Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
2006-01-21 / 17. szám, szombat
12 Családikor ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 21. www.ujszo.com MINDENNAPI KENYERÜNK Alfa és Ómega Ige: „Én vagyok az Alfa és az Ómega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki * eljövendő: a Mindenható.” (Jelenések könyve 1,8) ÉDES ÁRPÁD g|f ... ^ hé Gi mnazista padszomszédom- mal nagyokat szoktunk vitatkozni a világ dolgairól, az élet értelméről, a születés és elmúlás kérdéseiről. Gondolkodásmódomat már akkor is döntően befolyásolta a keresztyén családi háttér (amit azóta sem tudok szüleimnek eléggé megköszönni). Nézeteinknek ezért kibékíthetetlen, antagonisztikus ellentétben kellett volna lenniük, mégis gyakran jutottunk közös nevezőre. Egy- egy végkövetkeztetésünk mindmáig bennem él. Egy alkalommal a mindenség keletkezése és vége volt beszélgetésünk tárgya, s mikor a különféle teóriák közötti bolyongásban már kimerültünk, barátom végül megjegyezte: „a mi egész földi életünk hasonlítható egy vízeséshez, ahol a meder felső pereméről elszakadva cseppjeire hull a víztömeg. Annyi a mi földi életünk, amíg ott föntről elindulva lent újra visszazuhan a nagy víztömegbe, s e csöppnyi létünkbe azon filozofálunk, honnan is ered és hová torkollik ez a folyó.” Az ember ösztönösen, kíváncsiságból vagy önző hatalomvágyból megpróbálja megfejteni a titkokat, kifürkészni a jövendőt. Ennek érdekében néha veszélyes vizekre, tiltott területekre is elmerészkedik. Az esztendő fordultával és az új év kezdetén már nem csak nagy fogadkozásokat teszünk, hanem különböző praktikákkal próbálunk a jövőbe nézni. Babonák, jóslások, jövendőmondások sokadalma kapcsolódik ezekhez a napokhoz. Isten a szentírásban határozottan óv minket az ilyen dolgoktól. A zsol- táros azzal a bizalommal néz a holnap felé, hogy „Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat.” (Zsolt 16, 5) Jól gondoljuk meg, hogy kiragadjuk-e az Ő kezéből sorsunkat, mert olyan démoni erőknek nyitunk ajtót ezáltal, amik fölött később aztán nincs hatalmunk! Olyan ez, mint a kábítószer. Böl- csebb dolog el sem kezdeni, mintsem arra hagyatkozni, hogy majd leszokom róla. Azt a lelki nyugalmunkat és bizodalmunkat kockáztatjuk vele, hogy az Úristen kezében jó helyen van a mi életünk. Ha jót jósol nekünk, akkor könnyelműségre csábít, hisz úgyis jó vége lesz. Műiden más pedig csak nehezíti amúgy is sok stresszel terhelt világunkat. A Szentírás ehelyett arra buzdít, hogy „hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít.” (Zsolt 37,5-6) Nem a vaksors vagy a forgandó szerencse, hanem az Úr tartja kezében utunkat. Jézus pedig a közömbösség helyett tanítványait arra inti, hogy „vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” (Mt 26,41). A Jelenések könyve - ahol a fönt idézett vers található - a Biblia utolsó könyve, és egyben az Újszövetség egyeden prófétai ihletésű írása. János apostol jegyezte le ezeket a látomásokat, amikor Patmosz szigetén száműzetésben volt. A Megdicsőült Úr ad kijelentést apostolán keresztül az egyháznak. Mmdenek alapjául szól az Ige: „Én vagyok az Alfa és az Ómega..., aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.” A görög ábécé első és utolsó betűjével határolja be a közte levő mindenséget. Ő a kezdet és a vég, s e kettő között az Ő mindenhatósága és gondviselése rejtezik a dolgok mélyén. Egy év kezdetén és végén..., és közben 363 napon. A szerző református lelkész ÍRÓ OLVASÓK Csellengők a tévében is MÉRI MAGDOLNA Azt hiszem, nincs olyan anya (szülő), aki ne összeszorult szívvel nézné, amikor az eltűnt gyerekeket mutatják a tévében. Amikor vonulnak sorban a képek, megy a szöveg, s a szívfájdító zene, fel- s eltűnnek a gyerekarcok: XY eltűnt 2000. ápr. 8-án, 15 éves, YZ eltűnt 2003. december 14-én, 12 éves... és így tovább, és így tovább. Hiába tudom én, mégpedig nagyon jól, hogy a mai vüágban fokozottan a farkastörvények uralkodnak, s hogy az élet korántsem úgy zajlik, mint mondjuk 25-30 éve, mégis megdöbbent minden üyen és hasonló hír. És minden haladó neveléstudományi módszer és laza vélemény ellenére azt gondolom, hogy ott, ahonnan egy fiatal, egy kölyök csak úgy kisétálhat az ajtón, ott a család életében valami nagy gondnak kell lennie, ott valami nem a dolgok rendje szerint működik. Tudom jól azt is, hogy a fiataloknak sem könnyű, rengeteg elvárásnak kell megfelelniük, s a vüág sokszínűsége is nem egynek a fejét jó alaposan megzavarja, ha nincs kellőképpen felkészítve rá. Ugyanakkor a szülőknek sem könnyű biztosítani a megélhetést, helytállni a napi taposómalomban, egyáltalán olyan állást találni, ahol meg is fizetik az elvégzett munkát, és mindemellett még kellően foglalkozni a gyermekekkel, a családdal. A ma emberének élete nem könnyű feladat. Mégis azt mondom, figyeljünk oda gyermekeinkre, beszélgessünk többet velük, erre soha ne sajnáljuk az időt! Fontos dolog az anyagi jólét, hogy mindent megkapjanak a lehetőségekhez képest, de az odafigyelő szeretetet, a fontosság érzését nem pótolhatja semmisem. A legfontosabb cél a jövő nemzedék kiegyensúlyozott felnőtté nevelése, amelyben ha tetszik, ha nem, pótolhatadan szerepe van a családnak, az összetartozásnak. Hogy a jövő emberének élete ne egyre nehezebb és nehezebb feladat legyen. ...az ember egyszerre rájön, hogy nem az olvasás, nem a tudálékosság, még csak nem is a műveltség a legfontosabb. Hanem az, hogy az ember önállóan tudjon gondolkozni és következtetni. (Eric Knight) Kell a szülői segítség, de nem az a megoldás, ha sokat, hosszú szövegeket olvastatunk a gyermekkel Elsős van a családban -1. rész A betűfelismerés és az összeolvasás jártasságának eléréséhez szükséges a szülői segítség (Archívum) Félévhez közeledve, egyre több előremutató, örömteli jelenséggel, elvétve elgondolkodtató tapasztalattal gazdagodva néz szülő s pedagógus egyaránt a jövő elébe. Ne feledjük: gondok, problémák minden korban merül(het)nek fel. Most, félév táján a legtöbb szülőt gyermekének olvasási tudásszintje aggasztja. PÉNZES ISTVÁN Az olvasás elsajátítása tulajdonképpen nem más, mint egy jelrendszer szabályainak megértése. A betűk valójában jelek, a hangok írott formái. Anyanyelvűnk ábécéje 44 betűt tartalmaz; ennyi jel felismerése, hangoztatása, összeolvasása, az olvasott szó értelmezése nem könnyű feladat. Sok-sok gyakorlás szükséges hozzá. Az értő olvasás fontossága Az iskolában elsajátítandó ismeretek közül az olvasástanítást kiemelt fontossággal kezeljük: szülő s pedagógus egyaránt. Az, hogy milyen szinten sajátítja el a gyermek az olvasás művészetét, előrevetíti a későbbi évek kitűnő, jó vagy kevésbé elfogadható tanulmányi eredményeit. A nyűglődve, küszködve olvasó gyermek ugyanis eleve ellenszenvet táplál az olvasással szemben. S ne feledjük: ha az első két évben nem tapasztalja meg az olvasás nyújtotta ismeretszerzés örömét, akkor később mindez hatványozottan csapódik vissza, bumerángként. Az értő olvasás szintjére el nem jutott gyermeknek a felső tagozaton, különösen a sok olvasást igénylő tantárgyak - a történelem, az irodalom, a földrajz, a természetrajz - tananyagának elsajátítása áthidalhatatlan nehézségeket okoz majd, hiszen képtelenné válik az ismeretszerzés önálló formáját gyakorolni. Arról nem is szólva, hogy az a gyermek, aki olvasási nehézségekkel küszködik, soha nem ízlelheti meg a szabadidő eltöltésének hasznos, talán leghasznosabb módját: ezáltal saját érdeklődési körét, kíváncsiságát sem lesz képes kielégíteni. Ne váljunk csodákat A szülő az első évfolyamban ne váljon csodákat! Az első osztálynak nem feladata (nem lehet feladata!) az értő olvasás elsajátíttatása. Itt az alapok lerakása történik meg - s ez alapozásból kell, ülő kivennie a részét. De nem hatalmi szóval! Az olvadás megszerettetése erőszakkal nem megy. Idő és türelem vezet- (het) bennünket a várt eredményhez. Nem az a megoldás, ha sokat, hosszú szövegeket olvastatunk a gyermekkel. Nem baj, ha lassabban olvas, csak tanulja meg biztonságosan felismerni a betűket. És szerezzen jártasságot a betűk összeolvasásában. E kettős cél (a betűfelismerés és az összeolvasás jártassága) kialakításához, eléréséhez szükséges a szülői segítség. Néhány jó tanács Nagyban megkönnyíthetjük a kisiskolás nem könnyű munkáját, ha szem előtt tartjuk az alábbiakat: ♦ A házi feladatot mindig együtt olvassuk el. És többször. ♦ A gyermek soha ne menjen felkészületlenül, gyakorlás nélkül iskolába. ♦ Csak akkor üljünk gyermekünk mellé, amikor nincs más teendőnk, amikor nem vagyunk feszültek, idegesek. ♦ Ne ugráljunk fel állandóan mellőle, hogy közben más jellegű munkánk is fogyjon. ♦ Egymással szemben ülve olvassunk. A szöveg alatt vagy felett húzzuk a ceruzánkat - ez a gyermeknek az olvasás tempóját diktálja. (A ceruza mozgása legyen egyenletes, vagyis azonos tempójú.) ♦ Áz olvasás gyakorlásához nyugodt környezetre van szükség: ne legyen bekapcsolva se rádió, se tévé. Ne legyen rajtunk kívül senki más a helyiségben. ♦ Figyeljünk a gyermekre, ne járkáljunk körülötte. Ha már egyedül olvassa a többször gyakorolt szöveget, akkor is tartózkodjunk mellette. ♦ Ha azt tapasztaljuk, hogy össze- olvasási nehézségei vannak, akkor azt gyakoroltassuk: két-három betűs szavakat olvastassunk. ♦ Váljunk türelemmel, amíg kibetűzi, kiolvassa a szavakat. ♦ Csak akkor téijünk rá a szövegolvasás gyakorlására, ha az összeol- vasási nehézségek megszűnnek. (Ezt természetesen az osztálytanítóval is meg kell beszélni: azonos hullámhosszon kell cselekedni a gyermek mielőbbi felzárkózása érdekében.) ♦ Előfordulhat, hogy a feladott olvasmány túl hosszúnak bizonyul a gyermek számára. Ilyen esetben jelöljünk ki egy rövidebb szakaszt a szövegből, s azt gyakoroltassuk odahaza. Természetesen ezt, miheztartás végett tudassuk a pedagógussal - szóban vagy írásban. ♦ Ne korholjuk a gyermeket, ha visszatér a betűzésre, hanem buzdítsuk az azonnali összeolvasásra. ♦ Ne takarékoskodjunk a biztató szavakkal. „Nem is hittem volna, hogy üyen ügyes vagy. Már majdnem folyamatosan olvasol.” ♦ De ne is hazudjunk: az akadozó olvasást ne dicséljük agyon. „Sokkal jobb, mint az előbb, de én a te helyedben még egyszer (kétszer) elolvasnám...” Sok gyerek a biztatás hatására szárnyakat kap, s újult erővel fog neki e fáradságos feladatnak. ♦ Soha ne szidjuk, ne tegyünk negatív megjegyzéseket olvasására! „Normális gyerek már emlékezetből fújná, amit te még ötödször sem tudsz elolvasni!” Az üyen s a még durvább kijelentések, a hangos beszéd még inkább elbizonytalanítja őt, s az újabb próbálkozás alkalmával még több hibát vét. ♦ Ha azt tapasztaljuk, hogy a gyermek nagyon elfáradt, akkor iktassunk be egy kis pihenőt. Hagyjuk, hogy dőljön végig a heverőn, hallgasson egy kis zenét, esetleg beszélgessünk vele teljesen más témáról. Időtelve, mosolyogva, biztató tekintettel serkentsük őt az utolsó nekirugaszkodásra. ♦ Iskoláink különböző olvasástanítási módszert alkalmaznak. Ha gyermekünk nem szótagoló módszerrel tanul, akkor ne követeljük meg tőle a szótagolást, hiszen neki arról nincs ismerete. ♦ Mindennap szakítsunk 15-25 percet elsős gyermekünk olvasásának meghallgatására. Ne feledjük: a betű-összekapcsolás, -összeolvasás logikáját megérteni nem egyszerű dolog! ♦ Ha a felsoroltak elvégzésére, vagyis gyermekünkre semmiképpen sem tudunk negyed-, félórányi időt szakítani, akkor kéijünk meg valakit, aki megteszi ezt helyettünk. De semmiképpen se hagyjuk őt magára. Példa, példa, példa Motiváló hatást jelent az olvasás elsajátítására, ha a családban a gyermek példát lát a könyvek használatára, ha a szüleitől a könyvek, a folyóiratok szeretetét látja, ha az olvasás jelentőségét tapasztalja. Figyelmeztessük őt, hogy a könyv érték, sem összefirkálni, sem lapjait kitépni nem szabad. Az ajándékba kapott könyvek nézegetése, lapozgatása, apa, anya szakmai jellegű könyvei, még a szakácskönyv is motiváló hatású: tudatosodik benne, hogy az írott, nyomtatott szó tudás, az eddig el nem sajátított ismeretek tárháza. (Pénzesné B. Ilona jegyzeteinek felhasználásával) LEPLEZETLENÜL Miért nem tud a gyerek olvasni? Ki a felelős? CZAFIK ROZÁLIA Igen, vannak gyerekek, akiket nehéz megtanítani, de nem ez a jellemző. Én hármat neveltem fel, és mindegyik szereti a könyvet. Pici koruktól mesén nőttek, ha jók voltak, mese volt a jutalom. Óvodás koruktól könyvből olvastam nekik, s elmondtam, beléjük neveltem, müyen jó lesz, ha majd ők fognak olvasni nekem. Első osztályos korukban olyan módszert választottam, hogy este meseolvasás közben a legérdekesebb résznél megáü- tam, s megkértem őket, azt a darabkát olvasnák el, aztán majd megint folytatom. így vonzó volt a mese, később egyre többet olvastak maguk, sokszor én már rá sem értem, sürgősen kézimunkáznom keüett, ám a történet mindig érdekelt, s bizony hamar eljött az idő, hogy ők olvastak nekem. A kötelező olvasmányok, ami már csak a neve miatt is eüenszenves minden gyereknek, nálunk úgy voltak előkészítve, hogy el is olvasták műid a hárman mindet. Kamaszkorukra már arra kellett csak ügyelni, hogy mit olvasnak, hogy értéktelen, ártó szövegekkel ne rontsák a szemüket, mert bizony gyakran éjjel, a paplan alatt is könyvet bújtak. Azért hozakodtam elő a példámmal, hogy bizonyítsam, nem egyedül az iskola hibás abban, ha a gyerekek nem tudnak olvasni. De hogy az egyszeregyet sem tudják, az már bizony nem a szülőnek róható fel. Mert hogy zsebben a számológép, az valóban nagy segítség, de mit ér, ha a fej üres? Olyan ez, mintha az ennivaló is csak a zsebünkben volna. Meddig bírnánk ki vele? Most rengeteg mindent tanulnak a gyerekek, és rengeteg mindent felejtenek. Az unokáim, ha beszélgetünk, gyakran megkérdezik erről-arról, hogy honnan tudom. Hát az iskolában tanultam. És ők csak csodálkoznak, hogy még mindig emlékszem rá, mikor ők már azt sem tudják, amit a múlt héten vettek. Jó volna, ha valaki tudatosítaná, a kevesebb gyakran többet jelent. Még van, ami nem tetszik nekem a mai pedagógiában, mégpedig, hogy nem szabad büntetni. Mi úgy nőttünk fel, hogy ha rosszak voítunk, kikaptunk, hajók voltunk több szeretetet kaptunk. Én is így neveltem a gyerekeimet. Ma pedig... Büntetni nem lehet, a szeretet helyett meg könnyebb ajándékokat adni. Pedig nincsen semmi különös, semmi furcsa a mai nemzedékben, a gyerek mindig is olyan volt, hogy inkább a rosszat szerette csinálni. Mégis minden felnőtt azokra a tanítókra emlékszik vissza jó szívvel, akik szigorúak voltak, azokat pedig, akiket ők is átvertek az iskolában, már el is felejtették. Hát nem érdekes?
