Új Szó, 2006. február (59. évfolyam, 26-49. szám)
2006-02-13 / 36. szám, hétfő
f A AUTO MOTOR 2006. február 13., hétfő 10. évfolyam 7. szám Külön dicséretet érdemel mindkét verzió magas biztonsági standardja, amire az Euro NCAP töréstesztjein nemrég elért ötcsillagos minősítés a legjobb bizonyíték Renault Clio 1.2/1.5 dCi: Változatok az év autójára Felül: Dynamique, alul: Privilége, mindkét esetben opciókkal Méghozzá a kétszeres „évautóra”, hiszen a Cliónak sikerült az, ami eddig egyetlen más modellnek sem: két ízben is az év legjobb európai autójává választották. Először 1991-ben, amikor megjelent a piacon; másfél évtizeddel később a harmadik nemzedék gyűjtötte be ezt a rangos elismerést. ÖSSZEHASONLÍTÓ TESZT S mivel két héten belül két - sze- reltségben és motorokban egyaránt különböző - ötajtós változatát próbálhattuk ki, a szokásosnál átfogóbb képet adhatunk róla. Annál is inkább, mert mind a szerelt- ség, mind a motorizáció a skála egymástól meglehetősen távol álló pólusait képviselték. Külalak, besorolás A második generációs Clio is csinos kisautó volt, de az utód egyértelműen szebb. Az elülső maszkon harmonikusan összetartó ívek váltották fel a párhuzamos vonalakat, alattuk impozáns méretű légnyelő sötétlik, a jóval keskenyebb üvegezés dinamikusabb oldalnézetet ad, hátul pedig „kivasalták” a nem túl praktikus panoráma-szélvédőt. A lámpák elöl-hátul sokkal mutató- sabbak, sőt még az új kilincsek is javítják az összképet. A kocsi méretei is számottevően megnőttek (hosz- szúság: +17,4 cm!), de ezzel együtt természetesen B-kategóriás maradt az új Clio. Legfőbb versenytársai ennek megfelelően a Škoda Fabia, a Peugeot 206, a Toyota Ya- ris, a VW Polo, a Ford Fiesta, a Citroen C3, az Opel Corsa, a Fiat Pun- to, és még hosszan folytathatnánk ásott. Komfort, szereltség, térkínálat A megnövekedett méretek - elsősorban a 10 cm-rel hosszabb tengelytáv - jótékonyan érződnek az utastérben, ahová ráadásul bejutni is egy fokkal kényelmesebb. A lábtér hátul átiagon felüli, a középső ülés övének kialakításakor külön gondoltak az ott utazó gyermekek biztonságára. Megnőtt a csomagtér is, bár biztonsági küszöbe - amely balesetkor a csomagok előrecsú- szását hivatott meggátolni - bővítéskor komoly akadályt jelent. Ami a szereltséget és az utastér kialakítását illeti, benzinmotoros kocsink a középső Dynamique, a dízelmotoros pedig a két fokkal magasabb (és csúcsnak számító) Privüége szintet képviselte. Az alapfokon is járó 2-2 front- és oldallégzsákhoz (plusz háromajtós változatban a test műszerfal alá csúszását megakadályozó elülső üléslégzsákokhoz), ABS-hez, elektromos szervokormányhoz, távirányítású közzt szokatlanul rövid bajuszkapcsolók gyorsan megszokhatok és jó! kezelhetők ponti zárhoz és fedélzeti számítógéphez képest a Dynamique értékesebb többletei a köd- és kanyarfényszórók, valamint az elektromos elülső ablakemelők. Privüége szinten ehhez jönnek még a függönylégzsákok, a hátsó elektromos ablakemelők, az elülső ülések alatti fiókok, a hathangszórós, CD-lejátA Dynamique változat üléseit sötétebb anyaggal kárpitozták A keskenyebb oldalüvegezés, a „kivasalt" szélvédő és az átrajzolt lámpák az elődénél dinamikusabb, fiatalosabb összképet adnak (elölnézet Dynamique, hátulnézet: Privilége) Monumentálisabbak a fényszórók, szebbek a maszk összetartó ívei szerző felvételei) szós, távirányítható rádió és a klímaberendezés. Míg az alacsonyabb szereltségű kocsiban még itt-ott találtunk kopogós műanyagokat, a Privüége műszerfala és ajtóborításai már sokkal keüemesebb tapintású „zsíros” anyagokból készültek. A műszerfalak közti különbségjói látható a képeken; csak annyiban szorul kiegészítésre, hogy a Dynamique feláras rádiói 9900 koronától kaphatók, és Privilége szereltségű kocsinkban is opciós, CD-táras rádió muzsikált (23 ezer korona). Motor, meghajtás, menettulaj donságok A 75 lóerős 1,2-es motor alulról második a négy benzines közül (a többiek teljesítménye 65, 100 és 110 LE). Dízelmotorunk középen állt a háromtagú skálán, azonos hengerűrtartalmú társai 70, illetve 105 lóerőt teljesítenek. Magától értetődő, hogy a motorok közötti legnagyobb különbség a nyomatékükből ered, amely ráadásul a benzinesnél később, a turbódízelnél valamivel korábban jelentkezik az átlagosnál. S mivel ugyanez mondható el a csúcsteljesítményről is, a két motor abszolút eltérő bánásmódot igényel. Az 1,2-est még benzineshez képest is viszonylag magas fordulatszámon keü járatni, hogy ereje és nyomatéka végig velünk legyen; szerencsére ez nem megy a fogyasztás rovására, hiszen országúton pl. 4,9 liter a gyári adat. A dízelkocsiban jóval többet pihenhet a váltókar, a motor még alig ezer fölötti fordulatszámról is berzenkedés nélkül feltúráztatható. Inkább arra kell ügyelnünk, hogy ne pörgessük fölöslegesen, mert sem a hangja, sem a viselkedése nem árulja el, ha elértük a négyezres határt. Márpedig itt járatni semmi értelme, fölötte még kevésbé: ereje és nyomatéka gyorsan apadni kezd, egyedül a fogyasztása lesz nagyobb. Ami pedig „normális” használat mellett nagyon- nagyon rokonszenves: országúton a gyártó szerint kereken 4 liter! A menettulajdonságokról pedig csak annyit, hogy végképp nem éreztük a két kocsi közötti minimális orr- súlykülönbséget, a franciásan komfortos rugózást viszont mindkét esetben igen. Főleg hogy viszonylagos lágysága ellenére sem hagyta bólogatni a karosszériát a kanyarokban. Zárszó helyett Aláhúzva és összeszámolva: az új Renault Cliót mindkét szereltségi fokozatban és motorral kellemes útitársnak találtuk. Külön dicséretet érdemel valamennyi verzió magas biztonsági standardja, amit a kocsi nemrég elért ötcsillagos minősítése is bizonyít. És amit szintén nem árt újra megemlítenünk: három nemzedéke közül kettőt az év autójává választottak. Másodikként éppen ezt a legutóbbit... Vas Gyula Hengerűrtartalom (cm3): Teljesítmény [kW (LEj/min1]: Nyomaték (Nm/min1): Sebességváltó: Végsebesség (km/óra): Gyorsulás 0-100 km/óra (s): Menetkész tömeg (kg): Méretek (h/sz/m): A csomagtér űrtartalma: Átlagfogyasztás (I/100 km): Az üzemanyagtartály űrtartalma: Ár (korona): Az alapmodell ára: 1.2 1.5 dCi 1149 1461 55(75)/5500 63(85)/3750 105/4250 200/1900 ötfokozatú kézi 167 174 13,4 12,7 1080 1165 3986x1496x1707 mm 288-13081 5,9 4,4 551 467 000 617 000 364 900 korona A csomagtér tágas és jól pakolható, bővítését azonban problematikussá teszi a biztonsági küszöb A Privilége elülső ülései