Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
2006-01-10 / 7. szám, kedd
4 Régió ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 10. www.ujszo.com RENDŐRSÉGI NAPLÓ HUDTi ~! ThW IHMBlif ifl HW T1 T^iWffii- IIHW T PjžppgWB Ellopta a jegykezelő berendezést Epeijes. Lába kelt egy jegykezelő gépnek a városi tömegközlekedés egyik trolibuszából. Az ismeretlen tolvaj vasárnap éjszaka egyszerűen leszerelte és magával vitte a szerkezetet, a buszt üzemeltető társaságnak 30 ezer koronás kára keletkezett. (SITA) Betörtek az óvodába Keresztfalu (Krížová Ves). Kirabolták a késmárki járásbeli község óvodáját. A tolvajok nem válogattak - elvitték az elektromos fűtőtesteket, egy tévét, egy porszívót, de több szőnyegnek és játéknak is nyoma veszett. Az eltűnt tárgyak értéke több mint hetvenezer korona, a rendőrség nyomoz az ügyben. (SITA) Megrongálta a szobrot Mecenzéf. Vandál garázdálkodott a városban, az illető a helyi szoborcsoportot rongálta meg. Az elkövető letörte a szobor középső oszlopának egy darabját, és az egyik alak fejét. A műemléken 200 ezer koronás kár keletkezett. (SITA) Kigyulladt a teherautó Kassa. Kigyulladt egy Avia szombaton a városban, a kihívott szakértő kizárta, hogy műszaki hiba következtében égett volna ki a teherautó, és szándékos gyújtogatásra gyanakszik. A tüzet csak a helyi tűzoltók tudták megfékezni, a károk 50 ezer koronára rúgnak. (SITA) Kirabolták, amíg pakolt Kassa. Gazdag zsákmányhoz jutott az a tolvaj, aki meglopott egy vietnami nőt. Miközben a károsult a Mercedese csomagtartójában pakolt, a kocsiból nyoma veszett egy táskának, benne 130 ezer koronával, az autó kulcsaival és néhány cégpapírral. A rendőrség nyomozást indított az ügyben. (TASR) Kigyulladt az erotikus szalon Nagymihály. Kigyulladt egy erotikus szalon tegnap kora reggel Nagymihályban, a tűzoltók szerencsére még idejében közbeléptek, így „csak” 1,8 mülió koronás kár keletkezett az épületben. A tüzet szándékosan rakták a szalon hátsó részében, ahol az alkalmazottak szabadidejükben pihenhettek. Szerencsére senki sem sérült meg. A hatóságok nem zátják ki, hogy konkurenciaharc áll a háttérben. Múlt hónap novemberében a környéken szintén kiégett egy erotikus szalon, a károk akkor 1,6 millió koronára rúgtak. (TASR) Polgárőrséget, játszóteret, óvodát is szeretnének Közösségfejlesztési program indul a roma lakótelepen ÚJ SZÓ-HÍR Kassa. A kassai Közösségfejlesztési Központ a roma Demeter-telep közösségfejlesztési programjának befejezése után is folytatja az együttműködést a szociálisan hátrányos helyzetű lakosokkal. A továbbiakban főleg arra a kiadványra támaszkodik, mely a 2005-ös fejlesztési projekt végeredményeként jött létre Demeter tegnap, ma és holnap címmel. A közösségfejlesztési program célja az volt, hogy a telepen élő csaknem ötszáz fős roma lakosságot helyzetük felmérésére és javítására rábúja. Sikerként könyvelhető el, hogy több hátrányos helyzetben élő ember is aktívan részt vállalt a problémák feltérképezésében, és javaslatok születtek azok megoldására. A közbiztonság javításának záloga például a helyi polgárőrség megalakulása. A közhasznú munkák területén a lakosok a házak bejáratának és lépcsőinek rendbehozatalát tervezik, új padokat szeretnének, de gondolkodnak egy játszótér kialakításán és a szemétlerakat megszüntetésén is. Tervezik továbbá egy közösségi központ, egy óvoda és egy iskolai felkészítő osztály kialakítását is. A Közösségfejlesztési Központ munkatársa, Blanka Berkyová szerint kis lépésekkel kell előrehaladni, és 10 év múlva jelentős változásoknak lehetünk tanúi. Ennek a folyamatnak éppen első lépése volt a közösségfejlesztési program, melynek finanszírozását európai uniós pályázatokból oldották meg. A fejlesztési projekt iránt érdeklődést mutató romák tizennégyszer találkoztak az elmúlt év folyamán. Foglalkoztak a lakáskörülmények javításával, a felnőttek továbbképzésével, a lakbér- és vízdíjtartozás csökkentésével és a környezet kellemesebbé tételével is. A projekt kidolgozói szerint a közösség fejlesztésével növelni lehet a romákban a felelősségérzetet és a kötelességtudatot. Ennek eredménye a már említett tanulmány. A Demeter-telep Kassa második legnagyobb, romák által lakott területe. Közigazgatásilag a Téhányi- lakótelephez tartozik. A lakosság elég szkeptikus a közösségfejlesztési tervekkel szemben, és nem ritka a két etnikum közötti feszültség sem. (rpa, kozs) A kelet-szlovákiai megyében „a győztes mindent visz" elve, avagy a könyörtelen matematika érvényesült Jó lóra tett az MKP Kassán Győztes és vesztes - Bauer és Trebul'a (A szerző felvétele) Kassa. „Simán zajlanak majd a szavazások” - jegyezte meg egy jóstehetséggel megáldott hivatali alkalmazott a Kassa megyei önkormányzat előtt álló négy évre célozva. JUHÁSZ KATALIN Az 57 tagú képviselő-testületben ugyanis tekintélyes, 34 fős MKP- Smer-Szlovákiai Régiók Pártja- ANO-Polgári Szolidaritás Pártja- klub alakult, amely mellett az ellenzék nem rúghatott labdába az első ülésen. Az SDKÚ és a KDH képviselői többször hangot adtak nemtetszésüknek, főleg azt nehezményezték, hogy a többségi koalíció a szakbizottságok elnöki posztjaira kizárólag saját embereit javasolta. Michal Bartoš kereszténydemokrata képviselő nyíltan támadta Zdenko Trebula újdonsült megyei elnököt, amiért a többség egy helyet sem engedett át az ellenzéknek. Szerinte Trebula együttműködést és széles körű összefogást sürgető szavai szöges ellentétben állnak tetteivel, a győztes koalíció már az alakuló ülésen vakvágányra állította a választások veszteseit. A záró szavazás előtt a KDH és az SDKÚ képviselői tiltakozásul kivonultak a teremből. „A demokrácia alapelvei sérültek a mai napon azzal, hogy nem vették figyelembe a választások eredményeit, és nem részarányosán osztották el a tizenegy bizottsági elnöki posztot. Matematikai alapon négy hely ületne meg bennünket” - mondta lapunknak Rudolf Bauer volt megyei elnök, akit egyébként pártja, a KDH a régiófejlesztési bizottság élére javasolt. Bauer szerint rossz ómen, ha egy négyéves időszak így kezdődik. Zdenko Trebulának más a véleménye, lehetségesnek tartja a gyümölcsöző együttműködést. „A bizottságok tagjai demokratikusan szavazhatnak szakmai kérdésekben, akár az elnököt is leszavazhatják. Pályafutásom során többször kerültem a mostanihoz hasonló helyzetbe, főpolgármesterként például épp a KDH-s és az SDKÚ-s városatyák részéről tapasztaltam a „győztes mindent visz”-elv érvényesítését. A városi képviselő-testületben ők foglalták el szemrebbenés nélkül valamennyi bizottsági elnöki posztot” -jegyezte meg az új megyei elnök, aki egyébként beváltotta ígéretét: helyettesének az MKP jelöltjét javasolta. A testület ellenszavazat nélkül elfogadta a javaslatot, így az alelnök Szöllős János, a rozsnyói körzeti hivatal eddigi elöljárója lett. Trebula már megválasztását követően jelezte, hogy a szaporodó jogkörök és feladatok miatt legalább két helyettesre lesz szüksége. A vonatkozó törvény azonban ezt csak abban az esetben teszi lehetővé, ha az illetőt a testület „tartósan felszabadítja” képviselői teendői alól. Az ily módon felszabadított képviselő a Smer-es Emil Ďurovčík lett, aki 2005-ig az egyik biztosító nagymihályi kirendeltségét vezette. Az említett tizenegy szakbizottságból egyébként ötöt MKP-s képviselő vezet: Erdélyi Zoltán a pénzügyi, Bartók László a szociális, Iván László a régiófejlesztési, Tamás Erzsébet az oktatási, Zachariáš István pedig a határon átnyúló együttműködéssel foglalkozó bizottság élére került. Egyelőre tárgyalások folynak a képviselői klubok között. Érdemi döntések csak január végén várhatók. Murgaš jött, Marčok ment SZÁSZl ZOLTÁN Milan Marčok leköszönő elnök arról beszélt, számos pozitív változás történt a megyében, Milan Murgaš ennek kissé ellentmondva azt hangsúlyozta, komoly gondok vannak (Szekeres Éva felvétele) Besztercebánya. Sokan be sem jutottak az alakuló megyei közgyűlésre, akkora érdeklődés övezte. Az ünnepi eskütétel, a volt elnök értékelő beszéde és az új elnök székfoglalója azonban kimerítette a Besztercebányai Kerületi Önkormányzat alakuló ülésének programját, egyelőre a háttértárgyalások, egyeztetések folynak a képviselői klubok között. Milan Marčok leköszönő elnök arról beszélt, hogy minden nehézség ellenére számos pozitív változás történt a megyében, Milan Murgaš ennek kissé ellentmondva azt hangsúlyozta, komoly gondok vannak főleg a gazdaság, a közlekedési infrastruktúra, a foglalkoztatottság és a befektetések terén. Az alakuló megyegyűlésre nagy számban érkeztek polgármesterek, a déli régiókból is sok község képviselője jelen volt az ünnepi eskütételkor. Komoly érdemi döntések még nem születhettek, tehát egyelőre nincs döntés arról sem, hány és milyen szakbizottság fog majd működni a közgyűlésben, kik lesznek az elnökök, lesznek-e alelnökei a szakbizottságoknak. Jelenleg a 49 képviselő között csupán hét nő van, ebből hárman az MKP színeiben. Csúsz Péter, az MKP megyei frakcióvezetője szerint már megalakult a megyei önkormányzatban a nagykoalíció, de minden részletkérdésre valószínűleg még nem kerítettek sort a tárgyalások folyamán, ezért nem lehetett témája az alakuló közgyűlésnek az alelnökök megválasztása. Az első munkaülésre január 24-én kerül sor, akkor valószínűleg már komoly erőpróbák lesznek a szakbizottsági elnöki és alelnöki pozíciók elosztásakor, valamint a szak- bizottságok számának meghatározásakor. Csúsz Péter lapunknak elmondta, meglepte a tény, hogy az alakuló megyegyűlésig egyik ellenzéki párt klubját sem szólították meg a koalíció képviselői. „Az ellenzéki klubok kapcsolatban állnak egymással, nem tudjuk viszont, vannak-e elképzelései az együttműködésről • a nagykoalíció tagjainak” - nyilatkozta Csúsz Péter. Megalakult a független képviselők klubja is, amelynek, tagja Dubovszky László, Tornaija polgármestere. Dubovszky László lapunknak nyilatkozva elmondta, a függetlenekre hosszú egyeztetések várnak, de már alakulófélben van egy szerződés, amely rögzítené azokat az elvárásokat, amelyeket a függetlenek prioritásként kezelnek Milan Murgaš programbeszédében azt hangsúlyozta, kemény munkát fog követelni, számára a szakmaiság és a munkabírás lesz a mérvadó, s nem a politikai hovatartozás. Egyben bejelentette, a január 24-i munkaülésen beterjeszti a megyei hivatal új struktúrájára tett javaslatát. A jelek szerint a pillanatnyilag 176 dolgozót foglalkoztató hivatalban személyi változásokra kerül sor, főként a szakosztály vezetői posztokon. A beruházás költsége negyvenmillió korona, a pénzt pályázatok útján szerzik meg Segíteni szeretnének a rászorulókon LECZO ZOLTÁN Szomotor. A bodrogközi településen szociális szolgáltatásokat végző központ épül. A községháza mellett lévő telken - mely egy felszámolt mezőgazdasági üzem tulajdonában volt - erre a célra három épületet alakítanak át. A komplexumban a többi közt nyugdíjasotthon, étkezde, mosoda és szükséglakások is lesznek. A tervek megvalósítása valószínűleg éveket vesz majd igénybe, ám az építési munkálatokat Szomotoron már a múlt évben elkezdték. Sztropkay Szüvia polgármester elmondta, egy önkormányzati határozat értelmében először kedvező áron megvásárolták az említett ingatlanokat, majd 2004-ben 990 ezer korona állami támogatásból nekiláttak a felújításnak. Ebből a pénzből az egyik épület első emeletén hat szükséglakást alakítanak ki, melyekben ideiglenesen nehéz anyagi helyzetben lévő embereket, valamint családi erőszak áldozatává vált nőket és gyerekeket helyezhetnek el. Az ingatlanban felújítják a fűtési rendszert, kicserélik a víz- és villanyvezetékeket és a nyílászárókat. A földszinten zuhanyozókat, mosodát és mellékhelyiségeket alakítanak ki, és új gázkazánt szerelnek be. A felújítás költségeinek fedezésére a munka-, szociális és családügyi minisztériumtól 680 ezer korona támogatást kaptak. A tervek szerint a volt parókia épületében nyugdíjasotthon működik majd, itt 22 idős ember gondozását tudják megoldani. A területen álló harmadik ingatlanban kifőzde kapna helyet, az egyes létesítmények működését pedig a jövőben összehangolják. A szociális központ tervdokumentációjának elkészítését a község önállóan nem tudta elvégezni, ezért pályázat útján próbált meg pénzhez jutni. A kezdeményezést az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium támogatásra érdemesnek tartotta, így erre a célra 3 millió koronát bocsátott a helyiek rendelkezésére. Az építkezés tervdokumentációját még az idén kidolgozzák, és beszerzik a munkálatok megkezdéséhez szükséges engedélyeket is. A beruházás teljes költsége mintegy 40 millió korona, így Szomotoron újabb pályázatokat dolgoznak ki. Reményeik szerint a megvalósításhoz az európai uniós forrásokból sikerül majd támogatást szerezni. Ha elnyerik az igényelt pénzeket, a központ - mely 15-20 ember számára biztosítana állandó munkalehetőséget - másfél-két éven belül megnyithatná kapuit. A szociális szükséglakásokat még ebben az évben átadják. Kevesebb lesz a szemétdíj Megéri kertészkedni Gács (Halié). Jóval kevesebb szemétdíjat kell fizetnie annak a családnak, amelyik a legszebb kiskerttel rendelkezik a Losonci járásban található községben. Az elbíráló bizottság által legszebbnek talált kiskert tulajdonosai csak az alapösszeg 25 százalékát fizetik egy éven keresztül, a következő három portának a szemétdíj felét engedik el. További hat háztartás 25 százalékos engedményt kap. A versengésnek komoly hagyománya van a községben, ebben az évben már harmadjára hirdetik meg a kertszépítési akciót. A polgár- mester szerint a verseny kellőképpen ösztönzi a háztulajdonosokat arra, hogy minél jobban rendben tartsák a portát ás annak környékét. (TASR)