Új Szó, 2006. február (59. évfolyam, 26-49. szám)
2006-02-13 / 36. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. FEBRUÁR 13. Vélemény és háttér 5 FIGYELŐ Berlusconi mint Napóleon plusz? Önbizalomhiányra bizonyosan nem panaszkodhat Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök: egy televíziós beszélgetőműsorban a kormányfő legutóbb Napóleonhoz hasonlította magát. „Csak Napóleon tett többet, mint én, de én sokkal nagyobb vagyok, mint ő” - jelentette ki Berlusconi, aki arról is híres, hogy szívesen beszél magáról harmadik személyben. A milliárdos politikus mostanáig csak „presiden- te-operaió”-nak - munkás-elnöknek - mondta magát. „A törvényhozási periódus végén a munkás-elnökből tehát császár-elnök lesz” - írta szombaton a La Reppubblica című római újság. „Berlusconi olyan volna, mint Napóleon? Akkor a következő választás lesz az ő Waterlooja” - vélekedett Alfonso Pecoraro Scanio, a Zöldek elnöke az április 9-10-én tartandó parlamenti választásokra utalva. Ha mindenáron történelmi összehasonlításra vágyik, akkor Berlusconinak inkább Néró római császárhoz kellene mérnie magát, „az egyetienhez, aki még nála is rosszabb volt” - toldotta meg az ellenzéki politikus. (MTI) Irakiakat kínzó brit katonák Iraki civileket súlyosan bántalmazó brit katonákról kapott videofelvételeket a legnagyobb vasárnapi brit lap. A News of the World a hárompercnyi felvételhez a beszámoló szerint egy meg nem nevezett „informátortól” jutott hozzá. Az incidens a lap szerint „valahol Dél-Irakban” történt. A két éve készült felvételen a cikk szerint az látszik, hogy iraki civüek egy csoportja egy katonai létesítménynek látszó épület előtt zajos tüntetésbe kezd, és úgy tűnüc, mintha valaki egy kézigránátot dobna az épület felé. A következő pillanatban brit katonák tódulnak ki az utcára, üldözni kezdik a zavargás jórészt tizenéves részvevőit. Ezután nyolc katona négy iraki fiatalt behurcol az épület belső udvarára, és ott fahusángokkal üdegelni kezdik őket. A felvételt a lap szerint egy tizedes készítette. Ő nem látszik, de hallható, amint nevetgélve biztatja társait az irakiak bántalmazásának folytatására. (MTI) Montenegró hadserege Zorán Sztankovics szerbia- montenegrói védelmi miniszter szerint a Szerbiától való különválása esetén Montenegró saját belátása szerint rendelkezhet a hadsereg felett saját területén. A miniszter a Ve- csernje Novoszti című belgrádi lapban megjelent interjújában közli, a hadsereg nem fog beavatkozni a montenegrói népszavazásba, s abba is maradtak a szervezeti átalakulások a katonaság „montenegrói részében”, a podgoricai hadtestben. Szerinte semmüyen gondok nem adódnak abból, ha Montenegró különválik. „Montenegró saját magával és a területén állomásozó hadsereggel ahhoz kezd, amit jónak lát. Szerbia szintúgy - saját területén” - mondta. (MTI)- Képviselő úr, meg van elégedve a nálunk vásárolt ésszel? (Peter Gossónyi rajza Arról egyelőre nincs szó, hogy „becsomagolt bőröndökön" ülnének lakásukban Már kényelmetlenül érzik magukat a zsidók Iránban Arról nincs szó, hogy az iráni zsidók „becsomagolt bőröndökön” ülnének lakásukban, ám Mahmúd Ah- madinezsád iráni elnök Iz- rael-ellenes nyilatkozatainak hatására lassanként feszengés lesz rajtuk úrrá. AAT1/AFP-HÁTTÉR Ezt később tovább fokozta, hogy a legnagyobb példányszámú iráni újság, a Flamsahri karikatúrapályázatot hirdetett a holokauszt témájáról - reagálásként az európai lapokban Mohamed prófétáról közölt, vitatott rajzokra. Az Izrael ellen rendszeresen elhangzó verbális kirohanásokat még viszonylag higgadtan viselik el az Iránban élő zsidók, akiknek a száma 25 ezer. Ám a náci rézsűn alatt lezajlott, tömegméretű zsidógyilkosságok, a holokauszt tagadása egyértelműen sértené az érzéseiket. Tavaly nyári megválasztása után Ahmadinezsád kikelt az állítólagos zsidó nemzetközi összeesküvés ellen, követelve, hogy Izraelt el kell törölni a térképről. Pár héttel később „rákos daganatnak” nevezte Izraelt, javasolva a zsidó állam áthelyezését Németországba vagy Alaszkába, majd legendának minősítette a holokausztot. „Efféle szavak miatt nem vándor- lünk ki. Mi irániak vagyunk - mondja Harún Dzsasajai, a 17 ezer főt számláló teheráni hitközség elnöke. - Zsidók 2700 éve élnek Perzsiában, a zsidó vallásnak itt mély gyökerei vannak.” Az iszlám forradalomig (1979) 80 ezer zsidó élt Iránban. „Őszintén mondom: problémák nélkül gyakorolhatjuk a vallásunkat. Megvannak Harún Dzsasajai szerint „Iránban vannak szónoki emelvények, de ők (a vezetők) senki mást nem engednek a közelükbe”. a magunk temetői, iskolái, zsinagógái, kóser élelmiszereink” - hangsúlyozza Dzsasajai. Szerinte senki nem viselkedik agresszívan a zsidókkal szemben - még Ahmadinezsád sem. Miközben az ENSZ tavaly nemzetközi holokauszt-emléknappá nyilvánította január 27-ét, s egyben elítélte a holokauszt tagadásának minden megnyilvánulási formáját, addig Irán - akárcsak a nukleáris vitában - szemben úszik az árral. Államfője tüntetőén felsorakozik olyan európai tudósok mögött, akik megkérdőjelezik a zsidóirtás dimenzióját. Hazájában Ahmadinezsádnak mindazonáltal eddig nem sikerült felheccelnie a tömegeket Izrael ellen. Egy palesztin nem kormányzati szervezet által januárban rendezett szemináriumon, amelynek mottója „Holokauszt: mítosz vagy valóság” volt, alig tucatnyi szervezet vett részt. Három héttel ezelőtt a teheráni külügyminisztérium bejelentette, hogy saját égisze alatt nemzetközi tanácskozást rendez a holokausztról, valamint „független szakértőket” küld a zsidó tömeggyükosságok helyszíneire. ,„Azok, akik úgy vélik, hogy megtörtént a holokauszt, fél évszázad óta műiden alkalmat kihasználtak álláspontjuk hangoztatására. Most itt van az ideje, hogy végre másokat is meghallgassanak” - indokolta a lépést Harm'd Reza Aszefi külügyi szóvivő. Az iráni zsidó közösség is szeretné, ha végre valaki meghallgatná. Az iráni vezetőknek címezve szavait, Dzsasajai így bírálta a jelenlegi állapotokat: „Iránban vannak szónoki emelvények, de ők (a vezetők) senki mást nem engednek a közelükbe.” Állítólag az olcsóbb keleti szolgáltatók előnybe kerülnek a hazaiakkal szemben Tömegtüntetések az új EU-elv ellen S. KOVÁCS FERENC Tízezrek tüntettek a hét végén Berlinben és Strasbourgban a tervezett új uniós szolgáltatási irányelv miatt, tartva attól, hogy annak nyomán az olcsóbb közép- és keleteurópai szolgáltatók előnybe kerülhetnek a hazaiakkal szemben, és ez munkahelyek megszűnéséhez vezet. Berlinben 30-40 ezerre, Stras- bourgban ezrekre becsülték a tüntetők számát. Az Európai Unió új irányelvet készül elfogadni, amelynek értelmében az európai szolgáltatók nemzeti határok nélkül, az egész unióban kínálhatják szolgáltatásaikat. A legvitatottabb pont „a származási ország elve”, azaz hogy a szolgáltató tevékenységére saját hazája szabályai vonatkoznának. A németek attól félnek, hogy az olcsóbb közép- és kelet-európai elviszi a megrendeléseket a drágábban dolgozó hazai vállalkozó elől. A közép- és kelet-európai szolgáltatók amúgy már megjelentek a német piacon, sokan feketén végzik munkájukat. A németek a színvonal romlásával is riogatják az esetleges hazai megrendelőt. Az Európai Parlament nagy pártjai azonban néhány nappal ezelőtt kompromisszumban állapodtak meg, s az új tervezetben állítólag már nem szerepel „a származási ország elve”. Ehelyett sajtóértesülések szerint a szövegben már csak azt rögzítik: a tagországok csak olyan követelményeket támaszthatnak a területükön szolgáltatókkal szemben, amelyek nem diszkriminatívak, úgymond, szükségesek és arányosak. A kompromisszumos tervezet egy sor területet (például egészségügy) kivonna a közép- és kelet-európai szolgáltatók előtt megnyitható területek közül. A parlament csütörtökön szavaz első olvasatban az irányelvről. Michael Sommer, a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) elnöke a berlini tüntetést lezáró nagygyűlésen arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a kompromisszum még nem száz százalékig biztos. Ha az Európai Parlament a közeli napokban a német szakszervezetek szája íze szerint döntene, az is csupán „szakaszgyőzelem” lenne. Strasbourg- ban franciák, németek és belgák tüntettek. Christian Hansen, a globalizációellenes Attac szervezet németországi szekciójának vezetője kijelentette: „Nem akarjuk a totális verseny Európáját. Az, aki tovább folytatja a neoliberális politikát, szétrombolja az európai álmot.” A szerző az MTI berlini tudósítója KOMMENTAR Észnél lenni létkérdés! BARAK LÁSZLÓ Ha egy valamirevaló párt választásokra készül, saját sorait kell elsősorban rendeznie, mégpedig szigorúan. Azaz jegelnie kell esetleges belső konfliktusait, ha végleg még oly felszámolhatatiánok- nak tűnnek is azok. A legkevésbé sem holmi képmutatás ez, hanem létkérdés! Amelyet az adott párt valamennyi politikusának, nem kevésbé tagságának tudomásul kell vennie. Ellenkező esetben fel is út, le is út... Természetes hát az, ami a Magyar Koalíció Pártja hétvégi országos tanácsi ülésén történt. Mármint, hogy szi- lenciumra ítéltettek a párt belső, hataloméhes bozótharcosai. A szóban forgó tanácskozás egyébként eredetileg teljes egészében a párt szempontjából nem éppen sikeres megyei választások értékelésének jegyében zajlott volna. Jelentősége azonban váratlanul felértékelődött, mivel röviddel előtte léptek ki a kormánykoalícióból a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) politikusai. A dezertálás nyomán aztán pillanatok alatt átrendeződött a közéleti színtér. Ez az átrendeződés nagyrészt az MKP politikusai normális magatartásának, nem utolsósorban pedig a körülmények szerencsés alakulásának köszönhetően, soha nem tapasztalt tekintéllyel ruházta fel a pártot. Elnöke, Bugár Béla ugyanis egyszeriben az ország második legmagasabb rangú közjogi méltóságává avanzsált. Lévén, a törvényhozás eddigi kereszténydemokrata elnöke, Pavol Hrušovský rátestálta jogköreit, amelyeket aztán a parlament - az előrehozott választások június 17-i időpontjával együtt - szentesített is. Mégpedig alkotmányos többséggel! Ä kényszerű kormány- átalakítás nyomán továbbá az eddigi három minisztérium és egy miniszterelnök-helyettesi poszt mellé még egy miniszteri tárcát kapott az MKP, hiszen a stratégiai fontosságú oktatási minisztérium élén is magyar politikus áll immár, a tárca eddigi államtitkára, Szigeti László személyében. Vajon mi kell még itt a magyaroknak, tehetnénk fel a kérdést... Amit feltett - egészen más felhanggal persze - Ján Slota, a vitathatatlanul legmosdatlanabb szájú szlovák nemzeti tahó is. Mindenesetre tény, hogy a kialakult helyzet egyszeriben okafogyottá tette az MKP veterán héjája, Duray Miklós jellemzően hagymázas autonómiaelméleteit is. Amelyeknek ugyancsak a minap adott hangot egy budapesti, úgymond, szakmai összeröffenésen... Annál is inkább meghaladottnak látszik emberünk rögeszméje, mivel ilyen mérvű szlovákiai magyar politikusi autoritásról, mi több, autonóm cselekvési lehetőségekről, mint amilyenek most az MKP politikusainak ölébe hullottak, a legmerészebb magyar nemzeti váteszek sem álmodhattak. Hogy a magyar többségű helységek önkormányzatainak szinte korlátlan önrendelkezési lehetőségeit ne is említsük... Tény továbbá, hogy e pozíciókat ezután is kizárólag a párton belülről lehet elbaltázni. Mégpedig épp a Duray-féle individuumoknak köszönhetően, akik ha nem lesznek észnél, épp Slota és hő- börgő magyarfaló hordája malmára hajthatják a vizet. Nem beszélve az MKP eleddig viszonylag stabil választóbázisának esetleges további amortizálódásáról, ha egy-egy truccoló pártbeli akar- nok tovább folytatja a megyei választások kétségkívüli kudarca utáni önérdekű kötekedést... Ha azonban a párt a március elején esedékes választásilista-állításig, majd a választásokig is képes lesz kezelni renitenseit, még tovább erősödhet mostanra kialakult politikai potenciálja. Amely, jó lesz tudatosítani, a legkevésbé sem holmi öncél, hanem ugyanúgy létkérdése valamennyi szlovákiai magyarnak, mint az MKP-nak. Koalíciós potenciál MOLNÁR NORBERT Négy hónappal vagyunk a választások előtt, s már most mindenki azon agyai, vajon milyen koalíció állhat össze június 17-e után. A pártok természetesen hallgatnak, fölösleges lenne bármit is mondani, hiszen a kampány csak mos jön, abban pedig olyasmik szoktak elhangozni, amik még véletlenül sem használnak az esetleges együttműködésnek. Minek most azt mondani valakiről, hogy vele elképzelhető a koalíció, ha a kampány hevében esetleg szemét állatnak nevez. Meg ugye, azt sem tudni, hogy ki hány százalékot szerez végül, egyáltalán, érdemes-e azzal a másikkal foglalkozni. De azt azért megnézhetjük, hogy a vélhetően parlamentbe kerülő pártoknak jelenleg mekkora a potenciáljuk. A koalíciós potenciálja. A jelenlegi állás szerint nyolcpárti parlamenttel számolhatunk, ebből két pártnak a koalíciós potenciálja gyakorlatilag nulla, ezek a kommunisták és a szélsőjobboldali SNS. Velük minden bizonnyal senki sem akar közösködni. A maradék hat párt között fog valószínűleg megoszlani a hatalom. Közülük a KDH éppen a napokban rontott lehetőségein, hiszen nyakassága miatt egyszeriben megbízhatatlanná vált. Kinek kell egy olyan párt, amely bármikor rácsap az asztalra? S ha elfajulnak vitáik az SDKÚ-val arról, hogy ki miatt esett szét a koalíció, akkor keresztet vethetnek egymásra. Egyébként a leggyengébb koalíciókötési lehetőségei most az SDKU-nak vannak, hiszen a hatból rögtön két párt, a Smer és a Szabad Fórum (SF) is kizárható; utóbbi személyes an- tipátiák miatt, előbbi pedig amiatt, hogy ez a két párt vívja a legádázabb küzdelmet az ország irányultsága miatt. A Smer és az SF koalíciós potenciálja is éppen emiatt csökken. Talán nevetségesen hangzik, de a maradék két párt az, amely bárkivel koalíciót köthet, vagyis az MKP és a HZDS. Ez utóbbi persze csak ivartala- nítva, vagyis Vladimír Mečiar háttérbe szorításával, amire akár esély is lehet, hiszen egy olyan éhes párt számára, mint a HZDS, 12 év ellenzékiség egyenlő a halállal. Bugárék ellen ugyan elhangzik néhány nacionalista elszólás, de senki sem zárja ki a velük való együttműködést. Hát itt tartunk 2006 februárjában. A franc se hitte volna.