Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
2006-01-11 / 8. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 11. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ CENA Vajon mennyi pénzbe kerül a januártól igényelhető nemzeti vízum megszerzése? Főleg a befogadó költségeit kell szemügyre venni, hiszen ő szerezheti csak be a szükséges okmányokat. Egy, a vízumhoz szükséges, közjegyző által készített hiteles befo-gadó nyilatkozat 8400 forintba, korábbi, kész nyilatkozat hitelesítése 5 ezer forintba kerül. További követelmény a különböző okmányok lefordítása. Ezek nyelvenként és határidőtől függően 5 ezer és 30 ezer forintba kerülnek. Ahol szükséges a tulajdoni lap bemutatása, annak hiteles példánya 4 ezer forint, érvényessége pedig 90 nap. I _________________________________ ~~ _______________________I__________________I- A boltból kellett elvinni, amikor meglátta az árakat... (Peter Gossányi rajza) Szabó Pál megmosolyogtató erkölcsi puritanizmusa a „kultúránkívüliségtől" féltette a fiatalságot Visszapillantó (tévés) filmtükör Gyaníthatóan a szilveszter körüli hangulathoz igazítva idézte fel az ötven évvel ezelőtti magyar híradókból készülő, hétről hétre haladó népszerű dokumentumösszeállítás, a Századunk az Egy pikoló világos című nagysikerű korabeli film bemutatóját. KISS JÓZSEF A mai televíziós képernyőn ugyancsak mosolyra késztetően elevenedett fel az a korabeli pesti strandjelenet, amelyben feltűnik Ruttkai Éva kecses alakja. Az akkor harmincadik életévébe lépő művésznő alakításából szinte áradt a filmbeli - legalább egy évtizeddel fiatalabb - pesti lány elbűvölő bája. S ennek még mai szemmel sem árt az a rajta levő fürdőruhának nevezett ruhadarab, mely a mostani divat szerint leginkább török bugyogóra emlékeztet. Ehhez hatásos aláfestésül szolgáltak az Irodalmi Újságban megjelent Szabó Pál-írásból vett idézetek, melyek felháborodva minősítik azokat az állapotokat, amikor eléggé el nem ítélhető meztelenkedés folyik - ama fürdőruhát is beleértve - a vizek partján, vagy a kicsapongó életvitelnek olyasfajta kárhoztatása, melyben elmosódik a határ a fesztelen szórakozási hajlam és a zül- löttség között. A Máriássy házaspár filmje két pesti munkásfiatalról szól, akik egy házban felnőve akkor veszik észre, hogy a serdülőkort átlépve érzelmi áramkör alakult ki közöttük, amikor a fiú bevonul katonának. S amikor szabadságot kap, az epekedve várt találkozásra sietve azzal kell szembesülnie, hogy szerelme időközben rossz társaságba keveredett, és már szinte a züllés határára sodródott. Ettől kezdve a pár napos együttlét alatt a fiúban viaskodik egymással az erkölcsi tartás a szerelmi szenvedéllyel, a lányban pedig a felelőtlen, gondtalan életmód csábítása a fiú érzelmeinek mindinkább magával ragadó vonzerejével. Végül is fe-lülkerekedik az egymáshoz tartozás kiteljesedésének perspektívája. Mindez a filmben, a korábbi évek hamis pátoszával és olcsó sematizmusával szemben emberközeli, az életteli közvedenség közegébe ágyazódva történik, miközben magához az ábrázolásmódhoz a Nagy Imre nevéhez kötődve kibontakozott „új szakasz” politikája és béklyóktól szabaduló művészetszemlélete adott ösztönzést. Az akkori magyar filmek ábrázolásmódját mind Magyarországon, mind külföldön az olasz neorealizmushoz kezdték hasonlítani. Szabó Pál alighanem maga is belső vívódásokkal küszködve reagált a filmre. Minden bizonnyal a szegényparaszti létből magával hozott erkölcsi puritánság, a fiatal nemzedék jövője miatti aggódás, a filmbeli láüelethez társított, a fiatalság egészére rossz fényt vető felnagyított veszélyforrás képzete és a biztató jövőkép erőltetésének szándéka keveredett megnyilatkozásában. A Máriássy házaspár alkotása rendkívüli érdeklődéssel találkozott az akkori Csehszlovákiában is, amikor az 1956-os Karlovy Vary-i filmfesztivál díjnyertes alkotása lett. A film sok tekintetben valóban spontánul lelkes fogadtatásába azonban alighanem beleszólt a hatalom is. A csehszlovákiai politikai vezetés a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX., a sztálinizmust leleplező és egyfajta hruscsovi „olvadást” elindító kongresszusa által kiváltott hatás letompítására, sőt ellehetetlenítésére törekedve beleütközött az írók ellenállásába. A pozsonyi és a prágai írókongresszuson már az írókat a társadalom lelkiismeretének kikiáltó megnyilatkozások is elhangzottak. Ebben a helyzetben a hatalom úgy igyekezett az művészi szabadság korlátainak lazulása iránt engedékenységet tanúsítani, hogy egyben leszerelje az íróknak a társadalmi-politikai kérdésekbe beleszólást követelő felbuzdulását. A díjnyertes magyar filmnek már-már dicshimnuszokig menő magasztalása módot adott a meg- ideologizálásra. Az ifjúsági lapok arra szólították fel olvasóikat, hogy csoportosan tekintsék meg ezt a filmet, és a tanulságokról rendezzenek vitákat. A központi pártlap, a Rudé právo a filmbeli züllött életmódot a kapitalizmus menthetetlen velejárójának beállítva a szocialista erkölcs felsőbbrendűségének ékes bizonyítékaként jellemezte a magyar alkotók szándékát. A Máriássy házaspár filmjéről a prágai és a pozsonyi esti újságtól kezdve a képeslapokon át a földműves-szövetkezetek közlönyéig, a vidéki kis lapokat is beleértve, mindenütt felső fokon írtak. A filmforgalmazási igazgatóság külön utasítást adott a moziknak, hogy a fűmet a legnagyobb nézettséggel kecsegtető időpontban, lehetőleg vasárnapra időzítve vetítsék. A háttérben azonban ott munkált a sajátos ötvenes évekbeli kétarcúság, amit felfokozott az 56-os év sok gondot okozó magyarországi és lengyelországi fejleményei miatti bizonytalanság. A csehszlovákiai politikai vezetés épp a Karlovy Vary-i filmfesztivál és a Szovjetunió részéről is dicséretben részesült magyar film körüli hírverés napjaiban hozott döntést több magyarországi lap, így főleg az Irodalmi Újság és a Ludas Matyi behozatalának korlátozásáról, illetve betiltásáról. S alig pár héttel korábban zajlottak a prágai és a pozsonyi diáktüntetések. A pozsonyi Pravda cikkírója a Kultúrny životban Máriássy Ju- ditot megszólaltatva megjegyezte, hogy információi szerint az át- vevésre szánt filmek kiválasztását végző bizottság elutasította a Dollárpapa behozatalát, s nem történt előrelépés a mikszáthi életműből vett valamely alkotás közös produkcióban történő terveAz ifjúsági lapok arra szólítottak fel, hogy a fiatalok tekintsék meg ezt a filmet, és a tanulságokról rendezzenek vitákat. zett filmre vitelének ügye. (Erre egyébként csak évekkel később a Szent Péter esernyője megfilmesítésekor került sor.) Máriássy Judit a magyar filmstúdiók zsúfoltságára hivatkozva, a magyar filmművészet fellendülésére finoman utalva tért ki a válasz elől. Felvetődhet a kérdés, vajon mit is jelentett valójában ez a film az akkori fiatal nemzedék számára. Annál is inkább, minthogy napjainkban a filmelméleti kutatásokban egyre nagyobb hangsúly helyeződik a nézők reagálásának, magatartásának szociológiai, ü- letve társadalomlélektani vizsgálatára. A legelismertebb szakértők hangsúlyozzák, hogy a nézettség nem sokat árul el egy-egy film tényleges hatásáról. A kutatók olyan módszerek kidolgozását szorgalmazzák, melynek révén némileg kideríthető, mi is játszódik le a nézőben a film megtekintése során, illetve mennyire hagynak nyomot a látottak a lelki világában. Felhívják a figyelmet arra is: főként a múltba tekintve erős a hajlam, hogy egy-egy filmnek a tartalmából, jellegéből vonjanak le következtetéseket. Erre gondolva előlopkodhat a kíváncsiság, mi is őrződött meg a szóban forgó filmből az akkori fiatalok tudatában. A dél-szlovákiai magyarokat illetően ugyancsak feltételezhető, hogy ekkor találkoztak a pikoló szó jelentésével. A magyarlakta vidékeken a filmet ugyanis a cseh címet (Maié svédé - Egy kis sör) magyarra fordítva népszerűsítették, ami a sörnagyhatalomnak számító Csehszlovákiában nem a füleden poharat, hanem a há- romdecis kriglit jelentette. A pikoló ugyancsak mulatságosnak tűnhetett... De ma azért nem ártana kissé komolyabban tekinteni a filmnek a vászonra kerülésén talán túlmutató jelzéseire, jelesül Szabó Pál akkori intelmeire. Alighanem olyasmi is felfedezhető bennük, ami mai távlatból úgy tűnik, mintha a jövőbe látott volna, amikor a fiatalságot többek között „a társadalmi lelkiség megromlásától, a kultúránkívüliségtől” félti. Ha tudná, hogy mára ez nem az erkölcsi leépülés jele, hanem legyintésre sem érdemes „civilizációs” kortünet. Bitskey Tibor és Ruttkai Éva a film egyik jelenetében (Képarchívum) KOMMENTÁR Nehéz az iskolatáska... BARAK LÁSZLÓ Köztudott, hogy a demokrácia korántsem a legtökéletesebb hatalommegosztó és társadalmakat működtető intézményrendszer, ám még nem találtak föl jobbat... Mindazonáltal olyan arányban vagyunk hajlamosak azt kárhoztatni, armlyen arányban a demokratikus döntéseket jellemző többségi elv esedeg keresztezi, gátolja egyéni vagy csoportos ambícióinkat. Nyilván ilyen alapon váltott ki viszonylag harsány tiltakozást Kassa megye parlamentjének minapi alakuló ülése is az ott ellenzékbe szorult kormánypárti politikusok körében. Az SDKÚ és ugyancsak a szlovák kereszténydemokrata érzelmű választókra hajtó KDH színeiben megválasztott megyei képviselőkről van szó, akik holmi bolsevizmussal vádaskodva nehezményezik azt, hogy a megyei parlamentben létrejött Smer-Magyar Koalíció Pártja szövetség(!) többségi pozícióját kihasználva, a szakbizottságok elnöki posztjaira kizárólag saját embereit ültette be. A döntést követően egyes médiák is azonnal fontosnak tartották, hogy oknyomozásba kezdjenek és rávilágítsanak: Kassán a jobboldali pártként számon tartott MKP a Robert Fico-fé- le vulgárbaloldali Smernek asszisztálva, úgymond, szembe megy a jobboldal pártjaival, amelyek történetesen jelenlegi kormánykoalíciós partnerei... No és akkor mi van, kérdezhetnék!? Hiszen a magyar többség ellenében nagy dérrel-dúrral összetapasztott, majd bizonyos országos sajtótermékek által is igencsak masszívan támogatott „nagy szlovák koalíció” és az MKP szembenállásáról elhíre- sült Nyitra megyében pedig a KDH állt és állította szembe lehetséges választóit kormánykoalíciós partnerével az MKP-val... Közben persze egyik esetben sem sérültek a demokrácia alapelvei. Mi több, erkölcsileg sincs különösebb gond egyik módszerrel sem. Egy olyan hatalmi műfajban ugyanis, mint a politika, merőben más az erkölcsi mérce, mint, mondjuk, egy apácazárdában... A moralizá- lás tehát egyrészt nevetséges a politikában, másrészt pedig bizony meglehetősen kontraproduktiv aktus. Annak idején például Nyitra megye parlamentjében sem az volt a baj, hogy az MKP képviselői folyamatosan leszavazták ellenzéküket. Az országossá tupírozott ellenszenvet az váltotta ki velük szemben, hogy olyan döntéseket nyomtak le ellenzékük torkán, amelyek messziről bűzlöttek az önérdekű hatalmi visszaélések gyanújától... Nehéz lett volna másként magyarázni, hogy Nyitra megye bizonyos szociális intézményei röviddel a választások előtt egy csapásra miért kerültek olyan polgári társulások hatáskörébe, amelyek élén vagy hátterében bizonyíthatóan azok a magyar képviselők álltak, akik meghozták a vonatkozó döntéseket. Nyitra megyében bizonyos idő elteltével most már azt kell majd megvizsgálni, hogy az új többség - immár nem magyar, hanem szlovák! - vajon képes lesz-e elegánsabb hatalomgyakorlásra, mint az MKP eddig általa kárhoztatott képviselői. Kassán is és persze műidéit egyes megyében ugyanígy kell majd eljárni. Mivel azonban az új megyei képviselő-testületek tagjait sem valami idegen bolygóról szalajtották, hanem ebben az országban szocializálódtak, s most a demokrácia egyazon iskolájába járnak, mint itt mindenki, az elegancia, az empatikus, nem utolsósorban a közérdekű hatalomgyakorlás szempontjából velük kapcsolatban sem nagyon táplálhatunk hiú ábrándokat. E tény viszont a legkevésbé sem a demokratikus intézményrendszer hibája... JEGYZET Veszélyes lettem JUHÁSZ KATALIN Hinné-e ön, nyájas olvasó, hogy tartania kell tőlem, a középkor felé haladó, erősen túlsúlyos, higgadtnak mondott, objektivitásra törekvő nőszemélytől? Ugye, nem? Pedig de. A belügy új törvényjavaslata alapján mindenképp. A szlovák közszolgálati televízió hétfői híradójában hallottam a tárca Koncepció az extrémizmus ellen címet viselő, a kormány által már jóvá is hagyott dokumentumáról, amely az extrém csoportok megfigyelésére irányul. Az anyag részletesen taglalja a jobboldali és a baloldali extrémizmus fogalmát, szó van benne vallási szektákról, nacionalizmusról, xenofóbiáról, antiszemitizmusról, rasszizmusról, focihuligánokról, valamint rólam. Mivel a szememnek jobban hiszek, mint a fülemnek, rákerestem az interneten, és valóban: gyanús személy vagyok, akit nem árt monitorozni. A baloldali extrémek közé tartozom, sőt már tizenéves koromban is oda tartoztam. A dokumentum ugyanis az anarchisták és az an- tiglobalisták mellett a „punk- mozgalom” és a „radikális környezetvédő mozgalmak” tagjait is a veszélyes baloldali elemek közé sorolja. További magyarázat nincs, azaz nem tudhatom meg, ki számít nálunk radikális környezetvédőnek. Elsőre a Greenpeace ugrik be; tagjait nyilván kéngázzal füstölik ki az országból, ha a parlament megszavazza a törvényjavaslatot. Nem túl nagy mázli, hogy ennek a szervezetnek nem vagyok tagja, mivel tagja vagyok egy másiknak, amely egyebek mellett a levegőben pusztító káros dioxi- nok, valamint a PET-flakonok ellen harcol. Vajon extrém vagyok- e? Az üdítőital-lobbi szerint mindenképp, néhány vegyi üzem illetékesei szerint nagy valószínűséggel. Ma már könnyek nélkül mondom ki, hogy a punk halott, elég „megfigyelni” a hazai Zóna-A vagy a Konflikt szánalmas próbálkozásait. A bel- ügynek nincs félnivalója a ka- kastaréjosoktól, szegény srácok fáziskésésben vannak. Mi, extrém környezetvédők pedig csupán néhány nagyvállalkozó életét keseríthetjük meg ideig-órá- ig, amíg az államhatalom nem döngöl minket a földbe. Ha a parlament rábólint erre az ad hoc anyagra, az Európai Unión belül elsőként Szlovákiának lesz extrémellenes törvénye. Ha nem, talán finomítanak rajta, és akkor lekerülhetek a gyanús elemek listájáról. Addig is itt vagyok, lehet védekezni ellenem...
