Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)

2006-01-21 / 17. szám, szombat

12 Családikor ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 21. www.ujszo.com MINDENNAPI KENYERÜNK Alfa és Ómega Ige: „Én vagyok az Alfa és az Ómega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki * eljövendő: a Mindenható.” (Jelenések könyve 1,8) ÉDES ÁRPÁD g|f ... ^ hé Gi mnazista padszomszédom- mal nagyokat szoktunk vitatkoz­ni a világ dolgairól, az élet értel­méről, a születés és elmúlás kér­déseiről. Gondolkodásmódomat már akkor is döntően befolyásol­ta a keresztyén családi háttér (amit azóta sem tudok szüleim­nek eléggé megköszönni). Néze­teinknek ezért kibékíthetetlen, antagonisztikus ellentétben kel­lett volna lenniük, mégis gyakran jutottunk közös nevezőre. Egy- egy végkövetkeztetésünk mind­máig bennem él. Egy alkalommal a mindenség keletkezése és vége volt beszélgeté­sünk tárgya, s mikor a kü­lönféle teóriák közötti bo­lyongásban már kimerül­tünk, barátom végül meg­jegyezte: „a mi egész földi életünk hasonlítható egy vízesés­hez, ahol a meder felső peremé­ről elszakadva cseppjeire hull a víztömeg. Annyi a mi földi éle­tünk, amíg ott föntről elindulva lent újra visszazuhan a nagy víz­tömegbe, s e csöppnyi létünkbe azon filozofálunk, honnan is ered és hová torkollik ez a folyó.” Az ember ösztönösen, kíván­csiságból vagy önző hatalom­vágyból megpróbálja megfejteni a titkokat, kifürkészni a jövendőt. Ennek érdekében néha veszélyes vizekre, tiltott területekre is elme­részkedik. Az esztendő fordultá­val és az új év kezdetén már nem csak nagy fogadkozásokat te­szünk, hanem különböző prakti­kákkal próbálunk a jövőbe nézni. Babonák, jóslások, jövendőmon­dások sokadalma kapcsolódik ezekhez a napokhoz. Isten a szentírásban határozottan óv minket az ilyen dolgoktól. A zsol- táros azzal a bizalommal néz a holnap felé, hogy „Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tar­tod kezedben sorsomat.” (Zsolt 16, 5) Jól gondoljuk meg, hogy kiragadjuk-e az Ő kezéből sorsun­kat, mert olyan démoni erőknek nyitunk ajtót ezáltal, amik fölött később aztán nincs hatalmunk! Olyan ez, mint a kábítószer. Böl- csebb dolog el sem kezdeni, mint­sem arra hagyatkozni, hogy majd leszokom róla. Azt a lelki nyugal­munkat és bizodalmunkat koc­káztatjuk vele, hogy az Úristen kezében jó helyen van a mi éle­tünk. Ha jót jósol nekünk, akkor könnyelműségre csábít, hisz úgy­is jó vége lesz. Műiden más pedig csak nehezíti amúgy is sok stres­szel terhelt világunkat. A Szent­írás ehelyett arra buzdít, hogy „hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: vilá­gossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít.” (Zsolt 37,5-6) Nem a vak­sors vagy a forgandó sze­rencse, hanem az Úr tartja kezében utunkat. Jézus pedig a közömbösség he­lyett tanítványait arra inti, hogy „vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” (Mt 26,41). A Jelenések könyve - ahol a fönt idézett vers található - a Bib­lia utolsó könyve, és egyben az Újszövetség egyeden prófétai ih­letésű írása. János apostol jegyez­te le ezeket a látomásokat, ami­kor Patmosz szigetén száműze­tésben volt. A Megdicsőült Úr ad kijelentést apostolán keresztül az egyháznak. Mmdenek alapjául szól az Ige: „Én vagyok az Alfa és az Ómega..., aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.” A görög ábécé első és utolsó betű­jével határolja be a közte levő mindenséget. Ő a kezdet és a vég, s e kettő között az Ő mindenható­sága és gondviselése rejtezik a dolgok mélyén. Egy év kezdetén és végén..., és közben 363 napon. A szerző református lelkész ÍRÓ OLVASÓK Csellengők a tévében is MÉRI MAGDOLNA Azt hiszem, nincs olyan anya (szülő), aki ne összeszorult szívvel nézné, amikor az eltűnt gyerekeket mutatják a tévében. Amikor vo­nulnak sorban a képek, megy a szöveg, s a szívfájdító zene, fel- s eltűn­nek a gyerekarcok: XY eltűnt 2000. ápr. 8-án, 15 éves, YZ eltűnt 2003. december 14-én, 12 éves... és így tovább, és így tovább. Hiába tudom én, mégpedig nagyon jól, hogy a mai vüágban fokozottan a farkastör­vények uralkodnak, s hogy az élet korántsem úgy zajlik, mint mond­juk 25-30 éve, mégis megdöbbent minden üyen és hasonló hír. És minden haladó neveléstudományi módszer és laza vélemény ellenére azt gondolom, hogy ott, ahonnan egy fiatal, egy kölyök csak úgy kisé­tálhat az ajtón, ott a család életében valami nagy gondnak kell lennie, ott valami nem a dolgok rendje szerint működik. Tudom jól azt is, hogy a fiataloknak sem könnyű, rengeteg elvárás­nak kell megfelelniük, s a vüág sokszínűsége is nem egynek a fejét jó alaposan megzavarja, ha nincs kellőképpen felkészítve rá. Ugyanak­kor a szülőknek sem könnyű biztosítani a megélhetést, helytállni a napi taposómalomban, egyáltalán olyan állást találni, ahol meg is fi­zetik az elvégzett munkát, és mindemellett még kellően foglalkozni a gyermekekkel, a családdal. A ma emberének élete nem könnyű fel­adat. Mégis azt mondom, figyeljünk oda gyermekeinkre, beszélges­sünk többet velük, erre soha ne sajnáljuk az időt! Fontos dolog az anyagi jólét, hogy mindent megkapjanak a lehetőségekhez képest, de az odafigyelő szeretetet, a fontosság érzését nem pótolhatja sem­misem. A legfontosabb cél a jövő nemzedék kiegyensúlyozott felnőt­té nevelése, amelyben ha tetszik, ha nem, pótolhatadan szerepe van a családnak, az összetartozásnak. Hogy a jövő emberének élete ne egyre nehezebb és nehezebb feladat legyen. ...az ember egyszerre rájön, hogy nem az olvasás, nem a tudálékosság, még csak nem is a műveltség a legfontosabb. Hanem az, hogy az ember önállóan tudjon gondolkozni és következtetni. (Eric Knight) Kell a szülői segítség, de nem az a megoldás, ha sokat, hosszú szövegeket olvastatunk a gyermekkel Elsős van a családban -1. rész A betűfelismerés és az összeolvasás jártasságának eléréséhez szüksé­ges a szülői segítség (Archívum) Félévhez közeledve, egyre több előremutató, örömteli jelenséggel, elvétve elgon­dolkodtató tapasztalattal gazdagodva néz szülő s pe­dagógus egyaránt a jövő elébe. Ne feledjük: gondok, problémák minden korban merül(het)nek fel. Most, félév táján a legtöbb szülőt gyermekének olvasási tu­dásszintje aggasztja. PÉNZES ISTVÁN Az olvasás elsajátítása tulajdon­képpen nem más, mint egy jelrend­szer szabályainak megértése. A be­tűk valójában jelek, a hangok írott formái. Anyanyelvűnk ábécéje 44 betűt tartalmaz; ennyi jel felisme­rése, hangoztatása, összeolvasása, az olvasott szó értelmezése nem könnyű feladat. Sok-sok gyakorlás szükséges hozzá. Az értő olvasás fontossága Az iskolában elsajátítandó isme­retek közül az olvasástanítást ki­emelt fontossággal kezeljük: szülő s pedagógus egyaránt. Az, hogy mi­lyen szinten sajátítja el a gyermek az olvasás művészetét, előrevetíti a későbbi évek kitűnő, jó vagy kevés­bé elfogadható tanulmányi ered­ményeit. A nyűglődve, küszködve olvasó gyermek ugyanis eleve el­lenszenvet táplál az olvasással szemben. S ne feledjük: ha az első két évben nem tapasztalja meg az olvasás nyújtotta ismeretszerzés örömét, akkor később mindez hat­ványozottan csapódik vissza, bu­merángként. Az értő olvasás szint­jére el nem jutott gyermeknek a fel­ső tagozaton, különösen a sok olva­sást igénylő tantárgyak - a történe­lem, az irodalom, a földrajz, a ter­mészetrajz - tananyagának elsajá­títása áthidalhatatlan nehézsége­ket okoz majd, hiszen képtelenné válik az ismeretszerzés önálló for­máját gyakorolni. Arról nem is szólva, hogy az a gyermek, aki ol­vasási nehézségekkel küszködik, soha nem ízlelheti meg a szabadidő eltöltésének hasznos, talán leg­hasznosabb módját: ezáltal saját érdeklődési körét, kíváncsiságát sem lesz képes kielégíteni. Ne váljunk csodákat A szülő az első évfolyamban ne váljon csodákat! Az első osztálynak nem feladata (nem lehet feladata!) az értő olvasás elsajátíttatása. Itt az alapok lerakása történik meg - s ez alapozásból kell, ülő kivennie a ré­szét. De nem hatalmi szóval! Az ol­vadás megszerettetése erőszakkal nem megy. Idő és türelem vezet- (het) bennünket a várt eredmény­hez. Nem az a megoldás, ha sokat, hosszú szövegeket olvastatunk a gyermekkel. Nem baj, ha lassabban olvas, csak tanulja meg biztonságo­san felismerni a betűket. És szerez­zen jártasságot a betűk összeolvasá­sában. E kettős cél (a betűfelisme­rés és az összeolvasás jártassága) kialakításához, eléréséhez szüksé­ges a szülői segítség. Néhány jó tanács Nagyban megkönnyíthetjük a kisiskolás nem könnyű munkáját, ha szem előtt tartjuk az alábbiakat: ♦ A házi feladatot mindig együtt olvassuk el. És többször. ♦ A gyermek soha ne menjen felké­születlenül, gyakorlás nélkül isko­lába. ♦ Csak akkor üljünk gyermekünk mellé, amikor nincs más teendőnk, amikor nem vagyunk feszültek, idegesek. ♦ Ne ugráljunk fel állandóan mel­lőle, hogy közben más jellegű mun­kánk is fogyjon. ♦ Egymással szemben ülve olvas­sunk. A szöveg alatt vagy felett húz­zuk a ceruzánkat - ez a gyermek­nek az olvasás tempóját diktálja. (A ceruza mozgása legyen egyenletes, vagyis azonos tempójú.) ♦ Áz olvasás gyakorlásához nyu­godt környezetre van szükség: ne legyen bekapcsolva se rádió, se té­vé. Ne legyen rajtunk kívül senki más a helyiségben. ♦ Figyeljünk a gyermekre, ne jár­káljunk körülötte. Ha már egyedül olvassa a többször gyakorolt szö­veget, akkor is tartózkodjunk mel­lette. ♦ Ha azt tapasztaljuk, hogy össze- olvasási nehézségei vannak, akkor azt gyakoroltassuk: két-három be­tűs szavakat olvastassunk. ♦ Váljunk türelemmel, amíg kibe­tűzi, kiolvassa a szavakat. ♦ Csak akkor téijünk rá a szövegol­vasás gyakorlására, ha az összeol- vasási nehézségek megszűnnek. (Ezt természetesen az osztálytaní­tóval is meg kell beszélni: azonos hullámhosszon kell cselekedni a gyermek mielőbbi felzárkózása ér­dekében.) ♦ Előfordulhat, hogy a feladott ol­vasmány túl hosszúnak bizonyul a gyermek számára. Ilyen esetben je­löljünk ki egy rövidebb szakaszt a szövegből, s azt gyakoroltassuk odahaza. Természetesen ezt, mi­heztartás végett tudassuk a peda­gógussal - szóban vagy írásban. ♦ Ne korholjuk a gyermeket, ha visszatér a betűzésre, hanem buz­dítsuk az azonnali összeolvasásra. ♦ Ne takarékoskodjunk a biztató szavakkal. „Nem is hittem volna, hogy üyen ügyes vagy. Már majd­nem folyamatosan olvasol.” ♦ De ne is hazudjunk: az akadozó olvasást ne dicséljük agyon. „Sok­kal jobb, mint az előbb, de én a te helyedben még egyszer (kétszer) elolvasnám...” Sok gyerek a bizta­tás hatására szárnyakat kap, s újult erővel fog neki e fáradságos fel­adatnak. ♦ Soha ne szidjuk, ne tegyünk ne­gatív megjegyzéseket olvasására! „Normális gyerek már emlékezet­ből fújná, amit te még ötödször sem tudsz elolvasni!” Az üyen s a még durvább kijelentések, a han­gos beszéd még inkább elbizonyta­lanítja őt, s az újabb próbálkozás alkalmával még több hibát vét. ♦ Ha azt tapasztaljuk, hogy a gyer­mek nagyon elfáradt, akkor iktas­sunk be egy kis pihenőt. Hagyjuk, hogy dőljön végig a heverőn, hall­gasson egy kis zenét, esetleg be­szélgessünk vele teljesen más té­máról. Időtelve, mosolyogva, bizta­tó tekintettel serkentsük őt az utol­só nekirugaszkodásra. ♦ Iskoláink különböző olvasástaní­tási módszert alkalmaznak. Ha gyermekünk nem szótagoló mód­szerrel tanul, akkor ne követeljük meg tőle a szótagolást, hiszen neki arról nincs ismerete. ♦ Mindennap szakítsunk 15-25 percet elsős gyermekünk olvasásá­nak meghallgatására. Ne feledjük: a betű-összekapcsolás, -összeolva­sás logikáját megérteni nem egy­szerű dolog! ♦ Ha a felsoroltak elvégzésére, vagyis gyermekünkre semmikép­pen sem tudunk negyed-, félórányi időt szakítani, akkor kéijünk meg valakit, aki megteszi ezt helyet­tünk. De semmiképpen se hagyjuk őt magára. Példa, példa, példa Motiváló hatást jelent az olvasás elsajátítására, ha a családban a gyermek példát lát a könyvek hasz­nálatára, ha a szüleitől a könyvek, a folyóiratok szeretetét látja, ha az olvasás jelentőségét tapasztalja. Fi­gyelmeztessük őt, hogy a könyv ér­ték, sem összefirkálni, sem lapjait kitépni nem szabad. Az ajándékba kapott könyvek nézegetése, lapoz­gatása, apa, anya szakmai jellegű könyvei, még a szakácskönyv is motiváló hatású: tudatosodik ben­ne, hogy az írott, nyomtatott szó tu­dás, az eddig el nem sajátított isme­retek tárháza. (Pénzesné B. Ilona jegyzeteinek felhasználásával) LEPLEZETLENÜL Miért nem tud a gyerek olvasni? Ki a felelős? CZAFIK ROZÁLIA Igen, vannak gyerekek, akiket nehéz megtanítani, de nem ez a jellemző. Én hármat neveltem fel, és mindegyik szereti a könyvet. Pici koruktól mesén nőttek, ha jók vol­tak, mese volt a jutalom. Óvodás koruktól könyvből olvastam nekik, s elmondtam, beléjük neveltem, müyen jó lesz, ha majd ők fognak olvasni nekem. Első osztályos ko­rukban olyan módszert választot­tam, hogy este meseolvasás közben a legérdekesebb résznél megáü- tam, s megkértem őket, azt a da­rabkát olvasnák el, aztán majd megint folytatom. így vonzó volt a mese, később egyre többet olvastak maguk, sokszor én már rá sem ér­tem, sürgősen kézimunkáznom keüett, ám a történet mindig érde­kelt, s bizony hamar eljött az idő, hogy ők olvastak nekem. A kötele­ző olvasmányok, ami már csak a neve miatt is eüenszenves minden gyereknek, nálunk úgy voltak elő­készítve, hogy el is olvasták műid a hárman mindet. Kamaszkorukra már arra kellett csak ügyelni, hogy mit olvasnak, hogy értéktelen, ártó szövegekkel ne rontsák a szemü­ket, mert bizony gyakran éjjel, a paplan alatt is könyvet bújtak. Azért hozakodtam elő a példám­mal, hogy bizonyítsam, nem egye­dül az iskola hibás abban, ha a gye­rekek nem tudnak olvasni. De hogy az egyszeregyet sem tudják, az már bizony nem a szülőnek ró­ható fel. Mert hogy zsebben a szá­mológép, az valóban nagy segít­ség, de mit ér, ha a fej üres? Olyan ez, mintha az ennivaló is csak a zsebünkben volna. Meddig bír­nánk ki vele? Most rengeteg min­dent tanulnak a gyerekek, és ren­geteg mindent felejtenek. Az uno­káim, ha beszélgetünk, gyakran megkérdezik erről-arról, hogy honnan tudom. Hát az iskolában tanultam. És ők csak csodálkoz­nak, hogy még mindig emlékszem rá, mikor ők már azt sem tudják, amit a múlt héten vettek. Jó volna, ha valaki tudatosítaná, a kevesebb gyakran többet jelent. Még van, ami nem tetszik ne­kem a mai pedagógiában, mégpe­dig, hogy nem szabad büntetni. Mi úgy nőttünk fel, hogy ha rosszak voítunk, kikaptunk, hajók voltunk több szeretetet kaptunk. Én is így neveltem a gyerekeimet. Ma pe­dig... Büntetni nem lehet, a szere­tet helyett meg könnyebb ajándé­kokat adni. Pedig nincsen semmi különös, semmi furcsa a mai nem­zedékben, a gyerek mindig is olyan volt, hogy inkább a rosszat szerette csinálni. Mégis minden felnőtt azokra a tanítókra emlék­szik vissza jó szívvel, akik szigorú­ak voltak, azokat pedig, akiket ők is átvertek az iskolában, már el is felejtették. Hát nem érdekes?

Next

/
Thumbnails
Contents