Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)
2006-03-01 / 50. szám, szerda
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2006. AAÁRC1US 1. www.ujszo.com RÖVIDEN Könyvbemutató a Vámbéryben Dunaszerdahely. Feliinger Károly új, Fűhárfa címmel megjelent mesekönyvének bemutatója lesz holnap 18 órától a Vámbéry Irodalmi Kávéházban. Gyermekverskötetét a költő négy ciklusra, négy évszakra osztotta, mely tele van kalanddal, mókával, melyben a líra és a szépség mellett jelen vannak a turpisságok, élcelődések és évődések is. A kötetet Tóth Elemér író, költő mutatja be. Közreműködnek a Halpiac téri óvodások, (ú) Elhunyt Káló Flórián színművész Budapest Káló Flórián színművészt életének 74. évében, kedden hosszú betegség után érte a halál. Pályáját a szegedi Nemzeti Színházban kezdte, 1961-től a József Attila Színház tagja volt. Számos klasszikus és modem, zenés és prózai műben alakított emlékezetes karakterszerepet. A színházi közönség ismerhette őt Szilvái profesz- szorként (Szigligeti: Liliomfi), Alfieriként (Miller: Pillantás a hídról), és Ulyssesként (Shakespeare: Troilus és Cressida) is. Játszott egyebek mellett a Két emelet boldogság (1960), A Noszty fiú esete Tóth Marival (1960), a Mici néni két élete (1962), a Meztelen diplomata (1963), a Minden kezdet nehéz (1966) és a Lányarcok tükörben (1972) című filmben. Színpadi műveket és rádiójátékokat is írt. (MTI) Oscar Kokoschka: A szél menyasszonya, 19H Százhúsz éve született Oskar Kokoschka Egy évszázad tanúja MTl-PANORAMA Százhúsz éve, 1886. március 1- jén született az alsó-ausztriai Röch- larnban Oskar Kokoschka osztrák festő, grafikus és író. A bécsi iparművészeti iskolán végezte tanulmányait, személyesen ismerte a fin de siede valamennyi művészeti nagyságát, és tagja lett a Wiener Werkstätte szerveződésnek. Nemcsak műit festő, hanem mint költő is figyelemre méltó műveket alkotott, például a Mörder, Hoffnung der Frauen (Gyilkos, a nők reménysége) című expresszionista darabot (1910). Botrányosnak találták Alma Mahler-Werfellel - Gustav Mahler zeneszerző és Franz Werfel író korábbi feleségével - létrejött kapcsolatát. Az első világháborúban önként jelentkezett katonai szolgálatra és a fronton fejsérülést szenvedett. A múlt század harmincas éveiben „elfajzott” művészként bélyegezték meg. Előbb Prágába, majd Londonba emigrált, ahol egész sor allegorikus politikai témájú festményt alkotott. 1947-ben 1941-ben elvett nejével, Oldával együtt megkapta a brit állampolgárságot. 1953-ban Svájcba települt át, és Salzburgban létre hozta a Schule des Sehens (A látás iskolája) elnevezésű Nyári Akadémiát. Nagy érdeklődést keltettek portréi és városképei, mint például az 1923-ban alkotott Drezda, híd az Elbán. Továbbra is dolgozott mint író és mint litográfus, de díszleteket is tervezett, többek között a bécsi Burgtheater, illetve a Salzburgi Ünnepi Játékok számára - Salzburgban például Mozart A varázsfuvola című remekművéhez. Kokoschka 93 évet élt, 1980. február 22-én hunyt el Montreux- ben. Egy évszázad politikai pálfor- dulásainak tanúja, a korszak csaknem valamennyi művészeti irányzatának aktív vagy passzív résztvevője volt. Felesége, Olda 24 évvel élte túl. A természet csodái címmel új állandó kiállítás nyílt hétfőn Pozsonyban, a Természettudományi Múzeumban (TASR-felvétel) Annál jobban szórakozik az ember, minél fantáziadúsabban szakítják meg egy másik ember vérkeringését Motel Belezuhant egy busz valahol Indiában egy szakadékba - meghalt 30 ember. Bomba robbant Irakban - 20 ember halt meg. Törökországban a Richter-skála szerinti hatos szintű földrengés volt - a halottak száma pontosan nem ismert, eddig 80 ember holttestét találták meg. Nahát - mondjuk, s elfelejtjük az egészet. Ezek ma már amolyan átlagos hírek. Minden nap találkozik velük az ember a médiában. ROZBROY VIKTOR Meg persze ott vannak a hullahegyekkel kecsegtető filmek. Az egyik filmhez 80 liter művért használnak fel, a másikhoz pedig 300 litert. Nahát - mondjuk, s kíváncsian váijuk a moziban. Aztán lövöldöznek, kar- doznak, karok, fejek hullanak, emberek lyukadnak ki... A filmek célja, hogy szórakoztassanak, a legjobb szórakozás pedig, amikor az ember azt látja, hogyan szakad meg egy másik ember vérkeringése, s lesz belőle tudat nélküli, mindenféle megnyilvánulásra képtelen hús. Olyasmi, műit amit vasárnaponként jó étvággyal megeszünk. Annál jobban szórakozik az ember, minél fantáziadúsabban szakítják meg egy másik ember vérkeringését. Vegyünk egy példát. A Motel (Hostel) az Egyesült Államokban kasszasiker lett. Hazánkban nem. Azért lett kasszasiker Amerikában, mert... Ezt nem tudom... Viszont azért nem lett kasszasiker nálunk, mert Szlovákiából Afganisztánt, (Képarchívum) ocsmány Mad Max-es utópiát vagy mit csináltak... Jöjjön a tartalom... Két amerikai és egy izlandi turista Pozsonyba érkezik a kiterjedt szlovákiai prostitúció támogatása érdekében. Kivesznek egy szobát valami motelben. Az izlandi természetesen rögtön az elején eltűnik. Ő lényegtelen. Igaz, később még mutatják egyszer a fejét a teste nélkül. Az egyik amerikai, az aggódóbb fajta, kicsit később tűnik el (őt még többször mutatják, például, amikor fúrógéppel roncsolják a testét vagy elmetszik az Achilles-inát). A másik amerikai elkezd barátja után nyomozni, s egy gyártelephez érkezik, ahol sok kopasz gorilla, volga, Zsiguli, tatra, német, japán, angol turista tesz-vesz. Kiderül, hogy hősünket csapdába csalták. Az imént említett kopaszok jól elfogják, leláncolják egy szobában, ahol mindenféle szerkentyűk vannak: szike, olló, hegesztőpisztoly, motorfűrész stb., stb. Hősünk rádöbben, hogy egy nyugati turisták számára létrehozott szórakoztatóipari intézményben van, ahol a pénzesebbik fajta különböző dolgokat művelhet a leláncoltabbik fajtával, mondjuk: amit akar - a lényeg, hogy a végén megszakadjon ordító fajtársa vérkeringése. Többet nem árulok el, hogy ne lőjem le a poént... A szlovákiai sikertelenség titkának részletei... A pozsonyi vasútállomás messze van a várostól. Túl messze. Egy Prága melletti faluban. S onnét csak egyféleképpen lehet bejutni a szennyvízcsatornázást nélkülözni kényszerülő (fő)vá- roskába: rozsdás, kopott Zsigulin, amit egy tört angolsággal beszélő fogatlan cigány vezet. Ha pedig a turista végre eljutott Pozsonyba, különféle veszélyeknek van kitéve. Többek között össze-vissza gyilkolászó gyerekbandák terrorizálásának. Ellenük csak egyfajta védekezési módszer létezik: a bablgam. Ezt mindenki jól tudja, s minden autóban tartanak e célból egy zacskó rágógumit. Ezt ellensúlyozandó a városban remek szórakozási lehetőségek vannak. Az ember kénye- kedve szerint rángatózhat egyik föld alatti diszkóból a másikba, Elánt s más, Szlovákiában is hozzáférhető sztárokat hallgatva. Amire viszont mindenkinek - nem csak a turistáknak - érdemes odafigyelnie: ne legyen sedre, ha az utcára megy, mindig jól nézzen körül, s ha észreveszi a fűm szerint Szlovákiában dúló kegyetlen háborút, akkor fusson, amerre lát, ki Szlovákiából, ki az EU-ból, ki a kapitalizmusból, a rejtett luxusból, s meg se álljon Amerikáig, a szabadság, a biztonság és boldogság földjéig. Szabadosság helyett a pontosságot, hitelességet, a szellemes nyelvi ötletességet részesíti előnyben Napjaink krónikása SZŐKE JÓZSEF Újságírásunk társadalmi rangját, befolyását nagyban növelheti, ha igényességre, szakszerűségre törekszik. Ezek a szándékok hatják át Miklósi Péter legújabb könyvének minden sorát, amelynek találóan a Napjaink címet adta, s amely remélhetően a közszolgálati médiumaink nem éppen örvendetes állapotaira tereli figyelmünket. A könyv 99 rádiójegyzetet tartalmaz, amelyek a Pátria rádió Délidőben c. adásában hangzottak el 2004 februátja és 2005 novembere között. Tehát teljesen friss írások. Minden jegyzet, műfajánál fogva, hétköznapi életünk egy-egy jelenségét, problémáját boncolgatja, mégpedig igen hatásos módon, mert együtt gondolkodásra, sőt a felvetett problémák továbbgondolására készteti a rádió hallgatóit, ü- letve most már a könyv olvasóit. S itt nem árt, ha egyetlen mondat erejéig a könyv alcímére is felfigyelünk, amely szellemes egyszerűséggel intés a politikának: „Több mézet a madzagra!” Ez fogja egységbe az írások rendkívül változatos témakörét, amelyek közül válogatás nélkül csupán néhányat említek, bizonyára nem is a társadal- müag legfontosabbakat: közéletünk pénzpazarló botrányai (Hullámzások), város, amelynek utcáit csupán a szél söprögeti (Szemétorgia), a Csemadok jövője (Reményfutam), a romák közt dúló uzsora- kölcsönökről (Cigányút), az év elején szokásos áremelésekről (Daráló), a hivatalos packázásról (Orra- koppintás). Nem folytatom. Csupán megemlítem, hogy már az írások ötletes címe is olvasásra csábító. Nem abban az értelemben persze, ahogy a bulvárlapok harsány címei csábítóak, hanem fantáziacsiklandó nyelvi fordulatokkal (Agytakarítás, Benzin: szökőár, Zsákbafutás, Mennybepillantó). A színes magazinok, a tévézés, az elektromos média tobzódásának korszakában szembeötlő az a ragaszkodás, ahogy Miklósi a klasszikus európai újságírás hagyományaihoz kötődik. Szabadosság helyett a pontosságot, hitelességet, az ömlesztett üományok helyett a műfaji követelmények betartását, a harsány szenzációhajhászás helyett a szellemes nyelvi ötletességet, szolid humort részesíti előnyben. Az a makacs nyakasság, ahogy ebben a kötetében a jegyzetírás műfaji előnyeit igyekszik felmutatni, jelzi, nagyon is tisztában van vele, hogy az újságírásban a forma ma már több, mint egyszerűen forma. A mondanivalónak is része, hatásos megjelenítője, amivel élni kell. Hol úgy ír, hogy magáról beszél, de amit mond, rólunk szól, és persze a közállapotainkról (Kulturretúr). Máskor egyenesen a mellünkre bök a kérdésével: „De mi lesz az öregekkel?” (Lejtmenetben). Aztán incselkedve megcsiklandoz (Grafitty), s így csillantja meg a klasszikus jegyzetírás kimeríthetetlen eszköztárát. A bulvárlapok szerkesztői nem vesződnek a modem újságírásnak ezzel a problémájával. Üzleti érdekeiktől vezérelve, „hősi” erőfeszítéseket tesznek, hogy külső megjelenésük színes tarkaságával, szenzációhajhászásukkal mind nagyobb tömegek figyelmét vonják magukra. Hatásukra már-már úgy tűnik: „a tömegtájékoztatás esztétikája szükségképpen a giccs esztétikája :- hja egy helyen Müan Kundera, a nagy cseh író - ahogy a hírközlő eszközök egyre inkább körülölelik s átjárják életünket, úgy válik a giccs mindennapi esztétikánkká és erkölcsünkké. A modernség a legutóbbi időkig lázadást jelentett a készen kapott eszmék és a giccs ellen. Manapság a modernséget összetévesztik a médiák elpusztíthatatlan életerejével, s modernnek lenni azt a féktelen igyekezetei jelenti, hogy az ember naprakész, alkalmazkodó, a legegyformábbnál is egyformább legyen. A modernség a giccs ruháját öltötte magára.” A téma tehát valódi, s nem teljesen új. Tisztában van ezzel Miklósi Péter is, aki jóformán az egyetlen olyan, ma is aktív újságírónk, aki még 1968 előtt kezdte pályafutását. Ezekről a kezdő lépésekről maga is jó szívvel, humorral vall könyvének Beköszöntőjében, hiszen az Új Szó „barlangjában” olyan nagyszerű tanítómesterek állottak mellette, mint Fonod Zoltán és Zsilka László. Az út persze, melyet bejárt, nem volt kátyúmentes, mint ahogy a kor sem volt az, amelyen az útja idáig vezetett. 1968 izgalmas, eseménydús időszaka után a közel egy évtizedes büntetés, a némaság korszaka következett, amelyet csupán az írásaiban fel-felbukkanó emlékfoszlányok jeleznek. Túlságosan hosszúra sikeredett tanulóévek ezek, melyek teljességükben csupán 1989 után érlelik be gyümölcseiket. Ekkor jelenik meg első írásgyűjteménye, a Huroktánc (Madách Könyvkiadó, 1993). Csupa mesteri interjú a rendszerváltás harminchat legfőbb szereplőjével, csehekkel, szlovákokkal, szlovákiai magyarokkal, valamint egyetlen külföldi, de nem érdektelen szemtanúval: Habsburg Ottóval. A többi név se ismeretlen, de a teljes felsorolásuk túl hosszúra nyúlna. Elegendő, ha ízelítőül Ján Čamo- gurský, Marián Čalfa, Petr Pithart, Fedor Gál, František Mikloško, Ján Budaj, Duray Miklós, Janies Kálmán, Dobos László, A. Nagy László, Bugár Béla, Csáky Pál nevét említjük. Valamennyien olyan történések tudói, tanúi, amelyek ismerete nélkül aligha tárható fel, rajzolható meg a rendszerváltás valódi arculata. Minden inteijú egy-egy történelmi kútforrás, dokumentum, hiteles vallomás, Miklósi Péter pedig a krónikás. Mestere a faggatásnak, kérdezgetésnek. Tudja, hogy mit kérdezzen, s szelíden hozzásimul a kérdezetthez. Bizalmat ébreszt, mert bizalom nélkül nem nyílnak meg az őszinte vallomások kapui. Mindezt azért említem, hogy jelezzem: a Napjaink írásai újabb örvendetes előrelépés. Elemző, meditáló korkép életünkről.
