Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
2006-01-23 / 18. szám, hétfő
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 23. www.ujszo.com RÖVIDEM : Skuta Miklós a MIDEM zenei vásáron Cannes. Tegnap kezdődött és 26-ig tart a franciaországi Can- nes-ban a MIDEM zenei szakvásár. A legnagyobb európai seregszemleként számon tartott rendezvényen Szlovákia saját standdal képviseli a hazai zenei kultúrát. Az önálló Szlovákia történetében először ad koncertet a MIDEM zenei szakvásáron szlovákiai művész, mégpedig Skuta Miklós zongoraművész, aki január 25-én Bach Goldberg-variációk című művét szólaltatja meg. (tb) Továbbra is Debrecenben a Golgota Munkácsy Mihály Golgota című híres festménye 2016-ig tartós letétben a debreceni Déri Múzeumbem marad - erről írt alá megállapodást tegnap, a Magyar Kultúra Napján Pákh Imre, a festmény Amerikában élő magyar tulajdonosa, Juhászné Lévai Katalin, a múzeumot fenntartó hajdú-bihari önkormányzat elnöke és V. Szathmá- ri Ibolya, a Déri Múzeum igazgatója Debrecenben. Korábban két évvel ezelőtt ugyancsak a Magyar Kultúra Napján állapodtak meg, hogy 2007-ig lesz Debrecenben látható a Golgota, ezt a megállapodást értékelték most át az újabb tízéves letéti szerződéssel. (MTI) A díjazottak: Kremz, Bittererová és Racek Kiosztották a Balett Virágát ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Pénteken este a Szlovák Nemzeti Színházban kiosztották a Balett Virága Philip Morris Díjat. A klasszikus balett kategóriában a 2005-ös év legjobb balettművésze Andrej Kremz lett, aki a Szlovák Nemzeti Színház Balett-társulatának szólótáncosa. A klasszikus balett kategóriában a 2005-ös év kimagasló tehetségének járó díjat Klaudia Bittererovának ítélték oda, aki ugyancsak a Nemzeti Balett-társulatának szólótáncosa. A 2005-ös év legjobb táncművésze pedig Daniel Raček szabadfoglalkozású táncos lett. Az ünnepélyes díjátadást követően tartották a Szentivánéji álom című balett bemutatóját. Az előadás zenéjét Peter Zagar szerezte, koreográfusa pedig svájci vendégművész, Etienne Frey, aki korábban már dolgozott a Nemzeti Balett-társulatával, (tb) A díjátadás után tartották a Szentivánéji álom bemutatóját. Jelenet az előadásból (Fotó: SND) Tegnap ünnepeltük a magyar kultúra napját - Kölcsey Himnusz című versének születésnapját A nemzeti önazonosság ünnepe (Képarchívum) Kölcsey Ferenc száznyolcvanhárom éve, 1823. január 22-én írta a Himnuszt. Első romantikus költőnk - sőt valószínűleg egész nemzeti irodalmunk - egyik legismertebb költeményének születésnapját a magyar kultúra napjaként ünnepeljük. H1ZSNYA1 ZOLTÁN Bármilyen ismert vers is azonban a Himnusz, csak igen kevesen tudják mind a nyolc versszakát - azoknak akár csak puszta tartalmát is! - felidézni. Az első versszakot viszont annál többen ismerik. Aki a magyar közélet eseményeit huzamosabb ideje figyeli, aki rendszeresen magyar tévécsatornákat néz, magyar rádióállomásokat hallgat - lett légyen az akár iskolázatlan vagy nemzeti érzelmekben szegény ember -, lehetetlen, hogy az első nyolc sor előbb- utóbb meg ne ragadjon emlékezetében. A kilencvenes évek előtt ugyan nem gyönyörködhettünk benne olyan gyakran, mint a rendszerváltás óta, de például a labdarúgó-mérkőzések előtt és más sportesemények után - a díjátadások alkalmából - szerencsére már akkor is meglehetősen sokszor meghallgathattuk. Kölcsey költeménye ugyanis nemzeti himnuszunk szövege. A vers diadalútja csak hat évvel a megírása után kezdődhetett el, a közvélemény ugyanis csak az 1829-es Aurora évkönyvben, majd Kölcsey három évvel később megjelent verseskötetében találkozhatott vele. Ekkor azonban hatalmas népszerűségre tett szert, gyakran szavalták - sőt már énekelték is, különféle dallamokra, de egyik sem volt képes zeneileg méltóképpen kidomborítani a már akkor is „nemzeti ének”-ként számon tartott költemény erényeit. Ezért aztán 1844-ben pályázatot írtak ki a megzenésítésére, amit - közvetlenül a Hunyadi László című opera óriási sikert hozó bemutatóját követően - a Nemzeti Színház karnagya, Erkel Ferenc nyert el. Az eredmény ismert: a dallam még most, száz- hatvankét évvel a keletkezése után is itt cseng a fülünkben. Kölcsey Ferenc (Képarchívum) (Hej, ha még ma is minden kulturális pályázatunk ilyen sikeres lenne! Akkor lenne csak igazán ok az ünnepre!...) Ne hallgassuk el, volt a Kölcsey- féle „nemzeti ének”-nek egy korabeli - sőt, valójában korábbi - riválisa is. Ezt Kisfaludy Sándor írta, és Schreiber Károly dallamának kottájával egyetemben már 1822-ben, első számában közölte az Aurora. A királyhű opust Kazinczy is meleg szavakkal ajánlotta ugyan elfogadásra („Óhajtanám, hogy a magyar úgy énekelje... mint az ángol a maga God save the King-jéť’), és eleinte, Kisfaludy népszerűségének delelőjén volt is támogatottsága az elképzelésnek, a reformkorban, a nemzeti érzés egyre magasabb hőfokú lángolása közepette azonban a magyar kultúra szerencsére kiizzadta magából ezt az ideát. Képzeljük el, hogy himnuszunk ma így kezdődne: „Tartsd meg Isten nemzetünket, / királyunkat, törvényünket / boldog egyezségben...” Kétségtelenül van abban valami mélyen sorsszerű, hogy Kisfaludy, a császári testőrből lett poéta éppen abban az évben tért örök nyugalomra, amikor Erkel Kölcsey Himnuszára írott szerzeménye először felhangzott. így esett tehát, hogy az univerzum fölött szakrális főhatalmat gyakorló abszolútumot azóta csupán a magyarok megáldására kérjük, királyról, törvényről - se e három „boldog egyezségéről” - egy árva szó sem esik. Szó esik viszont ,jó kedv”-ről, „bőség”-ről, „víg esz- tendő”-ről meg - ellenpontként - az „ellenség”-ről, amellyel szemErkel Ferenc ben a fölénk nyújtott isteni „védő kar” lenne hivatott védelmezni. És hogy a vígságban-bőségben tobzó- - dás zavartalanságának lehetőségét milyen erkölcsi alapokról elrugaszkodva kérjük, sőt követeljük - merthogy felszólító módban fogalmazunk! - kizárólag a saját magunk számára? (Kultúrával kapcsolatos igényeinket persze mindezek után már túlzásnak tartjuk bejelenteni...) Az indoklás így hangzik: „Megbünhödte már e nép / A múltat s jövendőt!” Az idézett részről Nemeskürty István találóan a következőket úja: „Benne van ebben a két sorban egy nemzeti karakterünkre jellemző önfelmentés (...): annyit szenvedtünk, hogy már a jövőt is megbűnhődtük, tehetünk bármit, nem vagyunk Geszünk!) vétkesek, hiszen a balvégzet áldozatai vagyunk, nem igazán felelősek sorsunkért.” A költemény megírása utáni bő másfél évszázad arról tanúskodik, hogy Nemeskürty István előtt már maga az Úr is felismerte Himnusz-beli naiv önigazolásunk tarthatatlanságát. A védőkar nem serénykedett elhessegetni fölülünk a balvégzetet, mi pedig nem hogy bölcsen kitértünk volna előlük, nagy vígságaink idején magunk sem voltunk restek ellenségeket gyűjteni. Hosszú időre nem is maradt egyebünk, mint az, amivel kapcsolatban már túlzásnak tartottuk kérésekkel előrukkolni. Bizony, jószerével csak a kultúra maradt. És csak mostanában kezdünk megint bőségben duhajkodni. Az új ellenségképeket is feste- getjük már, csak éppen most önmagunk közül választgatunk modellt. És egyre gyakrabban énekeljük a Himnuszt. Sebaj, amire megint elfelejtünk védelmet kérni, megtart, történjék bármi is. Ez az egyedüli védő kar felettünk. Nemzetként csupán kultúránkkal vagyunk azonosak, mert egyedül ez az, ami velünk együtt változik, gazdagodik. És ez az, ami minden vélt ellenségünkkel is összeköt. Mert ez a kar nem csupán bennünket óv. Nem csupán minket gyarapít. Most már csak arra van szükség, hogy az emlékház bekerüljön a köztudatba, jöjjenek minél nagyobb számban látogatók, s éljen tovább Mikszáth kultusza Megújult a szklabonyai Mikszáth-ház A megújult emlékház megnyitóján (Somogyi Tibor felvétele) SZÁSZ1 ZOLTÁN Országos jelentőségű rendezvénynek adott helyet január 21-én Szklabonya, a Nagykürtöstől alig pár kilométerre lévő kisközség. Kétéves munkálatok után átadták rendeltetésének azt az emlékházat, amelyben a legnagyobb palóc, Mikszáth Kálmán töltötte gyermekkorát és ifjúságának egy részét. Sajnos az egykori szülőháznak mára már a helye sincs meg, az elmúlt években pedig csak a Palóc Társaság lelkes önkéntes munkájának köszönhetően maradt meg és él tovább Mikszáth Kálmán kultusza. Alig két és fél éve végre olyan gazdához, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumához került a Mikszáth-ház kezelési joga, amelynek elkötelezett és lelkes munkatársai szívükön viselik a fővárostól távolabbra eső, a magyar kultúrtörténet, irodalomtörténet és művelődéstörténet szempontjából jelentős emlékhelyeket is. 2006. január 21-én pedig, hosz- szú és fáradságos munka végeredményeként újra megnyitotta kapuit a Mikszáth-emlékház. A verőfényes hideg napon mintegy 300 szlovákiai és magyarországi érdeklődő örült az újra megnyitott emlékházban a két és fél év eredményeinek. Az ünnepség megkezdésekor a jelenlévők egyperces csendes főhajtással emlékeztek meg az elmúlt héten tragikus balesetben elhunyt katonákról. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes két nyelven köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében Mikszáth Kálmánra emlékezve, szinte megidézve szellemét a legnagyobb palócnak, úgy köszöntötte a nógrádi táj és az itt élő emberek legjobb ismerőjének és ábrázolójának emlékét mint hosszú útról újra hazatérő honfitársat, akinek szelleme mindig is jelen volt, s most a megújult emlékházban szép otthont kapott. Szinte a teljes honti, nógrádi és gö- möri muzeológiai szakma, valamint a civü szerveződések képviselői jelen voltak az avatáson Ipolyságtól Rimaszombatig. Igen magas rangú állami tisztviselők és a politikai, valamint a kulturális élet jeles képviselői is nagy számban látogattak Szklabonyára, Magyarországról és Szlovákiából egyaránt, köztük a Magyar Köztársaság nagykövete, Győrffy Csaba, kulturális attaséja, Szesztay Ádám, a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója, Krasztev Péter, Koncz Erika, az NKÖM államtitkára, Biró Ágnes, a szlovák kulturális tárca államtitkára, Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője, Hamerlik Richárd, a régió parlamenti képviselője, Besztercebánya megye képviselői közül pedig Jámbor László és Zupko Mária. Jarábik Gabriella, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatónője külön hangsúlyozta, a Mikszáth-ház felújítása a helyiek támogatása, odafigyelő szeretete nélkül elképzelhetetlen lett volna. Az építészeti munkálatokat apát- újfalusi és lukanényei vállalatok végezték, kiváló minőségben, a részletekre is ügyelve. Az emlékházban a Mikszáthról összegyűjtött levéltári és irodalomtörténeti anyagot maximálisan kihasználva egy jól áttekinthető, látványos kiállítást épített S. Forgon Szilvia. Nem csupán a hagyományos múzeumi tárlókban elhelyezett kiállítási tárgyakra szorítkozik Mikszáth életének, művészetének és korának bemutatásakor, hanem a modern technika minden előnyét kihasználva a fiatalabb generációt is megszólítani képes számítógépes bemutató is elkészült és jól használható, emellett egy nagy- képernyőjű televízión az érdeklődők a Mikszáth műveiből készített filmeket is megnézhetik. Köztük a Szent Péter esernyője című filmet, amely az első csehszlovák-magyar koprodukcióban készült filmek közé tartozik, vagy a Fekete város és a Noszty fiú esete Tóth Marival című produkciókat, melyek a magyar filmszakma irodalmi mű alapján készített kiemelkedő alkotásai. A korabeli bútorokkal berendezett két szoba pedig azt a kisnemesi életstílust hivatott bemutatni, amelyben Mikszáth gyermekkorát töltötte. Volt egy különlegessége is ennek az avatóünnepségnek, mégpedig az, hogy jelen volt Mikszáth Kálmán dédunokája, aki ma Budapesten él, és dédapja nevét viseli. Elmondása szerint sokszor járt már az ősi házban, még azokban az időkben, mikor a házat két távoli rokon idős hölgy lakta. A legnagyobb palóc pedig biztosan lemo- solygott, látva a szklabonyai kései utódokat és tisztelőit, amint joviálisán kvaterkázva, kiváló Ipoly menti borok mellett, a lukanényei citerazenekar muzsikáját hallgatva, jóleső érzéssel csemegéztek az elmaradhatatlan vendégség ideje alatt. Újra hazatért Mikszáth Kálmán az ő szülőföldjére. Most már csak arra van szükség, hogy a megújult Mikszáth-ház bekerüljön a köztudatba, jöjjenek minél nagyobb számban látogatók, éljen tovább Mikszáth kultusza, nézzék meg minél többen ezt a szívvel és értelemmel megalkotott kiállítást.
