Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)

2006-03-27 / 72. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. AAÁRC1US TI. Nagyszünet - hirdetés 9 Határon tüli fiataloknak Új elnöke van a Selye János Egyetemi Központ Hallgatói Önkormányzatának Tanulmányi ösztöndíj A diákok érdekeit védik A Rákóczi Szövetség által alapí­tott Csehországi és Szlovákiai Ma­gyar Kultúráért Alapítvány pályá­zatot ír ki a Jedlik Ányos Szakalap­ból igénybe vehető tanulmányi ösz­töndíjakra, azzal a céllal, hogy a ha­táron túli magyar fiatalok számára az anyanyelven való tanulást segít­se. A pályázati adatlap letölthető az alapítvány honlapjáról, http:/ / www.rakocziszovetseg.hu/alapitv any/start.htm Az ösztöndíj a 2005/2006-os tanév második szemeszterére szól, és egy összegben kerül kifizetésre 2006. május 12-ig, a vele kötött szerződés aláírását követően. Az ösztöndíj kifizetésének feltétele: beiratkozás a második félévre, hall­gatóijogviszony igazolása. Pályázók köre Magyarországi egyetemen, főis­kolán tanuló, tandíjat fizető szlová­kiai magyar nemzetiségű fiatalok, akik a 2005/2006-ös tanévben ál­lamilag elismert oklevelet adó fel­sőoktatási intézményben első alap­képzésben tanulnak és állami ösz­töndíjban nem részesülnek. Előnyt élveznek a második és a magasabb évfolyamban tanuló diákok. Az ala­pító fenntartja magának azt a jogot, hogy a pályázók körét bővítse, mó­dosítsa. Feltételek A kérelmező aktívan bekapcsoló­dik a Rákóczi Szövetség munkájába és rendelkezik magyarigazolvány- nyal, melynek fénymásolatának csatolása (bemutatása) szükséges. Kitöltött pályázati adadap, szakmai önéletrajz, aktív hallgatói jogvi­szony igazolása, egy tanulmány megírása (téma: „A felvidéki, illet­ve a kárpátaljai civü szervezetek helyzete, szerepe és megítélése a saját régiómban”, teljedelem: mini­mum négy A/4-es oldal, elektroni­kus formában is). Előnyben része­sülnek a négyes, vagy annál jobb tanulmányi átlaggal rendelkező di­ákok. Megítélhető összeg: felsőokta­tásban tanuló diákok esetén legfel­jebb 50 000 Ft. A pályázatot az ala­pítvány titkárságára kell eljuttatni 2006. április 14-ig személyesen le­adva vagy ajánlott küldeményként (1027. Budapest, Szász Károly u. 1, IV. em.l). (ú) Új elnöke van a komáromi Selye János Egyetemi Köz­pont Hallgatói Önkormány­zatának Fótyi Gábor szemé­lyében. Vele beszélgettünk. BORKA ROLAND Milyen elképzelésekkel vetted át a vezetést? Az elődömhöz hasonlóan foly­tatni kívánom a komáromi egyete­mi hallgatóság érdekképviseletét, valamint kiépíteni a szükséges kommunikációs csatornákat, az egyes elégtelenségeket kiküszöböl­ni. Célunk a hallgatók érdekeinek képviselete és védelme minden fó­rumon. Nagy felelőssége van az egész önkormányzatnak, hiszen az ál­lam nem ismeri el a HÖK-öt hiva­talos szervként. Hogyan lehet mindezek mellett hatékonyan működni? Természetesen ezen belül akad­nak nehézségeink, ám pozitív jel­zésnek látom, hogy nemrég foga­dott minket Szigeti László oktatási miniszter, akivel ismertettük a ko­máromi egyetemisták helyzetét, és felvázoltunk néhány, az oktatás és a hallgatók életére vonatkozó javaslatot. S bár a törvény nem is­meri a diákok érdekvédelmi szer­vét, azért dicséretes a vezetők hoz­záállása, főleg a Selye János Egye­temi Központnál. Sajnos azonban a Selye János Egyetem vezetősé­gével nem épp a legjobb a HŐK kapcsolata, így nehéz bármit is el­érni. Sok kritika, támadás éri ré­szükről a HÖK-öt, nem kezelik partnerként. Ezen szeretnék javí­tani, mert úgy gondolom, hogy az érdekvédelmi szervezetnek a ma­gyarországi minta alapján kellene működnie. Mit tudtok tenni? Azon leszünk, hogy megfelelő módon képviseljük a hallgatókat és részt vegyünk műiden olyan dön­tés meghozatalánál, mely a diák­ság életét befolyásolja. Segítséget szeretnénk nyújtani, hogy a felső- oktatási intézmény hatékonyan és eredményesen tudjon működni. Úgy az oktatásban, mint a szabad­idős foglalkozások terén. Az utóbbi időben kirobbant Fótyi Gábor: Szigeti László oktatási miniszterrel ismertettük a komá romi egyetemisták helyzetét (A szerző felvétele' „Intri-ügy” kapcsán mit tudnál elmondani? Tévesen azt állították, hogy az egész ügy kirobbanásáért a HŐK a felelős. Mi nem akarunk mást, csak tisztességes tájékoztatást a hallgatókat érintő esetleges válto­zásokról. Az Intri Kft. egyszerűen egy figyelmeztetést függesztett ki, melyben tájékoztatták a hallgató­kat az általuk használt fogyasztók használati díjának emeléséről, va­lamint a szállásdíj emelését is kilá­tásba helyezték. Ezen emeléseket mi nem tartjuk indokoltnak, ezen felül sem az Intri Kft., sem pedig az egyetem vezetősége hivatalo­san nem tájékoztatott minket, il­letve nem kérték ki a véleményün­ket. Nem az esedeges szervezési változásokat kifogásoljuk, hiszen akár pozitívak is lehetnek, hanem szerintünk a módszer nem volt tisztességes, ahogy ezt a tudomá­sunkra hozták. A jövőt illetően mi az, amire készültök? Nemrég ért véget az ötödik Ha­tárok Nélkül Ifjúsági- és Diákfeszti­vál, melynek célja összehozni a di­ákokat és egy minden tekintetben színvonalas szórakozási lehetősé­get biztosítani. Idén másodszor rendezzük meg a Felvidéki Tudo­mányos Diákköri Konferenciát, mely egy komoly szakmai fórum­nak számít. Erre készülünk. És ter­mészetesen az ősszel lesz gólyatá­bor is. Az uniós csatlakozás jogi és politikai aspektusai II. Batthyány Nyári Egyetem FELHÍVÁS A Batthyány Lajos Szakkollégium immár második alkalommal rende­zi meg nyári egyetemét határon túli magyar és közép-európai egyete­misták részére 2005. július 18. és 29. között Győrött. A nyári egyetem fórumot kínál az együttgondolko­dásra és párbeszédre - neves elő­adók, felkészült szakemberek és hi­teles személyiségek segítenek kö­rüljárni a közép-európai jogállami átmenet, az uniós csaüakozás és a regionális együttműködés kihívásai által felvetett kérdéseket. A résztve­vő 50 fiatal egyben a határon átíve­lő, ifjúsági szervezetek - hallgatói önkormányzatok, szakkollégiumok stb. - közötti újabb együttműködés alapjait is megvetheti. Á nyári egyetem hallgatói az itt töltött időszakban megismerked­hetnek Győr és környéke (Pannon­halma, Sopron stb.) szépségével, kulturális adottságaival, és több kö­zösségi eseményen alakíthatnak ki egymással ismeretségeket. A nyári egyetemen való részvé­tellel kapcsolatos költségek: A szervezők által biztosított: ♦ részvétel előadásokon, gyakorla­tokon, a projektmunkában ♦ elszállásolás és teljes étkeztetés ♦ minden segédeszköz, tanulási infrastruktúra ♦ kirándulások és más események A résztvevők által fizetett: ♦ útiköltség Győrbe és vissza ♦ személyes biztosítás ♦ regisztrációs díj Aészpénzben, a helyszínen 70 euró; nem uniós ál­lampolgároknak 50 euró Jelentkezés: A szakkollégium elsősorban nyi­tott gondolkodású, közösségben aktív, legfeljebb 30 esztendős fiata­lokat vár, a határon túli magyar egyetemisták, PhD-hallgatók köré­ből. Mivel a nyári egyetem párhu­zamosan egy angol és egy magyar szekcióval működik, az angol nyelvtudás a jelentkezésnél előnyt jelent (bár nem előfeltétel). A jelentkezés elektronikus for­mában történik, részei: ♦ motivációs levél, melyben kifejti, miért kíván a nyári egyetemen részt venni, és müyen kérdésekkel kíván foglalkozni elsősorban, ♦ jelentkezési adatlap (szkennelt fényképpel), ♦ előnyt jelent: ajánlólevél leg­alább egy egyetemi oktatótól. A jelentkezést a blszk@yahoo. com és a smuk@sze.hu címre kell elküldeni. A jelentkezési határidő: 2006. május 31. szerda. A felvétel eredményét 2006. június 10-ig köz­ük a jelentkezőkkel. További információ: Dr. Smuk Péter programigazgatótól: +36- 70-207 8797, smtik@sze.hu és www.sze.hu/ blszk. (ú) Az Új Szó felhívása A Pázmány Péter Alapítvány „Szülőföld és iskola” pályázatának felhasználási területei lehetőséget adnak sajtótermékek biztosítá­sára diákok részére. Szerkesztőségünk számára fontos az „után­pótlás” nevelése, fontos az újságolvasás hagyományának megőr­zése. E cél érdekében az iskolák számára a következő kedvezmé­nyes árat biztosítjuk a pályázati felhívás keretében: 2006. szeptember 1-jétől 2007. június 30-áig egy napilap előfi­zetése hétfőtől szombatig 2352 korona, hétfőtől péntekig 1974 ko­rona. Meggyőződésünk, hogy a XXI. században, az elektromos médi­ák hada mellett sem szabad az újságolvasást mellőzni. Rendelje­nek meg osztályonként egy-egy Új Szót középiskolás diákok és alapiskolák felső tagozatos tanulók számára! Bővebb tájékoztatás a következő telefonszámon: 02/59233274. (ú) nagyszunet@ujszo.com DUNASZERDAHELYI JÁRÁS GALANTAI JÁRÁS POZSONY SZENCI JÁRÁS A befizetett előfizetési díj teljes összegét visszanyerte: Cservenka Magdolna, Pozsonyeperjes; Király Irén, Nagygéres A befizetett előfizetési díj dupláját kapja vissza: Bajkai Szabina, Dunamocs; Balázs Béla, Torony A nyerteseknek gratulálunk! .... Meg rendelőlap Megrendelem □ az Új Szót □ az Új Szó szerdai kiadósát Előfizetés módja: □ havonta □ negyedévente □ félévente □ évente Név: Utca/házszám:................................................................................................ Pos tai irányítószám:....................................Település:....................... Ink asszó (SIPO szám):....................................Bankszámlaszám: Alá írás:.................... Kérjük a szelvényt olvashatóan kitöltve, a kívánt előfizetési móddal megjelölve 2006. április 30-áig elküldeni a PETIT PRESS, a. s., odbyt, Nám. SNP 30, 811 01 Bratislava címre vagy a 02/592 33 339- es faxszámra. Játék!!!!! Az Új Szó minden új előfizetője emléktárgyat kap mm den ötödik közülük visszakapja az előfizetési díj teljes ossz* 1 Minden tizedik új előfizető megduplázva kapja vissza az előfizetési díjat. A nyertesek nevét folyamatosan közöljük az Új Szóban. játékban okkor vehet részt, ha be is fizette az előfizetési díjat!

Next

/
Thumbnails
Contents