Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)
2006-03-11 / 59. szám, szombat
14 Családikor ÚJ SZÓ 2006. MÁRCIUS 11. www.ujszo.com ÍRÓ OLVASÓK HÉTVÉGI OLVASMÁNY Csúcsra járva BODNÁR GYULA Baj van, KÖBÖL ZOLTÁN Sanyi sietős léptekkel, szinte futva ment végig a kaszárnya folyosóján egyenesen az altiszti iroda felé. Kopogás nélkül feltépte az ajtót.- Baj van, Józsi, elvitték Mariskát is! - szólt, vagy inkább kiáltott, hangjából kétségbeesés és düh hallatszott. Nagyon szerette Mariskát. Már két évvel ezelőtt eljegyezték egymást, de a háború kitörésével a lakodalomból csupán távoli terv maradt. Sanyit besorozták, szerencsére csak a közeli kaszárnyába, de ez épp elég volt ahhoz, hogy a boldog együttlét kedvesével csak havi néhány órára apadjon. Ahogy teltek a napok, hónapok, úgy a nász is mind távolabbinak, bizonytalanabbnak látszott. Most meg itt a kegyetlen valóság. A németek már két hete folyamatosan hurcolták el a környező falvakból a zsidókat, teherautóval hozták a kaszárnya udvarára. Ott csoportokba osztották őket, majd egy részét átszállították a kaszárnyától nem messze felépített német táborba. A maradékot a magyar laktanya végében levő barakkokba zárták.- Mikor történt? - kérdezte Józsi cimboráját.- Ma délben láttam az udvaron, ahogy lepakolták őket a teherautóról - mondta Sanyi, és elcsuklott a hangja. Szemei bepárásodtak, szemerkélt bennük az eső. Tüdta, akiket átvisznek a német táborba, azokat néhány nap után bevagonírozzák és haláltáborokba szállítják. Nem tudta elképzelni, hogy az ő Mariskáját soha többé ne láthassa. Lassan összeszedte magát, de így is látszott rajta, a pokolba kívánja az egész háborút a német hadsereggel együtt.- Ne félj semmit - szorította meg Józsi barátja vállát -, kihozzuk.- De hogyan? - csillant fel Sanyi szemében a remény halvány sugara.- Még nem tudom, de kihozzuk. Valahogy át kell hozatni ide a mi laktanyánkba - gondolkozott hangosan Józsi.- Mikor végzel a szolgálattal?- Este hatkor.- És holnap?- Holnap meg holnapután éjszakás vagyok - válaszolt Sanyi jobb kedvvel, érezte, Józsi már valamin töri a fejét.- Én holnapután reggel végzek, majd akkor délután elmegyünk Mariskáért.- Talán azt hiszed, hogy csak úgy beengednek minket? Ha még be is Kedves Olvasó! Nem kell mást tennie, csak figyelmesen elolvasni hétvégi magazinunk írásait, s a megfejtést levelezőlapon beküldeni a Családi Kör címére. Mert ha velünk játszik, nemcsak hogy jól szórakozik, kis szerencsével a Nap Kiadó ajándékát is megnyerheti. Beküldési határidő: március 15. Józsi! jutunk, hogy tudnánk őt kihozni - Sanyit a leheteden feladat megint elkeserítette.- Papír kell, parancs! Te is tudod, hogy gyakran áthoznak onnan embereket. Fegyveres katonai kíséret meg egy pecsétes papír. Parancs, azt kell szerezni! Vagy hamisítani! - mondta határozottan Józsi.- Tudod, hogy ezért hadbíróságot is kaphatunk? - szólalt meg halkan Sanyi.- Tudom, de most nincs más választásunk - mondta talán a maga megnyugtatására is Józsi, de ő is érezte, hogy ez most nem játék.- Üres parancsot tudok szerezni, csak pecsét kell valahonnan - szőtte tovább a tervet Sanyi.- Te akkor hozz papírt, majd én holnap valahogy ráütök egy pecsétet a kapitányságon - mondta Józsi, de tovább nem folytathatta, mert valaki közeledett a folyosón.- Akkor holnap - köszönt el Sanyi, és elindult vissza a körletébe. Egyikük sem aludt aznap éjjel. Életet menthetnek meg, de rámehet az ő életük is. Másnap estére megvolt az üres pecsétes parancs, kiírni már gyerekjátékvolt. Péntek délután elindultak. Ismerték a járást, már többször vittek át a szolgálatban parancsokat, utasításokat. Csupán az utcán kellett végigmenni, a sarok után már ott volt a drótkerítés. Csendben, szódanul haladtak, de belül mindkettőjükben vihar tombolt. Csak nehogy feltűnjön valami rajtuk. Nehogy valaki gyanút fogjon. Odaértek a német kapuhoz. A öt leányzó szülei? a) Nagyszombatban b) Trencsénben c) Komáromban 2. A múltban mi jelképezte az igazi szabadság melletti elkötelezettséget? a) a szerzetesi zsákszövet b) a ruhátlanság c) a tánc 3. Kinek az iskolába íratásáról számol be Bolemant Éva? a) a lányáéról b) a fiáéról c) az unokaöccsééről szolgálatos beszélt magyarul, megmutatták a parancsot, de be nem mehettek. A társa fogta a papírt, és elindult a barakkok felé. Ha nem lett volna mellükön begombolva a zubbony, szívük biztosan kiugrott volna a helyéről, Eltelt tíz vagy talán húsz perc is, de nekik óráknak tűnt a várakozás. Aztán megjelent az előbbi katona egy német tiszt kíséretében. Mariska nem volt velük.- Te, ezek rájöttek valamire - mondta Józsi a fogai közt Sanyinak. Sanyi nem szólt semmit, csak állt és arra ügyelt, nehogy remegjenek a lábai. Azok ketten odaértek hozzájuk, akkor vették észre, hogy a németnél egy nagy füzet, vagy valami nagy könyv van.- Itt írják alá, hogy átvették, aztán menjenek a másik kapuhoz, ott majd kiadják a nőt! - mondta a katona közömbösen, mintha csak egy doboz csavart adna ki a raktárból. Józsi volt altiszti rangban, így ő írta alá. A német nyugtázta a dolgot, majd átadott egy papírt Józsinak, amely németül volt írva, rajta volt egy szám meg Mariska neve. Átmentek az udvaron, a másik kapuhoz. Néhány perc múlva megjelent két német katona között Mariska. Azok gondosan átolvasták az előbbi papirost, majd átadták foglyukat Józsiéknak. Mariska rémületében meg sem szólalt, de még szerencse, hisz nagy baj lett volna, ha viselkedésével gyanút kelt. Végre kiléptek a kapun. Közrefogták Mariskát, úgy haladtak a sarokig. Ott befordultak egy kapualjba. Akkor szólaltak meg először.- Mariska - szólt Sanyi -, menj el apámhoz, hogy bújtasson el. 4. Miért fizetett félárat Molnár Miriam a levesért? a) mert akcióban volt b) mert sós volt c) mert fél adagot rendelt 5. Milyen Bodnár Gyula síléce? a) spicces b) piskóta c) kopott Március 4-ei Családi kvízünk helyes megfejtése: lb, 2c, 3a, 4b, 5b. Az Új Nő ajándékát Kósa Alexandra, kolozsnémai kedves olvasónk nyerte.- De mi lesz veletek, Sanyi - kérdezte rémülten Mariska.- A németeknek már nem hiányzol, nálunk meg senki sem fog keresni, hacsak..., de erre inkább ne is gondoljunk - próbálta nyugtatni Józsi.- Menj, menj! Még meglát valaki - sürgette Sanyi, pedig legszívesebben örökre magához szorította volna kedvesét.- Menjünk már, mert valóban baj lesz! - szólt Józsi is, és elindult a kaszárnya felé. Sanyi utána, Mariska az ellenkező irányban. Valamikor a nyolcvanas évek vége felé egy nyári délután Józsi bácsi az unokájával járt a városban. Bementek a vaskereskedésbe, és a gyerek észrevette, hogy az öreg szinte megdermedve figyeli az idős, tőle talán csak néhány évvel fiatalabb eladónőt. Az szívélyesen kiszolgálta őket, talán észre sem vette, hogy nagyapja más szemmel nézi, mint egy átlagos vevő. Nem szólt semmit, fizetett, és kimentek az üzletből.- Tüdőd, ki volt ez az asszony? - kérdezte olyan izgatottan, mint amüyennek az unokája még sose látta.- Nem tudom - válaszolta.- Gyere, bemegyünk ide a sarki presszóba, iszunk egy sört meg limonádét, közben majd elmesélem - ezzel vidáman, arcán valami cinkos mosollyal elindult, hogy a gyerek alig bírt utána loholni.- Tüdőd, 44 tavaszán egy szerdai napon ott ültem a kaszárnya altiszti irodájában, amikor egy igen jó cimborám, a Sanyi bejött hozzám, és rémülten mondta:- Baj van, Józsi, elvitték Mariskát is! KI A NYERŐ A Családi Kör március 4-ei, nőnapi nyerőjének szerencsés beküldői: Berta Beáta, Udvard Szovics Márta, Tornóc Básti Hilda, Fülek Az ajándékot a nyerteseknek a Henkel postázta. Hét esztendő után újra a hegyekben, és újra sítalpon. De nagyon hiányzott már! Azelőtt, negyed századon át, szinte minden télen megfordultam a Tátra különböző magaslatain egy-egy hétre, Csehországban is olykor. Később a családdal, gyermekeimmel, akik, mint úszni, oly észrevétlenül tanultak meg suhanni a süécen is, a legmeredekebb lejtőktől sem rettenve vissza. Marka forró teával várta őket a völgyben, engem forralt borral, örök anyaként végigizgulva a napot, nehogy valamelyik fiókájának, beleértve férjét, baja essék. Fázott néha, mélyen mínuszos időjárásban vagy jeges szél fújván, de kitartott, nem kérte a kocsi kulcsát, inkább meghúzódott valamelyik kalyiba árnyékában. Most más a felállás, többen vagyunk, immáron itt nyüzsögnek körülöttünk az unokák szüleikkel, következésképpen más a helyzet, Matica helyzete és szerepe úgyszintén, melegebb, derűsebb. Szabadabb. Nem kevésbé az enyém. Hazudnék azonban, ha azt mondanám, nem izgulok, amint először közeledek a tányéros felvonóhoz, mely ezer méter hosz- szú, meredeken halad felfelé, már amennyi látható belőle innen lentről, maga a pálya ezernégyszáz méter. Hamarosan kiderül, mit jelent hétesztendőnyi kihagyás. Közel a hatvanhoz bizony kérdés ez számomra - még akkor is, ha a sízés olyaii, múlt a kerékpározás vagy úszás, nem lehet elfelejteni -, ugyanis naponta négy tabletta tartja kordában szívemet, ki ne ugorjon ritmusából, kettő a vérnyomásomat, és akkor, némi képzavarral, amolyan időzített bombaként ott sunyítanak még egyik vesémben a tavaly szétrobbantott kőtömb maradványai, a másikból állítólag időközben távoztak, nem vettem észre, mindegy. És hogyan bírják majd a terhelést a csontok, inak, izmok, lábaim, amikor lefelé szlalomozva az egyikről a másikra csúsztatom a súlyt? Manapság már nem nagyon kényeztetem, illetve igyekszem formában tartam őket sem sportolással, sem kertásással, többnyire csak ülnek velem a számítógép, a monitorok és képernyők előtt, könyvek és kéziratok fölött, annyit, hogy olykor a gerincem, derekam is meg-megszólal-kelj fel és járj! Persze, hozzá kell tennem, az első napi lesiklásokat fiatalabb koromban, néhány kilóval könnyebben sem úsztam meg izomláz nélkül, amely azonban természetes következménye minden újrakezdésnek - na de most hét esztendő után nem lesz-e más is? Miközben imigyen töprengek, hirtelen azon veszem észre magam a felvonó felé araszolgató, főként fiatalokból álló tömegben, hogy kimentem a divatból. Nemcsak a koromnál fogva. Az én húszéves sílécem még spicces, nem piskóta, mármint az alakjára nézvést, és csehszlovák sulov, semmi nyugati roszinyol, hed, fiser, a kötésem ugyan marker, de az a régi nehéz, cipőm káber, de botasz kiadásban, szekondhendes svéd síruhámban meg akár a Top Gun valamelyik pilótája lehetnék. Lányomék beszélnének rá, újítsak szerelésemen, s lélekben még bele is mennék, de az eszem ellenáll - minek, arra az egykét évre? Tizenkettőre, apu, vagy huszonkettőre. Ugyan. Jó ez nekem így, szerintem jól is nézek ki, retrofüinget sugárzók. (Ó, lám, tudok én trendi is lenni!) Gombafri- zurás, válügérőhajas korszakomtól eltekintve soha nem érdekelt a divat, lehet, hogy most éppen én teremtek akaratlanul is módit, jövőre kiderül. Különben nem a ruha teszi a sízőt. És ha valóban nem, akkor lássuk! Lábam közé helyezem a tányéros felvonó rúdját, szépen haladunk fölfelé. Megy ez. És innentől kezdve végigcsinálom a hetet. Mint régen. Legfeljebb a pálya némely szakaszán óvatosabban, megfontoltabban. Két enyhébb bukással meg is úszom, de ennyi korábban is belefért, sőt. Egy szó, mint száz, elégedett vagyok magammal, maradt még bennem bőven tartalék az ifjúságból. Kilépek a kötésből, rágyújtok, ki tudja, életem talán éppen milliomodik cigarettájára, helyben elszívom, szépen, lassan, ahogy a tiszta levegőn illik, bár pont ezért némi lelkiismeret-furda- lással, majd elindulok az unokák felé. Valamivel távolabb a pályától caplatnak felfelé a hóban, mint apró eszkimók, csúsznak aztán lefelé, hógolyóznak és birkóznak szüleikkel, aldk befejezvén a sízést felváltották az elfáradt nagymamákat. Gyugyu, kiabálják már messziről, hogy érzem hangjukban, örülnének, ha részt vennék velük a hóhancúrban, de alighogy csatlakozom hozzájuk, hát nem elgázol a kis fanyűvő, Lehel! El akartam kapni a szánkójával együtt, nehogy belefusson a patakba, ám úgy kiütötte alólam a lábaimat, hogy percekig fekve maradtam a hóban, félig jajgatva, félig nevetve, elég volt föltápászkodnom. Mégsem maradt volna bennem annyi tartalék az ifjúságból? CSALÁDI KVÍZ ____________________________ mmm Mmmmrnmmmmmmmmsgmmmmimmimmmmsmiimsmmiimmmmsmmmmmmmmmm 1. Hol ismerkedtek össze az CSALÁDI KOR Szerkeszti: Cs. Liszka Györgyi Levélcím: Családi Kör, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 e-mail cím: csaladivilag@ujszo.com , tel.: 02/59 233 446, fax: 02/59 233 469
