Új Szó, 2006. április (59. évfolyam, 77-99. szám)
2006-04-22 / 93. szám, szombat
„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közényájas hold világa. ” (AranyJános) CSALÁDI KOR gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével ” (AranyJános) 2006. április 22., szombat 10. évfolyam 16. szám 12. oldal Embernevelőben a továbbtanulási problémák Fontos, hogy a gimnáziumba iratkozó fiatalban meglegyen a pszichikai állóképesség 13. oldal Ahol együtt fejlődnek kicsik-nagyok Nemcsak a kisgyermekes családok tartják hasznosnak, hanem a város is Sorsok Árvízi mozaikok Nem fél, nem remeg, neki már ismerős ennek a víznek az érintése 13. oldal A hetvenhat esztendős deáki Komjáti Győző beszél ötven évvel ezelőtti meghurcoltatásáról, hogy az igazságtalanságok feledésbe ne merülhessenek Egy kutyaütés miatt ült börtönben három hónapot Komjáti Győzőt sem a fél évszázaddal ezelőtti igazságtalanság, sem a hetvenhat esztendő nem tudta megtörni (Szőcs Hajnalka felvétele) „Pontosan ötven évvel ezelőtt történt, hogy letartóztattak, aztán tizenkét hetet ültem a nyitrai fegyházban, csak azért, mert megütöttem valakinek a kutyáját. Talán érdemes lenne ezt a történetet is megírni az újságba” - ezzel fordult hozzám a hetvenhat esztendős deáki Komjáti Győző bácsi még március 15-én, amikor a peredi csata emlékművénél találkoztunk. GAÁL LÁSZLÓ Akkor éppen a Csemadok deáki alapszervezte nevében koszorúzott az 1848-as szabadságharc emlékére, több mint húsz éve elnöke ugyanis. Csak hetekkel később tudtam rá időt szakítani, hogy meglátogassam őt otthonában, és egy pohárjó borocska mellett meghallgassam nem éppen vidám történetét. „Engem azért csuktak be 1956- ban, mert meg akarták tömi a gazdákat, hogy álljanak be a szövetkezetbe - mondta el meghurcoltatásának valódi okát, amihez csak mondvacsinált indok volt az említett kutyaütés. - Pontosan 1956. március 15-e volt, amikor jött egy hivatalos bizottság, hogy bejelentse, elveszik a kertünket. Nem tudom, véleden volt-e, vagy készakarva rendezték úgy, hogy éppen március 15-én, de akkor jöttek hatan, a helyi nemzeti bizottság elnöke meg a szövetkezeti elnök az ag- ronómussal, csupa áttelepült szlovák, meg a járási pártbizottságról is voltak ott, és bejelentették, hogy elveszik a kertünket, mert ott lesznek a kertészet épületei, és a mi kertünkön át vezet majd oda az út. Pedig a másik oldalon is lett volna elég hely, de készakarva helyezték éppen a mi kertünkbe, mert gazdák voltunk, és meg akarták mutatni, hogy kik itt az urak. Az emenvéelnöknek a kutyája is velük volt, és én figyelmeztettem, hogy ne engedjék az udvarba, mert itt is van két kutya, össze fognak marakodni. Nem hallgattak rám, össze is marakodtak a kutyák, és én akkor egy bottal megütöttem az elnökét. Ez a kutyaütés lett aztán a vesztem. Akkor elmentek ezek az emberek, de másnap már autóval jöttek értem. Házkutatást is tartottak, kipakolták a szekrényeket, még a padlásra is felmentek, állítólag fegyvert meg rejtett pálinkafőzőt kerestek. Persze, nekünk egyik sem volt, mindez csak indok volt, hogy felforgassák a házunkat. Én éppen lovakkal fuvaroztam a faluban, amikor jött szemben az autó, megálltak, és az édesapám szállt ki a kocsiból. Mondta, fiam, add ide a kocsit, majd én hazavezetem a lovakat, te meg ülj az autóba, mert visznek. Sellyén a járási székház alatt volt a fogda, oda szállítottak. Aztán autóbuszon kísértek Nyitrára, a megyei börtönbe, ott voltam tizenkét hétig. Két hét után volt a tárgyalás, ott derült ki, hogy azzal vádolnak, rátámadtam a hivatalos küldöttség embereire. Pedig én csak a kutyát ütöttem meg, de rám fogták, hogy az elnököt akartam megütni, csak a kutyáját találtam el. Ezért ítéltek el tizennyolc hónapi fegyházra. Végül csak három hónapot ültem le, de sok pénzünkbe került elintézni, hogy ideiglenesen kiengedjenek. Aztán meg meghalt a köztársasági elnök, a Zápotocký, és általános amnesztiát fürdettek, nekem is elengedték a hátralevő büntetésemet.” De az a börtönben töltött három hónap sem volt akármi, az akkor huszonhat éves fiatalember a tizenkét hét alatt tizenöt küót lefogyott. „Hiába volt pénzem, nem engedtek behozatni semmit, még egy darab kenyeret vagy kiflit sem, pedig de jó lett volna megenni valamit. Reggelire kaptunk egy darab kenyeret, de azt nem menük mind megenni, hogy maradjon későbbre is. Ebédre meg valami gyönge leves vagy főzelék volt.” „Egyszer, amikor tárgyalásra mentünk, vittem neki ennivalót - kapcsolódik be a beszélgetésbe a feleség, Olga néni -, és amikor a tárgyalás előtt a folyosón találkoztunk, adtam neki egy pogácsát. A börtönőr meglátta, és az lett az uram büntetése, hogy a tárgyalás után nem találkozhattunk, nem is beszélhettünk egymással. Amiatt az egy pogácsa miatt” - mondja még ötven év után is keserűséggel a hangjában. Persze, elvették a kertet, amely miatt az egész meghurcoltatás volt, végül úgyis elvették, de Győző bácsi, miután a börtönből kiszabadult, továbbra is a saját földjén gazdálkodott. „Mert akinek volt ereje gazdálkodni, az nem akart beállni a szövetkezetbe. Mert tudta, hogy jobban meg lehet élni, ha terem az a föld, és eladhatja a gabonát, még ha megszabott áron is. Aki meg nem tudott annyit kitermelni, amennyi a beszolgáltatáshoz kellett, de volt pénze, az a szövetkezeti tagoktól vásárolhatott három-négyszáz koronáért gabonát, hogy legyen a beszolgáltatásra, meg maradjon vetőmagnak is. Mert a szövetkezetben nem nagyon volt pénz, és a tagokat is leginkább csak gabonában fizették.” Aztán három évvel később, 1959 februárjában már nem volt kiút, mindenkinek be kellett lépnie, Győző bácsi is ekkor lett szövetkezeti tag. „Csak olyan lehetőséget adtak, hogy aki már ősszel elvetette a gabonáját, vagy megszántott a tavaszi alá, az még abban az évben gazdálkodhatott, de a következő év januáijától, már minden földet és műiden állatot be kellett adni a közösbe. Jól emlékszem, hogy az állatokat decemberben be is adtuk, utoljára januárban a két fiatal kancámat, a Sárit meg a Pirost. Aztán még a szövetkezetben is ezekkel jártam, mert nem gyalogmunkásnak, hanem kocsisnak mentem ajéerdébe.” Olga néni is bekapcsolódik újra a beszélgetésbe: „A földek alapján szabták ki, hogy kinek mit, mennyi állatot kell beadni. Nem volt nagy földünk, tizenhárom hektár, és mi mindent beadtunk, de nem volt elég, még pénzt is kellett fizetnünk.” „Az édesapám 1959 novemberében halt meg - folytatja Győző bácsi -, akkor sokan azt mondták, azért mert a vagyont oda kellett adni a közösbe. Hát, talán volt is ebben valami.” Olga néni édesapja is gazda volt azelőtt, aztán a szövetkezetben is dolgozott. „Azelőtt a maga ura volt, nem parancsolt neki senki. Aztán szegény öregnek ide kellett jönnie a szövetkezetbe, itt meg fiatal fickók parancsolgattak neki, hogy ide mész dolgozni, meg amoda, ezt fogod csinálni, meg amazt. Hát ezt nehéz volt megemészteniük ezeknek az öregeknek.” A régi időkről beszélgetve a kitelepítés is szóba kerül. „Ezt csak amiatt úsztuk meg, hogy az édesanyám éppen nagy beteg volt, Pozsonyban feküdt a kórházban, és az orvos igazolta, hogy nem utazhat, így aztán minket nem telepítettek ki” - mondja a házigazda. Felesége is jól emlékszik ezekre az időkre. „Az egyik barátnőm, akit szintén kitelepítettek, mielőtt elment volna, kiírta a házuk falára: Visszajövök, mire lehull az akácfa fehér fürtös virága. Sokszor lehullott azóta, de bizony nem jöhettek vissza. Mi is csak 1960-ban mehettünk el először meglátogatni őket Tolna megyébe, ahova telepítették.” Győző bácsi szeret utazni, vüá- got látni, be is járta fél Európát meg távolabbi országokat is, de nem volt ez sem egyszerű. A múlt rendszerben nagyon nehezen kapott kiutazási engedélyt, mert az irataiban ott volt a bejegyzés: „büntetett előéletű”. „Máig nem törölték el, én még ma is azt mondhatom, hogy börtöntöltelék vagyok. És ez mind egy kutyaütés miatt” - mondja a még ma is életvidám férfi, aki saját bevallása szerint azért akarta elmesélni történetét, mert azt gondolja, nem jó, ha az igazságtalanságok feledésbe merülnek, mert azok a mai nemzedéknek is tanulságul szolgálhatnak. TÍZ ÉVEN FELÜLIEKNEK Nagy emberek kicsiben - Fibonacci nyulai OZOGÁNY ERNŐ A nagyközönség körében számtalan tévhit él a híres emberekről, sok esetben pedig nem is ismerik a történelem nagy alakjait. Mivel az új ismeretek iránt legfogékonyabbak a tizenévesek, ezért sorozatunk különösen az ő figyelmüket hivatott felhívni azokra a dicső elődökre, akik példaképül szolgálhatnak számukra. Fibonacci Amikor születésünk évét leújuk, mindenki számára nyüvánvaló, hogy az első szám az ezreseket, a második a százasokat, a harmadik a tízeseket, míg a negyedik az egyeseket jelöli. Arra viszont kevesen gondolnak, hogy évezredeken keresztül nem így volt. Sőt, nem is volt olyan könnyű bevezetni az arab számokat és a hozzájuk kapcsolódó fogalmakat. Az ókorban ugyanis római számokat használtak, ahol nem volt szerepe annak, hogy egy számsorban melyik milyen helyet foglal el. Nem is olyan régi a ma használatos tízes szám- rendszer: mindössze nyolcszáz éves. Sőt, még fiatalabb is, mivel bevezetése után csaknem száz évre betiltották. Hogyan is történt mindez? Mintegy ezemégyszáz évvel ezelőtt Brahmagupta indiai matematikus tette általánossá a ma is használatos számokat. Több száz év kellett ahhoz, hogy arab tudósok közvetítésével Európában is megjelenjen a ma általánosan használt tízes számrendszer. Az úttörő egy pisai matematikus volt, akinek az igazi nevét nem is ismeijük. Mivel a ferde tornyáról híres városban született, keresztneve Leonardo volt, a tudósok Leonardo da Pisa néven emlegetik. Édesapja keresztneve viszont Bonacdo volt, emiatt Bonaccio fiaként, olaszul Fibonac- ciként is ismerhetjük. E jeles tudós 1202-ben Abakuszkönyv címen írt művében foglalkozik először az „indiai számokkal”, megírva, hogy milyen nagy előnyt jelent az összeadásnál, kivonásnál, szorzásnál és osztásnál, tehát az alapvető matematikai műveleteknél a tízes szám- rendszer. Azt hihetnénk, hogy beszámolóját lelkesen fogadták. Nem így történt: nagyon sokan elvetették, arra gyanakodva, hogyha a tizedesvesszőt általánosan alkalmazni kezdik, az csalásokra ad lehetőséget. És igazuk lett: elsőként a kereskedők kezdték használni Fibonacci számait, érdekes módon a kiadásaik oldalán egészen másképp alkalmazták a legendás tizedesvesszőt, mint a bevételi oldalon. Magyarán: valahogy mindig a bevétel sikeredett tízszer, százszor kisebbre, mint a kiadás. Tehát az adócsalás nem korunk találmánya, nyolcszáz évvel ezelőtt is vidáman alkalmazták. A dolog odáig fajult, hogy Firenze városatyái rendeletben tiltották meg Fibonacci számainak alkalmazását. Egy évszázadnak kellett eltelnie a nagyszerű olasz matematikus halála után, mikor ismét bevezették indiai számait, ekkor viszont már arab számokként emlegették őket, hiszen az. ő közvetítésükkel jutott el a matematika e csodája Európába. A pisai Leonardo egyéb tettével is beírta nevét a tudomány történetébe, éspedig a mértani számsor megoldásával. A történet szerint egy nyúltenyésztő kérte ki a tanácsát, aki azt szerette volna megtudni, hogy mekkora szaporulatra számíthat. A kérdés az volt, hogy ha van egy pár nyula, amely két hónap múltán két nyulat fiadzik, majd minden hónapban az öregek és a fiatalok is egy-egy pár nyulat hoznak a vüágra, altkor az egymást követő hónapokban hány nyula lesz? Mielőtt bonyolult számításokba kezdenénk, érdemes elárulni Fibonacci megejtően egyszerű megoldását: minden hónap végén az előző két hónap összes nyulamak összege a végeredmény. Aki nem hiszi, járjon utána. Viszont a nagyszerű olasz matematikus tiszteletére napjainkig ezt Fibonacci-számsorként emlegeti a tudománytörténet.
