Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
2006-01-14 / 11. szám, szombat
12 Családikor ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 14. www.ujszo.com MINDENNAPI KENYERÜNK A titkos cím HALKO JÓZSEF Mikor valaki bekerül a magas politikába, vagy egyéb úton közismertté válik, törvényszerű, hogy körüllengik a különböző rendű-rangú menedzserek, testőrök, s hogy a telefonszámát és a címét is egyből titkosíttatja. Hogyisne, különben bárki bármikor felhívhatná, hogy közölje vele a véleményét, fenyegethetné is akár, vagy támogatásért folyamodhatna hozzá. Ám az emberiség történelmének legjelentősebb személyisége, Isten fia, Jézus Krisztus, nem rendelkezett sem asszisztensekkel, sem testőrökkel. Sőt, amikor két tanítványa az e vasárnapi evangélium tanúsága szerint megkérdezte tőle, „hol laksz?”, így válaszolt: „Gyertek és meglátjátok!” (Jn 1, 39). Érdekes, hogy Jézus - aki ezt megelőzően kijelentette, hogy „A rókáknak odújuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét” (Mt 8,20) - most azonnal és egyértelműen azt mondja, hogy jöjjenek és nézzék meg. Túdni, hogy hol lakik valaki, két ismeretet is jelent egyszerre: mégpedig, hogy milyen az illető, s hogy hol elérhető. A kérdés, hol laksz, többet kifejez, mintsem hogy add meg az utca nevét s a ház számát. Érdeklődést fejez ki, igényt a személy közelebbi, mélyebb és alaposabb megismerésére. Belépni valakinek a birodalmába, látni a helyet, a dolgainak elrendezését, a könyveket, a képeket, a rendet s a légkört, mely mindent beleng, s melyben élete jelentős részét tölti, azaz látni az otthonát - az bizony már sokat elárul magáról az ott lakóról. A tanítványok, akiket Jézus lakhelye érdekelt, végül sokkal többet megállapítottak ennél. Egy konkrét utca helyett megismerték Jézus gondolkodás- módját, álláspontját, tisztaságát, szentségét és isteni mivoltát. Kinyitotta előttük a szívét, a világát, amit ők aztán fenséges felfedezésként fogalmaztak meg: „Megtaláltuk a Messiást!” (Jn 1,41). A Nobel-díjas Hemingwaynek, ki gyakran változtatta lakhelyét, egyszer egy barátja ekképp címezte meg levelét: „Emest He- mingwaynek- Isten tudja, hova”. Mikor a küldeményt végül mégis kézbesítették, az író többek közt viccesen ezt jegyezte meg: „Isten valóban tudta, hova!” Találó kifejezés, találóbb sokkal, mint ahogyan akár ő maga tudatosíthatta. Isten tényleg tudja, ki hol leledzik, és akarja, hogy azt is mindenki tudja, hol található Ő. Hasonlóan, mint ahogyan az egy másik íróval, az angol Jonathan Swifttel esett meg. Az orvosnak köszönve, ki az életét mentette meg, többek közt ezt mondta: „Halálomig az adósa vagyok”. „Azzal is tartozik, hogy még húszszor felkeres” - viccelt az orvos. „Mihelyt járni kezdek - ígérte a lábadozó -, mindet beváltom, egyiket a másik után.” Valamennyien lábadozók vagyunk, akiket Isten a keresztség pillanatában gyógyított meg, mikor az eredendő bűn fertőzésétől tisztított meg. Valamennyien lábadozók vagyunk, akiknek homlokára Isten véghetetlen türelemmel helyezi gyógyító jobbját, miközben a feloldozás szavait halljuk. Valamennyien lábadozók vagyunk, akik előtt Jézus - ahogy Swift orvosa sem - nem titkolja el a címét, sőt meghív: „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket (...)- és nyugalmat találtok telketeknek” (Mt 11, 28-29). Mi tehát Jézus címe? Természetesen nem helységnév, hanem az ő intenzív jelenléte mindenütt. Elég csak őt mély hittel megszólítani, imába mélyükén felé fordulni, kinyílni jelenléte előtt. Aki ezt megteszi, átéli azt a bizonyos „megtaláltuk a Messiást!” Egyébkánt az is hklik, hogy amikor Hemingwayhez egy új- ságteó bejelentkezett, hogy nem épp kellemes témákról is kérdezné, az kó viccesen túlozva teleg- rafálta meg neki: „ha eljön, lelövöm”. Jézus számára viszont minden látogatás egyformán komoly. Sőt, ő azt szeremé, ha látogatói nála otthon éreznék magukat. Mert ő nem ismer kellemetlen témát, ő azokra a legkellemetlenebbekre is szeretettel, türelemmel, könyörülettel tekint. Azoknak pedig, akik szégyenkeznek, és félnek, hogy nekik nem nyitna ajtót, szüntelenül ismételgeti Szentkásának oldalain: „Gyertek és meglátjátok!” A szerző római katolikus pap Egyik legfontosabb kötelességünk az, hogy megtanítsuk őket logikusan gondolkodni és együttérezni Mi vagyunk gyermekeink tanítói Mai társadalmunkban, amely lelki és erkölcsi kérdésekben lassanként teljesen talajt veszít, a lelkiismeretes szülők nem hagyhatják gyermekeik etikai nevelését másokra. Nem számíthatunk arra - mint valaha -, hogy az iskolában, az egyházban és egyéb intézményekben ugyanazokat az értékeket szívják magukba. MARKÓ EMIL Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem érhetik őket pozitív hatások, az viszont nyilvánvaló, hogy a jó és a rossz fogalma társadalmunk valamennyi szférájában alapjaiban megváltozott. Ez azt jelenti, hogy minden értelemben nekünk, szülőknek kell felelősséget vállalni gyermekeink neveléséért. Egyik legfontosabb kötelességünk az, hogy megtanítsuk őket logikusan gondolkodni. Kamaszkorukra meg kell tanulniuk önálló értékítéletet alkotni, mert ekkor már olyan erőteljes külső hatásoknak vannak kitéve, melyek könnyen rossz irányba húzhatják őket. Tudatosan kell nevelni A rossz útra térés eredete tehet a passzív-agresszív harag és a helyes nevelés hiánya is. Némely szülők úgy gondolják, hogy mivel gyermekeink töménytelen információhoz jutnak az iskolában (televízióból, internetről stb.), automatikusan elsajátítják a világos gondolkodás képességét. Ám ha valaki teletömi a fejét tényekkel, attól még korántsem tesz bölcs. A szülőknek tudatosan kell gyermekeiket megtanítaniuk a helyes és ésszerű gondolkodásra éppúgy, mint a harag kezelésére. Ez nem könnyű, hiszen növekszik azoknak a száma, akik képtelenek beilleszkedni a társadalomba, és ilyen emberekkel bárhol - még a gyülekezetben is - találkozhatnak gyermekeink. Az együtt olvasás Ha meg akarjuk tanítani gyermekeinket a logikus gondolkodásra, annak egyik legkedélyesebb és legértékesebb módja, ha már egészen pici koruktól kezdve együtt olvasunk velük. Fontos, hogy a gyermekek életkorának megfelelő, élvezetes történeteket, dalokat és verseket válasszunk ki, hiszen ez egyben meghitt időtöltés is, amely szorosabbra fűzi a velük való kapcsolatunkat. Sok mese és történet mély erkölcsi tanulságot hordoz. Mi különbözteti meg a jó könyvet az értéktelentől? A jó könyv mindenkor mély er- kölcsiség foglalata - nem természetfölötti hősök sekélyes kalandjainak olcsó, szentimentális elbeszélése, hanem olyan erőt rejt magában, amely megérinti belső lényünk mélységeit, és napvilágra csalogatja mindazt, ami nemes. Fontos tehát, hogy olyan könyveket és történéseket olvassunk gyermekeinknek, amelyek segítségével megbeszélhetjük velük és megtaníthatjuk nekik az alapvető erkölcsi értékeket, és amelyek olvasása kellemes és tartalmas családi együttlétet biztosít. Helyesen kezelni a kritikát Amikor együtt olvasunk gyermekeinkkel, figyeljük éberen, hogyan reagálnak. Ha látjuk, hogy hatással volt rájuk a történet, kérdezzük meg, mit gondolnak. így beszélgetés alakulhat ki arról, ami foglalkoztatja őket. Ha például egy eltévedt kislányról olvasunk, és gyermekünk kifejezi aggódását, kiváló tehetőségünk van megdicsérni, hogy milyen kedves, és mennyire törődik a kislány sorsával. Mindenképpen használjuk fel a közös olvasást arra, hogy megtanítsuk gyermekeinket helyesen kezelni - mind az őket ért, mind másokat ért - vádakat és kritikákat. A helytelen vádaskodás általánosan jellemző a gyermekekre. „Nem igazság! Ő kezdte” - halljuk gyakran a szájukból. Ez az a pont, ahol a harag megzavarhatja gondolkodásukat. A gyermekek és az éretlen felnőttek hajlamosak azt gondolni, hogy ha dühösek, azzal máris megváltoztatják a nekik nem tetsző helyzetet. Nagyon fontos, hogy fülön csípjük ezt a hamis gondolatmenetet, s erre legegyszerűbb tehetőség a történtek megbeszélése. Empátia és együttérzés A közös olvasás arra is jó, hogy kitágítsa a gyermek látókörét, s ezáltal az életet több szempontból szemlélje. Másként fogalmazva: különleges tehetőséget teremt arra, hogy gyermekünket empátiára és együttérzésre, azaz két olyan tulajdonságra tanítsuk, amelyek hiánycikknek számítanak manapság. Az empátia azt jelenti, hogy beleélem magam a másik ember helyzetébe, az ő szempontjából nézem a kérdést. Az együttérzés más ember érzéseinek a megértése. Nem jelenti azt, hogy egyetértünk vele, vagy hogy feltétlenül ugyanúgy érzünk, mint ő. Ha a gyermek megtanulja megérteni mások helyzetét és érzéseit, kifinomul az ítélőképessége, megtanulja biztatni és vigasztalni embertársait, és irgalmasabb szívű tesz. Kezünkben a sorsuk Mi vagyunk gyermekeink tanítói az érzelmek birodalmában, és az együtt olvasás során találkozunk szeretetről, haragról, kedvességről, szomorúságról, bűntudatról, szánalomról és egyéb érzésekről szóló történetekkel. Természetesen nevén is nevezhetjük ezeket, és beszélgethetünk róluk gyermekeinkkel, miközben arra biztatjuk őket, hogy bátran mondják el érzéseiket és gondolataikat, amelyek a történet során támadtak bennük. Ne becsüljük alá a saját magunk fabrikált történetek jelentőségét és élményét sem! Megfigyeltem, hogy gyermekeim olykor az általam kitalált történeteket kedvelték jobban. A mai napig is a kisebbik lányom, aki pedig már nem kicsi, gyakran mondogatja, apu, emlékszel még azokra a kitalált történetekre, amiket szoktál nekünk mesélni, azok voltak a legjobbak. Figyeljünk oda gyermekeink életkori szükségleteire és kívánságaikra is! A közös olvasás kitágítja a látókörét (Benkő Tímea felvétele) Mióta férje meghalt, három gyermekében leli minden örömét. Ásó, kapa, nagyharang. Nem így tervezte az életét, de mára már megtanulta cipelni ezt a keresztet. Mindent a gyerekért ........A. (Lukacs E rika illusztrációs felvétele) A kosztüm, a síbakancs meg a síruha KÖBÖL ZOLTÁN Négy harminckor hasított bele a vekker a hajnali csendbe. Bözsike egy határozott kézmozdulattal elnémította, nehogy az alvó gyerekeket is felébressze. Az ágy még fogva tartaná a testet, de a szellem tudja, menni kell. Nehéz az ébredés, hiszen néhány órával ezelőtt a konyhaasztal még tele volt fizetési adatlapokkal, bérkimutatásokkal, hangosan kattogott a számológép. Ilyenkor fizetés előtt leheteüen mindent elvégezni munkaidő alatt, így kénytelen néhány éjszakán keresztül otthon folytatni a munkát, így is igyekeznie kell, hogy mindennel készen tegyen, mire eljön a fizetési nap. Évek óta bérelszámolóként dolgozik a szövetkezetben. Sok munka, kevés pénz, és persze mindig rajta csattan az ostor, ha valaki kevesebbet talál a borítékban a megszokottnál. Mégsem panaszkodik sohasem. Amióta férje meghalt, három gyermekében leli minden örömét. Tizenkét év házasság után ásó, kapa, nagyharang! Nem így tervezte az életét, de mára már megtanulta cipelni ezt a keresztet. Gyorsan felöltözik és reggelit készít a kicsiknek. A szekrényből előszedi a ruháikat, és szép gondosan három kupacot készít. Két lányosat meg egy fiúsat. Már elmúlt negyed hat is, mikor halkan benyit a hálószobába és odarakja a gyerekek ágya mellé a ruhákat. Azok, mintha éreznék anyjuk közelségét, lassan nyújtózkodva kitörlik szemükből az álmot, és elkezdenek öltözködni. Fél hatkor már együtt ülnek az asztalnál, reggeliznek. Az egyiknek édes meleg tej, a másiknak habos kakaó, a harmadiknak tejeskávé. Nem baj, hogy háromfelé kell készíteni, csak mosolyogjanak. Hat óra előtt öt perccel elindulnak. A gyerekek először a nagyszülőkhöz, onnan tovább iskolába, Bözsike munkába. A nap gyorsan telik, az emberek egymás után jönnek felvenni a havi bérüket. Szerencsére senki nem kapott levonást, így mindenki elégedetten olvasgatja a bankókat. Valahogy ma neki is jobb kedve van, mint amúgy általában. Évek óta nem jutott új ruhára, mert a havi költségek meg az iskola, a gyerekek elvittek minden fillért. Azaz mégsem mindent, mert havonta néhány koronát félretéve éppen a mai fizetésből összegyűlt a pénz egy új kosztümre. Ez az, amiért ma vidámabban indul haza. Úgy tervezi, holnap bemegy a városba, és megveszi. Már a múlt hónapban kinézte magának egy üzletben, de felpróbálni szégyenkezett, mert mit mondott volna az eladónak, miért nem veszi meg. Ma viszont már más a helyzet. Megvan a pénz, és holnap megtesz a ruha is. Ézek a gondolatok jártak az eszében, amikor az autóbusz befutott a megállóba. A gyerekek a nagyszülői ház ablakából lesték, anyjuk érkezését. Mikor megpillantották, már pakoltak is. Indulás haza. A leckét leírták, meg is tanultak, nincs más dolguk, mint élvezni a család békéjét.- Na, mi volt az iskolában? - kérdezte úgy egyszerre mindegyiktől.- Anyu - mondta a fia -, az iskolában sítanfolyamot szerveznek. Sítalpat adnak, csak bakancsot kell venni meg síruhát. Olyan jó tenne elmenni. Anyu, veszünk bakancsot, meg síruhát? Bözsikének még a lélegzete is elállt, majd rámosolygott a gyerekre, és csak ennyit mondott: hát persze. Másnap munka után bement a városba és a sportüzletben megvette mindkettőt. Kezében a teli szatyorral még megállt a ruhaüzlet előtt, nagyot sóhajtott, és csak úgy magában ennyit mondott: nem baj, talán majd jövőre.
