Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)

2006-01-21 / 17. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 21. Családikor 13 Azt nem tudom, mit tud a más gyereke a születésről, de hogy a miénk zsenge kora ellenére sokat, az biztos Porzó, bibe, Kisvakond Nyolcadikos voltam, ami­kor a - hozzám hasonlóan - kevésbé jól értesült ba­rátnőimmel együtt meg­tudtuk, mi (és ki) minden kell ahhoz, hogy egy új élet megfoganjon. Annyit már sejtettünk, hogy nem a gó­lya hozza a kisbabát, hi­szen túl voltunk egy-két kistestvéren, de hogy egész pontosan mi kell a csoda - vagyis a síró-rívó, nyavaly- gó kistestvér - létrejötté­hez, azt nem. B. AAÁNYA ÁGNES (Lukács Erika felvétele) hogy hát igen, persze, épp úgy ő is, hogyne, pont akkora, ja, a kórház­ban, hogyne... szóval KIMÁSZOTT a hasamból. Adél pedig megelége­dett ezzel a magyarázattal - egy­előre. Gyakran átélhet(t)em hát a nagymamává válás örömét, ami­kor a lányunk kijelenti, hogy ő bi­zony szülni fog, mert a csecsemő sokat mozgolódik a hasában, és már nagyon kikívánkozik. Ő ilyen­kor hanyatt fekszik, egy, a hasára Gyakran átélhet(t)em hát a nagymamává válás örö­mét, amikor a lányunk kijelenti, hogy ő bizony szülni fog... terített kis pokróc alá kerül a „csecsemej” (általában a lehara­pott frizurájú, rokongyerektől örö­költ Peti baba, mert ő a megfelelő méretű), a nővérke, vagyis én, rá­kapcsolom az anyuka hasára a mű­szert (egy cipősdoboz, gombokkal telerajzolva, némi kilógó ugrá­lókötélcsápokkal) és már indul is a sima szülés: az anyuka nem nyög, nem nyom, nem zihál, csak a taka­ró alól feltálja a Petit (aki eseten­ként Petra), és nagy vigyorogva be­jelenti, hogy megszületett és már szoptatja is. Bárcsak ilyen egyszerű volna a valóságban is. Mint a mesében. szülő a legtöbb esetben e cím olvas­tán valami Krtko szervezte szüli- napi partira gondol, ahol az ünne­pelt Kisvakond megvendégeli kis barátait, Nyuszit, Egérkét, Sünit meg a többieket. Nem úgy a rajz­film alkotói! Kisvakond előbb há­zasságot közvetít: összehozza a pár után áhítozó és ezért fülét-farkát lógató fiúnyuszit egy belevaló nyuszilánnyal (na nem olyan új­ságbélivel), aztán tanúi lehetünk annak, amint a hosszú puszi után az újdonsült nyuszipár hölgytagjá­nak gömbölyödni kezd a pocakja. A nyuszikismama egyre rosszabbul érzi magát, fájdalmasakat sóhajt, a nyuszikispapa tanácstalanul topo­rog, végül a Kisvakond érkezik, és az ő gondos ápolása, nyugtatgatása mellett bújik, mit bújik!, gurul ki a A mai gyerekek már jóval felvilá­gosultabbak. Jól is van ez így, igaz, nem mindegy, honnan, milyen for­rásból találkoznak először a fogan­tatás és születés nagy titkaival. Azt nem tudom, mit tud a más gyereke a születésről, de hogy a mi­énk zsenge kora ellenére (három­éves múlt) sokat, az biztos. Nem is csoda. A múltkor - gyanúdanul - vettünk egy kisvakondos videoka­zettát. Harmadik már a sorban, örültünk, hogy sikerült újabb ré­szeket szereznünk. Kisvakond, je­lentem, halad a korral (ezek a rajz­filmek a múlt század kilencvenes éveinek végén készültek cseh-né- met koprodukcióban): metrón uta­zik a mélybe, robotot irányítgat, szóval technicizálódott rendesen. Kisvakond és a születés, ez ama bi­zonyos rész címe. Mivel a Kisva- kond-sztorik célközönsége elsősor­ban a legkisebbekből kerül ki (egy­szerű történetek, minimális be­széd, csak itt-ott valami kedves fel­kiáltás vagy sóhaj), a gyanútlan A Kisvakond és a szerelemre vágyó Nyuszi (Archívum) A mai gyerekek már jóval felvilágosultabbak nyuszimamából (a megfelelő he­lyen) egy nagy fekete lyukon a há­rom kisnyuszi, szép soijában. Az újdonsült anyuka megkönnyebbül, és az egész nyuszicsalád hálás a Kisvakondnak, aki ezúttal is híven segített a barátainak. Adél ezt az egészet roppant érde­kesnek találja, mint mondja, ez a rész a kedvence. (Azóta kapott ka­rácsonyra egy kisvakondos naptárt is - mit ad isten, illetve a Jézuska, éppen ez az ominózus kibújós jele­net is megtalálható benne.) Ä mi lányunk olyan szerepjátékos fajta. Kijelenti például, hogy ő egy elha­gyott kisnyuszi, akin segíteni kell, vagy a szép és szorgos Maruska, akit elkergetett otthonról a gonosz mostohája, és éppen ezért szakadt ruhában (,Anyja, hozzál már sza­kadt ruhát!”) vándorol. Adél szülni is szokott. Ezt még a kisvakondos sztori előtt tanulta. Pici kora óta szívesen nézegeti azt a fényképekkel illusztrált könyvet, amely hónapról hónapra taglalja, hogyan növekszik az anyuka po­cakja, benne a „csecsemejjel” (ahogy azt Adél korábban mond­ta), részletezi a szülés egyes fázisa­it, majd foglalkozik azzal is, mit kezdjen a kezdő szülő a kész gye­rekkel. Korábban a kisebb-na- gyobb gyerekek, játékok, a szopta­tás érdekelték, egy ideje azonban a könyv első felét is tüzetesen át kell nézni. Mi, a nyitott szülők pedig el­meséltük a nyitott könyv fölött, EMBERNEVELŐ Legyünk mindig elérhetők gyermekeink számára MARKO EMIL Amikor . csemetéink a kamasz­korba lépnek, éppúgy szükségük van irányításunkra, mint koráb­ban. Fontos, hogy jöhessenek hoz­zánk gondjaikkal, hogy elérhetők legyünk számukra olyankor, ami­kor természetes kamaszkori gátlá- saik alábbhagynak. A jó kapcsolat kialakítására, ápolására legjobb az olyan alkalom, amikor mind a szü­lő, mind tizenéves gyermeke fel­szabadult, nem feszült, nem ide­ges, egyikük sem érez kényszert ar­ra, hogy beszéljen vagy csináljon valamit. Ilyen helyzetek például a közös sorban állás, étkezés, utazás, tévézés. Ilyenkor a kamaszok is el­feledkeznek nyűgeikről, mentek önmaguk lenni, és könnyebben megosztják érzéseiket, vágyaikat és gondolataikat szüleikkel. Türelmesnek kell lennünk, ha ki akarjuk használni ezeket a perce­ket. Egy pillanatra sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a ti­zenévesek még nem felnőttek, ak­kor sem, ha már nagyra nőttek, ha­nem változásban levő gyermekek, akiknek ugyanolyan alapvető szük­ségleteik vannak, mint a kisebbek­nek. Természetes, minden korosz­tály legfontosabb szükséglete a fel­tétel nélküli szeretet. De segíte­nünk kell nekik abban is, hogy felis­merjék és megnevezzék érzéseiket. A gyermekek ugyanis gyakran olyankor is dühösnek látszanak, amikor valójában egyéb érzéseket élnek át, például visszautasítást, stresszt, magányt, alkalmatlansá­got vagy gyöngeséget. Alkalomadtán előrevetíthetjük gyermekeinknek, mi mindenre szá­míthatnak. Mivel a fejlődés minden fázisának megvannak a maga hara­got gerjesztő nehézségei, előre fel­készíthetjük őket ezekre a helyze­tekre. Amikor együtt vagyunk, gya­korolhatjuk a .jövendölésnek” azt a művészetét, ami az emberek közöt­ti kapcsolatokra és kölcsönhatások­ra vonatkozik. Beszélhetünk nekik azokról a pozitív és negatív esemé­nyekről, amelyek valószínűleg be­következnek majd a kapcsolataink­ban. Ezt többféleképpen is megte­hetjük. Jó módszer, hogy kitalálunk egy tipikus gyermeki konfliktust, mely­ben elbánnak egy pajtásukkal, majd elmeséljük, hogyan küzdött meg az a fiú, lány ezzel a nehézség­gel. Természetesen a pozitív dolgo­kat hangsúlyozzuk, hiszen nem az a cél, hogy rettegjen a gyerek az ilyen helyzetektől, hanem hogy fel­készüljön rájuk. Az is segíthet, ha elmeséljük ne­kik saját élményeinket. Ha nem történtek is velünk pontosan olyan események, mint gyermekeinkkel, biztosan voltak hasonló érzéseink, s éppen az élményeink érzelmi tar­talma az, ami a gyermek leikéhez leginkább utat talál. Amikor a szülők ilyen természe­tes módon elérhetők gyermekeik számára, könnyebben sikerülhet otthon barátságos légkört teremte­niük, s maguk is bízhatnak abban, hogy gyermekeik megtanulják he­lyesen kezelni az élet negatív vele­járóit. Bármilyen sors vár is rájuk, azt akarjuk, hogy szilárd jellemű emberek legyenek, akik mindig igazat mondanak, megtartják ígé­reteiket, és felelősséget vállalnak tetteikért. Ehhez pedig föl kell ké­szítenünk őket a valós életre. Min­den irányból ott a kísértés, hogy ke­vesebbel is beérjük, és egyre meste­ribb magyarázatokat hallunk az er­kölcstelen cselekedetek indoklásá­ra. A szülőknek és a nagyszülőknek azonban csodálatos lehetőségük van formálni a szeretett gyermekek életét. Amikor egyedül vagyunk gyermekeinkkel, megoszthatjuk velük saját magunkat, elmondhat­juk nekik, milyen felnőtteknek sze­retnénk látni őket, s hogyan imád­kozunk értük. Gyermekeink neve­lése hosszú, fáradságos munka, de ha nem adjuk fel, ha következete­sek vagyunk, mindenképp jó ered­ménnyel jár. SZÓ Ml SZÓ Éjszakai hanghatások CSEPÉCZ SZILVIA Anettnak gyönyörű háza van, saját autóval, férjjel és házikedvenccel, ahogyan az már a nem bérből és fi­zetésből élők felsőbb köreiben dukál. A házikedvenc történetesen egy Snitt nevű, különösen ronda külle­mű macska, az anyagilag alsóbb körökben (kény­szervállalkozók, szociálisan segélyezettek stb.) fi­gyelemre se méltatnák. Vagy ha mégis, akkor - még ha csupán gondolatban is - arrébb rúgnák, mert szőrtelen törzsé­vel, kiálló bordáival, sovány arcával és füleivel olyan, mintha ön­nön helyzetüket karikírozná. Pedig szegény, bizarr kinézetű Snitt a világ egyik legdrágább macskafajtájának, a szfinxnek egyik kékes­fehér szőrben, akarom mondani bőrben játszó törzskönyvezett pél­dánya. Ezért, mármint az áráért, és nem az állatok iránti szolidari­tásból vásárolták meg Anették. Jómagam kifejezetten kedvelem a macskákat, valamennyit, a tarka kóbortól az öntelten elheverő perzsáig. Barátném aranyló szemű Snittjével is hamar összemele­gedtünk. A hároméves cica mindig könnyen megfázik, számára a legkisebb huzat is antibiotikumos kezeléssel jár. Ilyen alkalmakkor pulóvert is húznak rá, hiába dörzsöli magát szégyenkezve... Ám ez most mégsem kizárólag a „kedvenc állattörténeteim” sorozatba il­leszkedő írás. Ha már témakör, akkor inkább a „hálószobák titkai” széria alapdarabja. De a többes számú hálószoba itt nem romanti­kus óhaj vagy túlzás (és nem is praktikum, hogy tudniillik a várt­váratlan vendégnek legyen hol álomra hajtania fejét), hanem ma­ga a natúr valóság. Anett ugyanis kifejtette, hogy aki házaspár vagy élettárs manapság tehetősen építkezhetik, az jól teszi, ha rög­tön külön hálószobákban gondolkodik. A horkolás miatt. Hja! Rögtön eszembe jutott pár szakállas vicc, tudják, hogy például, ha a férj szeretkezni akar, fütyül a nej ajtaja előtt, ha pedig a feleség szeretne szeretni, akkor bekopog a szomszédba és megkérdi, hogy „Drágám, füttyentettél?!” Meg hogy a „Doktor úr, mit tanácsol? Úgy horkolok, hogy még magamat is felébresztem!” kérdésre az orvos válasza: „Feküdjön külön a másik szobába!”... Anett nyugtázta a félmosolyt, amely pedig részemről nem is a gondolatban felidézett poénoknak szólt, hanem az egy hálószobás önmagunknak, ahol is a féljem szerint időnként én horkolok vagy negyven decibellel, szerintem pedig ő. (Harmincöt decibel a hiva­talos tűréshatár.) Hát lehet a napot jobb ízű veszekedéssel kezde­ni?! Anett elmondta, hogy ők mindent elkövettek, vásároltak tab­lettát, orrmaszkot és szájbetétet, de a párja rendületlenül hortyo- gott tovább. Már majdnem megrendelték a legújabb horkolás- gátlót is, amit Amerikában (tényleg, hol is másutt?) találtak fel. Úgy néz ki, mint egy karóra, és elektrosokkal reagál a horkolásra. Vagyis a készülék lényege, hogy ha érzékeli a horkolást, válaszként gyönge áramütést produkál, amire az agy egy idő után - kettő­négy hét elteltével - máris öneszébe kap, hogy baj van, tenni kell valamit! És ha minden jól megy, fekvő pozíciót váltat az alvóval. Csakhogy Anett azt is olvasta, a SnoreStoppert kipróbáló bátor fér­fiút párszor úgy vágta meg az áram, hogy azonnal felébredt tőle. Egy alkalommal pedig reggel elfelejtette levenni a csuklókészülé­ket, és a feleségével való hangosabb szóváltás közben csapott belé a gyöngített, de annál csípősebb mennykő... Barátnémék eztán ha­tározták el, hogy búcsút mondva a test a testhez simuló, kellemes együttlétnek, éjszakáikat a továbbiakban külön szobában álmod­ják. A csinosnak mondott villa átalakíttatása utáni első estén Anett boldogan nyújtózott el privát franciaágyán. Mint mesélte, várta, várta a páiját, de hát az üzleti tárgyalások, ugye, gyakran elhúzód­nak. Biztos, ami biztos, szépen elrendezte selyempizsamás tagjait az ágyon, majd elszundított. Már múlt az éjszaka, amikor felriadt. Valaki hangosan horkolt mellette. „A disznó!” - volt az első gondo­lata (ami kilencévnyi házasság után esetleg meg is bocsátható), de hiába tapogatózott a sötétben. Rémülten kereste a kislámpa kap­csolóját. A narancssárga fény elömlött a franciaágyon, és rajta Snitt kényeskedve nyújtózó testén. A macska csak egyetlen pilla­natra villantotta Anettra a szemét, majd vadászőseihez méltatlan módon tovább aludt. Horkolva, rendületlenül. SORSOK A hazug ember NAGY ILONA Edit megdermedt, szemei a képernyőre tapadnak. Nem vitás, a bemutatott karambolozott autó Mátéé. Még ki is nagyították a rend­számát. A sofőrt sérülten a kórházban ápolják, csak ennyit, ennyit mondtak be, de Editnek ez is sok volt. Szerelmére, Mátéra gondol - simogató, meleg tenyerére -, a nevetésére. Pozsonyban találkoztak. Edit odajár főiskolára, Máté pedig ott kapott egy jól fizetett állást. Hétvégeken hazajárnak, ki-ki a szüleihez. Máténak van lakása, bé­relt egyszobás, lehet, hogy az internátusból Edit is hozzáköltözik. Csomagol, látnia kell Mátét rögtön, megbizonyosodni hogylété- ről. Különben megőrül. Hát ezért, ezért nem volt bekapcsolva a mobilja. Nem nagy a város, kórháza csak egy, hamar rátalál. A portán is tudnak az esetről. Ötödik emelet 20-as ajtó. Dehogy vár a liftre, ro­han. A megadott számú ajtón épp egy orvos lép ki a folyosóra: - Tessék várni - utasítja a siető, zaklatott lányt -, látogatók csak egyenként - szigorít a hangján. - Most a felesége és a kislánya van bent! Edittel megfordul a világ. A résnyire nyitva maradt ajtóhoz oson és lopva betekint. - Máté, szerelmem - de a kétségbeesett nyöször­gés, mint a megfáradt pillangó megül az összetört testet szorosan ölelő két hozzátartozó szétterülő hajában.

Next

/
Thumbnails
Contents