Új Szó, 2006. február (59. évfolyam, 26-49. szám)

2006-02-08 / 32. szám, szerda

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2006. FEBRUÁR 8. www.ujszo.com RÖVIDEN Könyvbemutató a Vámbéryben Dunaszerdahely. Boka László tanulmányait és kritikáit adja közre A befogadás rétegei című könyv, amelyet holnap 18 órakor Németh Zoltán irodalomkritikus mutat be a Vámbéry Irodalmi Ká­véházban. az irodalomtudománytól a kortárs magyar irodalo­mig, a századelő szellemi irodalmi légkörétől az erdélyi magyar irodalom anomáliákkal teli létéig több fókuszpontot is találhatunk a könyvben. Olyan hívószavak persze, mint a kánon és a kanonizáció, a recepció, esetleg a kultusz, vagy maga az irodalom­értés is, melyet kortárs irodalomelméletek szegélyeznek, például a hermeneutika és a dekonstrukció, folyamatosan föllelhetők ben­ne” - olvasható a könyv előszavában, (ú) Bettes-est a Casinóban Pozsony. Bettes István Forbáth-díjas költő lesz a Pozsonyi Casino vendége holnap 18 órai kezdettel. A költővel Juhász Dósa János beszélget. Közreműködik Juhász László, (ú) Agárdy Gábor megüresedett helyére lépett Szabó Gyulát a nemzet színészévé választották MTl-HÍR Budapest. Szabó Gyula kétsze­res Jászai Mari-díjas, érdemes és ki­váló művészt, Kossuth-díjas szín­művészt a nemzet színészévé vá­lasztották; az Agárdy Gábor január 19-i halálával megüresedett hely betöltéséről tegnap döntöttek a nemzet színészei. Az első ízben 2000-ben odaítélt elismerést a jutalmazottak életük végéig viselik; a kitüntető címet egyszerre tizenketten birtokolhat­ják; ha valamelyikük elhalálozik, újraadományozzák. A nemzet szí­nészei szűk körben, a sajtónyilvá­nosság teljes kizárása mellett ta­nácskoztak tegnap a Nemzeti Szín­házban. Szabó Gyula 1930. július 15-én született. Alkata, jellegzetes orgá­numa népi hősök megformálására tette leginkább alkalmassá, de más szerepkörökben is kiváló alakítást nyújtott. Játszott többek közt Mol­nár Ferenc, Shakespeare, Bulga­kov, Stendhal és Katona József színműveiben; legemlékezetesebb Hábeder Jánosként volt Fejes End­re Rozsdatemető című regényének drámaváltozatában és Tiborcként Katona Bánk bánjában. Szinte minden művészeti elisme­rést megkapott. Jászai Mari-díjjal 1959-ben és 1962-ben tüntették ki, érdemes művész címet 1972-ben kapott. A filmkritikusok díját 1975- ben nyerte el, kiváló művész lett 1981-ben, a Budapestért Díjat 1996-ban adományozták neki. Sokoldalú művészi pályája elis­meréseként, emlékezetes színházi- és filmszerep-formálásaiért 2000- ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Az Aphelandra Alapítvány díjával 2003-ban jutalmazták, a díjat kima­gasló alakításai mellett humánumá­val érdemelte ki. A Kecskeméti Ani­mációs Filmfesztiválon 2005-ben Életmű-díjjal tüntették ki, szülővá­rosának 1998 óta díszpolgára. A Nemzet Színésze elismerést a Nemzeti Színház Rt. hívta életre azzal a céllal, hogy a nemzeti szín­játszás élő művészei közül kitün­tesse a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsí­tése során kimagasló érdemeket el­ért művészeket. KÖNYVAJÁNLÓ Szabó Magda Mézescsók Cerberusnak (Európa Könyvkiadó) A görögök és rómaiak híre sze­rint a holtak az Alvilágba jutnak, ahová sose hatolhat napsütés. Az ókor nagy hőskölteményei nem tartották lehetetlennek, hogy élő is átléphesse a halottak titokzatos világának érckapuját, a mondák állítják, járt odalenn Theseus, járt más hérosz is, vagy kivételes szép­ségű lantpengetése miatt a felesé­gét visszakönyörgő Orpheus. Még Dante is alászállt az Isteni színjá­tékban, maga a szelíd Vergilius volt az úti kalauza. A rege helyhez kötötte az alvilági bejáratot, nyűt oda út Nápoly közelében, Athén vidékén, Taenaron hegyfokánál, s azt is rögzítette, nemcsak meg­rendítő élmény a holtakkal való találkozás, de az odajutást feltéte­lek szabályozzák. Az alvilági ré­vész, Charon pénzt kíván, fuvar­díjat, a három torkon üvöltő sár- kányfarkú őrkutya, Cerberus va­rázsfűvel ülatosított mézes süte­ményt. Ha az obulust kifizette, az eb megkívánta csemegét átadta az utas, szabad a közlekedés a Ba­bits olyan jól ismerte aszfodélosz- ligetek közt, s az elszánt földi ha­landó meglelheti a maga halottját a Jajgatás tavánál, csak szorítsa, szorítsa az aranyágat. Akinek életművemet köszönhe­tem, akiket szerettem, akik szeret­tek, vagy akikhez valami módon kötődtem, mind ott vannak már. SäiÉi^^ijÉÉMMMMMMSSÉSŠSSSMHMMBMNBBtŇRMNl SZABÓ MAGDA Mézescsók Cerberusnak v*®’-'' EURÓPA Van aranyágam, az Ajtó Emeren- cének sírján hajtott gallyacska, érettségi ajándékul kaptam egy római rézpénzt, de sem illat fü­vem, se varázslisztem, varázsmé­zem, tulajdonképpen sütni sem tanultam. Pedig meg kell monda­nom azoknak, akik adósa vagyok, hogy a történetekben, amelyek írógépemen születtek, valameny- nyien folytatják az életüket, hát megkísérlem az alászállást, mert nemcsak azokat kívánom újra lát­ni, akikhez kötődtem, magamra is kíváncsi vagyok, gyermekma- gamra, aki ebben a minőségében pontosan olyan halott már, mint a valódiak - írja Szabó Magda a Mé­zescsók Cerberusnak című elbe­széléskötetéhez. Bombariadó a 37. Magyar Filmszemlén és Halász Péter halotti tora a Műcsarnokban Fekete komédia a Műcsarnokban Halász Péter a koporsóban (fent), Bozsik Yvette és Vathy Tamás halál­tánca (lent) (Fotók: Németh András Péter, Magyar Hírlap) Vadászat angolokra. Bagó Bertalan első filmrendezése a Mammutban. Magyaror­szág, 1839. Festői ősz, vá­szonra illő erdő, igazi ka­landhős a lovon, szőke szépség a hintóbán, már bontakozik a cselekmény, jön Cserhalmi György gróf­nak öltözve, egyszer csak felgyullad a fény a moziban. SZABÓ G. LÁSZLÓ Filmszakadás? Nem. „Megkér­jük kedves vendégeinket, bombari­adó miatt a lehető leggyorsabban hagyják el a termet!” A lehető leg­gyorsabban. Bombariadó. Ilyen sem volt még a Magyar Filmszem­lén. Dől a tömeg a moziból, jobbról is, balról is ironikus megjegyzések. Vajon kinek a műve ez? Ki tette és miért? „Az, aki... vagy inkább ő, mert... de az is lehet, hogy...” Talál­gatások. Élcelődések. A mozgólép­csők már csak egy irányba visznek. Lefelé. És vonul is rendesen a tö­meg. Este van, este van, ki-ki nyu­galomban... Ezen is túl vagyunk. A zsűri nyilvános vitáján is. Az 9-kor lett volna, Bagó Bertalan filmje után. Se fűm, se vita. Majd máskor. Vagy már soha. Tíz előtt pár perccel már a Műcsarnok előtt. Este van, este van, ki-ki fájdalomban... Halász Péter, a magyar színház egyik jeles provokátora, sokak mestere, sza­badon választott istene a megvál­toztathatatlan diagnózissal: máj­rák. Egy élet utolsó fejezete. Mit tesz egy fifikás, a szó értelmében különcködő rendező, amikor már nincs ereje egy újabb előadáshoz? Megrendezi a saját temetését. Morbid ötlet, de van benne valami izgató. Ilyen sem volt még. Ma­gyarország, láss „csodát”! Színházi attrakció, páratlan végjáték. Ha­lotti tor a Műcsarnokban. Kivetítők a külső termekben, vörös bor, po­gácsa, feszült csend. A ravatal kö­zelében a legszűkebb szakma. Rá­diósok „betartott” mikrofonnal, fo­tósok villogó vakukkal, gyászbe­szédre kész barátok, kollégák, pá­lyatársak. Fekete komédia, első fel­vonás. Lüa vázában fehér lüiomok a nyitott koporsó előtt. Halász Pé­ter csontsoványan, riasztó állapot­ban, elmondja, amit az orvosaitól tud, hogy nincs menekvés. Jön, aminek még nem kellene jönnie. Gyors léptekkel, megállíthatatla­nul. De mert tudni akarja, kik és hogyan búcsúztatják: tegyék meg most, az utolsó előtti pillanatban, amikor még ő is hallhatja. És be­fekszik a koporsóba. Fekete öltöny­ben, hosszú piros sállal a nyaká­ban. Nagy fehér párna a feje alatt, kezét összekulcsolja. „Szeretet nél­kül meg kell halni...” - kezd valaki. És bemondja, hogy kitől az idézet. Erre megszólal az élő halott: „Té­vedsz! Ezt Hamvas Béla írta.” Ne­vet a tömeg. Haláltánc jön. Bozsik Yvette és Vathy Tamás tánca a ko­porsó körül. Zene is van, sokféle. Élő is, bejátszott is. Dobszóló a Ko­rai Örömtől. Szívfájdító Stevie Wondertől. „Nagy színházmester voltál. Nálad az igazság és az erő, amit magaddal viszel...” - így Kon- rád György. Nagyrabecsülésről, szigorú kontrollról, utolérhetetien- ségről beszél valaki más. „Én min­dig szólítani foglak, nem lesz egy perc nyugtod sem” - ígéri Kari Györgyi, akit tízéves barátság és szoros munkakapcsolat fűz a távo­zóhoz. „A színház volt az otthona, az élet csak albérletet jelentett szá­mára” - állítja egy másik pályatárs. Közben múlnak a percek, Halász Péter kinyúl a koporsóból, vizet iszik, később gyógyszert vesz be, a műsor persze megy tovább, szünet nélkül. Főiskolai tanítványai idézik szellemes megjegyzéseit, életre szóló instrukcióit. David Yengibar- jan, az örmény harmonikaművész játszik szép, lüktető zenét. Zsúfolá­sig a terem, sírást, szipogást nem hallok, nevetést igen, aztán hátul a falnál valaki feljajdul. Halász Péter felül a koporsóban. Nagy méretű portréja leesik a falról. Magától. Dermedt csend, de csak egy pilla­natig. A műsor nem áll meg. „A hamvasztás biztosan kényelme­sebb” -jegyzi meg hangosan a „fő­szereplő”. A tömeg ismét felnevet. Van, aki tréfás sírversekkel szelle- meskedik. Van, aki csak közös tör­ténetekkel. Az egyiknek sikerül, a másiknak nem. De ez is csak ne­künk kínos, az érintett úgy tesz, mintha nem is hallaná. Persze fo­rog a koporsójában. Kari Györgyi kéredzkedik visz- sza a pódiumra. Nick Cave balladá­ját síija-suttogja: „Maradj csend­ben, elalszik!” De nem, nem alszik el! Ilyen vége nem lehet egy Halász Péter által rendezett performance- nak. Lenne egy utolsó kívánsága ­mondja. Még egyszer kéri a Stevie Wonder-dalt. És jobbra fordul a ko­porsóban. Arccal a nézők felé. Rez­zenéstelen arccal. Már nincs, ami rezzenni tudjon. „Hol tartunk időben?” - kérdezi a szám után. A szertartás ugyanis éjfélkor véget ér. Nem tarthat egy perccel sem tovább. „Fél tizenket­tő” - közli egy hang. „Akkor folytat­hatjuk” - jön a megnyugtató vá­lasz. A földre ül, aki már nem búja áll­va. Már ha talál annyi helyet magá­nak. Sokan vagyunk. Nagyon so­kan. Végjátéknézők. Haláh vígjá­ték-nézők. Pontosan éjfélkor véget ér az elő­adás. Halász Péter kiszáll a kopor­sóból, cigarettára gyújt és elbúcsú­zik. Ennyi. Folytatás máskor, de már nem itt. Volt egy opus az idei szemlén: Herminamező-Szellemidézés. Ha­lász Péter filmje. Katasztrófák előt­ti, katasztrófák utáni és katasztro­fális események sorozata a film. Egy sajátos életmű végső akkordja. A 37. Magyar Filmszemle díjazottjai Budapest. Tegnap Pálfi György új filmjének, a szakmát és a közönsé­get is megosztó Taxidermiának ítélte oda a fődíjat a nemzetközi játék­filmes zsűri. A rendezői díjjal Hajdú Szabolcsot jutalmazták a Fehér te­nyér című filmért. Az operatőri díjat megosztva Nagy András, a Johan­na és a Fehér tenyér című film fényképezéséért, valamint Máthé Tibor a Vadászat angolokra című filmért kapta. A legjobb női alakításért Tóth Orsit jutalmazták a Johanna és az Egyetleneim dmű filmben nyújtott alakításáért. A legjobb férfi alakítás díját Csányi Sándornak ítélték oda a Csak szex és más semmi dmű filmben nyújtott játékáért. (MTI) Andalító dallamokkal tűzdelt, fergeteges vígjáték várható holnap este a Thália Színházban Gyertyafénykeringő: irány a húszas évek! JUHÁSZ KATALIN Kassa. Felhőtlen szórakozást ígér Moravetz Levente rendező mindazoknak, akik jegyet válta­nak a Gertyafény keringő című darabra. A Thália Színház új mű­vészeti vezetője és főrendezője azt szeretné, ha két órára ki-ki el­feledkezne kifizetetlen gázszám­lájáról és más ügyes-bajos dolga­iról, és a múlt század húszas éve­ibe időutazna vissza, ahol bárók, inasok, nagyságák veszik körül, és néha azt sem tudni, ki kicsoda. Seigfried Geyer és Kätscher Ru­dolf zenés vígjátéka a klasszikus helyzetkomikumon alapul. Bár a nyolcvanéves poénokat néhol át kellett írni, illetve le kellett po­rolni, a rendező szerint a darab dramaturgiai szerkezete tökéle­tes, és ma is működik. A cselek­mény elegáns környezetben, egy báró városligeti villájának halijá­ban játszódik, ahol félreértés fél­reértést követ, az élményt pedig a kor hangulatának megfelelő sanzonszerű betétdalok is tetézni hivatottak. A Gyertyafény kerin- gőt a maga idejében ronggyá ját­szották a színházak, majd ráun­tak, és évtizedekig senki sem vet­te elő, mára pedig szinte teljesen elfelejtették. Épp ezért ígérkezik érdekesnek a kassai Thália Szín­ház újjáélesztési kísérlete, amelyben Petrik Szilárd, Dudás Péter, Nagy Kornélia, Varga Lí­via, Palencsár Júlia, Kristóf Ro­land és Flórián R. Szabolcs mű­ködnek közre. Az eredetileg csak zongora-partitúra formájában meglévő zenét az omegás Benkő László hangszerelte át, a zenei alap is az Ómega-stúdióban ké­szült „lóhalálában”. A koreográ­fus Dévényi Ildikó, a díszletter­vező Bényei Miklós, a korhű jel­mezekről pedig Molnár Gabriella gondoskodott. A holnapi bemutatót egyéb­ként félig-meddig a kényszer szülte, eredetileg ugyanis egy másik előadást terveztek a szín­házban, másik rendezővel, Szeg­vári Menyhérttel, aki azonban egészségi problémái miatt nem tudta időben színpadra állítani a Hagyd a nagypapát című dara­bot. Moravetz Levente elmondá­sa szerint igyekezett ugyanabban a korban játszódó darabot talál­ni, részben ugyanazokkal a szí­nészekkel, hogy ne legyenek át­fedések a soron következő bemu­tató, valamint a jelenleg futó elő­adások szereposztása között. A próbák feszített tempóban foly­tak, a jelmezek csak pár nappal ezelőtt lettek készen, a díszletet pedig alaposan át kellett alakíta­ni. Az eredményt holnap este hét órától, ezt követően pedig pénte­ken és vasárnap láthatja a kassai közönség. Petrik Szilárd és Dudás Péter (Gabriel Bodnár felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents