Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
2006-01-21 / 17. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 21. Családikor 13 Azt nem tudom, mit tud a más gyereke a születésről, de hogy a miénk zsenge kora ellenére sokat, az biztos Porzó, bibe, Kisvakond Nyolcadikos voltam, amikor a - hozzám hasonlóan - kevésbé jól értesült barátnőimmel együtt megtudtuk, mi (és ki) minden kell ahhoz, hogy egy új élet megfoganjon. Annyit már sejtettünk, hogy nem a gólya hozza a kisbabát, hiszen túl voltunk egy-két kistestvéren, de hogy egész pontosan mi kell a csoda - vagyis a síró-rívó, nyavaly- gó kistestvér - létrejöttéhez, azt nem. B. AAÁNYA ÁGNES (Lukács Erika felvétele) hogy hát igen, persze, épp úgy ő is, hogyne, pont akkora, ja, a kórházban, hogyne... szóval KIMÁSZOTT a hasamból. Adél pedig megelégedett ezzel a magyarázattal - egyelőre. Gyakran átélhet(t)em hát a nagymamává válás örömét, amikor a lányunk kijelenti, hogy ő bizony szülni fog, mert a csecsemő sokat mozgolódik a hasában, és már nagyon kikívánkozik. Ő ilyenkor hanyatt fekszik, egy, a hasára Gyakran átélhet(t)em hát a nagymamává válás örömét, amikor a lányunk kijelenti, hogy ő bizony szülni fog... terített kis pokróc alá kerül a „csecsemej” (általában a leharapott frizurájú, rokongyerektől örökölt Peti baba, mert ő a megfelelő méretű), a nővérke, vagyis én, rákapcsolom az anyuka hasára a műszert (egy cipősdoboz, gombokkal telerajzolva, némi kilógó ugrálókötélcsápokkal) és már indul is a sima szülés: az anyuka nem nyög, nem nyom, nem zihál, csak a takaró alól feltálja a Petit (aki esetenként Petra), és nagy vigyorogva bejelenti, hogy megszületett és már szoptatja is. Bárcsak ilyen egyszerű volna a valóságban is. Mint a mesében. szülő a legtöbb esetben e cím olvastán valami Krtko szervezte szüli- napi partira gondol, ahol az ünnepelt Kisvakond megvendégeli kis barátait, Nyuszit, Egérkét, Sünit meg a többieket. Nem úgy a rajzfilm alkotói! Kisvakond előbb házasságot közvetít: összehozza a pár után áhítozó és ezért fülét-farkát lógató fiúnyuszit egy belevaló nyuszilánnyal (na nem olyan újságbélivel), aztán tanúi lehetünk annak, amint a hosszú puszi után az újdonsült nyuszipár hölgytagjának gömbölyödni kezd a pocakja. A nyuszikismama egyre rosszabbul érzi magát, fájdalmasakat sóhajt, a nyuszikispapa tanácstalanul toporog, végül a Kisvakond érkezik, és az ő gondos ápolása, nyugtatgatása mellett bújik, mit bújik!, gurul ki a A mai gyerekek már jóval felvilágosultabbak. Jól is van ez így, igaz, nem mindegy, honnan, milyen forrásból találkoznak először a fogantatás és születés nagy titkaival. Azt nem tudom, mit tud a más gyereke a születésről, de hogy a miénk zsenge kora ellenére (hároméves múlt) sokat, az biztos. Nem is csoda. A múltkor - gyanúdanul - vettünk egy kisvakondos videokazettát. Harmadik már a sorban, örültünk, hogy sikerült újabb részeket szereznünk. Kisvakond, jelentem, halad a korral (ezek a rajzfilmek a múlt század kilencvenes éveinek végén készültek cseh-né- met koprodukcióban): metrón utazik a mélybe, robotot irányítgat, szóval technicizálódott rendesen. Kisvakond és a születés, ez ama bizonyos rész címe. Mivel a Kisva- kond-sztorik célközönsége elsősorban a legkisebbekből kerül ki (egyszerű történetek, minimális beszéd, csak itt-ott valami kedves felkiáltás vagy sóhaj), a gyanútlan A Kisvakond és a szerelemre vágyó Nyuszi (Archívum) A mai gyerekek már jóval felvilágosultabbak nyuszimamából (a megfelelő helyen) egy nagy fekete lyukon a három kisnyuszi, szép soijában. Az újdonsült anyuka megkönnyebbül, és az egész nyuszicsalád hálás a Kisvakondnak, aki ezúttal is híven segített a barátainak. Adél ezt az egészet roppant érdekesnek találja, mint mondja, ez a rész a kedvence. (Azóta kapott karácsonyra egy kisvakondos naptárt is - mit ad isten, illetve a Jézuska, éppen ez az ominózus kibújós jelenet is megtalálható benne.) Ä mi lányunk olyan szerepjátékos fajta. Kijelenti például, hogy ő egy elhagyott kisnyuszi, akin segíteni kell, vagy a szép és szorgos Maruska, akit elkergetett otthonról a gonosz mostohája, és éppen ezért szakadt ruhában (,Anyja, hozzál már szakadt ruhát!”) vándorol. Adél szülni is szokott. Ezt még a kisvakondos sztori előtt tanulta. Pici kora óta szívesen nézegeti azt a fényképekkel illusztrált könyvet, amely hónapról hónapra taglalja, hogyan növekszik az anyuka pocakja, benne a „csecsemejjel” (ahogy azt Adél korábban mondta), részletezi a szülés egyes fázisait, majd foglalkozik azzal is, mit kezdjen a kezdő szülő a kész gyerekkel. Korábban a kisebb-na- gyobb gyerekek, játékok, a szoptatás érdekelték, egy ideje azonban a könyv első felét is tüzetesen át kell nézni. Mi, a nyitott szülők pedig elmeséltük a nyitott könyv fölött, EMBERNEVELŐ Legyünk mindig elérhetők gyermekeink számára MARKO EMIL Amikor . csemetéink a kamaszkorba lépnek, éppúgy szükségük van irányításunkra, mint korábban. Fontos, hogy jöhessenek hozzánk gondjaikkal, hogy elérhetők legyünk számukra olyankor, amikor természetes kamaszkori gátlá- saik alábbhagynak. A jó kapcsolat kialakítására, ápolására legjobb az olyan alkalom, amikor mind a szülő, mind tizenéves gyermeke felszabadult, nem feszült, nem ideges, egyikük sem érez kényszert arra, hogy beszéljen vagy csináljon valamit. Ilyen helyzetek például a közös sorban állás, étkezés, utazás, tévézés. Ilyenkor a kamaszok is elfeledkeznek nyűgeikről, mentek önmaguk lenni, és könnyebben megosztják érzéseiket, vágyaikat és gondolataikat szüleikkel. Türelmesnek kell lennünk, ha ki akarjuk használni ezeket a perceket. Egy pillanatra sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a tizenévesek még nem felnőttek, akkor sem, ha már nagyra nőttek, hanem változásban levő gyermekek, akiknek ugyanolyan alapvető szükségleteik vannak, mint a kisebbeknek. Természetes, minden korosztály legfontosabb szükséglete a feltétel nélküli szeretet. De segítenünk kell nekik abban is, hogy felismerjék és megnevezzék érzéseiket. A gyermekek ugyanis gyakran olyankor is dühösnek látszanak, amikor valójában egyéb érzéseket élnek át, például visszautasítást, stresszt, magányt, alkalmatlanságot vagy gyöngeséget. Alkalomadtán előrevetíthetjük gyermekeinknek, mi mindenre számíthatnak. Mivel a fejlődés minden fázisának megvannak a maga haragot gerjesztő nehézségei, előre felkészíthetjük őket ezekre a helyzetekre. Amikor együtt vagyunk, gyakorolhatjuk a .jövendölésnek” azt a művészetét, ami az emberek közötti kapcsolatokra és kölcsönhatásokra vonatkozik. Beszélhetünk nekik azokról a pozitív és negatív eseményekről, amelyek valószínűleg bekövetkeznek majd a kapcsolatainkban. Ezt többféleképpen is megtehetjük. Jó módszer, hogy kitalálunk egy tipikus gyermeki konfliktust, melyben elbánnak egy pajtásukkal, majd elmeséljük, hogyan küzdött meg az a fiú, lány ezzel a nehézséggel. Természetesen a pozitív dolgokat hangsúlyozzuk, hiszen nem az a cél, hogy rettegjen a gyerek az ilyen helyzetektől, hanem hogy felkészüljön rájuk. Az is segíthet, ha elmeséljük nekik saját élményeinket. Ha nem történtek is velünk pontosan olyan események, mint gyermekeinkkel, biztosan voltak hasonló érzéseink, s éppen az élményeink érzelmi tartalma az, ami a gyermek leikéhez leginkább utat talál. Amikor a szülők ilyen természetes módon elérhetők gyermekeik számára, könnyebben sikerülhet otthon barátságos légkört teremteniük, s maguk is bízhatnak abban, hogy gyermekeik megtanulják helyesen kezelni az élet negatív velejáróit. Bármilyen sors vár is rájuk, azt akarjuk, hogy szilárd jellemű emberek legyenek, akik mindig igazat mondanak, megtartják ígéreteiket, és felelősséget vállalnak tetteikért. Ehhez pedig föl kell készítenünk őket a valós életre. Minden irányból ott a kísértés, hogy kevesebbel is beérjük, és egyre mesteribb magyarázatokat hallunk az erkölcstelen cselekedetek indoklására. A szülőknek és a nagyszülőknek azonban csodálatos lehetőségük van formálni a szeretett gyermekek életét. Amikor egyedül vagyunk gyermekeinkkel, megoszthatjuk velük saját magunkat, elmondhatjuk nekik, milyen felnőtteknek szeretnénk látni őket, s hogyan imádkozunk értük. Gyermekeink nevelése hosszú, fáradságos munka, de ha nem adjuk fel, ha következetesek vagyunk, mindenképp jó eredménnyel jár. SZÓ Ml SZÓ Éjszakai hanghatások CSEPÉCZ SZILVIA Anettnak gyönyörű háza van, saját autóval, férjjel és házikedvenccel, ahogyan az már a nem bérből és fizetésből élők felsőbb köreiben dukál. A házikedvenc történetesen egy Snitt nevű, különösen ronda küllemű macska, az anyagilag alsóbb körökben (kényszervállalkozók, szociálisan segélyezettek stb.) figyelemre se méltatnák. Vagy ha mégis, akkor - még ha csupán gondolatban is - arrébb rúgnák, mert szőrtelen törzsével, kiálló bordáival, sovány arcával és füleivel olyan, mintha önnön helyzetüket karikírozná. Pedig szegény, bizarr kinézetű Snitt a világ egyik legdrágább macskafajtájának, a szfinxnek egyik kékesfehér szőrben, akarom mondani bőrben játszó törzskönyvezett példánya. Ezért, mármint az áráért, és nem az állatok iránti szolidaritásból vásárolták meg Anették. Jómagam kifejezetten kedvelem a macskákat, valamennyit, a tarka kóbortól az öntelten elheverő perzsáig. Barátném aranyló szemű Snittjével is hamar összemelegedtünk. A hároméves cica mindig könnyen megfázik, számára a legkisebb huzat is antibiotikumos kezeléssel jár. Ilyen alkalmakkor pulóvert is húznak rá, hiába dörzsöli magát szégyenkezve... Ám ez most mégsem kizárólag a „kedvenc állattörténeteim” sorozatba illeszkedő írás. Ha már témakör, akkor inkább a „hálószobák titkai” széria alapdarabja. De a többes számú hálószoba itt nem romantikus óhaj vagy túlzás (és nem is praktikum, hogy tudniillik a vártváratlan vendégnek legyen hol álomra hajtania fejét), hanem maga a natúr valóság. Anett ugyanis kifejtette, hogy aki házaspár vagy élettárs manapság tehetősen építkezhetik, az jól teszi, ha rögtön külön hálószobákban gondolkodik. A horkolás miatt. Hja! Rögtön eszembe jutott pár szakállas vicc, tudják, hogy például, ha a férj szeretkezni akar, fütyül a nej ajtaja előtt, ha pedig a feleség szeretne szeretni, akkor bekopog a szomszédba és megkérdi, hogy „Drágám, füttyentettél?!” Meg hogy a „Doktor úr, mit tanácsol? Úgy horkolok, hogy még magamat is felébresztem!” kérdésre az orvos válasza: „Feküdjön külön a másik szobába!”... Anett nyugtázta a félmosolyt, amely pedig részemről nem is a gondolatban felidézett poénoknak szólt, hanem az egy hálószobás önmagunknak, ahol is a féljem szerint időnként én horkolok vagy negyven decibellel, szerintem pedig ő. (Harmincöt decibel a hivatalos tűréshatár.) Hát lehet a napot jobb ízű veszekedéssel kezdeni?! Anett elmondta, hogy ők mindent elkövettek, vásároltak tablettát, orrmaszkot és szájbetétet, de a párja rendületlenül hortyo- gott tovább. Már majdnem megrendelték a legújabb horkolás- gátlót is, amit Amerikában (tényleg, hol is másutt?) találtak fel. Úgy néz ki, mint egy karóra, és elektrosokkal reagál a horkolásra. Vagyis a készülék lényege, hogy ha érzékeli a horkolást, válaszként gyönge áramütést produkál, amire az agy egy idő után - kettőnégy hét elteltével - máris öneszébe kap, hogy baj van, tenni kell valamit! És ha minden jól megy, fekvő pozíciót váltat az alvóval. Csakhogy Anett azt is olvasta, a SnoreStoppert kipróbáló bátor férfiút párszor úgy vágta meg az áram, hogy azonnal felébredt tőle. Egy alkalommal pedig reggel elfelejtette levenni a csuklókészüléket, és a feleségével való hangosabb szóváltás közben csapott belé a gyöngített, de annál csípősebb mennykő... Barátnémék eztán határozták el, hogy búcsút mondva a test a testhez simuló, kellemes együttlétnek, éjszakáikat a továbbiakban külön szobában álmodják. A csinosnak mondott villa átalakíttatása utáni első estén Anett boldogan nyújtózott el privát franciaágyán. Mint mesélte, várta, várta a páiját, de hát az üzleti tárgyalások, ugye, gyakran elhúzódnak. Biztos, ami biztos, szépen elrendezte selyempizsamás tagjait az ágyon, majd elszundított. Már múlt az éjszaka, amikor felriadt. Valaki hangosan horkolt mellette. „A disznó!” - volt az első gondolata (ami kilencévnyi házasság után esetleg meg is bocsátható), de hiába tapogatózott a sötétben. Rémülten kereste a kislámpa kapcsolóját. A narancssárga fény elömlött a franciaágyon, és rajta Snitt kényeskedve nyújtózó testén. A macska csak egyetlen pillanatra villantotta Anettra a szemét, majd vadászőseihez méltatlan módon tovább aludt. Horkolva, rendületlenül. SORSOK A hazug ember NAGY ILONA Edit megdermedt, szemei a képernyőre tapadnak. Nem vitás, a bemutatott karambolozott autó Mátéé. Még ki is nagyították a rendszámát. A sofőrt sérülten a kórházban ápolják, csak ennyit, ennyit mondtak be, de Editnek ez is sok volt. Szerelmére, Mátéra gondol - simogató, meleg tenyerére -, a nevetésére. Pozsonyban találkoztak. Edit odajár főiskolára, Máté pedig ott kapott egy jól fizetett állást. Hétvégeken hazajárnak, ki-ki a szüleihez. Máténak van lakása, bérelt egyszobás, lehet, hogy az internátusból Edit is hozzáköltözik. Csomagol, látnia kell Mátét rögtön, megbizonyosodni hogylété- ről. Különben megőrül. Hát ezért, ezért nem volt bekapcsolva a mobilja. Nem nagy a város, kórháza csak egy, hamar rátalál. A portán is tudnak az esetről. Ötödik emelet 20-as ajtó. Dehogy vár a liftre, rohan. A megadott számú ajtón épp egy orvos lép ki a folyosóra: - Tessék várni - utasítja a siető, zaklatott lányt -, látogatók csak egyenként - szigorít a hangján. - Most a felesége és a kislánya van bent! Edittel megfordul a világ. A résnyire nyitva maradt ajtóhoz oson és lopva betekint. - Máté, szerelmem - de a kétségbeesett nyöszörgés, mint a megfáradt pillangó megül az összetört testet szorosan ölelő két hozzátartozó szétterülő hajában.
