Új Szó, 2006. április (59. évfolyam, 77-99. szám)
2006-04-15 / 88. szám, szombat
vww.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. ÁPRILIS 15. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ PER STANDARD Az osztrák lap Magyarország: kosár Orbánnak című cikkében adott hút arról, hogy kudarcot vallott Orbán Viktor az MDF-fel. Az ellenzéknek nincs közös jelöltje alcímmel megjelentetett beszámoló megállapítja: közvéleménykutatók a szocialista-liberális koalíció győzelmét jósolják a második választási fordulóban. A lap egy másik cikkében Magyarország Vasladyjeként mutatja be Dávid Ibolyát és politikai pályafutását. A Dávid asszony kikosaraz egy Góliátot című írás egyebek között kiemelte, hogy az MDF elnöke a hisztérikus magyar választási kampányban A normális Magyarországért jelszóval nyugvópont benyomását keltette. A választók joggal gondolhatták, hogy szalonképes konzervativizmust testesít meg a szélsőségességre hajlamos Orbánnal ellentétben. HÉTVÉG(R)E volt a szerencséje, hogy a város ritkán lakott részében, ráadásul két villamosmegálló között volt. Kíváncsian várom, hogy Moravéík úr elhelyezi-e újra alkotását, ha már a hónap végéig övé a felület bérleti joga. Mindenesetre javaslom neki, ha újra kiragasztja Nagy-Magyar- ország térképét, úja alá: Hülye, aki letépi. A rendhagyó óriásplakát-kiállítást egyébként a kulturális minisztérium is támogatta, ahol most, tizenkettő előtt öt perccel jelentős változások történtek. A méltadanul távozó, s most méltatlanul visszarángatott miniszter erre a sóhajtás- nyi időre is lecserélte a hivatalvezetőt és a kabinetfőnököt. Bár fel nem foghatom, mi motivál bárkit is arra, hogy kb. két hónapra elköteleződjön egy politikai halottnak. Két ősz öregember. Rudolf Chmel, akit múlt egy kisiskolást, úgy áhítottak fel annak idején a bársonyszékéből - melyben jobbára csak ült, egyebet nem tett -, mert kellett a hely egy pillanatnyilag jobban rászoruló, utóbb kulturális ámokfutásba kezdő pártkádemek; és Fratišek Mikloško, a keresztapa, a derűs agglegény, aki élő adásban csajozik. Tessék választani! De ki a keresztapa? A politikai alvilág kifejezést a hazai közéletbe legutóbb Ivó Samson elemző dobta be, bár senki sem tudja pontosan, kiket is takar e terminus. Mindenesetre az az ember, akiről idáig azt gondolták, hogy tényleg keresztapa, hatalmas öngólt rúgott, mikor egy sajtóorgánumnak levelet küldött, holott egy pokolgépet is küldhetett volna. Lehet, hogy nem is ő a keresztapa. De akkor ki? KOCUR LÁSZLÓ A kérdés vélhetően műiden virtigli oknyomozó újságáét foglalkoztatott, ám a gáúástalan célszemély rezzenéstelen arccal fedte fel magát, az egyik kereskedelmi televízióban. A keresztapa éppen olyan, amilyennek az azonos című film nyomán elképzelhettük. Komoly, már-már karizmatikus tag, elegáns öltöny, magas homlok, keskeny száj, melyből súlyos szavak hullnak. A keresztapa František Mikloško! Vélhetően až átla- gosnál többen nézték a Rosta című politikai vitaműsor e heti adását, melyben a rendszerváltás óta a parlamentben ténykedő kereszténydemokrata honatya mérkőzött a nemrég még húadósként dolgozó Pavol Rusko-üdvöskével, Aneta Paríškovával, aki egy évtized után a hírstúdiót a minimális támogatást magáénak tudható ANO bizonytalan képviselőjelöltségére cserélte. Mikloško tapasztalt, dörzsölt politikus, aki dolgozott már kormányoldalon és ellenzékben, a meccseket a szomszédjánál nézi, mert nincs tévéje, jelölték már köztársasági elnöknek is, ennek ellenére nagy szerepet vállalt az Esterházy-ügyben, s ebbéli érdemeiért még egy magyar kitüntetést is volt mersze átvenni, magára haragítva ezzel a szlovák „nemzeti oldalt.” Ha akarja, késsel-villával eszi meg a csajt - gondoltam magamban, miközben sörömmel leültem a képernyő elé. Ám Feri bácsi a megszokott, kedélyes formáját hozta, bemószerolta pártját, hogy nem akarnak neki új cipőt venni, holott a kampány során már elkoptatott két párat, a politikával meg még csak ismerkedő Anetának pedig felkínálta, hogy a politikai keresztapja lesz, és gyengéd szeretettel fogja egyengetni útját. Gondolom, nem Mikloško az egyedüli, aki gyengéd szeretettel egyengetné Anetát, aki legalább olyan jól mutat a plakátokon, mint a kamasz fiúkat és az érett férfiakat egyaránt elgondolkodtató Zuzana Martináková a szívecskés aláírásával. Kérdés, hogy ennyi elég lesz-e a parlamentbe jutáshoz?! Eltűnt Magyarország! Nem, nem a választási eredmények vették Gondolom, nem Mikloško az egyedüli, aki egyengetné Aneta útját, aki legalább olyan jól mutat a plakátokon Martináková. eszét végképp e sorok úójának. Pozsonyból valóban eltűnt a történelmi Magyarországot ábrázoló óriásplakát. Valakik cafatokra tépték.' Bevallom, engem már az is kellemesen meglepett, hogy ilyen sokáig kibírta a szlovák ready made művész bizonyos körök számára kétségkívül provokatív műve. Talán az (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Akik most ellenségnek tekintik az egyik oldalt, hogyan fognak együttműködni négy évig a másikkal? Nem helyes Erdélyből üzengetni az MDF-nek MT1-F1GYELŐ Az MDF-nek nem kell az önfeladást választania, az erdélyi magyarságnak pedig nem szabad beleszólnia abba, ami a magyar választásokon történik - így összegezhető azoknak a válaszoknak a tartalma, amelyeket erdélyi értelmiségiek adtak a bukaresti Új Magyar Szó körkérdésére. A határon túli magyarságnak nem szabad beleszólnia a magyar- országi politikába - vélekednek erdélyi közéleti személyiségek annak a korábbi levélnek a kapcsán, amelyben huszonkét erdélyi egyházi vezető, úó és politikus arra kérte az MDF elnökét, ne határolja el magát egy jobboldali összefogás gondolatától. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője úgy fogalmaz: A választások eldöntése nem ránk tartozik, az viszont igen, hogy ki miként törődik a határon túli magyarokkal, milyen kapcsolat alakul ki a győztesek és a határon túli magyarok között. Varga Gábor úó, a Szabadalmi és Márkavédelmi Hivatal elnöke úgy vélte, az erdélyi magyarságnak egyenlő közeltartással kell viszonyulnia a magyarországi politikai szereplőkhöz, nem beavatkozva, hanem tudomásul véve, tiszteA határon túli magyarságnak nem szabad beleszólnia a magyarországi politikába - vélekednek erdélyi közéleti személyiségek. letben tartva a magyar választók akaratát. Az MDF többször bizonyította az elmúlt tizenöt évben, hogy van szíve és érzéke partnerként és nem alárendeltként kezelni az erdélyi magyarságot - fűzte hozzá az író. Eckstein-Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora kifejtette: a romániai magyarságnak az az érdeke, hogy minden magyarországi demokratikus párttal jó kapcsolatban legyen. Egyik vagy másik preferálása személyes opció, de ezt hangsúlyozni erősen kétes módszer - hangoztatta, hozzátéve: „Nem tudom, hogy azok, akik most ellenségnek tekintik az egyik oldalt, hogyan fognak együttműködni négy évig a másikkal”. Vál- lalják-e a felelősséget, hogy az egyik oldal úánti elkötelezettségük esetlegesen árnyékot vethet, kárt okozhat a magyar-magyar viszonynak? - tette fel a kérdést a szenátor. Jakobovits Miklós festőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke nem tartja helyénvalónak, hogy az erdélyi magyarok beavatkozzanak a magyarországi belpolitikai vitákba vagy a választásokba. „Dávid Ibolya erős egyéniség, etikusan politizál, és pontosan tudja, mit miért tesz. Lehetetlen, hogy nmen üzengetnek neki” - hangsúlyozta a festőművész. Bányai Péter politikai elemző úgy véli, nincs abban semmi új, hogy néhány ember, aki a Fidesznek drukkol, befolyásolni próbálja - sikertelenül - a magyarországi belpolitikai folyamatokat. „Ők Orbán szüleményei, de ha azt hiszik, hogy bármit képesek megváltoztatni, akkor ostobák. Amit most Orbán Viktor művel, nem más, mint a választások elvesztéséért való felelősség áthárítása” - fogalmaz Bányai. Gálfalvi Zsolt úó úgy vélte: néhány, önmagát az egész erdélyi magyarság szóvivőjének kinevező ember előítéletekkel és zavaros érvekkel befolyásolni próbálja a magyarországi választókat, akiknek a józanságát egyébként a négy pártot a parlamentbejuttató első fordulós eredmény is tanúsítja. KOMMENTÁR Biztatás és ígérgetés S1DÓ H. ZOLTÁN Tovább kell haladnunk a reformok útján, és hozzá kell látnunk a tudásalapú gazdaság kiépítéséhez - hangzott Jósé Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnökének pozsonyi üzenete, ami nálunk rögvest kisebb belpolitikai vihart kavart. Az unió első embere ezt az üzenetet gyakorlatilag az összes tagállamban elmondhatná, azzal a különbséggel, hogy sok helyen még csak el sem indultak a reformok útján. Nem úázispufogtatásról van szó, hanem arról, hogy az EU bú- ja-e a vüággazdasági verseny gyorsuló tempóját, vagy kényelmesen hátradől a sokak által nyugágynak tekintett, gondosan kiépített jóléti védőhálójában. Egyelőre a jelek az utóbbi felé mutatnak, hiszen már biztos: a 2000-ben elfogadott Lisszaboni Stratégia, amely 2010- re a vüág legdinamikusabb nagytérségévé szerette volna varázsolni a brüsszeli szervezetet, mára megbukott. Mindössze a skandináv és a balti országok csoportja, továbbá Hollandia és Nagy-Britannia vette a fáradtságot, hogy életképesebbé, valóban tudásalapúvá tegye gazdaságát. Ezért Brüsszel lejjebb tette a lécet, már csak a munkaerő-piaci rugalmasság megteremtését szorgalmazza vehemensen. A hivatalnoki apparátusra jellemző módon az új csapásúánynak máris egy szószömy nevet adtak, ez pedig a flexicurity, ami újmagyarul rugbiztonságot jelent. Ez nem más, mint a rugalmasság és biztonság keveréke. Vagyis össze kell egyeztetni a liberális angolszász gazdaságfilozófiát a jóléti, agyonszabályozott állam kontinentális modelljével. Szép feladat, a franciáknak például a menetrendszerű pontossággal érkező diáktüntetések hatására éppen nem sikerült. Nálunk viszont többé-kevésbé igen, mi több, ezzel párhuzamosan a jóléti országokra még csak váró gazdasági reformokon is túl vagyunk. Ezt dicsérte Barroso, ami a mindig mindent másként akaró Robert Fico számára volt elviselhetetlen. A Smer vezére természetesen a szokásos rideg módján nekúontott az Unió csúcspolitikusának, mondván, beleavatkozik a hazai közügyekbe és Mikuláš Dzurinda miniszterelnök mellett kampányol. Azt persze elfelejti, hogy amikor ő rukkol elő ingatag lábakon álló elképzeléseivel, akkor szívesen hívja segítségül eszmetársát, Jirí Paroubeket. Az országának jövőképet felvázolni képtelen, ehelyett két kézzel osztogató és folyamatosán tüsténkedő cseh kormányfő támogatása persze nem zavaró, múlt ahogy Barroso vélekedése sem. Az viszont igen, hogy fennáll a veszély: a júniusi parlamenti választásokat követően Ficóék esetleg visszacsinálják a helyenként fájdalmas reformok egy részét, aminek egyetlen hosszabb távú következménye lehet - később, még nagyobb áron újra be kell őket vezetni. Tehát lehet ígérgetni, lehet akár 14. nyugdíjjal is kecsegtetni, mint Magyarországon, ám ennek következménye a totális eladósodás, a befektetők bizalmának elvesztése. Ezért a lassan nálunk is felpörgő választási kampányban érdemes odafigyelni, ki mit és milyen áron ígér. JEGYZET Kánaán diólikőrrel TALLÓSl BÉLA Húsvét lévén, eresszek már meg egy jó népi szösszenetet arról, hogyan pingálták a tojásokat gyerekkoromban a szülőfalumban - mondta egyik kollégám. Ettől tudok igazán kiborulni. Hogy ha húsvét, akkor nyuszi tojta hímes tojás. Mintha csak ennyi lenne az ünnep. Ennyi a meghittsége. De pech! Nálunk nem pingálták húsvéti tojásokat. Volt ugyan némi kísérlet kézimunkaórán az iskolában, ám az eredmény elég bárgyúra sikeredett, mert nem voltak nekünk üyesmihez speciális ecseteink. Maszatoltuk a tojáshéjra vízfestékkel az üyen-olyan mintákat, ám a gyakorlatban, a faluban csak a púos tojás volt a locsolko- dási „fizetőeszköz”. Vöröshagy- mahéj-teában kifőzött púos tojás várta a locsolókat a lányos háznál. A korral jobban haladók viszont már valamilyen speciális festékport vettek a helyi vegyesboltban, amellyel - a főzővízbe keverve - kékre és zöldre is festettek tojást. Ám ez a hagyomány is kiveszőben volt alapiskolás koromban. Akkortájt a művúág élte a vúágkorát. És a színes gombfejes gombostű. Azzal tűzték a meglocsolt lányok a fiúk öltönygalléijára a műmargarétát és a műgyöngyvúágot. Csapatokban jártunk locsolni, s ha összetalálkoztunk az utcán, turkásztuk egymást, múlt a majmok, kinek van több színes gombostűje, és kinek mennyi a művirága. Megjegyzem, jobban sze- . rettük az előző „divatot”, amikor még locsolópénzt adtak. Olyan életszínvonal-fejlődést értünk el egyetlen röpke „gyermeköltő” alatt, hogy a huszonöt fillérnyi öntözőpénztől, a háromkoronás kék papírpénzen keresztül eljutottunk a zöld ötkoronásig. (Milyen átkozottul vacak érzés, amikor az embernek már olyan múltja, „történelme” van, hogy a mai ifjú olvasónak szemléltetőeszközt kellene adni ahhoz, hogy üyen jegyzetnyi mesélés valóságából valami összeálljon a képzeletében.) Nem nagyon volt kedvem korán kelni, és bejárni az egész falut, hiszen orosz fagyúa (akkoriban az volt a nagy kedvenc, a hentesüzletben árulták) költhető pénzt már nem adtak, csak vacak mű- vúágot. De azért mégis vonzott a dolog. Húsvét hétfő délelőttjén ugyanis soha máskor meg nem élhető Kánaánban volt részünk. Nem számított, hogy gyerekek voltunk, minden háznál megkérdezték, mit tölthetnek, erőset vagy édeset. Mivel az erős még valóban erős lett volna, zöld diólikőrt vagy császárkörtét ittunk. Ezeket otthon égetett pálinkából készítették Magyarországról hozott esszencia hozzávegyítésé- vel. Roskadoztak az asztalok a rántott hústól, a fasúttól és a sok süteménytől, de senkinek se kellett, pedig máskor, sima hétköznap hogy megettük volna. Am akkor el voltunk telve a húsvét- tal, az ünnep fennköltségének érzetével. A szabadsággal, hogy nincs iskola. Akkor mindenekelőtt ez volt a lényeg. Nem a hímes tojás.
