Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)

2006-03-06 / 54. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. AAÁRC1US 6. Vélemény és háttér 5 TALLÓZÓ AL-HAJÁT Óva intette Szíriát a Liba­non destabilizálására irányuló kísérletektől Jacques Chirac francia köztársasági elnök há­romnapos szaúd-arábiai láto­gatásának első napján. Abdal­lah szaúdi királlyal folytatott tárgyalásai során várhatóan terítékre kerül a szíriai-liba- noni válság, csakúgy mint az iráni nukleáris törekvések és az Irakban fellángolt erőszak. Látogatása előtt Chirac az al- Haját című szaúdi újságban fi­gyelmeztette Damaszkuszi, hogy a világ válaszolni fog minden kísérletre, amely Li­banon destabilizálását céloz­za. Megismételte, Szíriának együtt kell működnie a volt li­banoni miniszterelnök, Rafík Hariri ellen elkövetett gyilkos merénylet kivizsgálásában.- Az egészségbiztosítójával nem kötöttem szerződést, de magácska azért csak vetkőzzön, mert halasztha­tatlannak ítélem a beavatkozást. (Peter Gossányi rajza) Kommunista ügynökmúltú személyek tíz évig nem tölthetnek be magasabb egyházi tisztséget Történelmi döntést hozott a szlovákiai református egyház A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinata 2006. március 4-én Rima­szombatban tartott rendkí­vüli ülésén elfogadta az 1/2006. számú, az állam­biztonság által munkatárs­ként nyilvántartott szemé­lyekről szóló törvényét. SZÁSZ1 ZOLTÁN Annak értelmében mindazok, akik a kommunista rendszer tit­kosszolgálatának dokumentuma­iban együttműködőként vannak nyilvántartva, nem tölthetnek be magasabb egyházi tisztséget az elkövetkezendő tíz évben. Egyházi tisztségnek számít az esperesség, az egyházmegyei el­nökségi tagság, a zsinati tagság és a zsinati elnökségi tagság. Az új törvény lelkészre és laikusra egyaránt vonatkozik. A törvény preambulumában az áll, hogy a Szlovákiai Református Keresz­tyén Egyház Zsinata emlékezeté­ben tartva, hogy a volt kommu­nista diktatúra megfosztotta az embereket alapvető szabadságjo­gaiktól, erkölcsi és gazdasági romlásba vitte Közép-Európa né­peit, nem elégedve meg a politi­kai hatalommal, hanem a lelkek feletti hatalomra törekedve ellen­ségének tekintette az evangéliu­mot, az azt hirdető egyházat és annak képviselőit. Akik mégis Is­tennek engedtek inkább, sem­mint embereknek, jogtalan ül­döztetés áldozataivá váltak. A törvény leszögezi: a volt kommu­nista rendszer hatalma megtartá­sának és kiterjesztésének érdeké­ben, az állam biztonságának ha­misjelszava mögé rejtőzve elnyo­mó apparátust hozott létre, amely megfélemlítéssel vagy ha­szon kecsegtetésével embereket nyert meg arra, hogy egyházuk törvényes szabadsága ellen csele­kedjenek. A zsinat által hozott törvény, megbocsátva mindazok­nak, akik félelemből, bűneik rej­tegetése okán vagy haszonszer­zés céljából vállalták az állambiz­tonsággal való együttműködést, elvárja tőlük a nyílt és őszinte be­széd, a bűnbánat bátorságát. Senki felett nem óhajtanak szem­élyesen ítélkezni, meghagyják az ártatlanság vélelmét, de a meg­osztó múlt tiszta lezárása érdeké­ben szükségesnek látta a zsinat ezt az egyházi törvényt megalkot­ni. Meghozatalát az tette le­hetővé, hogy a szlovák parlament 2002-ben elfogadta az 553. szá­mú törvényt, mely által a tit­kosszolgálat dokumentumai hoz­záférhetővé váltak. Erdélyi Géza, a Szlovákiai Re­formátus Keresztyén Egyház püspöke hangsúlyozta, a Zsinat azért hozta meg ezt a törvényt, hogy lezárjon egy olyan korsza­kot, amelynek árnyéka mind a mai napig rávetődött az egyház működésére és a szolgálattevők egymás közötti kapcsolatára. Ez­zel a szlovákiai történelmi egy­házak közül elsőként tett pontot egyházi törvény meghozásával ennek a korszaknak a végére. „Van egy roppant szerencsétlen helyzet, amelyet a korábbi állam­biztonsági szervek működése idézett elő. Az ügynöklista nyil­vános, nem válogattak annak idején. Nekimentek az egyházak­nak is, természetesen ez alól a mi egyházunk sem kivétel. Minden­ki előtt nyilvánvaló, a névsor is­mert, nem szabad úgy csinálni, mintha nem történt volna sem­mi. Ez képmutatás lenne! Az egy­ház életének tisztasága megkí­vánta és megkívánja, hogy ahol baj, hiba, tévedés, vétség történt, azt tegyük helyre. Arra töreked­tünk, hogy egy történelmi kor­szakot, amely rengeteg embert érintett negatívan, lezárjunk, a kényes ügyeket megoldjuk. Tisz­tességgel, emberséggel. A zsinat döntése elsősorban az érintette­kért született meg. Ezt meg kellet tennünk. Nem bosszúról, ör­dögűzésről van szó, ezt a pream- bulumban is leszögeztük. Nem ügyeket akarunk kreálni, nem vétkesek ellen, hanem értük szól ez a törvény” - hangsúlyozta az Új Szónak Erdélyi Géza. Információink szerint a mosta­ni döntés féltucatnyi egyházi tisztségviselőt érint. JEGYZET Miért szobroznak? KORPÁS ÁRPÁD Szobrot formálnak magukról a pártok a választások előtt. Pö­röllyel csapnak le egymásra ab­ban a reményben, hogy a másikat egy-egy sújtással parlamenten kí­vüli szüánkká: töredékszavazattá zúzhatják szét, vagy legalább te­hetetlen („kis koalíciós potenciál­lal rendelkező”) torzóvá rombol­hatják, miközben ez nekik a hatá­rozottság arcélét, a demokrácia bajnokának erőteljes kontúrjait kölcsönzi. Közvélemény-kutatási százalékok hasadnak le kőke­ménynek hitt pártokról, más műhelyekben pedig a néphangu­lat vezérelte kezek formálják a langyos gipszet, amit politikának hívnak szép szóval. A kicsik szo­borcsoportokká állnak össze, szo­borcsoportokká, mint amilyen Ci- rillé és Metódé ott, délen, egy kul- túrház homlokzatán. Szobroznak is egy kicsit a nemzeti pártok a két hittérítő előtt s alatt, hogy za­jos zászlólengetéssel próbálják magukat a törvényhozásba tor­názni. Előbújnak üyenkor a pártfésze­rekbe vagy homályos pártholdud­varok raktáraiba rejtett szoboröt­letek is. Cseh légionáriusoknak akarnak szobrot Érsekújvárott. Érdekes, hogy éppen abban a vá­rosban, pedig például tisztán szlovák etnikai területen is szá­mos olyan település van, ahol 1919-ben a cseh csapatok a króni­kák szerint vitézül bábáskodtak a csehek és szlovákok közös álla­mának megszületésénél, s ahol ennek ellenére még nem áll legio- náriusszobor. Kérdés, hogy bizo­nyos értelemben nem „döntötték- e le” már előre a most felállítani akart érsekújvári legionáriusszob- rot a két ország 1993-as különvá­lasztásakor. Aztán itt van Ľudovít Štúr Ipoly­ságra képzelt szobra. Ipolyságra, ahol még a Literárne potulky na Slovensku (Irodalmi barangolá­sok Szlovákiában) című remek ki­advány szerint sem járt a szlovák nemzet jelese, vagy ha igen, való­színűleg csak átutazott, mint ma­napság a kampányoló politikus az országon. Járt viszont Ipolyságon Janko Kráľ, a lánglelkű szlovák poéta és forradalmár. A várme­gyeháza cellájában raboskodott egy ideig. A volt megyeháza most a városi hivatalnak ad helyet, a bejáratnál pedig ott van egy falra erősített emléktábla Janko Kráľ tiszteletére, rajta a költő mell­szobrával. Mégis Štúmak akar­nak ide szobrot egyesek. Az in­dok: azért nem Janko Kráľnak, mert a költőről nem maradt fenn hiteles ábrázolás. Lehet, nem a fénykép hitelességével mérhető, de Král’t portré örökítette meg, aztán az említett ipolysági mell­szobor, s ne feledjük, a róla elne­vezett pozsonyi parkban szobor is - hogy csak néhány példát említ­sünk. Ez tehát suta indok. Igaz, ebből még nem következik, hogy Štúmak ne járna ki mondjuk eb­ben a városkában is a tisztelet. Meg is kapja Ipolyságtól a tiszte­letet ez a - kényszerű szoborállí­tás nélkül is monumentális - szlo­vák történelmi személyiség, hi­szen nevét utca viseli a városban, mint megannyi dél-szlovákiai te­lepülésen. Még valami: ha nem Janko Kráľ, akkor miért éppen Štúr? Vagy ha Janko Kráľ csak azért nem, mert állítólag arcta­lan, akkor mindegy, hogy melyik szlovák személyiség, csak min­denképpen legyen egy? Hol itt az eszmei sík, a megformált szemé­lyiség és a város közti kötődésnek legalább a keresése? Štúrt az ipolyságiak is - magya­rok és szlovákok egyaránt - való­színűleg leginkább az ötszázasról ismerik. A bankón jobban szeretik látni, mint talapzaton. Némüeg tréfálkozva, mégis komolyan: an­nak most nyilván jobban örülné­nek, ha működötökéként ötszá­zasból látnának jóval több kilót a városban, mint amennyit egy Štúr-szobor nyom. Mert azoknak a szlováklakta településeknek a lakói is így gondolkodnak, ame­lyekhez kötődött a nagy szlovák nemzetébresztő, s ahol mégsem áll még a szobra. KOMMENTÁR Dzurinda mutatványa BARAK LÁSZLÓ A hét végén síelés közben lábát törte a kormányfő, Mikulás Dzu­rinda. Ahhoz képest, hogy a nyakát is kitörhette volna, kétségkí­vül jól megúszta egyik hobbijának következményeit. Egyszers­mind valószínűleg örökre le kell tennie arról, hogy másik hobbi­jának, a maratonfutásnak valaha is olyan eredményesen hódol­hasson, mint balesete előtt. Ebből is látszik, hogy milyen esendő, sérülékeny az ember, s tulajdonképpen minden a vakszerencsén múlik vagy éppen a vakszerencsétlenségen... Dzurinda esetében is érvényes ez, hiszen nyüván csak a vakszerencsének köszönhe­ti, hogy a nyaka helyett csupán a lábát törte el. A szerencsétlen­ség mindebben azon túl, hogy egészségkárosodást szenvedett, az, hogy jövő héten kellene az Egyesült Államokba utaznia, Bu- gár Bélával, a parlament megbízott elnökével együtt. A jelzett lá­togatás a baleset miatt nyilván veszélybe került. E tekintetben több „katasztrófa-forgatókönyv” is létezik. Az egyik, hogy elma­rad a tervezett út. A másik pedig az, hogy Bugár Béla képviseli majd az USA-ban a Szlovák Köztársaságot. Mindkét eset borzasz­tó veszteség lenne Dzurinda számára. Ha a látogatás elmarad, vele együtt gyengülhet a kormányfő majdani választási kampá­nya, hiszen egy szuperhatalom legelső emberével parolázni a média pergőtüzében kampányszempontból legalább annyit je­lent, mintha egy közép-európai politikus saját kezűleg tenne ár­talmatlanná egy bankrablót... Hogy a köztársaságot egy szlováki­ai magyar, nevezetesen Bugár Béla egyedül képviselje Bushnál, az még ennél is nagyobb katasztrófa lenne. Természetesen Dzu­rinda számára is, nem beszélve a szlovák soviniszták elszenvedte sokktól. Ez utóbbi verziónak éppen ezért a legcsekélyebb a való­színűsége. Marad azonban még egy lehetőség, hogy Dzurinda, hősies hadirokkantakat idéző imázzsal, mankózva veszi be a Fe­hér Házat, ahol George Bush vállára támaszkodva biceg be a vilá­got jelentő deszkákat idéző találkozóra. Ahogyan Dzurindát is­merjük, épp ez a verzió a legvalószínűbb. Vagyis a hét közepéig mindent elkövetnek majd az orvosok azért, hogy a lehető legjobb állapotba hozzák őt, aki edzett emberként minden bizonnyal al­kalmas is erre. Ő pedig a szlovák közvélemény szánalommal ve­gyes szimpátiáját learatva pipálhatja majd ki kampányának im­már egyik legfontosabb eseményét. Azzal az eséllyel, hogy tagad­hatatlanul megtépázott népszerűségi mutatói nagyságrenddel ja­vulhatnak. Egyébként volt már ilyesmire példa, tessék csak visszaemlékezni Horn Gyulára, aki annak idején éppen a válasz­tási kampánya finisében szenvedett autóbalesetet. Áz ominózus balesetet követően aztán marslakóra emlékeztető nyakfikszáló szerkentyűvel a fején abszolválhatta a kormányalakítási tárgya­lásokat... Szóval, minden rosszban lehet valami jó is. Hogy ez vo­natkozik-e a szlovák kormányfőre, azt egyértelműen minden bi­zonnyal csak június 17-e után tudjuk meg... FIGYELŐ Orosz-német gázvezeték Lech Kaczynski lengyel ál­lamfő néhány nappal németor­szági látogatása előtt megfeddte a németeket, mert az oroszokkal közösen Lengyelországot kike­rülő gázvezetéket akarnak lefek­tetni a Balti-tenger mélyén. Ka­czynski a Der Spiegelben megje­lenő interjúban megvédte orszá­gát azokkal a szemrehányások­kal szemben, amelyek szerint Lengyelország a jövőben az Eu­rópai Unióban egyoldalúan nemzeti érdekeit akarja előtérbe helyezni. Szerinte sokkal inkább a németeket lehetne elmarasz­talni, mert a lengyel érdekeket fi­gyelmen kívül hagyva a Balti­tenger mélyén gázvezetéket akarnak lefektetni az oroszokkal közösen. „Egyáltalán nem szól­nak gazdasági indokok a gázve­zeték mellett. Szövetségesek va­gyunk Németországgal a NATO- ban és az EU-ban, mire fel ez a lengyel határokat megkerülő gázvezeték?” - tette fel a kérdést Kaczynski. A vezeték a Szentpé­tervár melletti Viborgból indul­na ki, Greifswaldnál érne véget, s Németországon kívül más nyu­gat-európai országoknak is jutna a rajta keresztül érkező gázból. Kaczynski úgy fogalmazott, hogy a német kancellárral, Angela Merkellel erről a témáról folyta­tott megbeszélései „Lengyelor­szág szempontjából nem voltak kielégítőek”. Franciaországot is elmarasztalta, szerinte Párizs a „gazdasági patriotizmus” jelsza­vával különutakat erőltet. Blair: Isten fog megítélni A brit miniszterelnök szerint Isten fogja majd megítélni az ő szerepét az iraki háborúban. A brit politikában szokatlan vallá­sos megnyilvánulást máris bírál­ják. Tony Blair az ITV1 kereske­delmi tévében mondta: az ilyen döntéseket, mint a nemzet hábo­rúba vezetése, műidig mások íté­lik meg. Ha az ember hisz Isten­ben, akkor abban is hisz, hogy tetteit Isten ítéli meg. Ez az eddi­gi legegyértelműbb olyan nyilat­kozat, amelyben a munkáspárti kormányfő megvallotta, milyen szerepet játszik döntéseiben val­lásos meggyőződése. Blairről köztudott, hogy templomjáró, a brit politikában azonban nem szokás a politikusok egyéni hit­életének nyilvános megvallása. Evan Harris, a brit Liberális De­mokrata Párt képviselője bizarr- nak nevezte a megnyilatkozást, és azt mondta: a politikusoknak óvakodniuk kell attól, hogy „az istenségre” hivatkozzanak. Reg Keys, a brit katonaszülők hábo­rúellenes koalíciójának élharco­sa, akinek fia meghalt Irakban, azt mondta: a vallásnak semmi köze az iraki háborúhoz, Blairt pedig nem Isten fogja megítélni, hanem a meghalt brit katonák, és a „felesleges háborúban lemé­szárolt irakiak” családjai. Blair az inteijúban pályafutása legnehe­zebb döntésének nevezte a had­ba vonulást, de nem volt hajlan­dó válaszolni arra a többször megismételt kérdésre, hogy imádkozott-e meghozatala előtt.

Next

/
Thumbnails
Contents