Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)
2006-03-01 / 50. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. MÁRCIUS 1. Vélemény és háttér 7 Újdelhi nemrég még a szocializmussal kacérkodott, ma Washington stratégiai partnerévé lép elő Bush elnök indiai látogatása Jól jönnek még. Bush-eltakarítás tüntetés után. (Reuters-felvétel) George Bush amerikai elnök ma kezdődő négynapos indiai látogatásának geopolitikaijelentősége van, de ez nem nagyon izgatja India lakosságának egy részét: napok óta tüntetnek ellene. MTl-HÁTTÉR Az amerikai kormány stratégiai partnerségre törekszik a világ legnépesebb demokráciájával, amely a legnagyobb kihívást jelentő kommunista Kína gazdasági és politikai ellensúlyává válhat. A két ország viszonyát másfél évtizede a fokozatos enyhülés és India felértékelése jellemezte. Con- doleezza Rice amerikai külügyminiszter tavaly decemberben Indiát jelölte meg a világ öt jövőbeli nagyhatalma egyikeként. A Pentagon védelmi stratégiája legutóbbi felülvizsgálatában Kína mellett Indiát is a 21. századi nemzetközi biztonság alapvető tényezőjének nevezte. A nem is olyan régen még a szocializmussal kacérkodó, harcosan el nem kötelezett és Amerika-ellenes India a „feltörekvő nagyhatalom és kulcsfontosságú stratégiai partneri’ minősítést kapta. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) elemzése szerint India és Kína fel- emelkedése átalakítja a 21. század geopolitikai térképét. (India népességszáma hamarosan Kínáét is lekörözi.) Robert Blackwill, Bush elnök első külpolitikai csapatának egyik tagja, volt indiai nagykövet a minap az amerikai-indiai partneri viszonyt geopolitikai hatásában Richard Nixon kínai nyitásához hasonlította. India a partnerségtől világhatalmi státusának előmozdítását váija, s egyebek között az ENSZ biztonsági tanácsi állandó tagságának megszerzésében reménykedik, noha ebben legalábbis egyelőre nem sok amerikai megértésre számíthat. Újdelhi a nyitástól amerikai technológiát is vár az atomenergia polgári célú hasznosításához, hogy árammal lássa el évi 7 százalékkal növekvő gazdaságát. A békés célú nukleáris együttműködésről már tavaly elvi megállapodás jött létre Manmohan Szingh indiai kormányfő amerikai látogatásakor. Indiának egyetlen ország sem szállít nukleáris technológiát és hasadóanyagot azóta, hogy az ország 1998- ban „berobbantotta magát” az atomhatalmak klubjába. Az Egyesült Államok most ennek a nemzetközi bojkottnak vet véget, és ezzel India az atomenergia polgári hasznosításának tekintetében kikerülne az elszigeteltségből. Washington cserébe azt követeli, világosan válassza el a katonai és polgári programját és az utóbbi létesítményeit, 22 nukleáris reaktorát helyezze nemzetközi ellenőrzés alá. így akarja elejét venni, hogy amerikai és más külföldi technológiát használjanak az indiai atomfegyverprogramban. Nem tudni, a kétféle létesítmények besorolásáról megegyeznek-e - a néhány éven belül nagy mennyiségű plutóniumot termelő gyors tenyészreakto- rait az indiai fél tabunak tekinti. (Velük együtt Indiának évi csaknem 50 atombomba gyártására lenne kapacitása, nélkülük csak 6-10-re.) A megállapodást Újdelhiben sokan az új kapcsolatok próbakövének tekintik, de elemzők szerint a kudarc sem tömé meg a stratégiai partnerség távlatát. A tervezett nukleáris együttműködésnek mindkét törvényhozásban vannak ellenfelei: az egyik oldalon az indiai biztonsági érdekek csorbításától félnek, a másikon az atomsorom- pó-szerződés aláásását, Újdelhi érdemtelen jutalmazását látják a 20 milliárd dollárra becsült üzletben. Bush indiai nyitását már első elnöki megbízatása idején szerette volna megejteni, azonban ez késedelmet szenvedett, mivel India a háború peremére sodródott ugyancsak atomhatalom szomszédjával, Pakisztánnal, amely az Egyesült Államok fontos szövetségese a terrorizmus elleni harcban. Iszlámábád sem írta alá az atomsorompó-szer- ződést, és a, jó nukleáris magaviseletű” Indiával szemben Iránnal, Líbiával és Észak-Koreával titokban atomtechnológiával üzletelt. Bush elnök Indiából Pakisztánba utazik. Minapi nyilatkozata szerint a béketárgyalások folytatására fogja ösztökélni a két országot. Hivatalosan ugyan semmit sem közöltek róla, de meg nem erősített sajtóhírek szerint az elnök Pakisztánból néhány órára átugrik Afganisztánba is. Hollandia, Bulgária, Csehország és Szlovákia minisztereinek és államtitkárainak állásfoglalása Hogy a szólás szabad legyen NYÍLT LEVÉL A szabad véleménynyilvánításhoz való jog nélkül Európában az iszlám hitet sem lehetne szabadon gyakorolni. A bocsánatkérésnek a Mohamed-karikatúrák miatt nincs helye. ,A világ nagy része már nem a Szabadságszoborral azonosítja az Egyesült Államokat, hanem Szad- dám egykori hírhedt mészárszékében, az Abú Ghraíb börtönben sínylődő csuklyás foglyokkal” - írta pár hónappal ezelőtt Francis Fukuyama a Financial Times hasábjain. Vajon Európa a világ szemében mostantól az arab próféta gúnyrajzaival lesz azonosítható? Az öreg kontinens lakói közül többen attól tartanak, igen. A szövetségesek irakiakkal szemben tanúsított megalázó bánásmódja a nyugati értékek feladását, sárba tiprását jelentette, a Mohamed-karikatúrák közzététele ennek egyenes következménye. Amitől igazán tartanunk kell, az az, hogy a szabad véleménynyüvánítás joga ne váljon a sérelmek áldozatává. Ä szóban forgó karikatúrák kapcsán egyedül az a tény emlékeztet a műfaj eredendő szerepére, hogy meghökkentő perspektívát, a megszokottól eltérő nézőpontot és látásmódot kínál a világ szemléletéhez. Annak a világnak a szemléletéhez, melyben a vallásos meggyőződés műid nagyobb beleszólást követel magának a vüági események alakításába. Mindenkinek joga kell, hogy legyen a szabad véleménynyilvánításra. Ez az alapja valamennyi szabadságjognak, egyben elválaszthatadan az európaiság lényegétől. Kopernikusz nélkül, aki kétségbe vonta a ptolemaioszi vüágképet, még műidig azt gondolhatnánk, hogy a Föld az univerzum közepe. A saját és mások berögzült értékhierarchiájának megkérdőjelezése a legfőbb jótétemény. Ez a fundamentalizmus, a mindennemű kritikával szemben tanúsított merev, elutasító magatartás leghatékonyabb ellenszere. A szólás szabadsága nem akadálya, hanem alapvető feltétele az eltérő identitások és kultúrákkal szemben tanúsított magatartásnak. Európában éppen ezért szinte bármi kimondható. Bármi persze azért mégsem. A szabad véleménynyüvánítás személyes felelősséget von magával. Európa bízik lakóinak ítéletében, és csak ritkán csalódik. Elmek ellenére léteznek határesetek, és a határokat néha túllépik. Mint ahogy mindig is lesznek majd különféle egyének és csoportok, akiket sértenek mások kijelentései, mindig lesznek, akik ádépnek azon a bizonyos határon. A tiltás nem jelenthet megoldást, mivel az egyik magával vonja a másikat, s végül a sok tiltás közt elvész a szólás szabadsága. Az olyan kijelentések, melyek mások elnémítását célozzák, erőszakra szólítanak fel és ellenségeskedést szítanak, elfo- gadhatadanok. Aligha gondolhatja bárki is, hogy egyedül a muszlinok fizetnek nagy árat a karikatúrák miatt. Mert bizony nem. Éppen a szólás szabadsága teszi lehetővé a sértett félnek, hogy kifejezze tiltakozását. Igaz, a sértett önérzet nem orvosolható, az igazságtalanság nem oldható fel egykönnyen bocsánatkéréssel, tömegtiltakozásokkal, nyüvánosság előtt folytatott vitákkal, a végső megoldás bárki számára hozzáférhető, vagyis a kérdést jogi útra terelheti. Az iszlám hívőket az egész vilá- gon felháborították a gúnyrajzok. Ennek ellenére Albániától Malajziáig, Iraktól Maliig a visszafogott hangnem is érzékelhető az arab világ részéről. Az erőszakos tiltakozások csak egy kis csoport akaratának felelnek meg, aligha hozható összefüggésbe a karikatúrákkal, semmi közük a véleménynyilvánítás szabadságához. Az utcai tüntetések sokkal inkább eszközt jelentenek a feszültségkeltéshez, a frusztrációk és az elégededenség hangoztatásához egy olyan társadalomban, ahol gyakran folyamodnak erőszakhoz. Az erőszakkal szemben tanúsított megértés, az önkéntes korlátozás vállalása eüenkező hatást vált ki. Ha Európa hagyja magát megfélemlíteni, behódol a radikalizmusnak. Ezek a pillanatok az elvi állás- foglalás és a nyüt vita pillanatai. Ezzel sok európai iszlám hívő tisztában van. Közülük többen nevettek a gúnyrajzokon, legalábbis nem hozta ki őket a béketűrésükből; mások ízléstelennek ítélték a karikatúrákat. Bármit is gondoltak felőle, valamennyien konstruktívan vettek részt a vitában. Az európai muszlinok sokéves tapasztalataik alapján tudják, a szólásszabadság képezi az összes többi szabadságjog alapját. Ha a vallás felette állna minden kritikának, a véleménynyüvánítás szabadsága, mint ahogy mai formájában ismerjük, elképzelheteden volna. Európa kiáll a szólás szabadsága meüett, mely egyben a szabad vaUásgyakorlást is jelenti. Nincs más választása. Soha nem volt még égetőbb szükség, mint most arra, hogy a Nyugat az iszlám vüággal egyenlő félként párbeszédbe kezdjen. Egyre gyakrabban hangzik el, hogy a gúnyrajzok által okozott botrány vüágosan jelzi a nyugati és az arab vüág közt húzódó választó- vonalat. Szó sincs erről. Nem a keresztények és a muszlinok, hanem a türelmesség hívei és az összefér- hetedenség hűdetői csapnak össze. Ha valamüe figyelmeztetnek a történtek, hát arra, hogy európaiak és arabok, keresztények és muzulmánok mennyire függnek egymástól. A jelenlegi válság az egymásrautaltság mértékének növelését, nem pedig csökkentését keü, hogy eredményezze. A válsághelyzet fájdalommal jár, ugyanakkor jótékony hatással is bűhat. A lehetőség adott. A karikatúrákra, mint esélyre tekintsünk. Műit Európa és az iszlám vüág közös esélyére. A bocsánatkérésnek nincs helye. Európának ki keü áll- nia önmaga érdekében. A szólás szabadsága nem vált ki eüentéte- ket, inkább áthidalja azokat. Atzo Nicolai európai ügyekért felelős holland miniszter Berényi József szlovák külügyi államtitkár Vladimír Müller cseh külügyi államtitkár Meglana Kunévá európai ügyekért felelős bolgár miniszter asszony KOMMENTÁR Kampányszag van BARAK LÁSZLÓ Úgy tűnik, František Tóth kulturális miniszter kálváriája semmivel nem figyelemreméltóbb hír, mint az, hogy egy Kisteleki István nevű ember lett az évek óta csődhelyzetben vegetáló Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke. Annál is kevésbé, mivel sem a szóban forgó miniszter Mikuláš Dzurinda általi nyütszíni szívatása, sem az MLSZ-beli kocsmai szintű csetepaték nem lesznek képesek megakadályozni, hogy további hattyúmadarak essenek áldozatul a madárinfluenzának. Ugyanez elmondható azonban egyéb ún. hírekkel kapcsolatosan is. Például, hogy Gyurcsány Ferenc teátrá- lisan megsértődött az esztergomi Suzuki vezetőire, és nem látogatta meg őket, mert, úgymond, ignorálják a szakszervezetet. Vagy, hogy Orbán Viktor a minap az általa feltételezett nemzeti hevületük okán - egyébként mit sem sejtő - szlovák állampolgárságú magyarokat buzdított a magyarországi parlamenti választásokon való részvételre... Egészen biztosak lehetünk abban, hogy a választások közeledtével egyenes arányban nő majd az efféle tökéletesen érdektelen hírek áradata, már csak azért is, mert a kampánystábok tagjai üyesmiért kapják a fizetésüket. Megtépázott kormányfőnket, Dzurindát is a kampány szaga sarkallhatta okton- di miniszterének móresre tanítására. Nevezetesen arra, hogy kirúgással fenyegesse meg őt, ha nem hajlandó takaréklángon működtetni magát, leginkább a Tóth által jegyzett minisztérium hatáskörébe tartozó ingatlanok kiárusítása ügyében. Amit pedig, láss csodát, annak idején épp a Dzurinda által vezetett kormány szentesített - mármint a szóban forgó ingatianok áruba bocsátását -, méghozzá testületileg. Persze, akkor még viszonylag kényelmes támogatást tudhattak maguk mögött a miniszterelnökkel egyetemben... A mindenkori választások évében azonban általában mindenütt fölgyorsulnak az események. Itt most már a közismert okok miatt csupán az ellenzék kegyelméből, vagy éppen annak tehetedensége miatt országolhat, aki országok A júniusra kiírt előrehozott parlamenti választások ténye pedig markánsan felülírta a hatalomgyakorlás módszereit. Ha a kormány el akarja kerülni a bukást júniusig, tulajdonképpen semmit nem csinálhat. Lehetséges választóinak viszont azt kell üzennie, hogy különféle pártokból delegált tagjai a legületékesebb őrei a szent nemzeti vagyonnak. Ha pedig ezt a tézist bárki közülük ignorálni meri, akkor agyő... Elvégre is kampány van. Ennyit arról, hogy miért akarta Dzurinda a minap kirúgni Tóthot. Orbán Viktor szlovákiai magyaroknak címzett választási toborzó- járól meg annyit, hogy általa most már vüágos, miért is kínálná a határon túli magyaroknak oly nagy vehemenciával a magyar állampolgárságot... Hogyan jön mindehhez a Magyar Labdarúgó Szövetség? Sehogyan. Legfeljebb úgy, hogy bármi történjék is berkein belül, a magyar foci pontosan olyan szar marad továbbra is, mint amilyen évtizedek óta. Ugyanez vonatkozik a közép-európai közélet, a politikai kultúra halmazáüapotára is. Akkor már inkább ide nekünk a madárinfluenzát...! JEGYZET Hát hogy is van ez...? SZÁSZl ZOLTÁN Mindig is nyüvánvaló volt számomra: a politika szülte mindenre képes. Arctalan, vagy ha úgy tetszik, sokarcú. Az viszont, hogy már az akadémiai, tehát az egyébként függeden- nek mondott egyetemek köreibe is befészkelte magát, felborítani, meglazítani látszik azokat, nos, ez kezdi súrolni az ízléstelenség, a politikai analfabetizmus, a klientelizmus szintjét. Példa erre, hogy Besztercebánya megye új főnöke, aki egyébként valaha szintén egyetemi tanárként, sőt rektorként élte mindennapjait, megválasztása után azonnali nagytakarítást rendelt el hivatalában, s ehhez a nagytakarításhoz asszisztálnak azok az emberek, akik máig egyetemi alkalmazottak is, meg mostantól fogva a megye új hivatali kisistenei. Kérdés, hogyan bízhat meg egy átlagos földi halandó innentől fogva egy egyetem mindentől való függedenségében, nyitottságában, akademizmusában? (Ha volt ugyan egyáltalán valaha is ilyen.) Szomorú, hogy ez, ma, itt Szlovákiában, mondhatni, bevett szokás. Szomorú, hogy a politika, minden hozzá nem értésével, belemászik a felsőoktatás rendszerébe, szomorú, hogy egy magát függetlennek tartó fejvadász cég nem a tényleges, hanem a politikai, vagy ami még rosszabb, személyfüggő lojalitást előnybe helyezve választ ki új megyei hivatali vezetőket. Nem szakmai felkészültségüket kérdőjelezem meg a most posztra jutott uraknak és hölgyeknek, csak azt kérdem, eddig menyire is gondolták komolyan az egyetemi munkájukat? Hol vannak azok az igazi régi professzorok és akadémiai emberek, akik, ha kellett, akkor a mindenkori hatalommal szem- beszállva a tehetséget, a tudást, a szabadságot, a valami újnak teret adó egyetemi légkört biztosították?! Fene sem tudja, mivé fejlődik így a közélet, milyen hatással lesz ez a mostani besztercebányai precedens más felsőoktatási intézmények működésére. Biztosnak csak az látszik, minden, amire rátelepszik az egyéni érdeket a köz érdeke elé helyező talpnyalásos politika,hogy minden, ami nem demokratikusan, hanem ajaj a legyőzőiteknek elve szerint működik, az nemcsak az egyetemnek, hanem egy egész ország értelmiségének válik kárára. Fájdalmas következményekkel. Szellemi deformációknak, a régi rendszerre emlékeztető kiskapus módszereknek, a korrupciónak ismét melegágyat vetettünk. Kikelhet benne a méltóságos hátsókon sűrű nyelvmozgatással előbbre jutni tudók újabb tehetségtelen nemzedéke. Kinek jó ez?
