Új Szó, 2006. április (59. évfolyam, 77-99. szám)
2006-04-28 / 98. szám, péntek
12 Gondolat ÚJ SZÓ 2006. ÁPRILIS 28. www.ujszo.com A Szlovák Nemzeti Múzeum legújabb kiállítása Josef Poláknak, a kassai Kelet-szlovákiai Múzeum két világháború közötti igazgatójának életművét mutatja be Européer vagy gyarmatosító múzeumigazgató? Bortnyik Sándor: Dr. Josef Polák, 1924, olaj, vászon. (A kassai Kelet-szlovákiai Galéria gyűjteményéből.) Teijedelmét tekintve szerény, ám a figyelmes és kritikai gondolkodású látogatók számára akár kényes kérdéseket is feszegető tárlat tekinthető meg a Szlovák Nemzeti Múzeum központi, Duna-parti épületében. HUSHEGYl GÁBOR A prágai Zsidó Múzeum és a Kassai Kelet-szlovákiai Múzeum gyűjteményéből kivitelezett vándorkiállítás a téli prágai premier és az őszi kassai repríz közötti időszakban néhány hét erejéig a szlovákiai főváros közönségét kívánja tájékoztatni Josef Polák (1886-1945) Polák a korszak azon művészetét támogatta és gyűjtötte a múzeum számára, amely nyolc évtized távlatából is igazolható. jogászdoktor és muzeológus csaknem elfeledett életéről és életművéről. A levéltári dokumentumok, tárgyi emlékek, eredeti plakátok és festmények, fotók és művek mellett cseh és angol nyelvű kísérőszöveg állít emléket annak a kiváló szakembernek, akinek a neve jobbára ismeretlen a nagyközönség számára. A kassai művészetbarátok már felemelik fejüket (a magyarok egyben szemöldöküket is felhúzzák) e név hallatán, a szlovákiai műtörténet és a muzeológia viszont egyik kulcsfontosságú személyiségét tiszteli és becsüli a kassai Kelet-szlovákiai Múzeum két világháború közötti korszakának előbb megbízott, majd kinevezett, cseh nemzetiségű igazgatójában. A magyar művészetben valamelyest jártas néző már az első teremben hazai pályán érezheti magát, hiszen Bortnyik Sándor egyedi hangulatú, metafizikus elemeket érvényre juttató Polák-portréjában régi jó ismerős olajfestményét látja viszont, s ezt a bizalmat a kassai kiállítások kétnyelvű, szlovák-magyar plakátjai még erősítik is. Igen, Polák volt az a személyiség, aki befogadta és marasztalta a magyarországi Tanács- köztársaság bukása után az európai művészeti központok felé menekülő azon magyar művészeket, akik Kassán is megálltak útjuk során. Ennek köszönhetően jött létre Krón Jenő művészeti iskolája - és vált Kassa az 1920-as és ’30-as évek egyik legfontosabb szlovákiai művészeti központjává. Ám ehhez nem csak a magyarok járultak hozzá, hanem a csehek, a hazaiak és természetesen az élénk művészeti élet hallatán a városba ellátogatott jeles külföldi személyiségek is. A művészettörténet számára megkerülhetetlenné vált az a több mint 200 időszaki kiállítás, amely- lyel Polák a kortárs művészetet mutatta be, messze megelőzve pl. Pozsonyt vagy a korabeli konzervatív Budapestet. A hagyományos múzeumi tevékenység, a gyűjteménygyarapítás és -kezelés kötelességét és feladatát messzemenően túlteljesítve tekintett ki a régió, Csehszlovákia és Európa művészetére. Teret adott Erdélyi Bélának és kárpátaljai művésztársainak, a magyar modernek közül többek közt Perlrott-Csaba Vilmosnak, Galimberti Sándornak, Schiller Gézának, 1924-ben pedig a Kazinczy Társaság országos képzőművészeti tárlatának. Mivel Polák muzeológiai módMa nincs olyan szlovákiai magyar szakember, aki megkérdőjelezné Josef Polák műtörténeti és muzeológiai jelentőségét. szertani tevékenysége mellett művészeti szakíróként is jelen volt az országos művészeti életben, a prágai Umémben és a Prager Presse hasábjain közzétett tanulmányai felkeltették a cseh művészeti élet figyelmét is a kassai fejlemények iránt. Ennek közvetlen hozadéka volt a cseh művészeti élet meghatározó alkotóinak kassai bemutatása (pl. a Tvrdošijní csoport, Adolf Hoffmeister, Václav Špála és Jan Zrzavý kiállítása). Elévülhetetlen érdeme, hogy idejekorán felismerte a fiatal tehetségeket, és kiugrási lehetőséghez juttatta őket, mint pl. a szlovákiai modernizmus fő képviselőit, Fullát és Galandát 1930-ban, Nemes Endrét és Bauernfreund Jakabot 1936-ban. Mi több, 1933 és 1938 között közel húsz európai nemzet kortárs grafikai művészetét prezentálta! A bécsi döntést követően drámai körülmények között távozott abból a városból, ahol 1919 és 1938 között modern kultúrát teremtett. Visszatérve szülővárosába, Prágába, az ingó- és ingatlan műemlékek fotódokumentációjával foglalkozott, majd a Központi Zsidó Múzeum állandó kiállítását készítette elő. A sors őt sem kímélte meg, az utolsó hírt Terezínből adta magáról, mielőtt Auschwitzbe szállították... Ma nem találunk olyan cseh, szlovák vagy szlovákiai magyar szakembert, aki megkérdőjelezné Josef Polák műtörténeti és muzeológiai jelentőségét. Ám az 1920- as években cseh nemzetisége és zsidósága miatt mind a szlovákok, mind a magyarok támadták lehetséges igazgatói kinevezését, 1938- at követően pedig a szlovákiai és a kassai magyar értelmiségi elit értékelte dehonesztálóan két évtizedes munkásságát - modern európai szemlélete és zsidósága miatt. Sziklay Ferenc szerint mindazok „a szélsőséges, talajtalan cseh képzőművészeti irányzatok, amelyeket a Múzeum cseh-zsidó igazgatója a volt Bubics-termekben rendezett kiállítások özönével igyekezett elfogadtatni, sem művészeinken, sem a magyar közönségen nem hagytak nyomot.” [Uj Magyar Museum, III. kötet, 2 (6.). füzet (1943), 234. old.] A műtörténet viszont Poláknak adott igazat, aki a két világégés közötti periódus azon művészetét támogatta és gyűjtötte a múzeum számára, amely nyolc évtized távlatából is igazolható. Mindazok, akik „szélsőséges irány- zatok”-ról értekeztek és a prágai modernizmust támogató kultúrpolitikában „hatalompolitikai”, gyarmatosítási szándékot kerestek - annak igazolására, hogy a cseheknek egyetlen célja volt: hogy „az akkori köztársaság keleti részét hagyományaitól megfosszák” (Brogyányi Kálmán: Magyar művészet Szlovákiában. In: A szlovákiai magyarság élete 1938-1942. Budapest, 1942, 159-160. ) -, mind szakmai, mind erkölcsi szempontból megbuktak. A bezárkózó, múltba révedő nemzeti konzervativizmus efféle kivetítése a művészetre nem lezárt fejezet közvetlen környezetünkben. Napjainkban is akadnak szlovákiai magyar szerzők (igaz, nem a műtörténészek között), akik a kortárs művészeti irányzatok preferálását szélsőséges szubjektivizmusként bélyegezik meg. Hozzájuk is szól Josef Polák emlékkiállítása, akit nemzetisége és vallása nem akadályozott abban, hogy mindenki felé azonos mértékben legyen nyitott mind szakmai, mind emberi értelemben. (Muž, ktorý si nedal pokoj. SNM-Múzeum židovskej kultúry, 2006. IV. 4-V. 21.) Beszélgetés Mészáros Sándor irodalomkritikussal Louis-Ferdinand Céline Halál hitelbe című, a Kalligram Kiadó gondozásában nemrég megjelent regényéről Céline a szélen JÁNOSSY LAJOS Amikor a pozsonyi Kalligram Kiadó Louis-Ferdinand Céline második regényének kiadásába fogott, milyen előzményekkel indult a könyv története? Milyen múltfeltáró expedíciók vezetnek a klasszikusok felfedezéséhez? Minden „felfedezés”-történet más. Ha jól emlékszem, először Grendel Lajossal beszélgettünk Cé- line-ről és Cortazárról, hogy milyen nagy írók és mennyire nincsenekjelen a magyar irodalmi köztudatban. Hamar kiderült, hogy ők az igazgatónknak, Szigeti Lászlónak is a fontos írói közé tartoznak, de közben Cortazár (újra)kiadását más kiadó már elkezdte, így - mondhatni - az ajtó nyitva állt... Ám az egész Szávai János emberi nagyságán múlott, aki már nemigen vállal fordítást, Céline-nel mégis kivételt tett: annyira szívügyének tekinti műveinek magyarországijelenlétét! Céline Halál hitelbe című regénye feltehetőleg „üres térbe” lép, mert amennyire tudható, a magyar recepcióban nem tapadt meg Céline neve és jelentősége. Az Utazás az éjszaka mélyére hetvenes évekbeli megjelenését sem kísérte jelentős visszhang. A fentiek okairól mit tudhatunk? Úgy tudom, hogy az Utazás az éjszaka mélyére 1977-ben szamiz- dat példányszámban jelent meg az akkori Magvetőnél. Egyrészt nagy dolog volt, hogy egyáltalán megjelent egy „politikailag gyanús szerző nagyregénye”, másrészt meghatározta a hazai recepcióját: Louis- Ferdinand Céline mindmáig ismeretlen szerző maradt, még az irodalmárok is alig ismerik, legfeljebb annyit tudnak róla, hogy gyanús alak volt, egy echte náci, aki börtönben is ült, és akit nem érdemes olvasni... Vagy igen, de ez nem lett megvitatva... Ezzel szemben a nyugat-európai Céline-történet hogyan alakult? Hosszú és sokszálú történet, amiről csak hatalmas leegyszerűsítéssel lehet egy üyen rövid inteijú- ban beszélni. Á leglényegesebb különbség: a Lajtától nyugatra hosszú ideje nem kérdés, hogy Céline műveit hozzáférhetővé kell tenni a nagyközönség számára is, ahogy ez meg is történt, ma már szinte műiden vüágnyelven olvasható, rajonganak érte és/vagy viszolyognak tőle, vitatják és értelmezik, ahogy kell. Franciaországban a Gaüimard adja ki, ennyi talán elég is erről... Céline mintha az olyan alakokkal volna rokon, mint pl. Gorán, még a fizimiskájuk is hasonló. Életutálatuk és politikai „karrierjük” meg egyenesen összecseng... Rettenetes pofa volt, az biztos. Hát nem a gimnazistalányok álma, hogy üyen hányavetien mondjam, ami persze Céline-től nem lenne idegen. De éppen erről is szól ez a történet, hogy nála az írói és az emberi nagyság nem esik egybe. Ami a magyar irodalomértés nagy tehertétele - lényegében a romantika óta -, hogy nagy és jelentős írót nem tudunk elképzelni gyönge jellemmel. Ezért folyton mentegetjük vagy letakarjuk hóink emberi hibáit, esetleg a hibákat stilizáljuk erénnyé. Nos, Louis-Ferdinand Cé- line-t nem kell mentegetni, emberileg és politikaüag rettenetesen eltévedt, antiszemita pamfleteket írt, náci kollaboráns volt stb. És mégis nagy író volt - ezt keUene megértenie és megvitatnia a magyar kultúrának. Úgy értem, hogy nem kellene feltétlenül egyetértenünk: van, akinek tetszene, és van, akinek a hátán is föláll a szőr tőle. Egyvalami nem megy: a közöny, az oda- nem-figyelés, a kettős mérce, a politikaüag korrekt legyintés! Szerinted mikortól problema- tizálódik élesen politika-etika- művészet, az egymást erősítő, il- letve hiteltelenítő aspektusok kérdése. Céline esete mit reprezentál? Talán jobb, ha nem keresünk tanulságokat! Vagyis nincs közös tanulság, hiszen ha csak a harmincas évek legjelentősebb íróit, szellemeit nézzük a vüágirodalomban vagy itthon, akkor éppen azt tapasztaljuk, hogy politikailag és morálisan is mennyire szélsőséges választások, döntések jellemezték őket, akár jobb-, akár baloldaliak voltak. Ennél talán csak az ellenszenvesebb és hamisabb, ha mentegetni próbáljuk őket emberi gyöngeségeik miatt, mintegy „tűz- ből mentve a hegedűt”. Röviden: a Halál hitelbe megjelenése óta eltelt hetven év, és ez alighanem elég idő ahhoz, hogy felnőttként olvassuk ezt a művet. „Nem a valóságot festi..., hanem a valóság által kiválasztott hallucinációt, s ez teszi érdekessé” - úja Céline-ről Gide. Mi Cé- line-ben az igazán céline-i? A hangja. Az a rekedtes, mélyen kétségbeesett úói hang és tekintet, amelyik nem kímél sem istent, sem embert. így önmagát sem, hiszen az elbeszélő magát is ugyanazzal a kíméletlen élességgel nézi, mint a vüágot, és egy pülanatig sem hiszi, hogy ő különb lenne a Deákné vásznánál... Ilyen magyar úó pedig nincs! (litera.hu)
