Új Szó, 2006. április (59. évfolyam, 77-99. szám)

2006-04-08 / 83. szám, szombat

Vélemény és háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. ÁPRILIS 8.- Az önkiszolgáló részleget keressük.. (Peter Gossányi karikatúrája) Itt tétel volt a lét a tét KOMMENTÁR „Hatékony” áremelések MOLNÁR IVÁN E héten végre megtudhattuk a „nagy titkot”. A rejtélyét annak, hogy miért élünk rosszabbul, mint az Európai Unió szerencsé­sebb országaiban lakók. Claude Mandil, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) ügyvezető igazgatója elárulta: ennek egyik fő oka, hogy túl sok energiát fogyasztunk. És a megoldás? Mandil szerint a lakóházak szigetelése és energiatakarékos gépek vásár­lása, amit a kormánynak is támogatnia kellene. Mindez ilyen egyszerű. Legalábbis egy nemzetközi szervezet szerint, amely az energiahatékonysági mutatókat tartja szem előtt. Szlovákiában ugyanakkor az elmúlt években már megtaláltuk az energiafogyasztás csökkentésének a fentiekben említettől ugyan kicsit eltérő, ám annál hatékonyabb módját. A mi titkunk egy szóban foglalható össze, és ez az áremelés. Ennek köszönhetően drasztikusan csökkent az energiafogyasztás, hiszen míg jelenleg egy átlagos családi házban évente háromezer köbméternyi gázt fogyasztanak, hét évvel ezelőtt ez még ötszáz köbméterrel több volt. A fogyasztáscsökkenés a Szlovák Gázmüveknek „köszön­hető”, amely az említett időszakban mintegy 350 százalékkal emelte az árakat. Emiatt drasztikusan drágult a fűtés is, mára így egy háromszobás lakásban lakó család a korábbi 40 giga- joule helyett már csak 30-at fogyaszt évente. Igazságtalanok lennénk ugyanakkor a kormánnyal szemben, ha nem mondanánk el: az elmúlt években mindent megtett azért, hogy a lehető legtöbb lakást hőszigetelhessék. Ez azonban csak az egyik módja az energiafogyasztás csökkentésének. Ráadásul míg a nagyobb városokban mára tömegesen szigetelik a lakóhá­zakat, cserélik ki az ablakokat, a gazdaságilag rosszabb hely­zetben lévő régiókban ezt a nagy többség nem engedheti meg magának. A megtakarítás egyedüli módja itt az, ha az olcsóbb fával fűtenek. Ezekben a régiókban a háztartások jövedelmük­nek így is mintegy 30-40 százalékát az energiaszámlák kifizeté­sére fordítják. Összehasonlításképpen elmondhatjuk, hogy Németországban ez csak 6 százalék. Tőlünk nyugatabbra természetesen maga­sabbak a fizetések, ráadásul az „energiahatékonyság” problé­máját sem úgy próbálják megoldani, hogy a csillagos egekig nö­velik az árakat. Az Európai Unió több országában, így például a szomszédos Csehországban is az állam támogatja az energiata­karékos berendezések vásárlását. Ha a szlovák kormány nem szeretné, hogy a szegényebb régiókban élők nagy része a közel­jövőben áttérjen az évtizedekkel ezelőtt alkalmazott olcsóbb, ám környezetrombolóbb fűtési rendszerekre, neki is a nyugat- európaihoz hasonló támogatásokkal kellene meggyőznie a lakosságot. JEGYZET FIGYELŐ Képtelenségeket beszélnek A választások előtti magyar politika röviden úgy jellemez­hető, hogy nyüvánosan mind­két oldal képtelenségeket be­szél - írta a The Economist. A tekintélyes londoni gazdasági­politikai hetilap szerint a posztkommunista Európában sehol nem kezelték úgy félre a közfinanszírozást, mint a szo­cialista-liberális koalíció kor­mányzása alatt. A folyóirat szerint a költségvetési deficit „hivatalosan” a GDP 8 százalé­ka, de a költségvetésen kívüli finanszírozási tételek beszá­mításával inkább 10 százalé­ka. Ez hozzájárult a hatalmas folyómérleghiány felhalmozá­sához, és 28 havi mélységbe süllyesztette a forintot. A leg­több kár a kormány első két évében keletkezett, amikor a cél a támogatók megjutalma- zása volt. Az égjük szomszédos ország név nélkül idézett pénzügyminisztere azt mond­ta: érti, „miért tették ezeket az idióta ígéreteket, de azt nem, hogy miért tartották be őket”. Gyurcsány Ferenc miniszterel­nök támogatói kissé zavartnak tűnnek, ha azt kérik tőlük, so- i rolják fel a miniszterelnök eredményeit. A nagy vívmány szerintük az, hogy hatalmon maradtak, és készülnek a vá­lasztások megnyerésére. Ez hatalmas csalódás lenne a Fi­desznek és vezetőjének, a szó­kimondó Orbán Viktornak. Orbánnak kommunista kor­szakbeli ellenzékiként maku­látlan a hírneve, fiatalkori ra­dikális liberalizmusától azon­ban éles kanyarral konzerva­tív, nacionalista és populista irányba távolodott el - írja a The Economist. A lap szerint sok magyarnak a kormánnyal szembeni elégedetlensége „menten elpárolog, amint vet egy pillantást az ellenzékre”. Orbán kampányát baklövések kísérték, programja drága köl­tekezési kötelezettségvállalá­sokkal van meghintve; ide tar­tozik például a nagyobb lakás- támogatás. Orbán kikel a „lu­xusprofit” és a kapzsi idegenek ellen, ugyanakkor kevesebb bürokráciát, üzletbarát kor­mányt és alacsonyabb adókat is akar. Gyakran ejt szót olyan nemzeti kormányról, amely „a világot magyar szemmel nézi, magyar ésszel gondolkodik, és szívében magyar dobbanást érez”. Ez lehet a hazafias vá­lasztóknak szánt robusztus, de védhető felhívás. Mások azon­ban revansizmusra és idegen- gyűlöletre játszó cinizmust és demagógiát hallanak ki belő­le, néhányan pedig kódolt an­tiszemitizmussal is vádolják. „Színes” választási taktikája kérdőjelet vet fel hivatali alkal­masságával kapcsolatban - áll a cikkben. A másik kérdőjelet előélete veti fel. Előző, 2002-ig tartó miniszterelnöki idősza­kának vegyes az eredménye: a gazdaságot jól kezelte - egé­szen az utolsó év szavazat­szerző tékozlásáig. Magyaror­szág NATO-tag lett, a szom­szédos országokkal fennálló viszony azonban érdessé vált. Magánbeszélgetésekben mindkét párt nagyjából azt mondja: rövid távon költség- vetési megszorítás kell, utána pedig radikálisan át kell alakí­tani a közszférát. Főleg az első lesz majd kellemetlen sokk a magyaroknak, akik „hozzá­szoktak a kölcsönpénzen űzött élethez”. A héten tetőzött az ár és tetőzött a kampány. Az egyik. Szerencsétlen egybe­esés, és mindkettőből ka­punk még idén. A politikus nem örül, hogy az árvíz be­leszól a kampányba, meg- zavarja a tetűzést és eltereli a választó figyelmét, az ár­víznek viszont mindegy. HOLOP ZSOLT Árvízkor nincs könnyű helyzet­ben a politikus, de ezt nem azért mondom, hogy sajnáljuk őket. Ha kimegy a gátra, azt mondják, mit bohóckodik ott a homokzsákok­kal, nem ez a dolga. Ha nem megy ki, akkor meg ilyenkor bezzeg nem tolja ide a képét. És homok­zsákrakás közben még csak azt sem gondolhatja (remélem), hogy pótolhatatlan munkát vé­gez, hogy az ő két keze nélkül nem készülne el a gát, és betörne a víz a választók otthonába, ami­kor oda a kampánynak kellene be­törnie. Szóval politikai szempont­ból az árvíz nehezen kezelhető, káros dolog. Egyedül a gyors kár­pótlásból lehetne tőkét kovácsol­ni, arra meg még nem volt példa. Árvíz ide vagy oda, szerda este felnőtt gyerekek és gyerekek Verbális fenyegetésekkel él és nap mint nap csúful szidalmazza ri­válisát az olaszországi választás két fő ellenfele, Silvio Berlusconi kor­mányfő és kihívója, Romano Prodi. Megfigyelők azt is megkockáztat­ták, hogy a második világháború óta nem volt üyen éles hangvételű kampány Itáliában. Berlusconi nyelvbotlásainak lis­tája napról napra hosszabb. A kor­mányfő csütörtökön „a gálád (vizs­gáló) bírók” miatt dühöngött, akik. összeesküdtek ellene, miközben ő éjt nappallá téve az ország javán dolgozik. Két nappal korábban a vulgáris, ámbátor a mindennapi olasz nyelvhasználatban megszo­kott „coglioni” kifejezést használva (HBM-ek és HTM-ek) egyaránt le­ültek a tévé elé, és nem a vizet nézték, hanem a nagy vitát. Nagy komolyan. Mint ahogy a hétéves Ricsi is, aki egy idő után valami mélyről jövő gyermeki bölcses­séggel megkérdezte anyját: Anya, mi ez, a Zsebtévé? A szlovákiai sajtónak nem volt elég az árvíz meg az orvossztrájk, még egy érettségi botrányhoz is ragaszkodott. Mi az hogy tavaly volt, idén meg nincs? Hisz meg­szoktuk, megszerettük, most még az oktatási miniszter is magyar, hogy létezik, hogy nem szivárog­tak ki a feladatok? Ha kiszivárogtak is, úgyse hit­ték el a diákok. „Na majd biztos a Ilyen témák után sokkal több diák mond­hatja nyugodt szívvel, hogy egész évben az érettségire készült. valóságsókról meg a mobiltelefo­nomról íratnak velem, mi?, meg hogy jellemezzem a haverjaimat, te igénytelen marha.” Ilyen témák után sokkal több diák mondhatja nyugodt szívvel, hogy egész év­ben az érettségire készült, ergo ja­vult az oktatás színvonala. (Na jó, lasztókat. A Prodival folytatott tv- vitában „hasznavehető hülyének” és „katolikus kommunistának” bé­lyegezte kihívóját. Romano Prodi igyekezett megőrizni nyugalmát e hosszú korteshadjáratban, de az ő idegei sincsenek kötélből. Bemard Shaw brit drámaíró szavait köl- csönvéve így válaszolt a hivatalban lévő miniszterelnöknek: „Berlusco­ni úgy kapaszkodik a számokba, mint részeg a lámpaoszlopba. De nem azért, hogy jobban lásson, ha­nem hogy el ne essen.” Luca Cordero di Montezemolo, a Confindustria olasz iparkamara el­nöke úgy vélte, a mostani a legdur­vább kampány, amióta demokrácia van Olaszországban. A Confindust­ria magas beosztású tagjai előtt há­rom hete Vicenzában elmondott volt egy téma a könyvek hatásáról is, érdemes lesz összeszámolni, hányán választották.) Ezeket a témákat valóban feles­leges kiszivárogtatni. Nem mon­dom, elkelt volna egy kis súgás, ha csak a héten történteknél ma­radva olyan elképesztő fogalma­záscímeket adnak meg, hogy Pol­gármester a közszolgálati rádió élén, vagy Bajban az egészség­ügy: a sztrájk idején szünetel a hálapénzek átvétele. Továbbá Chmel, a kultúrbumeráng (jel­lemzés), Dohányozhatunk-e nár­cisszal a gomblyukban? (elmélke­dés az iskola udvarán) és Miből van a csokinyúl? - tudományos értekezés a zsír és a szója felhasz­nálásáról a húsvéti sonka és a cso­ki készítésénél. (Ez németül is fel­adható, mert elég jól hangzik, 1st Schockolade in einem Schockoha- sen drinn?, és akkor nem a leg­utóbbi házibulivircsaft részleteit kell leírni a dolgozatban, hogy hüledezzen a némettanárnő.) Nem áll sokból, azt hiszem, jövőre elterjesztem, hogy a szlo­vák írásbelin tutira ez lesz az egyik téma: Jánosík Rákóczi sere­gében. Nézzenek utána villám­gyorsan egy kicsit. Nem kell majd olyan transzparensekkel vonulni Rakoci e héten felavatott kassai szobrához, hogy „A szlovák nép fiainak hóhérja”. ment Diego Della Valiénak, a lu­xuscipőket készítő Tod’s cég vezé­rének, amiért az üzletember fejét csóválva hallgatta a miniszterelnök egyik tirádáját, amelyben szokása szerint kikelt a média, az ellenzék és az igazságszolgáltatás ellen. „Ha elképzelem, hogy egy vállal­kozó - feltéve, hogy nem bolondult meg - a baloldalt támogatja, az jut az eszembe, müyen sok csontváz rejtőzhet nála otthon a szekrény­ben, hogy a baloldal és az igazság­szolgáltatás palástja alá bújik” - mondta Berlusconi az elképedt hallgatóság előtt. A kampány éles hangvétele megszólalásra késztette a L’Osservatore Romano vatikáni napilapot is. A Szentszék szócsöve arról írt, hogy „sokkolta a gyűlölet légköre”, amely áthatja a kortes­Egy újabb nagy diadal TALLÓSl BÉLA Nem láttam, nem minősíthe­tem, de a németek imádják. Egyenesen odavannak érte. Berlin felbolydult miatta. El nem tudom képzelni, de na­gyon érdekelne engem is. Ha közelebb lenne, nem Berlin­ben, biztos, hogy buszra vagy vonatra ülnék, és megnéz­ném. Mivelhogy a német fővá­rosban öt hét alatt legalább százezren tekintették meg. És ez nem kevés! Ellenkezőleg. Sok. Nagyon sok. Tehát nem lehet rossz. Ha ennyi ember megmozdult miatta, az azért nem semmi. Az azért kell, hogy valami legyen. Manap­ság, amikor jobbára csak a re­ality show-k képesek tömege­ket vonzani, és borjúmód bá- multatni többre érdemesült nézőket a képernyőre, az em­ber csak úgy nem mozdul ki az utcára a semmiért. Ráadá­sul, hogy még fizetni is kell érte. És hát ugye, manapság nem olcsók a belépők sem. Mégis olyan élénk az ér­deklődés iránta, hogy a napi nyitva tartást is meg kellett hosszabbítani. Ilyen is ritkán fordul elő, valóban csak kivé­teles esetekben. De hát eddig is világos volt számomra, hogy a nem szokványos dol­gokra igencsak fogékony az emberi nem. Erre is bizonyára azért vevők a berliniek. Mert ilyen még nem volt, legalábbis én nem hallottam róla. De ez­után biztos lesz, mert ha vala­mi beindul, ha valaminek ilyen sikere van, mint ennek, az folytatódni fog. Az trendet teremt. Új irányt, új irányza­tot. Gyökeres másképp gon­dolkodást. Meggyőződésem, hogy ez is eljut hozzánk előbb-utóbb. Mivelhogy még minden elért bennünket is, ami határainkon túl jelent meg újdonságként, különö­sen, ha az Nyugaton ütötte fel a fejét. Hogy aztán ez a dolog ben­nünket is ugyanúgy vonzana- e, ugyanúgy érdekelne-e, mint ahogy most megbolondította a németeket, azt nehéz lenne megmondani. Ám való­színűleg igen. Nekünk a kor­társ művészet már kenyerünk. Alig megnyílik egy kortárs művészeti kiállítás, máris szin­te az egész országban csiripe­lik a madarak. Mi folyékonyan „beszéljük” a kortárs vizuális nyelvet. Kapásból kódoljuk a metakommunikációt, így aztán talán nálunk is lehet­ne olyan diadala a depresszio- nistáknak, mint Berlinben. Né­metországban ugyanis kirob­banó sikere van a depresszió­nak és az őrületnek - a berlini Új Nemzeti Galéria képzőmű­vészeti kiállításán. A „dep- resszionizmus” jegyébent fo­gant művekből összeállított tárlat címe: Melankólia, zseni­alitás és téboly a művészetben. Őrülten, téboíyultan és dep- resszíven olcsó poén lenne azt mondani, hogy nálunk az ilyesmiért nem kell galériába menni, mert művészeten túli tartományként tarol. De ezzel nem poénkodom. Berlusconi csúful szidalmazza ellenfelét, Prodi egy ideig megőrizte hidegvérét A legdurvább olasz kampány MTl-HÁTTÉR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents