Új Szó, 2006. április (59. évfolyam, 77-99. szám)

2006-04-15 / 88. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. ÁPRILIS 15. Régió 5 A beruházás a rendelőintézet és a Mária Valéria híd közti út tőszomszédságában, a volt kavicsbánya helyén valósulna meg (Petrik Zsolt felvétele) A város önkormányzata rábólintott az előszerződésre, az építkezést várhatóan már idén elkezdik Kishajókikötő Párkányban? Párkány. Nemzetközi forgal­mú kishajókikötőt épít fel a a Duna-parton a magyaror­szági Agimpex építőipari cég - jelentette be a keddi önkormányzati ülésen Gimesi Sándor, a vállalat ügyvezetője. BUCHLOV1CS PÉTER A beruházás a rendelőintézet és a Mária Valéria híd közti út tőszom­szédságában, a volt kavicsbánya helyén valósulna meg három év alatt, a munkákat már idén elkez­dik. A beruházás összértéke egy­millió dollár. „Az adott szakaszon idegenfor­galmi, turisztikai szempontból is vonzó, kulturált környezetet alakí­tanánk ki, tiszta, mindenki által hozzáférhető Duna-parttal” - is­mertette a tervet Gimesi Sándor. Mint elmondta, a kikötő a már a vállalat által felvásárolt részekkel együtt kéthektáros lenne, s ezen a területen hatvan-hetven hajó férne el. A legnagyobb, 20 méter hosszú hajókból egyszerre négyet tudná­nak fogadni az öbölben. Mivel a Dunán a legmagasabb és legalacso­nyabb vízállás közt hét méter a szintkülönbség, a cég a kivitelezés során az árvízre is gondol - a partot is megerősítik, lekövezik, zöldöve­zetei alakítanak ki rajta. Párkány azzal a feltétellel adja el az ottani városi területet az Agim­ÚJ SZÓ-HÍR Medve. Tegnap már a medvei idegenrendészeti táborban elhe­lyezett valamennyi külföldi ál­lampolgár elfogadta az ételt, azaz befelyeződött az éhségsztrájk, amellyel követeléseiknek igyekez­tek nyomatékot adni - tájékoztat­ta lapunkat Ladislav Csémi, az in­tézmény igazgatóhelyettese. A tábor lakóinak egy része ked­den petíciót adott át a tábor veze­tésének, amelyben tiltakoztak a személyi szabadságuk korlátozá­sa ellen, és követelték, hogy ke­vésbé korlátozott körülmények között helyezzék el őket. A köve­teléseiket szlovák nyelven fogal­mazták meg - mivel jelenleg a tá­bor lakóinak jelentős része a szov­jet utódállamokból származik, a kommunikációnak nem voltak je­lentősebb nyelvi akadályai. Az igazgatóhelyettes kiemelte: a fel­merült problémát is tárgyalással sikerült kezelni. A medvei táborban azokat a külföldi állampolgárokat helyezik el, akik illegálisan léptek Szlová­kia területére, esetleg valamiért újra engedély nélkül tartózkodnak itt, s a hatóságok határozata alapján kitoloncolásra várnak (a számuk napról napra változhat, általában 80 körül mo­zog). Ennek megfelelően a med­vei gyűjtőtábor zárt létesítmény, ahol az ott elhelyezettekre korlá­tozások vonatkoznak, ugyanak­kor az intézmény minden esetben az külföldiek tartózkodásáról szó­ló hatályos törvények értelmében jár el - hangsúlyozta Csémi. Azt is hozzátette: megfelelően tájékoz­tatják a tábor lakóit a helyzetükre vonatkozó szlovákiai törvények­ről és a törvények adta lehetősé­gekről, például arról, hogyan fo­lyamodhatnak menedékjogért, s ha úgy érzik, jogsértően jártak el velük szemben, még a táborba ke­rülésük után is számos lehetőség áll a rendelkezésükre, (as) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Élő fáklyaként égett a hajléktalan Pozsony. Ismeretlenek felgyújtottak egy hajléktalan férfit csü­törtökön fényes nappal a ligetfalui lakótelep egyik építkezési tel­kén. A 61 éves férfit két tűzoltókocsiról oltották. Végig eszméleté­nél volt, kommunikált megmentőivei, azt is elmondta nekik, hogy rágyújtották azt a zugot, amelyben meghúzta magát. A holmiját is menteni próbálta, másod- és harmadfokú égési sérülései egy ré­szét éppen akkor szenvedte el. Teste nyolcvan százalékán meg­égett. Nem kizárt, hogy a koldusmaffia leszámolási kísérletéről van szó. (ú) Részegen integetni akart a busznak Damásd (Domadice). A kocsmából, jó hangulatban hazafelé bandukló férfi tréfásan üdvözölni akarta a közeledő buszt, de kar­mozdulatától megtántorodott, és a jármű elé esett. A buszvezető hirtelen lefékezett, megpróbálta kikerülni a zuhanó részeg gyalo­gost, de nem sikerült. A busz a férfi felemelt kezének ütközött, s nagyot lökött az idős emberen, aki arccal az útra esett - számtalan horzsolást, sebesülést szerezve. Vérében 1,1 ezreléknyi alkoholt mértek, (fim) pexnek, ha a szerződésben a beru­házó kötelezi magát, hogy a sza­bad strandra akadálymentes leju- tást biztosít. Gimesi Sándor ezt az önkormányzati gyűlésen megígér­te, és hangsúlyozta: a Duna-part mindenki számára hozzáférhető lesz, biztosítják a strandra lejutást is, s természetesen csak azokért a szolgáltatásokért kell majd fizetni, amelyeket a cég nyújt az üdülni vá­gyóknak. Az Agimpex a kikötőbe érkező kis- és sporthajóknak tan- kolási lehetőséget is biztosít, üzemanyagkutat is építenek, an­nál is inkább, mert a hajósok ilyen töltőállomást legközelebb csak Bécsben vagy Budapesten vehet­nek igénybe. Ugyanakkor - mint azt Gimesi kifejtette - az unió kör­nyezetvédelmi normáinak megfe­lelő kikötőt építenek. A szlovák ha­józási vállalattal üzleti kapcsolat­ban állnak, s a vízügy már jelezte: ha a párkányi önkormányzat jóvá­hagyja a beruházást, akkor ők is az Agimpex rendelkezésre bocsátják az ottani területüket. Az önkor­mányzat kedden beleegyezett az előszerződés megkötésébe. Mi­roslav Šafranko, a város főépítésze ezzel kapcsolatban lapunknak megjegyezte: mivel az építkezés engedélyeztetése még folyamat­ban van, és több intézménynek, hi­vatalnak kell jóváhagynia, a szer­ződést úgy kötik meg, hogy ha a projekt valamüyen okból mégsem valósulna meg, akkor a város visz- szakaphassa saját ingatlanjait. Már elfogadták az ételt a tiltakozó táborlakók Befejeződött a medvei menekültek éhségsztrájkja Tippek, javaslatok, észrevételek régióinkkal kapcsolatban regio@ujszo.com Négy beruházó jön, további hárommal tárgyalnak Nyitrán 1500 új munkahely TASR-HÍR Nyitra. Négy külföldi beruházó nagyjából 1500 új munkahelyet hoz létre a nyitrai ipari parkban. Közülük a legnagyobb a Visteon Slovakia Kft., amely Nyitrán és Vágújhelyen 2,64 milliárd koronát fektet be és 450 alkalmazott felvé­telével számol, amit a kormány 422,9 millió koronával támogat. A cég gépkocsialkatrészeket fog gyár­tani. A Giesecke Devrient cég bank­kártyákat, a dán Carnitech/ Maréi élelmiszeripari berendezéseket, az osztrák-német Keller pedig szintén az autóipar számára gyárt alkatré­szeket. A nyitrai képviselő-testület jelenleg további három céggel tár­gyal a beruházásokról. Pozsonyiak tragikus balesete Vághosszúfaluban Tartálykocsinak rohant ÚJ SZÓ-HÍR Vághosszúfalu. Két halálos ál­dozata és egy könnyebb sebesültje van a VágseUyével szomszédos fa­luban szerdán délután történt köz­úti balesetnek. Egy Honda Civic tí­pusú gépkocsi az egyik kanyarban áttért a szembejövő forgalom sáv­jába, és frontálisan ütközött egy Liaz teherautóval. Az ütközés kö­vetkeztében a gépkocsi 22 éves, pozsonyi illetőségű sofőrje és an­nak 26 éves útitársa a helyszínen szörnyethalt, a harmadik utas, egy 17 éves fiú könnyebb sérülést szen­vedett. Hogy volt-e alkohol a gép­kocsivezető vérében, azt a törvény- széki boncolás során állapítják meg - tájékoztatott Renáta Cuhá- ková nyitrai helyettes kerületi rendőrségi szóvivő. A gépkocsik­ban körülbelül 120 ezer korona kár keletkezett. A baleset pontos okát szakértő bevonásával vizsgálják. Helyi, nem hivatalos értesüléseink szerint a baleset oka az lehetett, hogy a Vágsellye felől érkező Hon­da vezetője a nehezen belátható éles kanyarban előírt 40 kilométe­res óránkénti sebességet alaposan túllépte, (gl) A Honda a szemközti sávba áttérve szinte „beékelődött" a szembejö­vő, vegyi anyagot szállító tartálykocsis kamion kabinja alá (Rendőrségi képarchívum) A sofőr nem vette figyelembe a fény- és hangjelzést Az érkező vonat alá hajtott ÚJ SZÓ-HÍR Nyitraivánka (Ivanka pri Nit­re). Súlyos baleset történt szerdán este a község és Mojmirovce közti vasúti átjáróban. Egy Škoda Felicia 33 éves sofőtje nem vette figyelem­be a fény- és hangjelzéseket, és az átjáróra, az érkező személyvonat elé hajtott. Az ütközés ereje ledobta az autót a sínről. A sofőr és 59 éves apja súlyos, életveszélyes sérülése­ket szenvedett, és a gépkocsivezető négyéves gyermekét is komoly sé­rülésekkel szállították kórházba. Az autóban 130 ezer, a vonatszerel­vényben pedig mintegy 100 ezer korona kár keletkezett. A vonat biz­tonsági berendezése is károsodott. A baleset miatt az adott szakaszon csak késő este állíthatták helyre a forgalmat, (buch) Az ütközés ereje ledobta az autót a sínről (Rendőrségi képarchívum AJÁNLÓ Április 18. (kedd) Ipolyság - 9.00: A helyi nyugdíjasklub vendége Lőwy Já­nos polgármester, helyszín a vá­rosi könyvtár, (fm) Léva - 18.00: Csáky Pál Sza­badulás a lángsírból című novel- láskötetéről beszélget a szerző­vel Újváry László a Reviczky Házban, a Reviczky Társulás szervezésében. (fm)

Next

/
Thumbnails
Contents