre a társaság és az a korszellem, amely a régi gondtalanság helyett több szabadságot kínál a nőknek kárpótlásul. Ez a szabadság nem jelenti azt, hogy a mai lány nem olyan erkölcsös, mint a régi volt, csak sokkal őszintébb, fesztelenebb, és bizonyos dolgokban szakított a régi konvenciókkal. Vannak anyák, akik ezt meg tudják érteni, és igyekeznek baráti viszonyba kerülni lányukkal. Itt nincs is nagyobb baj. A lány mindent elmond az anyjának, mint egy jó barátnőnek, miáltal az anya mindent tud, és sikerül jó tanácsokkal és tapasztalataival őrködni lánya sorsa fölött. Az az anya azonban, aki mereven ragaszkodik a régi szokásokhoz, rosszabbul jár. Minden pillanatban szemben találja magát lánya akaratával, és ha a régi anyai tekintélyt próbálja érvényesíteni, szomorúan tapasztalhatja, hogy ez ma már nem fegyver az ellenállással szemben. A fiatal látja, hogy a többiek nagyobb szabadságot élveznek, mint ő, és ez csak növeli a bizalmatlanságát. Egyre titkolózóbbá válik, titokban teszi meg azt, amit barátnői szülői engedelemmel csinálnak, végül aztán anya és lánya között áthidalhatatlan ellentét támad. Nagyon meggondolandó dolgok ezek! Tekintve, hogy az idő kerekét nem lehet visszafelé fordítani, sokkal okosabbak azok az anyák, akik maguk igyekeznek lépést tartani a korral, s így egyúttal gyermekeikkel is együtt haladhatnak. A mai anya és lányának viszonya a bizalomra épül. Míg a régi anya állandóan gardírozta, ellenőrizte lányát, a mai megbízik benne, és igyekszik őt olyan jelleművé nevelni, hogy ellenőrzés nélkül se cselekedjen olyat, amit nem szabad. Szerintem ez a helyesebbik út. A bizalom felelősségérzetet ébreszt az emberben, így aztán a lány is érzi, hogy édesanyjának nem szabad csalódást okoznia, és tudja azt is, hogy egy hibás cselekedettel nem az anyját csalja meg, hanem főleg önmagát. Egy felnőtt lányt sohasem lehet eléggé ellenőrizni. Tudjuk jól, hogy a régi időkben, mikor a hajadonok ellenőrzés nélkül egy lépést sem tehettek, bizony történtek olyan végzetes ballépések, amilyet ma valószínűleg már nem követ el egy felvilágosodott lány, aki tudja, hogy felelős cselekedeteiért. Legokosabb dolog, ha az anya igyekszik lányának legjobb barátnője lenni. Sok komoly bajnak elejét veheti ezáltal, és így lehet leginkább hasznára gyermekének. Apró hibákból tehát nem szabad nagy tragédiákat csinálni, hanem meg kell beszélni a dolgokat, és javítani, amin lehet. A kenyérkereső pálya amúgy is kilökte a lányokat az életbe. Lehetetlen, hogy az anya hivatalban és más állásokban ellenőrizhesse a lányát, tehát okosabb, ha megbízik benne és úgy neveli, hogy meg is lehessen benne bízm.- Mégis minden anyának az a leghőbb vágya, hogy lányát egy jó félj oldalán tudhassa, de ezt sem lehet már elérni a régi módszerrel. A mai férfiak, hacsak nem a nagy hozomány kedvéért nősülnek, igazán nem elégszenek meg azzal, hogy szerelmükkel csupán családi körben, állandó felügyelet mellett találkozzanak. Ahhoz, hogy két fiatal manapság eljusson a házasság gondolatáig, nagyon sok zavartalan együttlétre van szükség, olyan lehetőségekre, ahol megismerhetik és megszerethetik azt, akit életük társául választanak. Itt újra a jellem és bizalom kérdését kell hangsúlyoznunk. A korrekt és öntudatos lányt nem kell félteni. Aki megszokta, hogy őszintén beszámoljon mindenről édesanyjának, akiben bíznak, akit jellemesnek neveltek, az ellenőrzés nélkül sem fog megfeledkezni magáról, míg a túlságosan őrzött, önállótlan lány az első alkalmat felhasználja, hogy visz- szaéljen a szabadságával. Tekintve, hogy nincs módunkban visszasírni a régi jó patriarkális időket, okosabb, ha az új idők szelleméhez alkalmazkodunk, így őrizhetjük meg legjobban új köntösber a régi erkölcsöket. A népszerű és igényes sorozat ideális anya-lánya: barátnők KÉT KONTINENS - EGY HÉTVÉGE Brooklyn, 2006. április 29-30. MOLNÁR MIRIAM A tavaszi szünet al- kaiméval Új-Mexikó^ 1Bh8 r^SZ^re '^r^nC^Uj" rosában hétvégének tűnt minden nap a megelőző sok-sok hétköznap után, mégis a Taosban, egy hegyek közötti kis városkában eltöltött hétvégénk volt talán a legemlékezetesebb. Szombaton korán felkeltünk, és már nyolc órakor elhagytuk Santa Fét, hogy tizenegy előtt Taosban legyünk. Útközben megreggeliztünk egy számomra újdonságnak számító helyi gyorsétteremben, amely nemcsak a nagyon finom reggeli buritóiról, hanem arról is híres, hogy az autósok csak leparkolnak, egy táblán elolvassák a menüt, és egy gomb megnyomásával megrendelik az ételt, italt. Pár perc után (mi hat percet vártunk) megérkezik az étterem alkalmazottja, tálcán átnyújt egy papírzacskót, benne a rendelés, műanyag étkészlet és papírszalvéta. Az autós átnyújtja a pénzt, cserében megkapja a zacskót, és máris ehet, avagy utazhat tovább. Tizenegy óra előtt pár perccel leparkoltunk a taosi főtéren, a Plazán, és olyannyira izgatottak voltunk, hogy elfelejtettünk pénzt dobni a parkolóórába. Szerencsére még mielőtt elindultunk volna a Blue Rain Gallery (Kék Eső Galéria) igazgatójával felesége, Tammy Garcia fazekas művész stúdiójába, eszünkbe jutott a parkolóóra, és tele is tömtük negyeddollárosokkal. Denise, a galéria alkalmazottja később felvüágosított, hogy nem New Yorkban vagyunk, ahol száz dollár körül mozognak a büntetőcédulák, hanem Taosban, ahol öt dollárt fizettünk volna ugyanezért, ha ugyan valaki észreveszi. Tammy és LeRoy Garcia Taos városán kívül, egy magaslaton laknak. Adobe (hagyományos agyagból épült) házuk ebédlőjéből, amely Tammy és más indián művészek műtárgyaival van ízlésesen díszítve, pompás kilátás nyílik Új- Mexikó prérijére. Három lányuk nagyapjukkal játszadozott a kertben, amikor átsétáltunk az udvaron Tammy stúdiójába. Egy órán át beszélgettünk a kedves, fiatal és sikeres fazekas művésszel, aki újabban bronz- és üvegszobrokat is készít. Igazán nagy élmény volt látni, hogyan születnek a műtárgyak, és melyikről mit gondol Tammy, s hogy honnan veszi az ihletet. Miután LeRoy visszaszállított bennünket a galéria közelébe, Denise társaságában még sokáig csodáltuk a tavaly óta felgyülemlett új tárgyakat. Délután a városka központjában sétálgattunk és nézelődtünk. Hat órakor két ismerőssel találkoztunk az Orlando nevű étteremben, ahol pompás vacsora közben elmeséltük egymásnak, mi történt az elmúlt egy évben, amióta nem találkoztunk. Ismerőseinknél töltöttük az éjszakát, vasárnap reggel pedig kutyaugatásra és tyúkok kotkodáko- lására ébredtünk. Gyönyörűen sütött a nap, a tyúkok - mindnek külön neve van, és csak a tojásukért tartják őket, nem a húsuk végett -, mint kiderült, egy kis friss salátának örültek ennyire. Miután búcsút vettünk ismerőseinktől, úgy határoztunk, hogy korai ebédünket az Apple Tree (Almafa) étteremben költjük el, s ez jó választásnak bizonyult, mert nemcsak az étel volt remek, mint mindig, hanem most a kerthelyiség egy asztalánál sikerült helyet foglalnunk, pont a nyíló almafa alatt. Délután a taosi indiánok falujába látogattunk el, amely ezen a hétvégén nyitotta meg újra kapuit a látogatók számára, miután két hónapig zárt körű ceremóniák miatt csukva volt. Vagy harminc autó állt a parkolóban, amikor megérkeztünk, és jólesett a huszonöt fokos kellemes melegben sétálni és szebbnél szebb indián műtárgyakat nézegetni. Már majdnem beesteledett, amikor visszaindultunk Santa Fe felé, hogy másnap New Yorkba repüljünk, vissza a borús, esős időbe és a mindennapok sűrejébe.
