Új Szó, 2006. április (59. évfolyam, 77-99. szám)

2006-04-08 / 83. szám, szombat

8 Kultúra

ÚJ SZÓ 2006. ÁPRILIS 8. www.ujszo.com

RÖVIDEN

A Böngésző nyertesei

A Vasárnap 13. számában feltett kérdésre Fekete Ferenc a helyes válasz. E héten az 500-500 koronát Pálfy Mária dunaszerdahelyi, Hegedűs Mária keszegfalvai és Hornyák Ferenc abarai olvasónk nyerte. Gratulálunk!

Kiállítás a Brámer-kúriában

Pozsony. Szlovákiai magyar könyvillusztráció 1990-2005 címmel nyílik kiállítás hétfőn 17 órakor a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma székházában, a Brámer-kúriában. A tárlatot Dohányos Róbert, a kulturális minisztérium főosztályvezetője és dr. Kubicka Kucsera Klára művészettörténész, kurátor nyitja meg. Közreműködnek a Fókusz Gyermekszínpad tagjai, (ú)

SZÍNHÁZ

POZSONY

HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Hipermarket szombat 19 Chioggiai csetepaté vasárnap 19 KIS SZÍNPAD: Manón Lescaut sz., v. 19

KOMÁROM

JÓKAI SZÍNHÁZ: A három sárkány sz. 19

MOZI

POZSONY

HVIEZDA: Elemi ösztön 2. (német-spanyol-angol-amerikai) sz., v. 18, 20.15 MLADOST: Boldogság (cseh) sz., v. 16.15, 18.15, 20.15 AUPARK - PALACE: Jégkorszak 2. - Az olvadás (amerikai) sz., v. 14,

15.15.30.16.17.17.30.18.19.19.30 Soha ne add fel (amerikai) sz., v. 14.40, 16.50 Tűzfal (amerikai) sz., v. 18.20, 19.10, 20.40, 21.20 Hogyan szelídítsünk krokodilokat? (cseh) sz., v. 15.50 Elemi ösztön

2. (német-spanyol-angol-amerikai) sz., v. 18.10,20.30 Végső állomás

3. (amerikai) sz., v. 14.50, 17.10, 19.20, 21.40 A rózsaszín párduc (amerikai) sz., v. 16.20 A tigris és a hó (olasz) sz., v. 15.20 Büszkeség és balítélet (amerikai) sz., v. 17.40,20.10 PiROSSZka - A jó, a rossz, a farkas, MEGAnagyi (amerikai) sz., v. 14.20, 16.40 A belső ember (amerikai) sz., v. 18.30, 21.10 Hé, haver, ki főz itt? (amerikai) sz., v.

14.30.16.30 Túl a barátságon - Brokeback Mountain (amerikai) sz., v. 18.40, 21.20 Raftingolók (cseh) sz., v. 15.10,17.20,19.40 Boldogság (cseh) sz., v. 15.40, 20.20 Sziriana (amerikai) sz., v. 17.50

KASSA

DRUZBA: Végső állomás (amerikai) sz., v. 17, 19 CAPITOL: Jégkorszak 2.-Az olvadás (amerikai) sz., v. 16,17.45,19.45 ÚSMEV: Elemi ösztön 2. (német-spanyol-angol-amerikai) sz., v. 16, 18.15,

20.30 IMPULZ: Csiki-csuki bosszú (amerikai) sz., v. 16.15,19.15

DÉL-SZLOVÁK1A

DUNASZERDAHELY - LUX: Eros (olasz-amerikai-hongkongi) sz. 19.30 ÉRSEKÚJVÁR - MEER: A tigris és a hó (olasz) sz., v. 17,19.30 VÁGSELLYE - VMK: PiROSSZka - A jó, a rossz, a farkas, MEGAnagyi (amerikai) sz., v. 17.30, 20 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Harry Potter és a Tűz Serlege (amerikai) sz., v. 18 LÉVA - JUNIOR: Hogyan szelídítsünk krokodilokat? (cseh) sz., v. 15 Sziriana (amerikai) sz., v. 19

GYŐR

PLAZA: Anyám nyakán (amerikai) sz., v. 16.15,18.15, 20.15 A belső ember (amerikai) 15, sz., v. 17.15, 19.45 Casanova (amerikai) sz., v. 15.30, 17.45 Csajozós film (amerikai) sz., v. 18.15, 20.15 Egy gésa emlékiratai (amerikai) sz., v. 17, 19.45 Elemi ösztön 2. (német-spanyol-angol-amerikai) sz., v. 15.15, 17.30, 19.45 Fegyvernepper (amerikai) sz., v. 17.15, 19.45 Jégkorszak 2. - Az olvadás (amerikai) sz., v. 15,16,17,18,19,20 Tűzfal (amerikai) sz., v. 15.30,17.45, 20

Egressy Zoltán darabja felszínességre csábít, de a színészek és a rendező hősiesen ellenállnak

A boldogtalanság virtuózai

Olasz István, Gál Tamás és Benkő Géza - (Miklós László felvétele)

A Gágyor Péter vezette, neve ellenére hontalan, Szerdahelyi Városi Színház (SZEVASZ) legújabb bemutatójában a mindennapok szürkére homályosuk palackjából próbálja meg kiszabadítani a szerencsétlenség tétova költészetét. Egressy Zoltán Sóska, sültkrumph című darabja ehhez az érzékeny kísérlethez viszont csak sztereotípiákat és leegyszerűsített képleteket kínál.

FORGÁCS MIKLÓS

A három sporttárs kicsinyes szenvedelmei csak azért tudnak mégis érvényesen megszólalni, mert három remek színész nem enged a kísértésnek, és nem aknázza ki a szöveg legprimitívebb csábításait.

Rosszkedvű, elégedetlen, boldogtalan emberek szorulnak a játékvezetői öltözőbe. Egressy minden klisét bevet, amit a férfilét közhelyei és a sportmitológia kínálnak. A férfi vagy hőzöngőn gyáva bunkó, vagy alkoholista elvetélt költő, vagy önző báj gúnár, végeredményben viszont mindig kiderül, hogy egy nagy gyerek. A viszonyokat természetesen a karriervágy és a nő szabályozza, irigykedve kitolnak egymással a „melóért” és a nő bizony közös, „mindenkinek megvolt”. Tehetségtelenek, élhetetlenek mind, a nő pedig előbb- utóbb továbbáll, otthagy az bárkit. A lepusztultság, a hétköznapi nyo- morultság persze érzékeny, esendő helyzeteket eredményezhet, csak Egressy Zoltán darabja soha nem mer az eredetiség veszélyes vizeire evezni, megelégszik az ócska humorral, és a sokszor látott frázisokkal. A sportról is kiderül, ami mindig, a sporttársak bundáz- nak, csalnak, bezárkóznak a szurkolók elől, és távoli, talán sosemvolt csodás meccsekkel traktálják egymást, már csak megússzák a focit, az életet.

Lassú, komótos előadásnak indul a Gágyor-féle Sóska, sültkrumpli. Szappan, az I. partjelző (Benkő Géza) mormogva matat a színpadon, hosszadalmasan vacakol táskával, kávéval, cipővel, kekecke- dik, kommentál, magában beszél, de sok a csönd is, és a látszólagos hányavetiség. Művész, a II. partjelző (Olasz István) szintén civil, ő viszont gubbaszt, állapota statikus, az örök másnaposságban dideregve húzza meg magát, bambul. Lacikám, a Bíró (Gál Tamás) pedig örökké játszik, pózokból építette föl önmagát, állandóan figyeli hangsúlyait, gesztusait, mi áll jól, mi mire használható, már ösztöneiben őszintéden. Mindhárman felesleges önmaguknak, elcseszett életüknek foglyai. Mindhárman hazudnak maguknak, mindennapi kenyerük az önáltatás.

Olasz István egy állapotból kell hogy hitelesítse szerelmi bánattól szenvedő, bumfordin fűzfapoéta figuráját. Gyűröttsége, nyavalygá- sai, lecsúszottsága soha nem lesz csak külsőséggé. Persze mivel eny- nyire testtartásba, csak a jelenlét plasztikusságába sűríthető a szerep, egy idő után szinte elkerülhetetlen az egyhangúság. Olasz mindig inkább visszavonul, mikor lehetősége nyílna magánszámmá erősíteni a részeg szerepét. Elesett- sége soha nem show-elem, meg- merítkezik a fizikai állapot diktátumában, de minden nyomorult- sága mellett kitűnő érzékkel tartja meg Művész méltóságát. Egyrészt a legkönnyebb dolga van, hiszen kevés színből kell kikevernie partjelzőjét, másrészt a legnehezebb, hiszen szinte végig a passzivitás mögül kell egy egész történetet elővillantania.

Benkő Géza szerepe talán a legösszetettebb a darab szerint is, ő nem riad vissza az aljasságtól, a szemétségtől sem, valóban ellenszenves dolgokat művel, mégis a szöveg s az előadás is úgy van hangszerelve, hogy meg kell maradjon szerethető, esendő figurának. Nem is sikerül teljesen szentesítenie Benkőnek a hátak mögött hőzöngő kemény legényt és a sunyin bólogató, törleszkedő gyávát. Mindhárom figurára érvényes, hogy maga a darab aprópénzre váltja tragédiájukat, bohózattá súlytalanítja létüket. Gágyor Péter tudja, szöveg szinten nincs több ebben a darabban, felvillannak csak a lecsúszott egzisztenciák, de papírízük, kabarészaguk eltüntethe- teüen, létük könnyűsége kiküszö- bölheteden, éppen ezért a színészekre bíz mindent, az ő bölcsességük és érzékenységük csempészi a klisék réseibe az életszagot. Olasz és Benkő is a civil eszközökkel operálnak, természetesen érződik az átgondoltság, a szerkesztés. S Olasznál csak a versfaragó zárlatnál bicsaklik meg a keresetlenség, eleve a harmadik felvonás harsány, üres humora nem kedvez az addig fölépített hangulati finomságoknak. Benkő pedig, mivel nagyon nehéz feladat a nevetséges és a vicces közötti határt megtalálni, mivel neki kell a legkényszerűbben húst és vért tapasztgatnia szerepének csontvázára, mivel nála a bonyolult feszültségekkel terhes helyzetek átkötései nincsenek megírva, még a legbizonytalanabb, a leginkább jelenetről jelenetre létezőbb. Nehezíti a helyzetet, hogy az alkotók is a nevettetést választják a darab előrehaladtával, és céljuk a poénok legteljesebb kihasználása, nem élnek vissza velük, de nem is mondanak le róluk. Érthető, s nincs is szó ízlésficamról. A végén Benkő is megkapja álszociografikus, lélektant színpadra sóhajtó monológját, az elvált családapa sirámait, ami magyarázatot kellene hogy adjon minden alantasságára. Olasz esetében a szerelmi bánat, Benkőnél pedig a lelki és egzisztenciális kisem- mizettség a nagy általános mozgatórugó, a háttér.

Gál Tamás technikásabb eszközöket használ, ő stilizálja figuráját, hiszen pózokból él Bírója. Gál hangszíneket, hangsúlyokat, beállásokat, grimaszokat desztillált műhelyében Lacikámhoz. Nála koreográfia minden, tudatos hatásvadászat, s annál szebbek a kétségek, őszinteségek ritka pillanatai. Gál jó érzékkel ellenpontozza a partjelzők civilebb, „tévéjátékosabb” jelenlétét, nagystüűbb senki, tudatosabb szerencséden, rafináltabban boldogtalan. Remekül ritmizálja megszólalásait, feszesen, egy másodperc lazítás nélkül teremti meg egyáltalán nem öncélú „one man show”-ját. Annál fájdalmasabb, hogy a három alapállás egymás mellett létezik, a magatartásformákból teremtett alakok nem feszülnek valóban egymásnak, konfliktusaik mindig visszatérnek a kedélyes diáktréfák medrébe. Rejtély marad a végkifejlet, valami olyasmit sugall, hogy ezeknek az életeknek már nincs tétje, nincs itt katarzis és megrendülés. De a kiégett- ség hátborzongató is lehet. Gágyor és a társulat tehát szórakoztatás és életbölcsesség között lavíroz, tisztelettel komolyan veszi a szöveget, és okosan adagolja a magánvéleményét, nem riad vissza az olcsó gégéktől sem, és nem hajszolja a nem létező mélységeket. Legfőképpen három sokáig fürkészhető teldntet marad meg a nézőben, Művész megtört fényű, naivan szelíd, Szappan riadtan cikázó, bizalmatlan, Lacikám fölényesen derűs tekintete, s egy csipet bölcsesség.

Április 18-ig tekinthető meg Nádas Alexandra és Nagy Gábor kiállítása a komáromi Limes Galériában - az

alkotások lelkünk szervezettségét szólítják meg

TALLÓSl BÉLA

(Somogyi Tibor felvétele)

Véletlenül csöppentünk Nádas Alexandra és Nagy Gábor Belső architektúra című kiállításának megnyitójára a komáromi Limes Galériába.

Nem ismertem a kiállító művészek munkásságát. Ám az az első pillanatban feltűnt, hogy a templomból kialakított galériában elhelyezett műalkotásokról valamiféle intellektuális rendbe rakott, állított, helyezett világ képe sugárzik. Egy olyan világ képe tűnik fel művészi üzenetben (a helyszínhez inkább az illene: jelenedik meg művészi látomásokban), amely a Limes Galéria templomi, művészetet és más szellemiséget szolgáló terében

_ i-'i-L. r_i__j-1.

Ta

lán azért is lehetséges e hatás, mert a közönség elé tárt alkotásokról, a mértaniasan szerkesztett, minimalizált formai megoldásokkal megidézett, mélyen elemzett világból valamiféle őserőből eredeztethető, misztikus-kultikus sej- telmesség árad. Ebben az érzetben erősítettek meg Borsos Mihálynak, a Társalgó Galéria művészeti vezetőjének gondolatai, amikor tárlatnyitó beszédében arról szólt: „Rendkívül fontos, hogy a művészek alkotásai eljussanak a befogadó közönséghez: a művek szólhatnak az értelemhez, a szívhez, az érzelemhez, de igazából elég az, ha rácsodálkozunk az értékteremtők világról alkotott, képekben megfogalmazott véleményére.” Minden bizonnyal ez történt, elég

___ : ___________________a. /i-_i_ - bé

r rácsodálkozott a két magyarországi művész által teremtett erős kisugárzású „belső architektúrára”, a „szakralitás szintjére emelkedett artisztikumra”.

Valószínűleg erre a hatásra - amelyet a művészi eszközökkel létrehozott „belső architektúrának” és a templom „belső architektúrájának” páratlan találkozása váltott ki - utalt megnyitóbeszédében Borsos Mihály is, amikor azt állította, hogy Nádas Alexandra és Nagy Gábor kiállítása „új értelmet ad a »vernissage« fogalmának”. Ez a páratlan találkozás pedig azért lehetett olyany- nyira intenzív kisugárzású, mint amilyennek érezhettük a megnyitón, mert Nádas Alexandra és Nagy Gábor munkái a szakrális

1

__________1/1______ 1- _ 1 _ _____J - 1 - «-*

Sá

gunkat, lelkünk szervezettségét szólították meg”. Ettől az intenzív találkozásélménytől volt „más ez a vernissage”. S ehhez az élményhez hozzájárul az is, hogy Nádas Alexandra festészetének pontosan szervezett terei és struktúrái, természet-gyökerű megközelítései „a harmónia iránti néma sikoly és határtalan vágyakozás” megnyilvánulásai, s efféle vágy - a harmónia óhajtása - legtöbbünkben erősen ott munkál. Erre a sokunkat gyötrő hiányérzetre hathatott katalizátorként a Limes Galéria külvilági hatásoktól megőrzött, tiszta, átszellemiesült terében az a művészi gesztus, amely- lyel Nagy Gábor a tájba, a természetbe vonul vissza, oda, ahol - amíg az ember közbe nem lép napi, természetfeletti erő teremti meg a harmóniát.

A Belső architektúra című kiálsejtetni valamit; ennek az intelligensen helyre rakott, rendbe szedett világnak a képét igyekszik