Új Szó, 2006. április (59. évfolyam, 77-99. szám)

2006-04-08 / 83. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. ÁPRILIS 8. Családikor 13 Szülők könyve - értelmileg sérült kisgyermekek neveléséhez Hová, milyen intézménybejárjon? „Sajnos nem volt mindig elég erőm, türelmem, hogy csak szeretettel forduljak feléje. Segítségem nem volt.” Az intézményes neve­lés szükségessége előbb- utóbb szinte minden gyer­mek esetében megfogalma­zódik. Ezzel kapcsolatban a szülőknek különböző elvá­rásaik lehetnek. BORBÉLY-JÁSZBERÉNYI-KEDL Van, aki elsősorban a hasonlóko­rú gyermekek társasága miatt, sőt esetleg a jól fejlődő gyermekek kedvező hatásában bízva, van, aki inkább a szakszerű nevelés és rend­szeres speciális foglalkozás érdeké­ben, van, aki pedig elsősorban a gyermek felügyeletének biztosítása végett kéri a gyermek közösségi el­helyezését: azért, hogy teljes vagy részidőben munkát vállalhasson, vagy „pusztán” azért, hogy önma­ga és valamennyi családtag érdeké­ben néhány órára mentesüljön a gyermek felügyeletével, ellátásával összefüggő terhek alól. Talán Ön is azok közé tartozik, akik az utóbbi igényüket még önmaguknak is alig merik bevallani, holott ennek kielé­gítése a sérült gyermek szempont­jából is nagyon fontos. Akkor tud csak igazán biztonságot nyújtani, odafigyelni gyermeke szükségletei­re, tehát akkor tudja a legmegfele­lőbben segíteni fejlődését, ha vi­szonylag kipihent, nyugodt, és ha nem kényszerül lemondani min­den saját igényéről. Sérült gyermekek esetén erre külön kell figyelni, hiszen e gyermekek nevelésesokkal hosz- szabb ideig húzódik el, és különbö­ző okok miatt többnyire lényegesen fárasztóbb, megterhelőbb. Minden esetben gondos egyéni mérlegelést, megbeszélést igényel, hogy a következőkben felsorolt le­hetőségek közül az adott gyermek és családja számára melyik a leg­kedvezőbb, leginkább elfogadható és megoldható. Ennek során pl. a következő tényezők figyelembevé­tele fontos: V a gyermek életkora, ^ fejlettségi szintje, ^ fejlődési za­varának jellege és mértéke, ^ az esetleges társuló problémák, V a gyermek és a család szükségletei, érdekei, ^ a szóba jövő intézmé­nyek távolsága, elérhetősége. Az elkülönített, speciális vagy ép gyermekcsoportba integrált neve­lés, illetve az intézeti vagy családi nevelés dilemmája is csak a felso­roltak mérlegelése alapján dönthe­tő el. Mindennek végiggondolásá­ban, megbeszélésében segítséget kaphatnak az illetékes szakértői és rehabilitációs bizottság munkatár­saitól, akiknek vizsgálata, szakvéle­ménye szükséges a speciális óvo­dákba, iskolákba helyezéshez. A speciális óvodák- így az értelmi fejlődésben és halmozottan akadályozott gyerme­kek számára létesült gyógypedagó­giai óvodák is - többnyire a megfe­lelő iskola tagozataként működ­nek. Az intézmények tárgyi és sze­mélyi feltételeiktől függően felvéte­li követelményeket szabnak meg: elsősorban az önkiszolgálási szint, továbbá a mozgásállapot és a visel­kedés vonatkozásában. így a legsú­lyosabban és a halmozottan súlyo­san akadályozott gyermekek több­nyire kiszorulnak ebből az intéz­ményből. Ezekben az óvodákban szak­képzett - többnyire különböző fo­gyatékosságú gyermekek nevelé­sére felkészített - gyógypedagó­gusok hároméves kortól foglal­sz értelmi fejlesztés elsősorban a játékra nevelés útján valósul meg koznak a gyermekekkel. A csopor­tok alacsony létszáma lehetővé te­szi az egyes gyermekek adott fej­lettségi szintjének és speciális ne­velési szükségleteinek figyelem- bevételét. Az egész személyiségre irányuló nevelésen belül központi jelentőségű az együttműködési készség, a társakhoz való alkal­mazkodás, valamint a beszéd, il­letve a kommunikáció, továbbá a figyelem, mozgás és önkiszolgá­lás fejlesztése. Az értelmi fejlesz­tés - a jól fejlődő gyermekekhez hasonlóan - elsősorban a játékra nevelés útján valósul meg. Mind­ebből következik, hogy az ide járó gyermekek többségénél külön lo­gopédiai kezelés vagy mozgáste­rápia csak speciális társuló zava­rok esetén válhat szükségessé, ha ezek szakszerű korrekciója az óvodai foglalkozások keretében bizonyos feltételek hiányában nem oldható meg. A bentlakásos iskolák Az értelmileg középsúlyos fok­ban sérültek bentlakásos iskolái­ban is működnek gyógypedagógiai óvodai csoportok. Ha a szakszerű óvodai nevelés csak intézeti elhe­lyezés árán oldható meg, akkor kü­lönös körültekintéssel mérlegelen- dők a fentiekben felsorolt szem­pontok és az egyéb szóba jövő lehe­tőségek, hiszen a 3-5 éves, értelmi fejlődésükben jelentősebben elma­radott gyermekek fejlettségi szint­jük alapján még nagyon igénylik a családi élet melegét, a szülők foko­zott odafigyelését, gondoskodását. A családok többsége sem szívesen válik meg gyermekétől ebben az életkorban. Az enyhébben sérült gyermekek és azok, akik jól tudnak egy na­gyobb közösséghez is alkalmaz­kodni, normál óvodai csoportokba is beilleszthetőek, különösen az át­lagosnál valamivel alacsonyabb lét­szám esetén. Egyes gyermekeknél jól bevált a bölcsőde vagy óvoda részidőben (pl. napi 1^4 órában) történő látogatása. Ez nemcsak a nehezebben beilleszthető gyerme­kek hosszú időre elhúzódó beszok- tatásánál javasolható, hanem azok­nál a jól beilleszkedő sérült gyer­mekeiméi is, akikkel a szülők kü­lönböző fejlesztő foglalkozásokra, tanácsadásra járnak, és maguk is sokat foglalkoznak. E megoldási forma esetén szerencsésen ötvöz­hető a beillesztés a nem akadályo­zott gyermekek közösségébe és az ezzel járó összes előny, továbbá a szülők tehermentesítése, valamint a szakszerű fejlesztés. Természete­sen sokkal kedvezőbb, ha az ép kö­zösségbe integrált gyermekek sérü­lésének megfelelő, szakszerű fej­lesztő foglalkozásokat, kezeléseket a befogadó intézmény oldja meg. Szerencsére már erre is van egyre több példa. A családok számára nagyon nehezen megoldható, különös lelki és fizikai megterhe­léssel jár a bölcsődei ellátásból is kiszoruló, legsúlyosabban és hal­mozottan súlyosan sérült, gyakran súlyos egészségügyi problémákkal is küszködő, valamint a jelentős viselkedési-beilleszkedési zavart mutató gyermekek nevelése, ellá­tása. Sajnos ehhez Magyarorszá­gon jelenleg még nagyon kevés se­gítséget kaphatnak a családok, ezért e gyermekek esetében me­rült fel a leggyakrabban az intéze­ti elhelyezés szükségessége. Az egészségügyi ellátás keretében működő, ún. személyes gondosko­dást nyújtó intézmények hivatot­tak e gyermekek gondozására. Ko­rábban egészségügyi, illetve reha­bilitációs gyermekotthonnak ne­vezték ezeket. Újabban a felnőtté válást követően is itt gondozzák tovább a súlyos akadályozottság- gal élő embereket. Ezen intézmé­nyek tárgyi és személyi feltételei nagyon eltérőek. Az egészségügyi ellátás, ápolás mellett a legtöbb helyen gyógypedagógus és pszi­chológus is dolgozik, és segíti a nővéreket, gondozónőket a foglal­koztatás és egyéni fejlesztés meg­oldásában. Egyes intézményekben napközi otthon is működik, ahová hároméves kortól veszik fel az „önkiszolgálásra részben képes” gyermekeket és felnőtteket gon­dozás, foglalkoztatás és nevelés céljából. (Medicina, 1998) A szülő akkor tud csak igazán odafigyelni gyermeke szülcségleteire, ha viszonylag kipihent, nyugodt, és ha nem kényszerül lemondani minden saját igényéről (Képek: archívum) Hasznos kézikönyv folytatásokban A Medicina Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1998-ban Bor­bély Sjoukje-Jászberényi Márta-Kedl Márta szerzőhármas tollából a Szülők könyve, mely értelmileg sérült gyermekek neveléséhez ad a szülőknek tanácsokat erejüket meghaladó munkájukhoz. A Családi Kör a Carissimi jótékonysági alap jóvoltából folytatásokban közli ezt a könyvet, hogy eljuthasson azokhoz a szlovákiai magyar szülőkhöz is, akikhez egyébként nem jutna. Mert mi is segíteni szeretnénk! KÉT KONTINENS - EGY HÉTVÉGE Pozsony, 2006. március BOLEAAANT ÉVA Már kialakulóban volt családunk napirendje, munká­ba, óvodába jártunk, mégis egy régi, gyerekkorombeli kedves olvasmányomból a „velünk mindig történik valami” idézet merült fel egy pillanatra gondolataim között, amikor a doktornő az ellenőrzésen azonnali fekvést, pihenést rendelt el számomra. A harmadik babát ugyanis április elejére várjuk*, de sietne, így új­ra átszervezzük a családi harmonogramot. Párom még Skóciában, a gyerekek pedig beleegyeznek, hogy hosszabb időre meglátogatják a nagymamákat. Még egy hétig reggel együtt mentünk, délután jöt­tünk az oviból, az estéket nővérem segített megoldani, és hétvégén már készen is álltak az utazótáskák. Azok után, hogy az elmúlt más­fél évben, amikor is a nap majdnem 24 órájában együtt voltunk, most majdnem egy hónapig egymástól messze, négyen négy helyen. Be­vallom, én sem viseltem túl jól ezt az állapotot a gyerekek nélkül, de nem volt mit tenni, ez volt a legideálisabb megoldás. Végül egy március közepén landoló londoni géppel megérkezett párom is Skóciából, és megkezdődött a mi kis családegyesítésünk. Kislányom ugyan nem a legmesszebbről indult, mégis neki tartott a leghosszabb ideig az út. Délelőtt ültek vonatra Bártfán a nagypapá­val, és estére értek Pozsonyba. Ez a nagy utazás az ország másik felé­ből mindig is nagy kalandot jelentett a gyerekeknek. Lányom most is talált útitársat, egy a kupéban utazó nénit, akinek elmesélt csalá­dunkról és a széles rokonságunkról mindent, ami csak tudható. A nagypapa rendkívül nehezen viseli ezt a részét az útnak, de mit tehet­ne szegény, hiszen az unoka semmi rosszat nem csinál, csak mesél. Kisfiámért már a nővérkéjével pénteken indult apukája a másik nagy­szülőkhöz Bajcsra, és estére együtt is volt a család. Jó érzés újra ma­gam mellett tudni őket! Bár én nem mozdulhatok ki a lakásból, sőt még lakáson belül sem nagyon, hiszen szigorú fekvésre vagyok ítél­ve, mégis meg kell szervezni a hétvégét. Szombaton senkinek nem volt kedve menni sehová. Örültünk egymásnak. Eljött édesanyám is, dél körül a nővéremék. A gyerekek délután a közeli műjégpályára mentek apjukkal, ott volt ugyanis a fél óvoda, így tele voltak barátok­kal, ismerősökkel. Hazafelé jövet a lépcsőházban megállította páro­mat az alsó szomszéd arról érdeklődve, hogy huzamosabb ideig la- kunk-e majd a felettük lévő lakásban. Pedig még csak egy napja van­nak itthon a gyerekek... A kérdés feltevése ellenére úgy döntöttem, nem lesz lelkiismeret-furdalásom amiatt, hogy gyerekeim vannak! Vasárnapra négyen maradtunk. Mivel korán kelő család vagyunk, így a Duna utcai Állami Bábszínház tízórás előadására nem volt prob­léma odaérni. A gyerkőcök és apjuk is dicsérte az előadást, élvezték a színházi hangulatot. A Kirándulás című darabot játszották a bábo­sok, mint általában, most is nagy kedvvel és professzionálisan. Ebéd után barátainkhoz mentek vendégségbe, kávéra és csokis pudingra voltak hivatalosak. A csokis pudingnak mindig nagy a vonzereje, köz­ben megnézték az új házat is, melybe csak most nemrég költöztek be a Pozsony melletti Dunajská Luznán. Gyönyörű házak, szép utcák. De nincs játszótér, főtér, óvoda, iskola, üzlet, kávéház. Csak házak és házak. Hát, én nem tudom... Emlékszem, olyan húsz évvel ezelőtt mennyi kritika érte a sűrűre épített lakótelepeket, ahonnan szintén hiányzott a szociális infrastruktúra. Most ugyanez történik, csak pe­pitában. Nem háztömböket, hanem családi házakat látunk szépen, sorban, egymás mellett, de a szomszéd ugyanúgy nem ismeri a szom­szédot, és talán nem is kíváncsi rá. Mayers Szép Toscana című képes albumát olvasva és forgatva azt látom, hogy igenis az embereknek szükségük van egymásra. Szeretik magukat társaságban jól érezni, találkozni egymással, együtt enni és beszélgetni. Vagy ez csak Olasz­országban érvényes? Mi megvagyunk magunknak? A mi gyerekeink­nek jobb, ha mindenkinek a saját kertjében van csúszda és homoko­zó? Nincs szükség többé a kis társakra? Az utcabeli gyerekekre? A szomszédokra? Bízom benne, hogy mégis. Hogy az ember társas lény, és mégsem egyedül érzi magát a legjobban, hanem embertársai között. Megosztva a többiekkel örömeit és gondjait. * (A cikk átfutási ideje alatt megszületett a Ids Zoja, Isten hozta a Családi Körbe, Isten éltesse családi körben! A szerk. megj.) A Családi Kör március 25-ei Nyerőjének szerencsés beküldői: Puha Andrea, Dióspatony; Dömötör Jácinta, Felsőszeli; Tóth Lászlóné, Gömörszkáros. Az ajándékot a nyerteseknek a Henkel postázta. KÉT KONTINENS - EGY HÉTVÉGÉ Brooklyn, 2006. március MOLNÁR MIRIAM Szombaton reggel már a rádió ébresztő­je előtt felébredtem, valószínűleg ideges­ségemben, mert ko­rán el kellett hagy­nom Brooklynt, hogy Manhat- tanben a városi egyetemen lete­gyem a felvételi vizsgát az újságírói szakra*. Vagy ötvenen jöttünk ösz- sze és foglaltunk helyet a nagy szá­mítógépes szobákban, ahol a kö­vetkező két órát töltöttük. Első fel­arInl-Epnt pcnr Elír plpm7p«t Vpllptt balesetről szóló hírt. Mindkét eset­ben fél óra állt rendelkezésünkre, és ez igencsak kevésnek bizonyult az én esetemben. Tíz perc szünet után a teszt második része követke­zett, ahol angol nyelvtanból és az aktuális hírekben való tájékozott­ságból vizsgáztattak bennünket. A nyelvtani rész, úgy éreztem, nem volt nagyon nehéz, és mivel sokat hallgatom a rádiót és rendszeresen olvasom az újságot, nem volt gon­dom leírni, ki Maureen Dowd, 50 Cent, Tom Delay, kik a Google ala­pítói, vagy hogy miről híres az Abu fthrnih cán az Ötödik sugárútról a Nyolca­dikig, gyönyörű kora tavaszi dél­utáni napsütésben. Sokkal több ember volt most az utcákon, mint reggel, amikor ugyanerre jártam. Mostanában minden percemet jól ki kell használnom, ha minden, az egyetemmel kapcsolatos teendőt időben el akarok végezni, így egy órakor a diplomamunkám egy kö­vetkező alanyával találkoztam, és másfél órán át beszélgettünk. Annyira jólesett a nap és a meleg, húsz fok körüli hőmérséklet, hogy miután visszaértem Brooklynba, npm mpntpm ppvpnpspn haza ha­előtti padok egyikére, és figyeltem az embereket, beszégettem a körü­löttem ülő kedves ismeretlenekkel. Este színházba voltunk hivatalo­sak. A Brooklyni Művészetek Aka­démiája egyik új színháza Ibsen Hadda Gabler című darabját vitte színre Cate Blanchette főszereplé­sével. A színház épülete rögtön elra­gadott bennünket - úgy tetszett, hogy nem újították fel, csak a szín­padot, a nézőteret és a technikai részt tették rendbe. A falakon nagy foltokban hiányzott a vakolat, min­den eredeti díszítés kopott volt s csak részben látszott, a tartóru­ember néha attól félt, valami egy­szer csak a fejére esik. De nem esett, és gyorsan el is felejtettük az épüle­tet, a darab olyan sodró erejű volt. Két és fél óra elteltével azon kaptuk magunkat, hogy Keanu Reeves bal­lag mellettünk fel a lépcsőkön. Bo­rostás arccal egy agyonhordott fe­kete zakóban - egyértelműen nem akarta magára irányítani a figyel­met. A New York-iak csak szemük sarkából figyelték őt és a két másik ismert színésznőt, néha összesúg­tak, de nem rohanták meg egyiket sem. Cate Blanchette és társai elé­gedettek lehettek, mert a teltház Tizenöt perces séta után már ott­hon is voltunk és konstatáltuk, mi­lyen jó, hogy mostantól helyben is tudunk színházba menni. A vasárnap esős időt hozott, s mert kint esett, bent nem esett ne­hezünkre a lakásban tenni-venni. A macskák meg kimondottan örül­tek, hogy végre napközben is eltölt- hettek velünk egy kis időt. * (A cikk átfutási ideje alatt megszületett a döntés, a Családi Kör New York-i tudósítóját felvet­ték a manhattani városi egyetem újságírói szakára. Gratulálunk! A

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents