Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)
2006-03-30 / 75. szám, csürörtök
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2006. AAÁRC1US 30. www.ujszo.com RÖVIDEN Vámos Miklós vendége Szigeti László Budapest Az íróként és televíziós társalkodóként is közismert Vámos Miidós tavaly ősszel nyitotta meg a Nyugati téri Alexandra Könyvesházban legújabb társalgóját, a Vámos Miklós Klubot, ahová minden hónap utolsó csütörtökére a társadalmi és művészeti élet egy-egy kiválóságát invitálja nyilvános beszélgetésre. Legutóbbi vendégei között volt az Oscar-díjas Jirí Menzel és a Nobel-díjas Kertész Imre. Ma este 19 órától a Nemzetközi Visegrád Díjjal kitüntetett Szigeti Lászlót, a Kalligram Könyvkiadó igazgatóját faggatja pályafutásáról, az értelmiség és a hatalom viszonyáról, illetve az európai horizontú, idén tizenöt éves kisebbségi kiadó sokrétű tevékenységéről, (ú) Da Vinci-kód: a szerző és perlője újabb csatája Véletlen vagy összeesküvés? INFORÁD1Ó A szenvedély helyett a szenvedély illusztrációja tölti be formálisan a színpadot Félúton hús és árny között A Vőlegény (Manases István) és a Menyasszony (Holocsy Krisztina) Dömötör Ede felvétele) Talán véletlen egybeesés, talán összeesküvés, amelynek gyökerei évszázadokra nyúlnak vissza és átszövik a Templomos lovagrendet és a Vatikánt. Egy biztos: a Da Vinci-kód szerzője, és az őt perlő szerzőcsoport egyik tagja „összecsap” a bíróságon kívül is, az amerikai könyvesboltokban. Egy napon jelent meg ugyanis legújabb kiadványuk. Miközben egy londoni bíró azt próbálja eldönteni, hogy valóban Michael Baigent és Richard Leigh A Szent Vér és a Szent Grál című könyvéből lopta-e sikerregénye fő szálát Dan Brown, A Da Vinci-kód puhakötésű kiadása és Baigent új könyve, A Jézus-iratok egyszerre jelent meg az Egyesült Államokban. „Tiszta véletlen, legalábbis a mi részünkről” - jegyezte meg Michael Baigent, aki azt mondja: hónapokkal ezelőtt döntött a könyv megjelenésének időpontjáról, még azelőtt, hogy megtudta volna, mikor lesz a tárgyalás, vagy hogy mikor jelenik meg A Da Vin- ci-kód puhakötésű kiadása. Baigent elismerte, hogy a pernek köszönhetően jelentősen megnőttek korábbi könyve eladásai, de azt mondja: rengeteg könyvet kellene eladnia ahhoz, hogy ki tudja fizetni belőlük a perköltségeket. Russel Perrault, A Da Vinci-kód puhakötésű változatát kiadó Anchor Books munkatársa szerint a sikerkönyvnek is jót tett a londoni per: „a keménykötésű kiadás hatalmas eladásai egyáltalán nem estek vissza.” Federico Garda Lorca szereplői egyszerre valódi húsvér lakói konkrét korok konkrét tájainak, s egyszerre archetípusok, a bosszú, a vágyakozás, a szenvedés, a termékenység, a szenvedély vad jelei. Balladát játszani - annyi, mint közhelyekkel hadakozni. Minden darabra az idők során rárakódik egyfajta színpadra-álhtási sallang, kialakul a bevált és hatásos eszközök közhelyszótára, a Vémász esetében ez ezerszeresen így van. FORGÁCS MIKLÓS A komáromi Jókai Színházban Görög László puritánság és eklektika között hezitálva meg akart felelni a szöveg stálizációs igényeinek is, de nem akarta szem elől téveszteni az embert sem. Görög olvasatában szinte monodrámának indul az előadás. Németh Ica, mint Ősanya, egyszerre van jelen a színpadon tömör kőtömbként és megzabolázha- tatlan lávafolyamként. Lenyűgöző beszédmódjának tagoladansága, szavainak összegabalyodása, mondatainak meg-megzökkenése, ahogy torlódnak a hangok, s az ősi, messzi zörejekből, hörgésekből egyszerre értelmes szavak bukkannak elő. Gyönyörű, ahogy árnyak kúsznak be az asszony magányába, és a Vőlegény (Manases István) csak egy kézként van jelen. Az Anya mindent kitöltő egésze és a többi alak részletekre kárhoztatása erős koncepciót ígér, de aztán sem képben, sem akusztikusán, sem mozgásban nem teljesül be a kezdeti pillanatok szép ígérete. Manases István fakó hangon, erőtlenül beszél, rövid mondatai nem kopognak, de nem válik erőteljessé és olvashatóvá egy olyan elképzelés sem, miszerint a férfiasság kikényszerített szerep, s ő titokban megmaradt gyenge, befolyásolható gyereknek. A stilizált jelenlétekben, például a favágók kopogós-csoszogós botos táncában a megszólalások mintha teljesen leválnának a mozgásról, sem ritmusban, sem feszültségben nincs kapcsolat test és beszéd között, s ez arról árulkodik, hogy csak formai megoldásról van szó. Az Anyós (Bandor Éva), a feleség (Holocsy Katalin) és Leonardo (Öllé Erik) jelenetében, feszesen, nagy elhazudott tragédiákat sejtetve kattognak a mondatok. Bandor mer kevésnek lenni, s ezáltal többnek látszani, Öllé Erik remekül van jelen egész testével és árulja el seb- zettségét megvető hangsúlyaival, Holocsy Katalin szavai megtelnek élettel, de kevesebb szenvedés megrázóbb lenne. Görög László érzi, hogy Lorcát nem is a szavak, de a ritmus, az érzelmek zenéje, az ösztönök szavakkal alig felvillantható ereje és za- vartsága érdekli, a test vergődése. Az első rész főként a beszédre hagyatkozik, de Németh Ica sárten- ger-szóhordaléka nem ellenpontozódik más, hasonlóan erőteljes és sajátos beszédmódokkal. A térkezelés is suta, hiszen a kezdőképek feszessége, az árnyalakokból elő- kavargó, vagy -robbanó szereplők jelenléte a jelenetek során csak hígul. Keveredik a kószáló civil színészijelenlét a tömörség parancsával. A rendező nem elég puritán, de csapongónak sem elég merész. A féktelen élet szaga és a komor, levegőtlen, jelekbe zárt világ egyaránt bátortalan vázlat csupán. A folklór közhely szinten van jelen a tapso- lós, lábdobolós koreográfiákban, a körbejárós, kezekkel rajzolós érzelmet szájbarágó víziókban. Szenvedélyek helyett a szenvedélyek illusztrációi jelennek meg a színpadon. A rendezés legnagyobb hiányossága, hogy a kulcsjelenetek rendre megoldatlanok maradnak. A lányszöktetés után az Anya szívének és becsületének parancsa között kínlódik, sikoltja a Vőlegénynek: Ne menj!, de löki is a férfit: Muszáj! Németh Ica szuggesztíven hangban megtesz mindent, de a fiú csak kioldalog a színpadról. Annál is érthetedenebb ez a fígyelmetlen- ség, hiszen Görög az asszony szemszögéből láttatja a történéseket, a fiút szülő nő örök dilemmáját látja a legfontosabbnak, a szív és a becsület mediterrán egymásra acsar- gásának gyötrelmes himnuszaként exponálja a történetet. A fiú elengedésének pillanata a fókuszpont, a homokóra nyakszűkülete, ahová peregnek a sors homokszemei, s ahonnan kiperegnek a végzet el- mállott maradékai. Az elfojtött szenvedély, a „sem veled, sem nélküled” gyötrelme mind-mind végigkísérik Leonardo és a Menyasszony (Holocsy Krisztina) találkozásait. Értheteüen, hogy koreog- ráfusi segédlet nélkül a nagy erdei kettősből miért próbált a rendező táncjátékot teremteni, miért nem a színészek és saját maga valódi „prózai” potenciálját használta ki. A mozgássorok, melyre a kínokban izzó szerelmespárt kárhoztatta, halvány és ezerszer látott elemekből áll, melyek nem alkalmasak valódi szenvedélyek megélésére, csak imitáció lehet a végeredmény. Szí- nészileg felemelő Németh Ica és Holocsy Krisztina végső, mindenek utáni dialógusa, de itt is kiaknázatlan a valódi érzelmi háttér. Az Anya és a Menyasszony tulajdonképpen egymásra találnak ebben a jelenetben, vérben született anya-lány viszonnyá válik a szenvedés, a gyűlölet, hiszen a Menyasszony az, akinek női tudását tovább adhatná az asszony, s az Anya az, aki igazán meg tudná érteni a Menyasszonyt. Holocsy Krisztina lenyűgözően és zavarbaejtően nőies. Nem játszik rá, és képes a Németh Ica-féle „Anya” archetípus mellé nagyon hangsúlyosan odatenni a „Nő” archetípusát. A rendezés vitathatatlan érdeme, hogy minden figurának a nem szerethető vonásait is felerősíti. Akarnokságuk, gyengeségük görcsös palástolása, szinte metafizikus önzésük mind-mind remek színészlehetőség. A kisebb szerepeknél viszont nem sikerül átlépni a közhely árnyékát. Táncpózok helyett testtartások, sokszor látott mozdulatok helyett képekbe komponált helyzetek zsigeribb színházzá válhattak volna. Szoták Andrea mint Halál kísérletezik akusztikus stilizációval, de egyedül maradva légüres térben hangzanak el különös hangsúlyai, s hiába ígéretes Szoták bátor kísérletező hajlama, az csak újabb közhely, hogy Halálként „túlvilági bagzásra” invitálja a Vőlegényt. A kitartott pillanatok, a sorsfordító csomópontok „elslend- riánkodásának” bosszantó alkalma például Szoták Andrea fehér árnyból fekete halállá változása is. A kosztüm tudja az átváltozást, csak nincsen hely és pillanat találva, hogy valóban színházi varázslat tanúja lehessen a néző, nem áll meg az idő most sem. A kosztümök és a díszlet (Nemes-Takách Klára) a lehetőségekhez mérten rafinált megoldásokat kínálnak, alapjában véve jól élnek a fekete-fehér alap-kiin- dulóponttal. Nem követhető viszont az előadás szerkezete, hiszen hiába az Anya a kiindulópont, bizonyos jelenetekben kényszerűen elfeledkezik róla a rendező, hiába van szimbolikus szereplőként a Halál mellett a Hold (Szarka Tamás) is, ha kapcsolatuk formális, és a Hold látványban és zenében is inkább önálló betétként működik. Szarka Tamás jelenléte steril marad, főleg improvizáció jellegű kompozícióiban az előadás lehetséges zaklatott, kusza hangulata felvillan, de kiaknázadan marad. Az egész előadásra jellemző a szenvedélyek lekerekítettsége, a karcosságtól való félelem. A tüskék hegye tompa, a veszély túl kultivált, egy ballada árnya a játék. Már a hazai mozik is vetítik a Boldogság (Štéstí) című cseh filmet, amely nemcsak Csehországban aratott nagy sikert (hét Cseh Oroszlánt kapott), hanem a világban is számos díjjal tüntették ki. (Képarchívum) Nem mindig a ruha teszi az embert. Ezt az is bizonyítja, hogy egy farmeres fiatal férfi szemrebbenés nélkül ötszázezret ajánlott fel az egyik műalkotásért Milliós áron kelt el Mednyánszky, Jaszusch és Navrátil festménye MISLAY EDIT A 109-es szám alatt licitáló műgyűjtő (nő, férfi, de inkább valamilyen cégre tippelnék) jó ízlésről tett tanúbizonyságot, és elvitte a két „gyöngyszemed’: Mednyánszky László 950 ezerről induló Ülő csavargóját 1,05 millióért, Jaszusch Antal Színházi öltöző című, 900 ezerrel kezdő alkotását 1,35 millióért szerezte meg. Nem várt „sztárrá” lépett elő Josej Matéj Navrátil Férfitársaság című munkája is, amely teljesen észrevétle- nül, 90 ezerről indult, s végül 1,35 milliós áron kelt el. A Soga aukciósház tavaszi árverésén jártunk, amelyet kedden tartottak Pozsonyban, a Szlovák Nemzeti Múzeum Télikertjében. Bemelegítő kör Életemben nem jártam még aukción, abszolút kezdőnek számítok. Igaz, filmekben már láttam, hogyan zajlik mindez, de most élőben, elejétől végéig tanúja lehettem. A „licidapátot” a Télikertnek nevezett terem előcsarnokában szerezhették be a vásárolni vágyók, potom 500 korona előlegért. Ezt abban az esetben kaphatták vissza, ha legalább egyszer licitálnak a rendezvény folyamán, vagyis bekapcsolódtak az árverésbe. Az árverésre bocsátott műtárgyakat nagyon szép kiállítású katalógusban tekinthették meg közelebbről az érdeklődők, a katalógus ára 600 korona volt. Lemondtam róla, mivel a teremben kivetítőn és eredetiben is megtekinthetők voltak az aukció folyamán a műalkotások. Később kiderült, nem volt okos döntés lemondani a katalógusról, mert az aukciósház vezetőjét a kihangosítón keresztül sajnos gyakran nem lehetett érteni, így a katalógusban bőszen lapozgató körülöttem állókat kellett zaklatnom amiatt, pontosan kinek a műve is van éppen kalapács alatt. Következő tanulság: aukcióra időben kell járni, nem a kezdés előtt pár perccel, mert akkorra már minden ülőhely foglalt. De nemcsak én jártam így, hanem több „licitiapátos” is, ami nem csoda, mert csaknem kétszáz érdeklődő jelent meg (az újságírókon kívül). Az aukciósház vezetője a bevezetőben mindenkit figyelmeztetett az árverés rendszabályaira, közölte, hogy a mobilokat is ajánlatos kikapcsolni. Ez azért volt furcsa, mert több érdeklődő telefonon keresztül kapcsolódott be az árverésbe, és sokan a jelenlévők közül is mobilon tárgyalták meg a teendőket: melyiket és mennyiért, és meddig mehetnek a licitálásban. Az aukciósház vezetője szerint ezúttal azért szerepel a megszokottnál kevesebb (210) műtárgy a kínálatban, mert a minőségre helyezték a hangsúlyt. 210 műtárgy... meddig fog akkor tartani az árverés?, futott át az agyamon, mégiscsak, ennyi tétel nem csekélység. A tempó azonban nagyon erős volt, szülte rohamléptekben zajlott. Az első élő, bár szerény számok között zajló licitnek Angyal Géza festménye kapcsán lehettem tanúja. A licit vezetője nagyon ügyesen, határozottan végezte a dolgát. Nem kis figyelem kell ehhez a munkához, hiszen azonnal látnia kell, hogy a teremben kik emelik elsőként a lapátot, majd kik és milyen sorrendben licitálnak rá, és a gyorsan emelkedő árat ugyanolyan gyorsan kell kimondania. Nyelvtörő mutatvány, any- nyi biztos. Egyórás megfigyelés után sikerült megállapítanom, miként is emelkedik a licit. Tehát: 10 ezer fölött 2 ezerrel, vagyis minden további hcitáló automatikusan további 2 ezret kínál rá, 50 ezer fölött ez már 3 ezer, 100 ezer fölött 5 ezer, egymillió felett pedig 50 ezerrel ad többet az előző árnál a „lapát” felemelője. Az aukció fénypontja Az aukció fénypontjának, vagy ahogy a Soga vezetője mondta: „highlighť’-jának természetesen a Mednyánszky- és a Jaszusch-fest- mény elárverezése számított. Ezt már abból is lehetett sejteni, hogy a fénypont közeledtével egyre több volt az érdeklődő a teremben. Any- nyian lettünk, hogy már a kivetítőre sem igazán láttam. A már említett Mednyánszky- és Jaszusch- festmény a várakozásoknak megfelelően egymillió felett kelt el. Ügy látszik azonban, a pozsony árverés közönsége sem igazán volt „vérprofi”, mivel az első milliós vétel után az aukciósház vezetőjének kellett „beszólnia”, hogy „ez igazán megérdemel egy nagy tapsot”. A legizgalmasabb licit a Navrátil- alkotásé volt, amelyért egy terembeli és egy telefonos vásárló licitált őrületes tempóval. (Küencvenezer- ről feltornászni 1,35 millióra az árat azért szép teljesítmény.) A dicsőség és a festmény végül a telefonos licitálóé lett. Ami a közönséget illeti, nem a filmekben látott ünnepi viselet, kis- estélyi, briliáns nyakék volt a jellemző. Igaz, voltak öltönyös úriemberek is, de egyáltalán nem volt ritka látvány a farmer és a pulóver. És hogy nem mindig a ruha teszi az embert, azt az is bizonyítja, hogy a közelemben álló farmeros, pilóta- dzsekis fiatal férfi egyszer csak emelgetni kezdte a licitlapátját, és félmillióért elvitte Jaszusch Antal Viharos táj című festményét. Egy másik képért ugyancsak egy lezser öltözékű farmeres fiatal nő licitált bőszen, míg egy tökéletes úriember benyomását keltő öltönyös férfi rendre a kikiáltási ár alatt megvásárolható alkotásokra utazott. A záró kör A vége felé egyre ritkult a közönség, a vásárlók a kassza felé vették az irányt, hogy kifizessék szerzeményüket (ezt a vásárlóknak az aukció után legkésőbb 14 napig kell megtenniük). A legkelendőbbeknek a jó nevű cseh, szlovák és magyar művészek alkotásai bizonyultak, az ismeretien európai festők művei üánt lanyha volt az érdeklődés. Én egy Monet-val távoztam. Igaz, azzal is érkeztem. A barátnőm múltkor Párizsban járt, és egy Monet-festménnyel díszített tollal lepett meg...
