Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
2006-01-04 / 3. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 4. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ NEUE ZÜRCHER ZEITUNG A svájci lap szerint Oroszország az „energiafegyver” bevetésével büntette Ukrajnát. Moszkva most első alkalommal vetette be e fegyvert egy engedetlen szomszédja megbüntetésére. Az árvita azonban csak ámyjáték, mert az orosz gáz vásárlóinak listája elárulja, hogy Moszkva kereskedelmi partnereinek viselkedése szerint határozza meg a gáz piaci árát. De Putyin és a Gazpromon belüli leghűbb bizalmasai hosszabb távú célt is követnek. Moszkva ugyanis közismerten arra törekszik, hogy az Ukrajnán át húzódó gázvezetéket - amelyen keresztül Európába jut az orosz gázexport oroszlánrésze - egészében vagy legalább részben a birtokába vegye. (Gyenes Gábor rajza) Ez aztán a Szilveszter! Nem spóroltak ezzel a fehér izével. Az orosz tévék hallgatnak a Moszkvát ért nyugati bírálatokról és a gázlopás ukrajnai cáfolatáról Gázháború média-hadművelettel Moszkva. Az orosz-ukrán gázháború egyúttal nagyszabású média-hadművelet orosz részről: a Kreml és a Gazprom jelentős erőfeszítéseket tesz saját álláspontjának megismertetésére odahaza és külföldön egyaránt MTl-HÁTTÉR Személyesen Vlagyimir Putyin elnök, az orosz külügyminisztérium és főleg a Gazprom óriáskonszern foglalta le a médiát, hogy magyarázza az Ukrajnával szembeni gázelzárást, megnyugtassa Európát és egyúttal elítélje Kijev magatartását. Offenzívájukat megkönnyítette, hogy Oroszországban a hosszú újévi ünnepek miatt január 10-én jelennek meg először a lapok, így nem kap lehetőséget az ellenzék írott sajtója. A kampány kulcsszavai a „piaci ári’ és a „gázlopás”. Az elsőt Putyin elnök alkalmazta, a másodikat a Gazprom vezetőinek tartották fenn. A Kreml szerint az Ukrajnának szánt földgáz árának több mint négyszeresével való emelése (1000 köbméter árát a jelenlegi 50 dollárról 220-230 dollárra akarja emelni a Gazprom) csupán kereskedelmi kérdés, felzárkózás a „piaci árakhoz”, vagyis a nyugatiak által fizetett árakhoz. Ez meglehetősen átlátszó utalás Viktor Juscsenko ukrán elnök Nyugat-, tehát piacgazdaság-barát politikájára, aki elutasította, hogy közös gazdasági övezetet hozzanak létre Oroszország és szövetségesei részvételével, és hogy alakítsanak egy gázszállítási konzorciumot orosz partnerek részvételével. És ha van az ügynek politikai vetülete (amivel az elemzők Moszkvát vádolják), akkor az az orosz diplomácia szemszögéből az ukrán elnök részéről nyilvánul meg, aki konfrontációt keres, hogy erősítse pártja esélyeit a márciusban esedékes, kulcs- fontosságú parlamenti választásokon. Közben Moszkva elhallgatja, hogy továbbra is alacsony áron szállít gázt nem csupán a szövetséges Fehéroroszországnak (46 dollárért ezer köbméterenként), hanem még Lettországnak is (120 dollár), holott Riga NATO-tag és gyakran célpontja Moszkva bírálatainak. Medvegyev és Szergej Kuprijanov, a Gazprom szóvivője, aki néhány nap alatt az orosz elektronikus média legnagyobb sztárja lett, többször is azzal vádolta Ukrajnát, hogy „ellopja” az Európának szánt gázt. Ezzel szemben az orosz televíziók gyakorlatilag nem vettek tudomást Kijev cáfolatairól. Ugyancsak elhallgatták a nyugati média Moszkvának címzett bírálatait. Sőt, az NTV csatorna azt jelentette, több európai ország figyelmeztette Ukrajnát, hogy állítsa le a gázelvonásokat, ellenkező esetben megromlanak a kapcsolatok Ukrajna és Nyugat-Európa között. Az orosz politikusok és a gázkonszern vezetőinek nyilatkozatait a nagykaposi töltőállomás képeivel illusztrálják bizonyítékképpen. Azonban világossá vált, hogy - szembesülve a negatív nyugati reakciókkal - Moszkva úgy döntött, visszaállítja az Európa felé áramló gáz eredeti nyomását. Az még bizonytalan, hogyan teszi ezt. Mert ha igaz, hogy Ukrajna leemelt egy bizonyos mennyiségű gázt és a jövőben is ezt teszi, akkor a Gazp- romnak nincs más választása, minthogy újra megnyissa a vasárnap ünne-pélyesen elzárt gázcsapokat. Ezt a döntést pedig nehéz lenne nyilvánosan bevallani. Az orosz cég pedig nem rendelkezik olyan jelentős gázvezetékkel, amely helyettesíthetné az ukrajnait. Addig is a Gazprom folytatja kommunikációs offenzíváját Ukrajna ellen, és felkérte az SGS nemzetközi auditáló céget, hogy ellenőrizze az Oroszországot elhagyó és Nyugatra érkező gáz- mennyiséget. Ki mennyit fizet az orosz gázért? Oroszország világpiaci árat (ezer köbméterenként 220-230 dollárt) kér Ukrajnától, amely 80 dollárig hajlandó elmenni. Lengyelország hivatalos adatokat nem árul el, a média 200-250 dollárra teszi a tarifát. Csehország és Szlovákia sem közölte az orosz gáz árát, mint ahogy Franciaország és Németország sem. Észtország mintegy 100, Litvánia 151, Lettország pedig 120-140 dollárt fizet Oroszországnak. Moldova egyelőre 80 dollárt ad ezer köbméter orosz gázért, de a Gazprom jelezte, idén 160-at kér. Bulgária most 180 dollárért jut hozzá az orosz gáz ezer köbméteréért, de idén 230-260 dollárt lesz kénytelen kifizetni. Elkezdődött a XXI. század első európai háborúja. Putyin a tél közepén elzárta a gázcsapot Mi lesz, ha Moszkva Európát is megzsarolja? MTl-HÁTTÉR Miféle szomszéd az, aki télen leállítja a gázszállítást? - teszik fel a kérdést Európában, miután az orosz állami ellenőrzés alatt álló Gazprom gázipari vállalat leállította az Ukrajnába irányuló gázexportot, mert a két ország nem tudott megegyezni a földgáz új árában. Az ukrajnai szállítás leállítása kihat a kontinens többi részébe történő orosz gázszállításra is, és emiatt az Európai Unió energiaügyi miniszterei ma rendkívüli tanácsozást tartanak. Európai elemzők azzal vádolják Oroszországot, hogy visszaél erőfölényével, megtorolva azt, hogy Ukrajna közeledni akar a Nyugathoz. Éppen egy nappal azután pedig, hogy Oroszország január 1-jén átvette a G8-országcso- port soros elnöki tisztségét, egyesek azt is megkérdőjelezték, hogy az ország alkalmas annak a szervezetnek a vezetésére, amely rajta kívül a világ leginkább iparosodott országaiból áll. „Oroszország kor- látozadan monopolhatalmat alkalmaz egy politikaüag engedetlen szomszéd megfegyelmezésére. Ki tudja garantálni, hogy egy nap nem használja fel a gázcsapot arra, hogy nyomást gyakoroljon vagy meg akarjon fegyelmezni más országokat is, például Németországot?” - kérdezte Wemer Hoyer, a német FDP parlamenti képviselője. A válság, azonkívül, hogy ismét felkeltette az energiabiztonság miatti európai aggodalmakat, azzal is fenyeget, hogy az ukrán forradalom után egy évvel ismét felélednek az oroszellenes érzelmek. A gázvita a kilencvenes évek elején kezdődött, de sokan úgy látják: az, hogy Oroszország az-ukrán parlamenti választások előtt néhány hónappal állította le a szállítást, a bosszú eszköze a nyugati közeledésért. Egyes európai lapok különösen Vlagyimir Putyin orosz elnököt bírálták. „Elkezdődött a XXI. század első háborúja. Putyin a tél közepén elzárja a csapot, amely 50 millió ukrajnai lakos fűtését és az ukrán gazdaság működését biztosítja. Az energiahordozók az eltántorítás, sőt a gazdasági romba döntés fegyvereivé váltak. Új geopolitika rajzolódik ki a világban, amely szerint az energiatermelők vannak erőpozícióban” - így kezdte szerkesztőségi cikkét a francia Le Monde. Európának sürgősen ki kell dolgoznia új „biztonságos energiapolitikáját” - vonja le a következtetést. „Putyin a G8 kormányrúdjánál - nem szép látvány - olvasható az olasz La Re- pubblicában. „Az, hogy Oroszország üyen fegyvert használ, politikailag befolyásolja a róla mint viselkedni tudó szomszédról alkotott képet” - állapította meg Philip Hanson, a birminghami egyetem Oroszország-szakértője. Mások úgy látják Moszkva lépését, hogy ezzel akar új helyet elfoglalni a világban. „Oroszországnak az a rögeszméje, hogy nagyhatalomnak kell tekinteni. Folyton azt sulykolja: a világszínpad szereplője vagyok, figyelj rám, s ezzel akatja bizonygatni, hogy energia-szuperhatalom” - mondta Thomas Gomart, a párizsi francia Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének egyik szakértője. Az európai kormányok azonban óvatosak bántak azzal, hogy személyesen Putyint hibáztassák, és esetleg megrontsák vele a viszonyt. A legtöbb elemző arra számít, hogy Oroszország és Ukrajna a közeljövőben megállapodik, hiszen Oroszországnak legalább annyira szüksége van az európai ügyfelekre, mint amennyire az európai fogyasztóknak a gázra. A bírálatok mellett Oroszország kapott egy közveüen támogató véleményt is Pascal Lamytól, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) igazgatójától: „Bármilyen politikai vagy jogi problémáról van is szó rövid távon, ezektől az országoktól a jelenlegi piaci energiaárakat kell elkérni ahhoz, hogy rákényszerüljenek gazdaságuk hatékonyságának növelésére” - mondta. KOMMENTÁR Államfői handabanda BARAK LÁSZLÓ Szlovákia köztársasági elnöke, Ivan Gašparovič ezúttal sem volt képes önmagán felülkerekedni. Mivel az ilyesmi mindenekelőtt a politikusi neveltetéstől függ, nagy tételben lehetett volna fogadni arra, hogy a legfrissebb újévi beszéde is olyan messze lesz e műfaj legjobb darabjaitól, mint George Bush George Washingtontól. Mit is várhattunk volna Vladimír Mečiar egyik volt vazallusától? Még ha uborkafára történő kapaszkodása közepette végül meg is tagadta a keresztapát... Egyébként sem volt eddig szerencsénk itten a köztársasági elnökökkel. Bár Michal Kováč, aki ugyancsak Mečiar istállójából került ki, tulajdonképpen megemberelte magát anno. Rá is faragott - családjával együtt... Épp Gašparovič volt az egyik pribék, aki a parlament elnökeként elsősorban ezért alázta meg, degradálta őt vén főszerré ország-világ füle hallatára... Aztán jött egy harmadvirágzását élő kassai operettpolitikus, Rudolf Schuster. Róla, többek között, az a fáma is járta, hogy villámlás közben is pózolhatnékja volt, mert azt hitte, fényképezik... Hogyne, hiszen a legharsányabb kereskedelmi médium, a Pavol Rusko-féle Markíza igyekezett belőle embert csinálni. Mivel Mečiar volt az ellenfele, a nagy igyekezetből, sajnos csak egy felejthető államfőre futotta... Ivan Gašparovičból ugyanígy lett köztársasági elnök. A kész helyzet elé állított plebsz újra a kisebbik rosszként volt kénytelen megválasztani őt Mečiarral szemben. Schuster viszont annyiban karakánabb volt Gašparo- vičnál, hogy legalább a látszatra ügyelt. Amikor államfő lett, rögtön lemondott választási pártja, az SOP elnöki posztjáról. Hogy Gašparovič államfőként is az általa alapított párt, a HZD elnöke maradt egy ideig, és továbbra is az őt támogató politikai pártok drukkere maradt, az egyszerűen bárdolatlanság. Következménye pedig az, hogy hivatalos megnyilatkozásait még jóindulattal sem igen lehet objektívnek nevezni, s lehetetlen megkülönböztetni egy-egy naphosszat a söntéspultot támasztó, folyvást önérdekű világfájdalommal terhelt kocsmai szószátyár, vagy egy harmadrangú szakszervezeti csinovnyik képmutató és földszintes handabandájától. Ezért is fölösleges konkrétan idézni a szóban forgó beszédből. Amelyben nyoma sem volt egy államfőtől méltán elvárható független mérlegelésnek. Olyannyira hemzsegett a méltatlanul demagóg, populista felhangoktól, a kormánykoalíció elleni célirányos uszítástól, a hiteltelen moralizálástól, mintha Robert Fico, az ellenzék egyre groteszkebb módon erőlködő vezére fogta volna szerzőjének ceruzáját... Az ilyesmire persze nem volt szükség, hiszen közszereplői előélete, hintapolitikusi jelleme eleve a haszonelvű és önkéntes fölkínálkozásra predesztinálja Gašparovičot. E képbe tökéletesen beleillik az is, hogy a beszédében egy félmondat erejéig sem kerültek említésre a Szlovákiában élő nemzetiségek, etnikai csoportok. Miért is foglalkozott volna velük, ha jogi doktorátussal rendelkező „alkotmányozó politikusként” azon munkálkodott mindig, hogy ez az állam kizárólag saját nemzetének állama legyen... JEGYZET Az ember vásárolgat KOZSÁR ZSUZSANNA Ünnepek előtt, alatt, között az ember vásárolgat. Szükségből is, unalomból is. Ajándékozni illik. Enni kell. Nyomás a hiper- marketbe. Vásárlókocsi alig van, aki él és mozog a városban, mind ideette a fene. Sietnem kéne, legalább néhány napra be akarok vásárolni, egy egész karton tej, pár zacskó liszt, tojás, hús, szalámi... valahol meg is van, felírtam, jaj, a mustárt el ne felejtsem... Tülekedés a zöldséges mérlegnél, az előttem álló nem találja a megnyomandó képek között a hagymát, ott van, kiböki a szemed, rámutatok, nyomja már meg, mert leszakad a kezem ezzel a két kiló naranccsal. Végre minden áru a kocsiban, sőt több is a kelleténél, hiába, az ember meglát ezt-azt, ami nem szükséges, de azért jól jön, vagy olyan kedvező ára van, hogy a bolondnak is megéri. Végre a pénztárnál. Horribilis az összeg, ezren felül, de nálam a lila hasú bankók, egy nábob magabiztosságával teszem a pultra őket. A pénztárosfiú érte nyúl, lesimítja, nézegeti. Attól tartok, az egyik ezres hamis, mondja bizonytalanul, nézze csak, nincs rajta az az aranyozott izé. Odanézek. Tényleg nincs rajta. Hol is kaptam én ezt a bankót? Nem a piacon, ott már hónapok óta nem voltam. Tán a pénzkidobó automata csúfolt meg? Hát ha én egyszer beteszem a lábam a bankba, olyan botrányt csapok... Már emlékszem, az egyik rokontól kaptam, hogy vegyek valamit karácsonyra a gyerekeknek. No szép kis rokonaim vannak! A sor áll, az emberek morognak, a pénztárosfiú néz, fizetném ki végre valahogy, amit kiszámlázott. Vagy törölje? Mindenki ide bámul, a fene egye meg. Fizetem már, előkotrom a dugiötszázast, valami aprót, összejön az ösz- szeg, csak ezresekkel kényelmesebb lett volna. Ki gondolta, hogy hamis? Egyáltalán mit kell egy ilyen pénzzel csinálni? Hazamegyek, előszedem a maradék lilákat, hogy lássam, rajtuk van-e az a csillogó bigyó. Némelyiken igen. Némelyiken nem. Atyavilág, ennyi hamis pénzem van? Ä, dehogy, világosít fel a pénzbeváltós ismerősöm. Csak a régebbi gyártmányú bankjegyeken nincs arany díszítés, nem tudtad? Nem én. Rosszabb, hogy a pénztárosfiú se tudta. Pedig neki még bankjegyellenőrző masinája is van.
