Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)

2006-01-14 / 11. szám, szombat

12 Családikor ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 14. www.ujszo.com MINDENNAPI KENYERÜNK A titkos cím HALKO JÓZSEF Mikor valaki bekerül a magas politikába, vagy egyéb úton köz­ismertté válik, törvényszerű, hogy körüllengik a különböző rendű-rangú menedzserek, test­őrök, s hogy a telefonszámát és a címét is egyből titkosíttatja. Hogyisne, különben bárki bármi­kor felhívhatná, hogy közölje ve­le a véleményét, fenyegethetné is akár, vagy támogatásért folya­modhatna hozzá. Ám az emberi­ség történelmének legjelentő­sebb személyisége, Isten fia, Jé­zus Krisztus, nem rendelkezett sem asszisztensekkel, sem test­őrökkel. Sőt, amikor két tanítvá­nya az e vasárnapi evangélium tanúsága szerint megkérdezte tőle, „hol laksz?”, így válaszolt: „Gyertek és meglátjátok!” (Jn 1, 39). Érdekes, hogy Jézus - aki ezt megelőzően kijelentette, hogy „A rókáknak odújuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs ho­vá lehajtania a fejét” (Mt 8,20) - most azonnal és egyértelműen azt mondja, hogy jöjjenek és nézzék meg. Túdni, hogy hol lakik valaki, két ismeretet is jelent egy­szerre: mégpedig, hogy milyen az illető, s hogy hol elérhető. A kérdés, hol laksz, többet kife­jez, mintsem hogy add meg az ut­ca nevét s a ház számát. Érdeklő­dést fejez ki, igényt a személy kö­zelebbi, mélyebb és alaposabb megismerésére. Belépni valaki­nek a birodalmába, látni a helyet, a dolgainak elrendezését, a köny­veket, a képeket, a rendet s a lég­kört, mely mindent beleng, s melyben élete jelentős részét töl­ti, azaz látni az otthonát - az bi­zony már sokat elárul magáról az ott lakóról. A tanítványok, akiket Jézus lakhelye érdekelt, végül sokkal többet megállapítottak en­nél. Egy konkrét utca helyett megismerték Jézus gondolkodás- módját, álláspontját, tisztaságát, szentségét és isteni mivoltát. Ki­nyitotta előttük a szívét, a világát, amit ők aztán fenséges felfede­zésként fogalmaztak meg: „Meg­találtuk a Messiást!” (Jn 1,41). A Nobel-díjas Hemingwaynek, ki gyakran változtatta lakhelyét, egyszer egy barátja ekképp cí­mezte meg levelét: „Emest He- mingwaynek- Isten tudja, hova”. Mikor a küldeményt végül mégis kézbesítették, az író többek közt viccesen ezt jegyezte meg: „Isten valóban tudta, hova!” Találó kife­jezés, találóbb sokkal, mint aho­gyan akár ő maga tudatosíthatta. Isten tényleg tudja, ki hol lele­dzik, és akarja, hogy azt is min­denki tudja, hol található Ő. Ha­sonlóan, mint ahogyan az egy másik íróval, az angol Jonathan Swifttel esett meg. Az orvosnak köszönve, ki az életét mentette meg, többek közt ezt mondta: „Halálomig az adósa vagyok”. „Azzal is tartozik, hogy még húszszor felkeres” - viccelt az or­vos. „Mihelyt járni kezdek - ígér­te a lábadozó -, mindet bevál­tom, egyiket a másik után.” Valamennyien lábadozók va­gyunk, akiket Isten a keresztség pillanatában gyógyított meg, mi­kor az eredendő bűn fertőzésétől tisztított meg. Valamennyien lá­badozók vagyunk, akiknek hom­lokára Isten véghetetlen türelem­mel helyezi gyógyító jobbját, mi­közben a feloldozás szavait hall­juk. Valamennyien lábadozók va­gyunk, akik előtt Jézus - ahogy Swift orvosa sem - nem titkolja el a címét, sőt meghív: „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagy­tok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket (...)- és nyugalmat talál­tok telketeknek” (Mt 11, 28-29). Mi tehát Jézus címe? Termé­szetesen nem helységnév, hanem az ő intenzív jelenléte mindenütt. Elég csak őt mély hittel megszólí­tani, imába mélyükén felé fordul­ni, kinyílni jelenléte előtt. Aki ezt megteszi, átéli azt a bizonyos „megtaláltuk a Messiást!” Egyébkánt az is hklik, hogy amikor Hemingwayhez egy új- ságteó bejelentkezett, hogy nem épp kellemes témákról is kérdez­né, az kó viccesen túlozva teleg- rafálta meg neki: „ha eljön, lelö­vöm”. Jézus számára viszont minden látogatás egyformán ko­moly. Sőt, ő azt szeremé, ha láto­gatói nála otthon éreznék magu­kat. Mert ő nem ismer kellemet­len témát, ő azokra a legkelle­metlenebbekre is szeretettel, tü­relemmel, könyörülettel tekint. Azoknak pedig, akik szégyenkez­nek, és félnek, hogy nekik nem nyitna ajtót, szüntelenül ismétel­geti Szentkásának oldalain: „Gyertek és meglátjátok!” A szerző római katolikus pap Egyik legfontosabb kötelességünk az, hogy megtanítsuk őket logikusan gondolkodni és együttérezni Mi vagyunk gyermekeink tanítói Mai társadalmunkban, amely lelki és erkölcsi kér­désekben lassanként telje­sen talajt veszít, a lelkiisme­retes szülők nem hagyhat­ják gyermekeik etikai neve­lését másokra. Nem számít­hatunk arra - mint valaha -, hogy az iskolában, az egy­házban és egyéb intézmé­nyekben ugyanazokat az ér­tékeket szívják magukba. MARKÓ EMIL Ezzel nem azt akarom monda­ni, hogy nem érhetik őket pozitív hatások, az viszont nyilvánvaló, hogy a jó és a rossz fogalma társa­dalmunk valamennyi szférájában alapjaiban megváltozott. Ez azt jelenti, hogy minden ér­telemben nekünk, szülőknek kell felelősséget vállalni gyermekeink neveléséért. Egyik legfontosabb kötelességünk az, hogy megtanít­suk őket logikusan gondolkodni. Kamaszkorukra meg kell tanulni­uk önálló értékítéletet alkotni, mert ekkor már olyan erőteljes külső hatásoknak vannak kitéve, melyek könnyen rossz irányba húzhatják őket. Tudatosan kell nevelni A rossz útra térés eredete tehet a passzív-agresszív harag és a he­lyes nevelés hiánya is. Némely szülők úgy gondolják, hogy mivel gyermekeink töménytelen infor­mációhoz jutnak az iskolában (te­levízióból, internetről stb.), auto­matikusan elsajátítják a világos gondolkodás képességét. Ám ha valaki teletömi a fejét tényekkel, attól még korántsem tesz bölcs. A szülőknek tudatosan kell gyermekeiket megtanítaniuk a helyes és ésszerű gondolkodásra éppúgy, mint a harag kezelésére. Ez nem könnyű, hiszen növekszik azoknak a száma, akik képtelenek beilleszkedni a társadalomba, és ilyen emberekkel bárhol - még a gyülekezetben is - találkozhatnak gyermekeink. Az együtt olvasás Ha meg akarjuk tanítani gyer­mekeinket a logikus gondolkodás­ra, annak egyik legkedélyesebb és legértékesebb módja, ha már egé­szen pici koruktól kezdve együtt ol­vasunk velük. Fontos, hogy a gyermekek élet­korának megfelelő, élvezetes tör­téneteket, dalokat és verseket vá­lasszunk ki, hiszen ez egyben meghitt időtöltés is, amely szoro­sabbra fűzi a velük való kapcsola­tunkat. Sok mese és történet mély erkölcsi tanulságot hordoz. Mi különbözteti meg a jó könyvet az értéktelentől? A jó könyv mindenkor mély er- kölcsiség foglalata - nem termé­szetfölötti hősök sekélyes ka­landjainak olcsó, szentimentális elbeszélése, hanem olyan erőt rejt magában, amely megérinti belső lényünk mélységeit, és napvilágra csalogatja mindazt, ami nemes. Fontos tehát, hogy olyan köny­veket és történéseket olvassunk gyermekeinknek, amelyek segít­ségével megbeszélhetjük velük és megtaníthatjuk nekik az alapvető erkölcsi értékeket, és amelyek ol­vasása kellemes és tartalmas csa­ládi együttlétet biztosít. Helyesen kezelni a kritikát Amikor együtt olvasunk gyer­mekeinkkel, figyeljük éberen, ho­gyan reagálnak. Ha látjuk, hogy hatással volt rájuk a történet, kér­dezzük meg, mit gondolnak. így beszélgetés alakulhat ki arról, ami foglalkoztatja őket. Ha példá­ul egy eltévedt kislányról olva­sunk, és gyermekünk kifejezi ag­gódását, kiváló tehetőségünk van megdicsérni, hogy milyen kedves, és mennyire törődik a kislány sor­sával. Mindenképpen használjuk fel a közös olvasást arra, hogy megtanítsuk gyermekeinket he­lyesen kezelni - mind az őket ért, mind másokat ért - vádakat és kritikákat. A helytelen vádasko­dás általánosan jellemző a gyer­mekekre. „Nem igazság! Ő kezd­te” - halljuk gyakran a szájukból. Ez az a pont, ahol a harag megza­varhatja gondolkodásukat. A gyermekek és az éretlen felnőttek hajlamosak azt gondolni, hogy ha dühösek, azzal máris megváltoz­tatják a nekik nem tetsző helyze­tet. Nagyon fontos, hogy fülön csípjük ezt a hamis gondolatme­netet, s erre legegyszerűbb tehe­tőség a történtek megbeszélése. Empátia és együttérzés A közös olvasás arra is jó, hogy kitágítsa a gyermek látókörét, s ezáltal az életet több szempontból szemlélje. Másként fogalmazva: különleges tehetőséget teremt ar­ra, hogy gyermekünket empátiára és együttérzésre, azaz két olyan tulajdonságra tanítsuk, amelyek hiánycikknek számítanak manap­ság. Az empátia azt jelenti, hogy be­leélem magam a másik ember helyzetébe, az ő szempontjából nézem a kérdést. Az együttérzés más ember érzéseinek a megérté­se. Nem jelenti azt, hogy egyetér­tünk vele, vagy hogy feltétlenül ugyanúgy érzünk, mint ő. Ha a gyermek megtanulja megérteni mások helyzetét és érzéseit, kifi­nomul az ítélőképessége, megta­nulja biztatni és vigasztalni em­bertársait, és irgalmasabb szívű tesz. Kezünkben a sorsuk Mi vagyunk gyermekeink taní­tói az érzelmek birodalmában, és az együtt olvasás során találko­zunk szeretetről, haragról, ked­vességről, szomorúságról, bűntu­datról, szánalomról és egyéb ér­zésekről szóló történetekkel. Ter­mészetesen nevén is nevezhetjük ezeket, és beszélgethetünk róluk gyermekeinkkel, miközben arra biztatjuk őket, hogy bátran mond­ják el érzéseiket és gondolataikat, amelyek a történet során támad­tak bennük. Ne becsüljük alá a saját ma­gunk fabrikált történetek jelentő­ségét és élményét sem! Megfigyel­tem, hogy gyermekeim olykor az általam kitalált történeteket ked­velték jobban. A mai napig is a ki­sebbik lányom, aki pedig már nem kicsi, gyakran mondogatja, apu, emlékszel még azokra a kita­lált történetekre, amiket szoktál nekünk mesélni, azok voltak a legjobbak. Figyeljünk oda gyermekeink életkori szükségleteire és kívánsá­gaikra is! A közös olvasás kitágítja a látókörét (Benkő Tímea felvétele) Mióta férje meghalt, három gyermekében leli minden örömét. Ásó, kapa, nagyharang. Nem így tervezte az életét, de mára már megtanulta cipelni ezt a keresztet. Mindent a gyerekért ........A. (Lukacs E rika illusztrációs felvétele) A kosztüm, a síbakancs meg a síruha KÖBÖL ZOLTÁN Négy harminckor hasított bele a vekker a hajnali csendbe. Bözsike egy határozott kézmozdulattal el­némította, nehogy az alvó gyereke­ket is felébressze. Az ágy még fogva tartaná a testet, de a szellem tudja, menni kell. Nehéz az ébredés, hi­szen néhány órával ezelőtt a kony­haasztal még tele volt fizetési adat­lapokkal, bérkimutatásokkal, han­gosan kattogott a számológép. Ilyenkor fizetés előtt leheteüen mindent elvégezni munkaidő alatt, így kénytelen néhány éjszakán ke­resztül otthon folytatni a munkát, így is igyekeznie kell, hogy min­dennel készen tegyen, mire eljön a fizetési nap. Évek óta bérelszámolóként dol­gozik a szövetkezetben. Sok mun­ka, kevés pénz, és persze mindig rajta csattan az ostor, ha valaki kevesebbet talál a borítékban a megszokottnál. Mégsem panasz­kodik sohasem. Amióta férje meg­halt, három gyermekében leli minden örömét. Tizenkét év há­zasság után ásó, kapa, nagyha­rang! Nem így tervezte az életét, de mára már megtanulta cipelni ezt a keresztet. Gyorsan felöltözik és reggelit ké­szít a kicsiknek. A szekrényből elő­szedi a ruháikat, és szép gondosan három kupacot készít. Két lányosat meg egy fiúsat. Már elmúlt negyed hat is, mikor halkan benyit a háló­szobába és odarakja a gyerekek ágya mellé a ruhákat. Azok, mint­ha éreznék anyjuk közelségét, las­san nyújtózkodva kitörlik szemük­ből az álmot, és elkezdenek öltöz­ködni. Fél hatkor már együtt ülnek az asztalnál, reggeliznek. Az egyik­nek édes meleg tej, a másiknak ha­bos kakaó, a harmadiknak tejeská­vé. Nem baj, hogy háromfelé kell készíteni, csak mosolyogjanak. Hat óra előtt öt perccel elindulnak. A gyerekek először a nagyszülőkhöz, onnan tovább iskolába, Bözsike munkába. A nap gyorsan telik, az emberek egymás után jönnek felvenni a havi bérüket. Szerencsére senki nem ka­pott levonást, így mindenki elége­detten olvasgatja a bankókat. Valahogy ma neki is jobb kedve van, mint amúgy általában. Évek óta nem jutott új ruhára, mert a ha­vi költségek meg az iskola, a gyere­kek elvittek minden fillért. Azaz mégsem mindent, mert havonta néhány koronát félretéve éppen a mai fizetésből összegyűlt a pénz egy új kosztümre. Ez az, amiért ma vidámabban indul haza. Úgy terve­zi, holnap bemegy a városba, és megveszi. Már a múlt hónapban ki­nézte magának egy üzletben, de felpróbálni szégyenkezett, mert mit mondott volna az eladónak, miért nem veszi meg. Ma viszont már más a helyzet. Megvan a pénz, és holnap megtesz a ruha is. Ézek a gondolatok jártak az eszében, amikor az autóbusz be­futott a megállóba. A gyerekek a nagyszülői ház ablakából lesték, anyjuk érkezését. Mikor megpillan­tották, már pakoltak is. Indulás ha­za. A leckét leírták, meg is tanul­tak, nincs más dolguk, mint élvezni a család békéjét.- Na, mi volt az iskolában? - kér­dezte úgy egyszerre mindegyiktől.- Anyu - mondta a fia -, az isko­lában sítanfolyamot szerveznek. Sítalpat adnak, csak bakancsot kell venni meg síruhát. Olyan jó tenne elmenni. Anyu, veszünk bakancsot, meg síruhát? Bözsikének még a lélegzete is el­állt, majd rámosolygott a gyerekre, és csak ennyit mondott: hát persze. Másnap munka után bement a vá­rosba és a sportüzletben megvette mindkettőt. Kezében a teli szatyor­ral még megállt a ruhaüzlet előtt, nagyot sóhajtott, és csak úgy magá­ban ennyit mondott: nem baj, talán majd jövőre.

Next

/
Thumbnails
Contents