Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)

2006-01-10 / 7. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 10. FÓKUSZBAN: ANKÉTÜNK 3 Az ankét elindítása előtt nem is volt elképzelésünk arról, kit tartanak, kit tarthatnak a szlovákiai magyarok az év legjelentősebb személyiségének Ki lesz 2005 embere? Februárban kiderül! Kialakult a Ki 2005 szlová­kiai magyarja? című anké­tünk döntőseinek mezőnye - az Önök szavazatai alap­ján. Most már nincs más dolguk, mint sms-szavaza- tokkal eldönteni, ki lesz a játék első évfolyamának győztese. Az alábbiakban bemutatjuk a döntősöket, és sajnálkozunk azok miatt, akik kimaradtak. ISMERTETÉS Soha még korábban nem sza­vaztattuk meg olvasóinkat arról, hogy kit tartanak az év emberé­nek. Éppen ezért a játék elindítá­sa előtt nem is volt elképzelésünk arról, ki lehet a befutó. Pontosab­ban két tippünk volt: vagy focista lesz, vagy politikus, de leginkább ez utóbbi. Számításaink végül is bejöttek: négy politikus és két lab­darúgó fért be a legjobb tízbe, mellettük egy vívó, egy színész, egy történész és egy lelkész. A beérkezett indoklásokat most nem részletezzük. A politi­kusoknál olvasóink általában azt emelték ki, hogy sokat tettek a szlovákiai magyarságért, a spor­tolóknál sikereiket, a többieknél munkásságukat. De kik maradtak ki? Éppen csak kiszorult a legjobb tízből Karkó Henrietta, aki az er­délyi árvízkárosultakért szerve­zett segélykoncertet. Ott volt a bűvös tízes közelében Mészáros Alajos egyetemi oktató.és Kűrthy Veronika író-festő. Szavazatot kapott, de a döntőbe jutáshoz nem eleget a két püspök: Erdélyi Géza és Orosch János. Lemaradt Cservenka János iskolaigazgató, Barak László, Bödök Zsigmond és Hodossy Gyula író, vagy ép­pen az elsőkönyvesként idén négy irodalmi díjat is besöpört Gazdag József. De érkeztek szavazatok olya­nokra is, akik csak szűkebb pátriá­jukban ismertek, elismertek. Ilyen például az érsekújvári Bauer Ferenc szülész, akit többen is az év emberének jelöltek. Akiket teljesen elfelejtettünk Mond önöknek valamit Bújna Zoltán neve? Ő volt az, aki Vám- béry nyomában elkerekezett egé­szen Teheránig. Ő egyetlen szava­zatot sem kapott. Hozzá hasonló­an feledésbe merült Tóth Erzsé­bet, aki kétszer is Szlovákia leg­jobb kézilabdázója lett, a Riszdor- fer testvérek és Vlček Erik kajako­zok, Rák Róbert, a Nyitra gólerős csatára, és még sorolhatnánk a sportolókat. Nem kapott szavazatot né­hány olyan művész sem, akik el­ismerést vívtak ki szakmai kö­rökben. Csak néhány példa: a kassai Thália és a komáromi Jó­kai Színház művészei (egy kivé­teltől eltekintve) Kanócz Zsuzsa színésznő, aki egy nagy sikerű cseh film főszereplőjeként mu­tatkozott be, Kassai Csongor és Tóbiás Szidi, akik Szlovákia ve­zető színészei közé tartoznak, vagy éppen Czajlik József, aki a budapesti Bárka Színház főren­dezője volt tavaly. És akkor még nem szóltunk képzőművésze­inkről, zenészeinkről stb. Tévedések E címszó alatt három szavaza­tot emelnénk ki. Érkezett szavazat Jozef Gönczi (József) lövészre, aki ugyebár nem magyar, és vok­soltak Cseh László úszóra, aki vi­szont nem szlovákiai. A kedven­cünk egy szavazat az „Ungvidéki Magyar Családapára”. Hogyan tovább? Kedves olvasó, önnek innentől fogva nincs más dolga, mint sms- ben szavazni. Az állva maradt ver­senyzők sms-számát lapunk hu­szadik oldalán találja meg. A ver­seny négy fordulóból áll. A szabály rendkívül egyszerű: minden for­duló végén az a két személy esik ki, aki a legkevesebb szavazatot kap­ta. Mi folyamatosan ismertetjük majd a fordulók eredményeit, de a részeredményeket is. Könnyítésül ismertetjük azok adatait, akiket a döntőbe juttattak. A szavazók kö­zött ajándékcsomagokat sorsolunk ki, a nyertesekkel a telefonszámok alapján lépünk kapcsolatba. Döntésre fel! Lapozzon a 20. oldalra! Nyerteseink 1 Mitacz Károly Lukanénye 2 Varga Róbert Lédec 3 Vajezik András Pozsony 4 Ficzere Tibor Losonc 5 Krajlik József Jólész 6 Bodon Aladár Tornaija 7 Kulcsár Norbert Lúcs 8 Blahóné Kamenár Gabriella Boldogfa 9 Török Alfréd Léva 10 Ibos Jolán Iványi Gratulálunk, az ajándékot postán küldjük el! A LEGJOBB TÍZ Borbély Balázs A nagy munkabírá­sú labdarúgó 1979. október 2-án Duna- szerdahelyen szüle­tett. Pályafutása szülővárosában, a DAC-nál indult. Teljesítményére felfigyelt az Artmedia, s leigazolta. Balázs hamarosan a csapat kulcs­emberévé nőtte ki magát, ő lett a gárda csapatkapitánya. 2004 má­jusában éppen Dunaszerdahelyen emelhette magasba a Szlovák-ku­pát, míg tavaly nyáron a bajnoki elsőségért járó serleget. A Bajno­kok Ligájában kiválóan helytálló együttes legjobbjai közé tartozott, Portóban és a Glasgow Rangers el­leni hazai meccsen gólt is szerzett. A télen több külföldi ajánlatot ka­pott, végül fél évre a Kaiserslau- ternhez igazolt. Borbély azt viszont nehezményezi, hogy Dušan Galis mellőzi a nemzeti csapatnál, bár négy alkalommal magára húzhatta a címeres mezt. Botló Bálint Botló Bálint a so- moijai KŠ tőrvívója. 1985. május 21-én Dunaszerdahelyen született. Másodi­kos korában kóstolt bele először a vívásba, edzője Ko­vács László. Tavaly érte le pályafu­tása legnagyobb sikerét: a 2004/2005-ös évadban első szlo­vákiai vívóként megnyert a junior tőr Világkupát. Decemberben má­sodszor lett a fegyvernem országos felnőtt egyéni bajnoka, sorrendben immár másodszor. Tagja a somor­jai bajnokcsapatnak is. Korábban korosztályonként a diákok, a ka- dettok és a juniorok mezőnyében összesen kilenc bajnoki címet gyűj­tött, csapatban tizenötszörös szlo­vák bajnok. Bugár Béla a A Magyar Koalíció Pártja elnöke, a par­lament alelnöke. Politikai pályafutá­sát a Magyar Ke­reszténydemokrata Mozgalomban kezdte. A három magyar párt 1998-as egyesülése­kor őt választották az MKP elnöké­nek, azóta is megingathatatlannak tűnik pozíciója. Szlovák körökben is a legelfogadottabb és legnép­szerűbb szlovákiai magyar politi-» kus. 1958-ban Pozsonyban szüle­tett, most Somoiján él. Amióta a parlamenti alelnökök száma négy­ről a felére csökkent, egyre elfoglal- tabb. Szabad idejét legszívesebben a családjával tölti, kertészkedik, és szereti a jó borokat. Eredeti foglal­kozását tekintve gépészmérnök. Nős, egy gyermek apja. Csáky Pál Végzettségét tekint­ve mérnök, egyéb­ként politikus és író. Idén március 21-én ünnepli 50. születésnapját. Ipolyságról származik, nős, négy gyermek édesapja. Állandó lakhe­lye Léván van, ám az utóbbi évek­ben többet tartózkodik a főváros­ban, hiszen már nyolcadik éve tölti be a miniszterelnök-helyettesi posztot: Az előző megbízatási idő­szakban az emberi jogokért és a ré­giófejlesztésért felelt, 2002-től már az uniós ügyek is hozzá tartoznak. 1990-ben választották először par­lamenti képviselőnek. Az MKP alel­nöke, véleménye olykor különbö­zik a hivatalos pártvéleménytől, el- híresült néhány elszólása. Több könyv szerzője. A magyaron és a szlovákon kívül búja a cseh, az orosz, az angol és a német nyelvet, sőt franciául is tanul. Dráfi Mátyás a A komáromi Jókai Színház nyugalma­zott színművésze. 1965-ben szerzett diplomát a pozso­nyi Színművészeti Főiskolán. 1959-től néhány év ki­hagyásával a komáromi Magyar Területi Színház vezető színésze, 1969-től 1971-ig az intézmény igazgatója. Munkásságáért Érde­mes Művész címmel és Jászai-díj- jal tüntették ki. A Pribina-kereszt harmadik fokozatát január 1-én vette át. Több mint négy évtizede van a pályán, számos emlékezetes alakítás áll mögötte. „Rangot adott a színészetnek, rangot adott annak a (szűkebb) közösségnek, amelynek tagja, s mércévé, véd­jeggyé - a minőség, az igényesség, a tartás védjegyévé - tette a Dráfi Mátyás neveti’ - írta róla Tóth László költő. Legutóbb Dürren­matt A vak című színművében lát­hatta a közönség a budapesti Bár­ka Színházban, a Teátrum Színhá­zi Polgári Társulás az ő rendezésé­ben mutatta be a közelmúltban a Gülbaba című operettet. Duray Miklós A szlovákiai magyar politika emblemati- kus figurája, szemé­lyisége megosztja a szlovákiai magyaro­kat. 1945. júliusá­ban született Losoncon. A kommu­nizmusban börtönben ült nézetei miatt, majd engedélyt kapott, hogy • az USA-ban oktasson. A 89-es vál­tozások után tért vissza, s megala­kította az Együttélés mozgalmat, amely a három magyar politikai formáció közül a legradikálisabb hangot ütötte meg. Kilencventől parlamenti képviselő. A 98-as párt­egyesülés után kis időre kiszorult a pártvezetésből, de mostanában is­mét egyre erőteljesebb a hatása az MKP-ban. Geológus, több könyve jelent meg, egyebek közt meséket is írt. Nős, egy gyermek apja. B. Kovács István ránd lúdomány Egyetem Bölcsé­szettudományi Tanszékén nép­rajz-régész szakon végzett. 1977 és 1988 között a rimaszombati Gö- mör-Kishonti Múzeum régészeként számos kutatást vezetett. Nevéhez fűződik a Méhi község mellett ta­lált agyagurnák felfedezése, a sajó- gömöri ispáni vár feltárása, a tor­naijai vár ásatása, Rimaszombat Fő terének komplex régészeti feltárá­sa. Nyitrán, a Konstantin Füozófus Egyetemen és a Tompa Mihály Re­formátus Gimnáziumban tanított. Jelenleg a Református Keresztyén Egyház Tudományos Gyűjtemé­nyeinek vezetője. Számos tudomá­nyos publikációja jelent meg. 2000-ben megkapta a Magyar Köz­társaság Művelődési Minisztériu­mának a muzeológusi szakmában kiadható legmagasabb kitünteté­sét. A Szlovák Kormány ezüstpla­kettjét is átvehette. Köteles László Kassán született 1957-ben, jelenleg Szepsiben él, ám munkája a főváros­hoz köti. 1992-től ugyanis országos parlamenti képviselő. Energetikus, emellett az MKP kulturális prog­ramjának megalkotója. Környezet­védő, a magyar honismereti moz­galom egyik szervezője, s erejéből a Csemadokra is futja. Érdeklődési köreiből és eredeti foglalkozásából is kifolyólag a parlamentben több bizottságban is tevékenykedik: tag­ja az összeférhetetlenségi, környe­zetvédelmi, sőt alelnöke a tit­kosszolgálatokat felügyelő testület­nek. Szeret biciklizni, híresek a nyári kerékpártúrái. Németh Szilárd A gólerős csatár 1977. augusztus 8- án Komáromban született. Pályafutá­sát szülővárosában kezdte, 15 évesen felfigyeltek rá a pozsonyi Slovan vezetői, s leigazolták. Fél évtizedet húzott le az égszínkékeknél, majd elfogadta a Sparta ajánlatát, a prá­gaiak 35 millió cseh koronát fizet­tek érte. 1998 elején a kassai FC- hez szerződött. Innen a pozsonyi Interhez vezetett az útja, góljaival oroszlánrészt vállalt a sárga-feke­ték két bajnoki címében. 2001 nya­rán elfogadta az angol élvonalbeli Middlesbrough ajánlatát, s öt évre kötelezte el magát. Németh az utóbbi időben távozni akar, a Bir­mingham, a Wigan, a Strasbourg és a Marseille is szívesen látná. Szüi a válogatottban tizennyolc esztendő­sen mutatkozott be, eddig 55 talál­kozón szerepelt, 21 gólt szerzett. Ennél többször egyetlen szlovákiai játékos sem talált a hálóba címeres mezben. 2000-ben őt választották az Év labdarúgójának. Somogyi Alfréd 35 éves, füleki szár­mazású, jelenleg Apácaszakállason református lelkész. Útja a lelkészségig kacskaringós volt. A pozsonyi Komenský Egyetem ma­gyar-történelem szakára járt, majd a Szlovák Rádió Magyar Adása kedvéért otthagyta az egyetemet. Később ő lett Duna Televízió pozso­nyi tudósítója, innen egyenes út ve­zetett a Húadó külpolitikai szer­kesztőségébe. Ekkor már párhuza­mosan végezte tanulmányait a ko­máromi Calvin János Teológiai Akadémián. Tanulmányai elvégzé­se után felhagyott az újságírással, s nagyapja - Sörös Béla református lelkész - nyomdokaiba lépett. Emellett tagja a Szlovák Televízió tanácsának. Négy gyermek édesap­ja. (sza, szász, sz.z., me, jmk, mn) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DERŰS ÉGBOLT, -2 - +2 FOK ELŐREJELZÉS 0RV0SM ETE0R0L0GIA A Nap kel 07.42-kor - nyugszik 16.17-kor A Hold kel 12.35-kor - nyugszik 04.24-kor A Duna vízállása - Pozsony: 255., apad; Medve: 150, apad; Komárom: 195, apad; Párkány: 140, apad. Az egész nap folyamán derűs marad az égbolt, reggel helyen­ként köd alakul­hat ki. A régió időjárását egy magas légnyomá­sú front befolyásolja. A legmaga­sabb napi hőmérséklet -2 és +2 fok között várható, gyenge és vál­tozékony szélre számíthatunk. A hegyvidéki területeken -3 fok va­lószínű. Az éjszaka akár -5 - -9 fokra is csökkenhet a hőmérsék­let. Holnap szintén nem számol­hatunk csapadékkal, jobbára napsütéses marad az idő. Az időjárás jobbára kedvező, serkentő hatás­sal van a szerve­zetre, főként kon­centrálóképessé­günk és teljesítményünk nő meg. Ritkábban jelentkeznek a reuma­tikus jellegű problémák, a forra­dások és a régebbi sebek helyén érezhető fájdalommal számolha­tunk. A szív- és érrendszeri be­tegségekben szenvedők továbbra se becsüljék túl az erejüket! Az alacsony vérnyomással küsz­ködök migrénes eredetű fejfájás­ra, szédülésre számíthatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents