Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
2006-01-23 / 18. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 23. Kultúra 7 Szombaton a Budapest Kongresszusi Központban ünnepelt a magyar könnyűzene - szerencsére volt mit Dicshimnusz a felemás gáláról „Az év magyar felfedezettje" kategóriában nem a szakma, hanem a közönség döntött - ahogy várható volt, Caramel nyerte el a címet (Képarchívum) Remélem, a kedves olvasó a beszámoló végén nem fog elfogultsággal vádolni. Mert a látszat ellenére nem vagyok elfogult. PUHA JÓZSEF Mindig örülök, ha bebizonyosodik: manapság sincs hiány jó magyar lemezekből. Az már másodlagos, milyen körülmények között derül fény erre. Való igaz, lehetnék ünneprontó. Ha a szombaton megrendezett Fonogram díjátadó körítését venném alapul. Fogadom, jó páran lesznek, akik kizárólag arról fognak cikkezni, hogy megint nem sikerült valami fényesen a kivitelezés. Biztos többen felelevenítik majd azt a 2001-es kínos eseményt is, amikor „Az év magyar popalbuma” odaítélésekor hiba csúszott a hét szavazat összeszámlálásába (!), ezért a United helyett a V-Tech- et szólították a színpadra, és a gálaest végén Kefirnek és Szamócának át kellett adnia a szobrocskát a valódi győzteseknek. Akkor még Arany Zsiráf-díjnak hívták. 2004- ben lett Fonogram. írhatnék a kulisszatitkokról is, arról, hogy elüzletiesedtek, ami miatt alapjába véve én sem szeretem a díjkiosztókat. Egy díj sokkal nagyobb üzlet, mint amekkora elismerés - legalábbis a nagy piacokon. Több esetben a díjátadó után megsokszorozódik az album addigi eladási példányszáma, ezért a kiadók részéről hatalmas a lobbi. Szomor- kodhatnék, amiért a Fonogram-díj még mindig nem kapott megfelelő publicitást a médiában, bár az is igaz, jóval nagyobb kísérte, mint korábban bármikor. De én mégis tökéletesen elégedett vagyok. Mert a zene került a középpontba. Olyan stílusok, amelyek ritkán jutnak szerephez a méAz év nemzetközi popalbuma Gwen Stefani: Love.Angel.Mu- sic.Baby. Az év magyar popalbuma - NOX: Ragyogás Az év nemzetközi rockalbuma Foo Fighters: In Your Honom Az év magyar rockalbuma - Zo- rall: Randalíra Az év nemzetközi modemrockdiában. Ha a környezetem szidja a magyar zenei életet, mindig megvédem. A tapasztalat mondatja velem, hogy általában azok illetik negatívjelzőkkel, akik csak a felszínt ismerik. Sajnos tízből kilenc ember nem tudja, hogy a rádiók egysíkú kínálatán túl is létezik zene. Sőt, sokszor ott kezdődik igazán. Az a baj, hogy édeskevés lehetőség adódik az igényes (ebb) produkciók megismerésére. Ezért örülök, hogy nemcsak alapkategóriákban, hanem az úgynevezett rétegstílusokban is osztanak Fonogram-díjat. Hiszen ezáltal publicitást kapnak. Ha a gálaest során pár tucat ember érdeklődését felkeltették a zenei bejátszások, már megérte. Örültem, hogy „Az év magyar dzsessz- albuma” kategóriában a széles körben teljesen ismeretlen Szalóki Ági korongját is nevezték. Olyan albuma - System Of A Down: Mez- merize Az év magyar modemrock-albuma - Quimby: Kilégzés Az év nemzetközi dance- vagy elektro-albuma - BodyRockers: BodyRockers Az év magyar dance- vagy elektro- albuma - Yonderboi: Splendid Isolation anyagról van szó, amelynek hallatán szó szerint leesett az állam. Az már mellékes, hogy nyert. Mert a többi jelölt sem volt rosszabb, amúgy is képtelenség öt kiváló és sok esetben összehasonlíthatadan album közül kiválasztani egyet. Örülök, hogy olyan lemezek is a figyelem középpontjába kerültek, amelyeknek (eddig) nem sikerült bevenni az eladási lista élvonalát. Például a Kentaur, a Junkies, a Quimby, Yonderboi, Dopeman és öccse, Kicsi Dope albuma. Mindegyik tökéletes alkotás a maga kategóriájában. Örültem, hogy a Kis- tehén tánczenekar slágere, a Szájber gyerek lett „Az év magyar dala”. Megérdemelte. A dolog pikantériája, hogy olyan kereskedelmi rádió hallgatói szavazták meg, amelyik nem is játszotta... Az viszont elszomorít, hogy az egyik Az év nemzetközi rap- vagy hip- hop albuma - Kanye West: Late Registration Az év magyar rap- vagy hip-hop albuma - Dopeman és Kicsi Dope: Alias Pityinger fiúk Az év magyar hagyományos szórakoztató-zenei albuma - Márió: Velencei nyár Az év magyar world music-alintemetes fórumon egy névtelen csetelő máris felvetette, miért kell „Az év magyar hagyományos szórakoztató-zenei albuma” kategóriában díjat osztani. Miért ne? Tőlem sokszor megkérdik, melyik a kedvenc stílusom és melyiket nem szeretem. Nincs ilyen - szoktam válaszolni csak jó és rossz zenét ismerek. A kevésbé megbecsült műfajokban is lehet jót alkotni. Állítom, szakmai füllel hallgatva mindenki megérdemelte a díjat. Ráadásul a bizottság szinte kifogástalan jelölőlistát állított össze. Tehát már a nevezés is egyfajta elismerés, még akkor is, ha ez közhelynek hangzik. Ugye, most már értik, miért vagyok tökéletesen elégedett a kevésbé jól megszervezett díjkiosztó után? És remélhetőleg elfogultsággal sem vádolnak. buma - Világfalu (Szerző: Bizek Emi) Az év magyar dzsesszalbuma - Szalóki Ági: Hallgató Az év magyar gyermekalbuma - Szabó Gyula: A nagy mesemondó Az év magyar felfedezettje - Caramel Az év magyar dala - Kistehén tánczenekar: Szájber gyerek FONOGRAM-DÍJ - KATEGÓRIÁK ÉS GYŐZTESEK VISSZAPILLANTÓ - 2005 LEGNÉPSZERŰBB NAGYLEMEZEI James Blunt, 2005 legnagyobb felfedezettje Nagy-Britanniában (Reuters-felvétel) Egyesült Államok Mariah Carey az év végi hajrában megelőzte 50 Centet, így a kislemezek mellett az albumok összesítésén is az első helyen végzett. Lemezéből 4 968 606 példány kelt el, a rapper korongjából mindössze 115 862 darabbal értékesítettek kevesebbet. A letöltések számának jelentős megugrása a hagyományos lemezpiacra természetesen negatív hatást gyakorolt, összesen 618,9 millió hanghordozót adtak el - ennél kevesebb legutóbb 1996-ban fogyott. TOP 10 1. Mariah Carey: The Emancipation Of Mimi 2. 50 Cent: The Massacre 3. Kelly Clarkson: Breakaway 4. Green Day: American Idiot 5. The Black Eyed Peas: Monkey Business 6. Coldplay: X&Y 7. Rascal Flatts: Feels Like Today 8. Gwen Stefani: Love.Angel.Mu- sic.Baby. 9. Kanye West: Late Registration 10. The Game: The Documentary Nagy-Britannia Az összesített albumlista élén egy újonc, a Koszovót is megjárt egykori katonatiszt, James Blunt végzett a Back To Bedlam című melankolikus dalainak gyűjteményével, amelyből 2,37 millió talált gazdára. A második legtöbb lemezt Chris Martin zenekara, a Coldplay adta el, a harmadik helyre Robbie Williams októberben kiadott albuma került. A tavaly feltűnt Kaiser Chiefs sokáig a bronzérmes helyen állt, végül a negyediken zárt. TOP 10 1. James Blunt: Back To Bedlam 2. Coldplay: X&Y 3. Robbie Williams: Intensive Care 4. Kaiser Chiefs: Employment 5. Gorillaz: Demon Days 6. Westlife: Face To Face 7. KT Tunstall: Eye To The Telescope 8. Kelly Clarkson: Breakaway 9. Faithless: Forever Faithless - The Greatest Hits 10. Eminem: Curtain Call - The Hits ZENEZÓNA A Red Hot Chili Peppers készülő albumának egyik slágergyanús dala a Dani California, valószínűleg ez jelenik meg elsőként maxin (Képarchívum) Új producer a népszerű együttesnél Amióta a Radiohead nem jelentkezett albummal, érdekes módon egyre csak nő a rajongótábora. Az angol Q zenei magazin az év végén közvélemény-kutatást végzett olvasói körében arról, szerintük melyek minden idők legjobb lemezei. Az első két helyet a zenekar OK Computer és The Bends című korongja szerezte meg, míg a Kid A a tizedik helyen végzett. A Radiohead gitárosa, Ed O’Brien a napokban a BBC Radio 1 műsorában beszélt terveikről. Elmondta, tavasszal az interneten több új daluk is letölthetővé válik a készülő albumukról. Ezzel egy időben Európa nagyvárosait érintő színháztuméra indulnak. Arra nem adott pontos választ, hogy lemezük mikorra várható. Azt viszont elárulta, Nigel Godrich producer helyett ezúttal Mark ’’Spike” Stenttel dolgoznak. „Néha muszáj kínos döntést hozni. Nigellel sok-sok évig dolgoztunk együtt, és nagyon jó barátok lettünk, ami most már a munka kárára válna” - nyüatkozta. (p, z) Emlék EP a brit lista élvonalában Közvetlenül karácsony előtt került a botokba a novemberben ötvenkilenc éves korában elhunyt északír labdarúgó, George Best emlékére készült EP. A három dalt tartalmazó George Best - A Tribute című minialbumon egy-egy felvételt ad elő Brian Kennedy brit énekes és a focista barátja, Peter Corry, míg a harmadikban a két előadó közösen hallható. Az anyag a brit kislemezlista huszonegyedik helyén debütált, ám mivel az első napokban csak Észak-írországban lehetett beszerezni, nyilvánvaló volt, feljebb is jut még. A következő héten a tizenegyedikre lépett elő, két hete a negyediken szerepelt, az elmúlt héten egyet visszacsúszva az ötödiken állt. (péjé) Nirvana-dalok kényszereladása? Dupla adag Chili tavasszal A Red Hot Chili Peppers legutóbb 2002-ben adott ki stúdióalbumot By The Way címmel - az azóta eltelt időben az együttes megjelentette slágerei gyűjteményét, és koncertiemezzel is előrukkolt. Flea tavaly ősszel egy díjkiosztón elárulta, hogy áprilisban kerül a boltokba várva várt új albumuk. „Nagyon őszülte anyag lesz, kézművesi gondossággal készítjük, minden tudásunkat beleadva. A dalokat hét hónapig írtuk. Már sokat rögzítettünk közülük Rick Rubin producer irányítása mellett. Nehéz lesz kiválasztani a korongra felkerülőket“ - nyilatkozta a basszusgitáros. Úgy látszik, képtelenek voltak dönteni, a napokban ugyanis nyilvánosságra hozták, hogy a Stadium Arcadium című album dupla lesz, várhatóan huszonöt dalt vonultat fel. A megjelenés után vüágkörüli turnéra indulnak, (p, z) Az utóbbi időben Kurt Cobain özvegye, Courtney Love amikor éppen nem elvonókúrán kezelteti magát, akkor bírósági tárgyalásokra jár. Az év végén újabb eljárás indult ellene, de ezúttal nem drogfüggősége miatt - „elfelejtette” kifizetni egy ’97-ben vásárolt ház utolsó részleteit. A cég még 2004-ben adta bíróságra az ügyet, azt állítva, hogy Love 2003-tól nem fizette a részleteket. Az adósság 367 836 dollár plusz a kamat, és amennyiben az énekesnő rövid időn belül nem egyenlíti ki tartozását, a házat - amelyben jelenleg Kurt testvére, Kim lakik - elárverezik. Állítólag azért nem tud fizetni, mert komoly anyagi gondjai vannak. A The New York Post értesülései szerint árulja férje, Kurt Cobain örökségének felbecsülhetetlen értékű részét, a Nirvana-dalok szerzői jogát. A lap úgy tudja, százmillió dollárban határozta meg a katalógus árát. (p, z) Courtney Love legutóbbi albuma csúfosan megbukott (ČTK/AP-felvétel)