Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
2006-01-28 / 23. szám, szombat
„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ’’ (AranyJános) CSALÁDI KOR ,y4 gazda pedig mond egy szivesjó estét, Leül hogy nyugassza eltörődött testéi Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével ” (AranyJános) 2006. január 28., szombat 10. évfolyam 4. szám 12. * Elsős van a családban — 2.rész Az olvasás rejtélyének elsajátítása mellett a matematika a másik meghatározó szakterület f w A jó családi életre is nevelni kell ti 'f' W A külső és belső nehézségeket együttes erővel ÉhÉÉ&v kell leküzdeni, az igényeket össze kell hangolni 1 ___atZd___L_ 13. oldal Hétvégi olvasmány nem csak horgászoknak Ilyen zimankóban a legmegátalkodottabb ember sem merészkedik ki a vízhez 14. oldal Az év vállalkozónője, Csizmadia Mária: „Nagyokat beszélgetünk velük, de nincsenek ajnározva, elégszer láttam gazdag vállalkozók senkiházivá nevelt gyerekét" Száguldó álmok karrierépítéssel, anyasággal A párkányi Csizmadia Mária természetes, széldzsekiben és nagyestélyiben egyformán nőies eleganciája, törékeny alkata, ragyogó mosolya erős egyéniséget rejt. 2005-ben ő lett Szlovákiában Az év vállalkozónője. S hogy mivel érdemelte ki a megtisztelő címet? Alig hihető, de az ifjú hölgy egy nagy forgalmat lebonyolító nemzetközi szállítmányozó- és fuvarozócég alapítója és igazgatója. CSEPÉCZ SZILVIA- Érdekes, amikor megnyertem a versenyt, minden újságíró és tévés azzal kezdte, hogy rám csodálkozott, nő létemre mit keresek egy kemény férfiszakmában. Pedig egyszerű a válasz: ezt tanultam, mert ezt akartam tanulni - mosolygott Marika, miközben bemutatta az átépített családi ház egyik részében kialakított cégirodát.- Már készül az új irodánk, jó messzire az otthonunktól. Megtapasztaltam ugyanis, hogy a legnagyobb bűn, ha az ember hazahozza a céget, a munkát. A nők esetében ez hatványozottan érvényes. Este lefektetjük a gyereket, azután lazítás helyett ismét nekiülünk a papíroknak. Jó ideig én is így csináltam, de rá kellett jönnöm, hogy ezzel megrabolom a családomat is, önmagamat is. És váltottam, mint mindig, ha úgy éreztem, hogy hamis vagy szűk lett a közeg, amelyben mozgok. Nyolc év után így lett vége a házasságomnak is. A férjem elképzelései egyre inkább eltértek az enyémtől, de alapvetően nem a vállalkozásom miatt váltunk meg egymástól. Éppen ellenkezőleg, a cég volt az, amely meghozta számomra azt az anyagi függetlenséget, hogy el tudtuk rendezni a dolgainkat. Tizenegy éves Gábor fiam édesapjával és a nagyszülőkkel a mai napig baráti a viszonyunk, és ugyanezt mondhatom a párom, Pilder Kornél előző családjáról is. Ő is hozott egy fiút, és bár a tizenöt éves René csak a hétvégeken van velünk, a két srác remekül kijön egymással. Hogyan indult a díjazott „álombirodalom” kiépítése? Álmatlan éjszakákkal. 2000 januárjában kezdtem el a vállalkozást, és az év végén váltam el. Ilyen értelemben valóban álombirodalmat teremtettem, gyakorlatilag a semmiből. Nagyon érdekes például a bankok hozzáállása a vállalkozókhoz. Amikor az ember indít, és kölcsönre lenne szüksége, egyetlen pénzintézettől sem kap. Ha viszont sikeres lesz, valahonnan előteremnek a banktisztviselők, és sorra kínálják a kedvezményes hiteleket. Nálam ez a második évben következett be. A cégünk egyébként jelenleg tizennégy fővel működik, s a szállítmányozó részleghez mintegy ötven autó és sofőr tartozik. A Kis- és Középvállalkozásokat Fejlesztő Nemzeti Ügynökség által hatodik alkalommal meghirdetett Legjobb női vállalkozók versenyébe pedig a Szlovák Kereskedelmi Kamara ajánlására jelentkeztem. Előzőleg nem is hallottam a versenyről, s alig három napom volt az összes szükséges okmány begyűjtésére, a cég és a személyes történetem megírására. Meg is lepődtem, amikor jelezték Pozsonyból, hogy bekerültem az első hat jelölt közé, és a bizottság tagjai meglátogatnak. De az még az eredményhirdető gálán sem fordult meg a fejemben, hogy én leszek az első. Utólag már látom, hogy a versenypályázat szponzorai rendszerint valamilyen, a maga (A szerző felvételei) Sokat beszélgetnek a srácokkal a kártyacsaták meg a puzzle-képek kirakása közben. nemében extrém vállalkozást vezető hölgyet díjaznak. Talán tíz éve vetítették a televízióban a TIR című olasz-magyar koprodukciós filmsorozatot, melyben a kamionsofőröket rendre a legelképesztőbb kalandokból mentette ki meglett főnökük, és annak felvágott nyelvű leánya. Önnél is mindig kézközeiben van az életmentő telefon? Igen, állandó az összeköttetés a kollégákkal. A TIR-fümekre emlékszem, nagyjából tényleg hasonlóan mozgalmasak a mi hétköznapjaink is. Ennek a szakmának egyeden hátulütője van. Hogy a munka szépségét megöli az állandó stressz. De életet menteni eddig szerencsére csak átvitt értelemben kellett... Mondjuk hazahozni egy Olaszországban rekedt kamionost. A sofőrökkel való napi kontaktusban amúgy teljesen félreteszem a nőiességet. Nem passzolna az ő hangnemükhöz. Jó tudni, hogy mindegyikükre lehet számítani, de van, amikor keményen oda kell szólni. Durvul? El sem hiszem... Ha úgy ítélem meg a helyzetet, egy adós nagyvállalat igazgatójával szemben is felemelem a hangom. De soha nem a hangerősség, hanem az érvek hatnak. Mondjuk, ilyesmi, hogy „Uram, az önök hatalmas cége a csőd küszöbén áll? Nem? Akkor hogyhogy nem képesek kifizetni azt az alig másfélszáz ezret, amivel nekünk tartoznak?! Nyilván félreértés történt.” És fizetnek? Igen, mert alapigazság, hogy valahol mélyen minden ember hiú. A multi is, a sofőr is. Azt hadd ne mondjam ki, milyen jelzőkkel kérem számon, ha a kamionosok valamit önhibájukból nem csinálnak meg időre. Nem veszik sértésnek, de pontosan érzik a súlyát. És én mindennél többre becsülöm, ha valaki beismeri a hibáját. Mert senki nem tökéletes. Én sem. Ritka eset, hogy a cégigazgató hölgy saját párja a főnöke is... Ugye? És hihetetlenül boldog vagyok, hogy a mi esetünkben ez tökéletesen működik. Kornél 15 évig volt határőr. Amikor megismerkedtünk, mondtam neki, hogy tudok biztosítani számára egy másik munkát, de azt muszáj legalulról megtanulni... Szerintem ugyanis nincs különbség abban, hogy nő vagy férfi a vállalkozó. A lényeg, hogy profi módon végezze a munkáját. Ehhez viszont az kell, hogy a legapróbb részletekig ismerje annak minden csínját-bínját. Sok barátunk óvott ettől a főnök-beosztott viszonytól, de Istennek hála nem lett igazuk! Ma már ott tartunk, hogy én elkezdem a mondat elejét, Kornél pedig befejezi. Ő tudja, hogy a komoly döntések felelőssége mindig az enyém, és próbál tehermentesíteni. Tény, hogy olyan típus vagyok, aki ragaszkodik az elképzeléseihez, s nem szívesen enged. Cégügyekben hatalmas, vérre menő vitáink is vannak, de eddig még mindig megtaláltuk a közös nevezőt. A magánéletünkben lényegesen ritkábban adódnak vitás helyzetek. A párom pontosan tudja, hogy időnként szükségem van egy kis feltöltődésre. Sokkal nyu- godtabb, türelmesebb, mint én. Vallom, hogy a biztos családi háttér egy cég ötvenszázalékos sikerét jelenti. Nálunk ez hihetetlenül szerencsésen alakult. A szüleim a közelben laknak, s apukám afféle megbízható mindenesként aktívan részt vesz a cég dolgaiban. Anyukámmal együtt elfogadták azt is, hogy soha nem tudom megmondani, mi lesz majd öt óra múlva, mihez kell a segítségük. Alkalmazkodtak hozzám, és ahogy a párom, ők is szívesen vállalják a fiamat. Nincs leLkiismeret-furdalása emiatt? De, egyfolytában! A mai napig megesik, hogy tárgyalok valakivel Pozsonyban, este hét óra, és azon jár az eszem, mi lehet otthon, és miért kell nekem itt ülnöm. Ez tipikus női betegség, a férfiak szerintem sokkal könnyedebben veszik. Nekik nem jelent akkora érzelmi hátországot, ha tudják, hogy otthon minden rendben van. Soha nem voltam feminista, de úgy gondolom, mi nők ezt sokkal jobban tudjuk értékelni. Jómagam jöttem már haza úgy Bécsből, hogy a százötvenről nem vettem le a lábamat. Mert anyák napi ünnepség volt az óvodában, és várt a fiam. Igaz, az utolsó pillanatban estem be, de odaértem. Gábor egyébként nincs elkényeztetve, soha nem említem neki, hogy könnyebb lesz az élete, mert ha tanul és kitartó lesz, vátja őt a családi cég. Már ha ő is akarja. S hasonló a helyzet Renével is. Egyelőre főleg hétvégeken vagyunk együtt a két fiúval. Ám akkor nagyon intenziven. Rengeteget járunk színházba, főleg Budapestre. Én nagyon szeretem a színházat, és a rajongás átragadt az egész családra. Van olyan darab, amit háromszor is megnéztünk már. Most ilyen az Operettszínházban a Mozart című musical. A színházjegy azon dolgok egyike, aminek beszerzésére sem időt, sem pénzt nem sajnálok. Januártól júliusig átlagban tíz-tizenkét előadásra váltunk jegyet, A revizortól Az operaház fantomjáig könnyedebb és komolyabb darabokra egyaránt. Nagy beszélgetéseink vannak aztán a srácokkal a látottakról, a kártyacsaták meg az ünnepi puzzleképek kirakása közben... De, hangsúlyozom, nincsenek ajnározva, elégszer láttam gazdag vállalkozók senkiházivá nevelt gyerekét. Ebben is pontosan az a filozófiám, mint az üzleti életben. Hogy sok kicsi sokra megy, és a nagyvállalatok megrendelései mellett észre kell venni a kisebb cégeket is. Az életet is az apró örömök kerekítik boldog egésszé. „Hogy az ember megfeleljen elsősorban saját magának...” Nagysurányban végeztem a közgazdasági szakközépiskolában, majd Budapesten tanultam tovább külkereskedelmet és szállítmányozást. Azután egy magáncégnél helyezkedtem el, ahol végül én lettem az igazgató. De sajnos a tulajdonos elképzelései nem egyeztek az enyémmel... Megmegemlítem a fiúknak is, hogy már tizenhat éves kamaszlányként megfogalmazódott bennem, mit szeretnék elérni: üzletasszony leszek, szolgálati autóval és rengeteg elegáns kosztümmel. Hát, lett szolgálati kocsim, sőt több autóm, és nagyon sok kosztümöm is. Az idáig vezető út persze kőkemény volt. De pontosan ugyanazokon az állomásokon mentem végig, amelyeket megálmodtam. A lényeg, hogy az ember a legutolsó nüan- szát is kitapasztalja a problémának, amit meg akar oldani. Ha ez sikerül, onnantól nem számít, hogy férfi vagy nő az illető. Azt hiszem, dicsekvés nélkül elmondhatom, hogy a saját szakmámnak már minden csínját-bínját ismerem. Imádom az autókat, órákig tudok róluk beszélni, s mindenféle értelemben szeretem, ha a volán az én kezemben van. Azt például nem tudom elképzelni, hogy cégen belül nincs jó kapcsolat az emberek között. Lehet valaki bármilyen jó munkaerő, ha hajlamos az áskálódásra, a konfliktusteremtésre, akkor nálam nem él meg. Nem egy partner- vagy konkurens céget ismerek, ahol sokszor ez a legnagyobb probléma, minden egyéb baj forrása. Mi valójában egy pici cég vagyunk. Először éppen tavaly voltunk úgynevezett csapatépítő hétvégén a Balatonon. Kibéreltünk egy hatalmas házat kétágyas szobákkal, és egyik nap is reggel hatig mulattunk az alkalmazottakkal, meg a másik nap is. Utóbb kérdezték is a versenybizottság tagjai, hogy a víkendet követően hétfőn milyen respektusom maradt a többiek előtt. Ugyanolyan, mint pénteken volt, feleltem. És ez tényleg így van. A tisztelet nem ezen múlik, sőt. Énnekem ebben a cégben még senki nem mondta, hogy „főnök”. Nem is szeretném, el se viselném, ha így szólítanának. Egyszerűen csak Marika. És ugyanúgy, én nem mondok olyat, hogy ezt meg ezt meg kell csinálni, hanem hogy légy szíves csináld meg! Nagy különbség. Az sem megy, hogy én valakit állandóan fegyelmezzek, kijavítsak. Lehet, hogy kétszer megteszem, mert a másik oldalon arról az aranyigazságról sem szabad elfeledkezni, hogy csak az nem követ el hibákat, áld nem dolgozik. És az alkalmazottnak éppen úgy lehetnek problémái, mint a munkaadónak. De harmadszor azt mondom, hogy most akkor próbálkozzunk valaki mással. Az első két évben azért vállalkozik az ember, mert pénzt akar keresni. Két év után viszont, ha működik a dolog, szerintem már senki nem a pénzért csinálja. Én is gondoltam rá, hogy valami újba kezdek, mert amit tudtam bizonyítani, az már megvan. Most éppen egy szlovák-magyar vegyes vállalkozást indítunk, amely vízi szállítmányozással, folyami hajózással foglalkozik... (-ez-) 2005 vállalkozónője
