Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
2006-01-28 / 23. szám, szombat
12 Családikor ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 28. www.ujszo.com MINDENNAPI KENYERÜNK Szavak, szavak, szavak... HAĽ KO JÓZSEF Szavaink kiüresedtek. Valahogy kétségessé vált a jelentésértékük. De már szinte természetesnek is vesszük, hogy szavainkkal amolyan félkomolyan, csak úgy játszunk. Ha valaki mond valamit, nem gondolja teljesen úgy, ahogy mondja. Ez afféle össztársadalmi megegyezés. Például vegyük a reklámokat. Persze, hogy arról győzködnek, az adott termék bennünket boldogabbá tesz, de mi még csak nem is haragszunk ezért már, hiszen rég tudjuk, állításaik egy játék részei. Vagy a választási ígéretek! Ki ne tudná, hogy az utolsó betűig fenntartásokkal szabad csak venni őket. És hogy gyakran hazudnak is? Ej, de hát jól tudjuk mi ezt, miért is mérgelődnénk? Röviden szólva: a kifacsart szavak, az elhasznált, tartalmuk és erejük vesztett kifejezések Babilonja világunk. Kicsit olyan, mint amikor Shakespeare Hamletját kérdezte Polóniusz, mit olvas éppen, s ő azt felelte: „Szavak, szavak, szavak...” Mind e szép ígéret, fogadalom csak szó, eredmény, jelentés, termés nélkül. .Jupiter csak mosolyog a szerelmes ígéreteken” - állítja egy római kori aforizma. A meddő szavak, az üres beszéd veszélyét már Jézus követői is felismerhették, máskülönben nem lepte volna meg őket az e vasárnapi evangélium szerint, hogy mesterük „úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók” (Mk 1, 22). Vajon miben rejlett szavainak hatalma? Már akkor érezni lehetett valamit bennük a golgotái drámából, abból, ahogy a szeretetről szóló tanítását megpecsételte a felülmúlhatatlan szeretet aktusával, mikor is az emberek iránti szeretetből magát áldozta fel a kereszten. Ezt érezhette a hallgatósága, hogy amit mond, azt gondolja is. Amiről beszél, azt teljességgel éli. Szavai, akarata és cselekedetei tökéletesen megegyeznek. Ezt érezte a gonosz is, a hamis és tisztátalan lélek, aki Isten fia ellen így kiáltott fel: „Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszejts minket?” (Mk 1,24) A pokol országútja is - ahogy a közmondás mondja - jó szándékkal van kikövezve. Miért van az, hogy a mi szándékainknak nincs hatalmukban valóra válni az életben? Hogy nincs hatalmukban cselekedetté, konkrét szeretetté lenniük? Miért lóg állandóan a levegőben, hogy kijelentéseink legtöbbször bizony mellékvágányokról érkeznek, kétes szándékkal vagy gátlásosságból, egy biztos azonban, hogy őszintédének? A szavaktól a tettekig nehéz út vezet. Mondani valamit könnyű, megtenni már jóval nehezebb. Mert ahhoz kell az elhatározás, hogy felállók, elindulok és cselekszem. Kell az erőfeszítés. És persze a kudarc kockázatának vállalása. A krízishelyzet, az a konkrét pillanat, amikor határozni kell, a gyors érés esélyét is hordozza. Mert az az a pillanat, amikor akarok, akkor is, ha éppen nem akaródzik. Mert akkor képes vagyok legyőzni saját kényelmem terhét egy magasabb cél érdekében. „De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te” (Mt 26, 39), jelenti ki Jézus vért izzadva a Getszemáni kertben. Ezeknek a szavaknak is hatalmuk volt, hatalmuk, hogy valósággá váljanak, hogy halállá váljanak, hogy feltámadássá. Nemrég kiengedték börtönéből II. János Pál pápa merénylőjét, aki több mint húsz évvel ezelőtt fogott fegyvert ellene. Mintha ismétlődne az evangéliumi jelenet, amikor a tisztátalan lélek ellenszegült az igazság hirdetőjének: „Mi közünk hozzád...? Azért jöttél, hogy elveszejts minket?” Azért jöttél, hogy megszüntesd a rosszat, és felkínáld a jót? A gyűlöletet szeretettel helyettesíteni, az önzést szolgálattal, a paráznaságot tisztasággal? És a pápa nem maradt a puszta szavaknál, konkrétan cselekedett: meglátogatta támadóját a börtönben. Tettének híre bejárta a vüágot, s bár rövid beszélgetésük tartalma örökre titok marad, a világnak mégis valami hatalmasat mondott: szavaitok a szeretetről és a megbocsátásról hatalmat nyernek, mihelyt alátámasztjátok őket cselekedeteitekkel, az életetekkel, gondolkodástokkal. Ahogy VI. Pál pápa mondta a maga idejében: „... a világnak ma inkább tanúkra van szüksége, mintsem tanítókra”. A szerző római katolikus pap m.1 iMHigf1 SORSOK A magány hangja NAGY ILONA A tengelyferdüléses öreg bicikli kereke szabályos görbületeket ír a sótól latyakos hóban. A nagyobb, szabálytalan kitérők a bicikli gazdája illuminált állapotának rajzolata. A viharos szél belekap ruházatába, megbontja a kabát gombjait. A nadrág bő szára szerencsére elkerüli a láncvédő nélkül pergő szemek fogságát. A koravénnek tűnő férfi aránytalanul nagy kézfeje hatalmas művirágcsokrot szorít a bicikli kormányához. A temető felé veszi az irányt. A leépült test minden erejére szükség van a pedálozáshoz. Alsóneműje verítékkel itatott, foga összekoccan. A temetőkapuban szinte kidől kezéből a bicikli, és hangtalanul belesüpped a frissen hullott hóba. A férfi borgőzös gondolatai, zavaros fájdalma megnyugvást keres. Óriási léptekkel vág utat a néma nyughelyek között. A lelke húzza felesége sírjához. Hosszan, bénán áll, pedig legszívesebben odaborulna a szűz hóra. A kabát ujjja eltünteti a szem és az orr feltartóztathatatlan váladékát. Fagyott ujjaival nagy nehezen széttekeri a csokrot összetartó drótot, s a szálakat lassan, megfontoltan beleszúrja a hóba. Félrebillent fejjel nézegeti a lángszínű szegfűt, a sárga gerberát, a lila harangvirágot. Szürkül, lassan elindul. A temető szikrázó hava, mint a menyasszonyi fátyol, melyet néhány színesre hímzett virág ékesít. Nagy szerepet kap itt is a játék, engedjük például, hogy írhassa a számokat az ajtóra ragasztott papírra ( Elsős van a családban - 2. rész Egy kisfiú meg egy virág, az mennyi? (Mucska Krisztián felvétele) ( Az olvasás rejtélyének elsajátítása mellett a matematika a másik meghatározó szakterület, amelynek alapismereteit az első osztályban kell a gyermeknek megszereznie. Némely szülő azt hiszi, ha gyermeke iskoláskor előtt elszámol tízig vagy százig, biztosan jó matematikus lesz belőle. PÉNZES ISTVÁN Ahhoz, hogy a gyermek tudjon matematikai műveleteket elvégezni, szükséges, hogy kialakuljon a számfogalomrendszere. Hogy tudjon elvonatkoztatni. Ha azt a szót hallja, hogy ,három”, akkor az lehet három alma, három pálcika vagy pötty, de három kiscica is! Vagyis mennyiségüeg az öt ház ugyanannyi mint az öt kiscica. Nekünk, felnőtteknek ez nem okoz gondot, de a gyermeknél viszonylag hosszú időszaknak kell eltelnie, amíg e gondolkodás kialakul nála. E folyamatot segíti elő, hogy a számfogalom kialakulásához különböző segédeszközöket - pálcikákat, korongokat, dominókat, számkártyákat, golyókat- kap fogódzóul. Sőt, az ujjai vannak leggyakrabban kézközeiben! Az év folyamán akadnak időszakok, amikor minden halad a maga kerékvágásában, nincsenek problémák, máskor meg a gyermek- érthetetlen módon - hibát hibára halmoz. Ilyenkor vegyük fel a kapcsolatot a tanítójával, nehogy másféle módszerrel közelítsünk a megoldás nyitjához, mert a kisgyermeknél az, ami néhány év múlva majd természetes lesz számára, tudniillik, hogy ugyanahhoz az eredményhez több út, több eljárásmód is vezethet - zavartságot idéz elő benne. A legtöbb gond a számok bontásakor, a tízes számrendszer átlépésekor, a szöveges feladatok megoldásakor jelentkezik, sok esetben ilyenkor csak a művelet megkezdésekor kell impulzust (egy szót, egy mondatot, egy biztató mosolyt) adnunk a gyereknek. Nagy szerepet kap itt is a játék. Engedjük, hogy írhassa a számokat - akár az ajtóra ragasztott csomagolópapírra, az asztalra terített celofánra - filctollal. Ez köny- nyen lemosható. Legyen ő a tanító, szabjon nekünk feladatokat, amelyeket mi lassan, vontatottan végezzünk el, elegendő időt adva a „tanító néninek, bácsinak” munkánk menetének, helyességének követésére. A játék kedvéért néha tévedhetünk is! A több-kevesebb fogalmának gyakorlására jó játék, ha egymásnak hátat fordítva, tetszőleges számú korongot (pálcikát, golyót, kártyát) teszünk az asztalra. Amikor visszafordulunk, meglátva a másikét, meg kell mondani, melyik halom a több. Sőt, ki kell tennie az előre kinyírt, elkészített „kisebb - nagyobb” jelet (<, >), vagy az egyenlőségjelet (=). Ugyanezt gyakorolhatjuk két dobókockával is. A pohárból való kiöntést követően sokféle műveletet rögzíttethetünk: összeadható a két dobott szám?; kivonható-e az egyik a másikból?; mennyi kell az egyikhez, hogy azonos értékű legyen a másikkal?; mennyi kell az egyikhez s mennyi a másildioz, hogy mindkettő tíz legyen... stb. A tízes átlépésének gyakorlásakor, a számok bontásának elsajátításakor is használhatjuk a társasjátékok dobókockáit. Egy rajzlapra írjuk fel azt a számot, amelynek bontását már tanulták, pl. a 12-t. Gurít a szülő, s kis gondolkodást követően megmondja: hány pötty hiányzik a dobókockáról, hogy tizenkettő legyen. Aztán a gyermek következik. Kezdetben engedélyezhetjük neki, hogy segítségül egy papírra felrajzolja a hiányzó pöttyöket. Ezáltal rögződik benne a szám képe s a mennyiség, a pöttyök száma is. Számos, rengeteg üyen játékos módszer létezik, amelyek nem igényelnek ördöngösséget: csupán egy pici fantáziára van szükség. Például kiöntünk egy zacskó cukorkát, megszámoljuk: tizenhárom szemet tartalmaz. Ha én elfogyasztok belőle négyet, neked mennyi marad? Mennyit fogyaszthatsz el, hogy apának is maradjon öt? Mennyi marad egyik napról a másikra, ha naponta kettőt kapsz be? És még variálhatnánk a végtelenségig, nagyon ügyeljünk azonban arra, hogy a játékok közül mindig azt válasszuk, amely az iskolai munka gyakorlásához, rögzítéséhez szükséges. A szöveges feladatok megoldásakor a kívánt műveletek elvégzéséhez szükség van a szövegértésen kívül a képzelőerőre és a logikus gondolkodásra is. És ez egy hétéves gyermek számára nem egyszerű feladat. Nem mást kell ugyanis tennie, mint a mondat tartalmát a matematika nyelvére lefordítani. A magabiztosság érzésének kialakulása érdekében ajánlott, hogy néhány alkalommal leüljünk gyermekünk mellé, s feltett kérdéseink segítségével vezessük rá: mindig a szöveg tartalma az irányadó! („Az a mennyiség, amit keresünk, több lesz, nagyobb, vagy pedig csökkenni fog?... Ebben az esetben milyen műveletet alkalmazunk? Olvasd újra a kérdő mondatot! Mi tehát a felelet?” A segítségnyújtást, a tanácsadást sohase tálaljuk úgy, hogy kijelentő mondatokat alkalmazunk, vagy ne adj’isten!, tollba mondjuk az elvégzendő teendőket! A gyerek értelmi szintjének fejlődésével párhuzamosan, természetesen emeljük a feladatok nehézségi fokát is. Nagyon hasznosak az olyan típusú feladatok, amelyek segítik a művelet felismerését (összeadást vagy kivonást kell-e alkalmazni?), ugyanakkor a logikus gondolkodást is serkentik. Például: „Gondoltam egy számra, hozzáadtam hármat, kilencet kaptam. Melyik számra gondoltam?” A gyermeki logikát jól fejlesztik a találós kérdések is. Szórakozásként alkalomadtán tegyünk fel néhányat emlékezetből, de nem szé- | gyen, ha könyvből olvassuk - ennek is van nevelői jellege. Meglátjuk, gyermekünk mennyire élvezi, és sok esetben hasznos időtöltés, . agyfényesítőként hat majd szá- munkra is. Gyakorta elhangzik, hogy a számoló- és számítógépek világában nem jelent hátrányt, ha valaki nem tud fejben igazán jól számolni, vagy hogy a számtani műveletekben való otthonos mozgás mára nem feltétlenül szükséges. Az ilyen nézeteket vallókra rácáfol a mindennapi élet gyakorlata - hamarabb, mint gondolnák. (Pénzeseié B. Hona jegyzeteinek felhasználásával) EMBERNEVELŐ Nem minden lustaság, ami annak látszik KOMLÓSl ÁKOS A gyerekek természetükből adódóan érdeklődőek, kíváncsiak és tettre készek. Ha hiányzik belőlük az érdeklődés, a figyelem a környezet iránt, vagy kedvetlenek, annak többnyire testi okai vannak: pl. keveset aludt, fáradt, esetleg rosszat evett, de lehet vérszegénység vagy a kevés mozgás eredménye. A lustaságnak leggyakrabban lelki okai vannak. Szinte minden esetben elutasító magatartást mutat a gyermek, ha példának egy nála szorgalmasabb és tehetségesebb társat (testvért) állítanak elé, akit nem tud követni. Ugyanúgy lustaságot vált ki kiskorban az önállóságot korlátozó szülői magatartás is, vagy annak ellentéte, a kényszer alatt végeztetett munka. A lustasággal védekezik a gyerek; aktivitás helyett inaktivitást tanúsít. A kedvetlenség legtöbbször iskolai tantárgyakra vonatkozik, de nem ritka a házimunkák esetében sem. A nógatás, a szemrehányás, a rápa- rancsolás csak tovább bénítja a gyereket, sőt növeli benne az ellenállást. Úgy érzi, soha nem tud megfelelni az elvárásoknak, egyszerűbb (Benkő Tímea felvétele) hát a semmittevés védelmében maradnia. Megszívlelendő © Ha a gyermek az iskolában vagy otthon túl hamar elfárad, a gyermekorvossal együtt kell kialakítani a neki megfelelő terhelést, étkezést vagy vitaminpótlást. © Ha kiderül, hogy a gyerek lustasága személyes vagy iskolai nehézségek miatt alakult ki, ne büntessük, ne olvassunk mindent a fejére, mert ezzel csak az elzárkózását fokozzuk. © Szidás helyett már kisebb erőfeszítésekért is dicsérjük meg, mert ez a sikerélményt ébreszti fel benne. Ha együtt tudunk örülni az előrelépéseinek, azzal erősítjük benne a tenniakarást. © Az is elveheti kedvét a munkától, ha tanítója a teljesítményét tévesen értékeli. Ha gyermekünk egyes tantárgyak ellen tiltakozik, feltétlenül beszéljünk azok oktatóival. A nem tanulás okát nem kizárólag a gyerekben kell keresni, a tanítási stílus is lehet a kiváltója, pl. nincs sikerélménye, nem leli örömét benne, nagyon lemaradt az anyagban, már nem érti az összefüggéseket. © Ne legyenek nagyravágyó terveink a gyermekünkkel. A teljesítményorientált szülői szemlélet kiskorban nagyon káros lehet. Sok gyereket túlterhelnek vagy nem a ( neki megfelelő viselkedést várják el . tőle, és ezért lesz rezignált, „lusta”, inátív. Ha gyermekünknek a legjobbat akarjuk, gondoljuk át, hogy j személyiségének és képességének mi a legmegfelelőbb. Adjunk lehetőséget a szabadon választott aktivitásra, és abban biztassuk őt, ismerje el tetteit. Az elvárások megszegése esetében tanúsítsunk több türelmet! A szerző pszichológus, Derűs Gyermekkor Alapítvány
