Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)
2006-03-11 / 59. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. AAÁRC1US 11. Családikor 13 A Házas Hétvége Mozgalom szlovákiai alapozója nem mindennapi élményt nyújt az együtt élőknek A szeretet és az odaadás napjai Ott, ahol a szülők között egyetértés van, a gyerek is boldognak érzi magát (Csuport István felvétele) Egyházgelle nyugalma biztosított kellemes hátteret annak a hét házaspárnak, akik részt vettek a Házas Hétvége Mozgalom idei első szlovákiai alapozóján, amelyen tapasztalt házaspárok és lelki vezetők kalauzolták őket. SZÁZ ILDIKÓ A résztvevők között akadtak olyan párok, akik alig tíz éve kötöttek házasságot, de eljöttek lélekben megújulni olyan, 20-30 éve együtt élő csallóközi és mátyusföldi házastársak is, akiket a fiatalok csak irigyelni tudtak. Mi újat tartogathat egy régi kapcsolat? „Már a február 24-én kezdődött hétvége előtti napon meglátogattak bennünket olyan falubeli házaspárok, akik korábban részt vettek ilyen jellegű hétvégén. Nagy meglepetésünkre nem csak biztató szavakkal, hanem sok finom süteménnyel láttak el bennünket, amelyet a gellei hétvégére készítettek” - árulta el István, a találkozó egyik andódi résztvevője. A házas hétvégére feleségével együtt a lakhelyükön élő, ötgyermekes Puss Péter és Anikó biztatására jelentkeztek, akik már évek óta teampárként tevékenykednek a mozgalomban. Szlávik Antal hidaskürti plébános, az itteni házas hétvége közösség felelős teampapja nagy szeretettel köszöntötte Egyházgellén ez alkalommal Orosch János püspököt, aki Puss Sándor jezsuita atyával részt vett az egész találkozón. Szerda László és Valéria Nagyszarváról, a házas hétvége közösség felelős teampárja további két házaspárral közösen vezették a háromnapos elmélkedéseket. Mi tagadás, akadt olyan résztvevő is, aki bizony elsírta magát egy-egy olyan élet írta történet hallatán, amely nagyon meghatotta, mert egy saját, párjával együtt megélt pillanatot idézett fel a számára. A szervezőktől a jelenlévő párok megtudták, hogy a Házas Hétvége Mozgalom (Marriage Encounter) 1968-ban indult Spanyolországból és az Amerikai Egyesült Államokból azzal a céllal, hogy a házasság és papság életszentségének megújítását és a szerzetesi elkötelezettséget megerősítse. Magyarországon osztrák házaspároknak és papoknak köszönhetően 1984-ben kezdett ismertté válni, előbb tolmács segítségével németül, később magyar nyelven tartották az első hétvégéket a nyolcvanas évek végén. Szerelmes levelek áradata Az ökumenikus szellemű mozgalom minden érdeklődő előtt nyitott, a jelentkezőknek legalább öt éve kellene már házasságban élniük. A hétvégéken a felek úgy találkoznak egymással újra, mint amikor először lángolt fel bennük a fenntartások nélküli szerelem. „Szeretetteljes kommunikációs technikát sajátítottunk el, amit elsősorban az önajándékozás és elfogadás kettősségében ismerhetünk fel, újra és újra felfedezhetjük egymást. Szerelmes leveleket írtunk egymáshoz, mint régen, amikor több száz kilométer választott el bennünket. Rengeteget beszélgettünk, csak egymásra figyeltünk, a szervezők minden egyebet levettek a vállunkról! Egyúttal köszönet jár a nagyszülőknek is, hogy a három napra vállalták a gyerekek gondozását. Nagyon melengető érzés volt viszontlátni a kedves kézírását, olvasni az őszinte, bizalmas megszólítást” - vallotta meg István és felesége. Elárulták, hogy a házassági fogadalom megújításakor a szervezők igazi lakodalommal lepték meg őket, amelyen nagyon jól érezték magukat. A többi, párhoz hasonlóan ők is baráti kapcsolatot alakítottak ki a papokkal és a teamházaspárokkal a csoportfoglalkozások alatt. Az állandó központi témák ezeken a foglalkozásokon a következők voltak: találkozás önmagunkkal, találkozás a párunkkal, a közösséggel, és a mindenkit magához vonzó Atyával. Puss Pétertől és Anikótól megtudtuk, hogy az úgynevezett alapozó hétvége után a párok, papok, szerzetesek a területi csoportközösségekben folytatják az építő együttléteket. Egy ilyen találkozóra készülnek március derekán az Érsekújvárhoz közeli Andódon. Hogy évek múltán is olyan legyen, mint amikor először lángolt fel a szerelem (Archívum) KÉT KONTINENS - EGY HÉTVÉGÉ Brooklyn, 2006. február MOLNÁR MIRIAM Mivel a szemeszter végén államvizsgáid - Jm zom, nagy erővel végzem a diploma- ' Ibi munkámmal kap- csolatos kutatást. Többek között különböző emberekkel találkozom és beszélgetek, és ezek a beszélgetések néha hétvégén zajlanak - ilyenkor több ideje van mindenkinek. Szombaton tehát dél körül felkerekedtem és elindultam a metró felé, amely gyors tempóval elszállított Manhattan keleti oldalára, a Grand Central pályaudvarra. Az Ambrosia Cafét ötpercnyi gyaloglás után meg is találtam, és mivel kicsit előbb érkeztem, szétnéztem és beszélgetésbe elegyedtem a pult mögötti középkorú hölggyel. Kiderült, hogy a fia ennek a piciny, kávézónak nevezett helynek a tulajdonosa, ahol nem csak kávét és süteményt, hanem szendvicset, salátát és levest is lehet kapni. A három asztal közül csak az volt foglalt, ahol én ültem, így a hölgy a mellettem lévő asztalka mellé ült egy fél szendviccsel a tányérján. Akcentusából hamar kikövetkeztettem, hogy Pauline francia. A fiának segít néha, de már nem annyit, mint az elején szokott. Három éve nyflt az Ambrosia, akkor mindent ő főzött. Mára van egy jó szakácsuk, így nem kell reggel ötkor kelnie, hogy Long Islandról beérjen. Ő maga nem messze dolgozik, a divatbizniszben, mondja, az ő kliensei méregdrága ruhákat vesznek tőle. „Én csak itthon és itt eszem, mert tudom, mi van az ételekben”, mondja Pauline, és elmeséli, hogy a velem egyidős lánya még nála is finnyásabb, mert azt is szóvá teszi, ha Pauline nem öltözik át, miután hazaérkezett, és mielőtt nekilát vacsorát készíteni. Jöttek-mentek közben az emberek. Volt, aki szendvicset, volt, aki salátát vitt magával, nem sokan akartak helyben étkezni. Közben megérkezett az én beszélgetőtársam is, és Pauline visszament a pult mögé. Egy óra elteltével én is megéheztem, és kértem egy kis lencselevest, amely nálunk inkább lencsefőzeléknek felelne meg, olyan dús volt az állaga. Kicsit túl volt sózva, biztos szerelmes a szakács, viccelődtünk beszélgetőtársammal, de mindketten mind megettük, egy kis bagett kíséretében. A hidegre való tekintettel nagyon jólesett. Fizetéskor Pauline fia félárat számított fel - sós volt, mondja, úgy röstellem magam... Ez Manhattanben nem szokás, itt vagy visszaadja az ember, ami nem ízlik neki, és visszakapja a pénzét, vagy kifizeti, amit megevett. Ez egy családi vállalkozás, mondja Pauline, mi törődünk azzal, milyen érzésekkel megy el tőlünk a vendég. Vasárnap délelőtt rendbe tettem a lakást, amely igencsak megsínylette, hogy egy új kiscica érkezett hozzánk két hete. A barna kis kandúrt délután többen meg is látogatták. Először a két kislány, akikre vigyázni szoktam, töltött egy órát azzal, hogy megpróbálták kicsalogatni Sammyt az ágy alól, majd amikor végre kimerészkedett, nagy örömükben hangos ujjongás kíséretében felvették, mire ő újból az ágy alá menekült és kezdődött minden elölről. Vacsorára barátnőm szülei jöttek át, hogy megnézzék a kis jövevényt, aki ekkorra már kipihente a lányok okozta stresszt, és pár perc után játszott á nappali közepén kedvenc labdájával. Barátnőm szülei Floridáról érkeztek előző nap, elmesélték élményeiket és átadták az ajándékokat, miközben finom mexikói ételeket ettünk. Az este végén megnéztük kedvenc sorozatunkat, és lefekvés előtt arra gondoltam, hogy megint, és milyen gyorsan eltelt egy hétvége, s egy hét is, és máris kezdődik a következő. KÉT KONTINENS - EGY HÉTVÉGÉ Pozsony, 2006. február BOLEAAANT ÉVA A hétvége már péntek délután teljes gőzzel beindult. A gyerekek nagy örömére ebédidőben mentem értük az óvodába, hiszen rengeteg intéznivalónk volt még aznap. Elindultunk tehát ajándékot vásárolni, kislányom barátnője hatéves lett, és pozsonyi szokás szerint az egyik McDonald’sban ünnepelte születésnapját. Egyenesen az egyik legnagyobb játéküzletbe mentünk, ahol sikerült rövid idő alatt kiválasztani a megfelelő ajándékot. Hosszú idő után megesett a szívem saját gyerekeimen, és mindenki választhatott egy-egy játékot. Azóta már eltelt néhány nap, és még mindig játszanak az óriási tűzoltóautóval és a rózsaszínű szárnyaló paripával, megbizonyosodhattam hát a régi igazságról, hogy mi emberek mennyire tudjuk értékeim, ha csak ritkán kapunk meg valamit. Aztán kávéházba mentünk, ilyenkor fagyit és kólát kémek az apróságok. Nagyon élvezem, hogy már saját gyerekeimmel járhatok kávézni, persze még húsz percnél nem tölthetünk ott több időt, mert nekik unalmas, de reménykedem, hogy néhány év múlva órákat is el tudunk majd beszélgetni egy kis hangulatos kávézóban. Három órára beértünk a Duna utcára, Pozsony-szerte megkezdődtek ugyanis a beiratkozások. Lányom nagyon izgatottan várta az eseményt. A kedves fogadtatás elmúlasztotta a kezdeti bizalmatlanságot és izgalmat, s az ajándékcsomaggal (amit minden kis beiratkozó a belépéskor megkapott) a kezében már az iskolapadból figyelte az eseményeket. A tanító nénit az első pillanatban megkedvelte, azóta türelmedenül vátja az iskolaév kezdetét. Kisfiam is velünk volt az eseményen, és mondanom sem kell, hogy szeptembertől ő is iskolás akar lenni... A beiratkozásról egyenesen a születésnapi ünnepségre rohantunk. Néhányan már ott voltak. Oksanka óvodai csoportjában a kezdettől kialakult egy baráti társaság, és néha van olyan érzésem, hogy a szülők talán még jobban megértik egymást, mint a gyerekek. így természetesen az összes szülő is részt vett a partin, jót beszélgettünk! A fő téma a beiratkozás volt, így rengeteg pozsonyi alapiskola szóba került, a szülők kíváncsian várják a szeptembert, hogy kiderüljön, jól döntöttek-e az iskolaválasztásban, s hogy a csemeték hogyan érzik majd magukat az új környezetben. Ä meglehetősen feszített programtól kellőképpen fáradtan tértünk haza, már csak egy kis játszás következett, és örültünk, hogy másnap szombat! Amely nagyon nyugodtan telt. Az előző napi sűrű program megtette a magáét, a gyerekek békésen játszadoztak, nekik is jólesett a hosszú hét után egy pihenőnap. Nekem pedig jutott időm könyvolvasásra. A pozsonyi Aspekt Kiadó gondozásában megjelent kis kötetben az 1968-tól Kanadában élő Jaroslava Blažková meséli el élettörténetét és életének azt az egyik legnehezebb szakaszát, amikor beteg férjét gondozta. Az írónő tulajdonképpen az egyik barátnőjéhez írt levelein’keresztül avat be mindennapjaiba, s a könyv végére érve mi is barátnőnknek érezzük az elbeszélőt. Egy-egy fejezetet lezárva az olvasóban újra és újra megerősödik a hit, hogy minden egyes nap érdemes arra, hogy pozitívan és szeretetben éljük meg és fogadjuk el. Nagy örömömet leltem a barátnőmtől kapott gyönyörű könyv lapozgatásában és olvasásában is. Frances Mayes a Napsütötte Toscana és az Édes élet Itáliában című könyvek szerzője most férjével, Ed Mayesszel közösen készítették el olvasóik számára ezt a gyönyörű albumot Szép Toscana címmel. Rövid leírások, néhány recept és Bob Krist amerikai fotós hangulatos képei kellemes élményt nyújtanak az olasz vidéket, történelmet, kultúrát és ételeket kedvelőknek. A szombati nyugalom átnyújtózott a vasárnapba, ebédre nővéremhez voltunk hivatalosak, ami finom ételekkel, beszélgetéssel jár együtt. A gyerekek mindig nagy örömmel készülődnek a látogatásra, és egész idő alatt tizenhat éves unokabátyjukat nyúzzák, hogy játsz- szon velük. Ebéd után a nagy gyerek általában megadja magát, és a gyerekzsivajban mi felnőttek felhőtlen kávézásba kezdhetünk. SORSOK Tavaszváró NAGY ILONA A pihenő föld jelekre vár, hogy lágyan elomolva befogadhassa az élet folytonosságának magvait. Hiába már a föld ereje, ha nem elég a megélhetéshez a haszna, mert előbb-utóbb mégiscsak számadásra kerül a sor. Ezt igazán csak a földet bérlő parasztember tudja. János bá ízig-vérig az. Mással nem is igen foglalkozhatna itt az Isten háta megetti tanyán. Sok tavaszt ért már meg, arcába írta betűit az élet. Raktárában még ott a tavalyi gabona termésének a java, nem talált vevőre. Igazából csak most érezte helyzetének terhét, most, mikor már mozdul a föld. Ki tudja hányszor járta körül a határt, mintha edzené magát. Bizakodását lassan felfalta az utolsó évekhasztalansága. Ahogy múlnak a napok, egyre tartózkodóbb, szinte áthatolhatatlan sövényt vont maga köré. Erzsi néném érzi az embere lelkében dúló vihart. János bá álmainak légbuborékait mindig is ő igyekezett reális útra terelni, de ez most más volt. Embere lélektelenül járt-kelt. János bá tudta, hogy a dolgok megértek arra, hogy végképpen elforduljon tőlük, de nem volt ereje hozzá. Borzasztó fáradtságot érzett, szinte nyűg lett az élet. Megfullad bent a lakásban, ki kell mennie az udvarra. Rend uralkodott mindenütt - a két keze munkájának nyoma látszott mindenen. Megállt a vetőgépnél. Keze automatikusan megemelte azt a szórócsövet, amely a földhöz ért. Néhány búzaszem hullott ki belőle. János bá szemében fény csillant, s megkönnyebbülve a leikéből kitörő nehéz sóhajtól, újjáéledt. Határozott! Szinte futott á magtárig, hiszen ki kell még szelelnie az árpából a pelyvát és az ocsút. Végső soron vetni ebből is lehet!
