Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
2006-01-09 / 6. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 9. Vélemény és háttér 5 FIGYELŐ DIE WELT, BILD Alkalmanként a német hírszerzésnek dolgozott Susanne Osthoff, akit november végétől több mint három hétig túszként tartottak fogva Irakban. A német hírszerzés (BND) 2005 májusában akkor szakította meg vele együttműködését, amikor olyan jelzéseket kapott, amelyek szerint a nő életét fenyegeti az al- Kaida Muszab az-Zarkávi vezette iraki szervezete. A 43 éves régésznő időről időre helyzetértékelést adott a titkosszolgálatnak az iraki viszonyokról, amelyeket igen jól ismert, minthogy tíz évet élt az országban és jól beszél arabul. Osthoffot 5 millió euró váltságdíj fejében engedték el. Esélylatolgatás, avagy Mečiar vagy Fico (pártja) közül az egyik mindenképpen bekerül az új kormányba? Célegyenesben a Választási évbe léptünk, ennek biztos jele az is, hogy sokasodnak a polgárok nézeteit, szavazási hajlamát, valamint a pártok koalíciókötési szándékát vizslató felmérések, elemzések. NESZMÉRI TAMÁS A két kérdéskör nem választható el egymástól, hiszen a pártoknak figyelembe kell venniük szavazóbázisuk akaratát - bár az utóbbi időben azt tapasztaljuk, hogy a pártok távolodnak a választóktól. A minap napvilágot látott közvélemény-kutatási eredmények arra engednek következtetni, hogy a lakosság nagy része lát egy bizonyos ellenségképet - még azok a polgárok is, akik nem tudják, kire szavaznának, tudják, melyik pártot nem választanák semmilyen körülmények közt -, ezt a tényt pedig a pártok nem hagyhatják figyelmen kívül, mikor kampányukat tervezik, vagy az esetleges választásokat követő együttműködési lehetőségeket mérlegelik. A megyei választásokon is megmutatkozott: ha egy párt olyan partnerrel köt koalíciós megállapodást, amely nem elfogadható választói számára, a szavazók valószínűleg távol maradnak az urnáktól, így ahelyett, hogy az együttműködés javítaná a részvételt, a koalíció választási eredményét, éppen ellenkező hatást vált ki: a „hithű” választók voksától is megfosztja a pártot. A választások éve egyben a találgatások esztendeje is: ki kivel és hogyan fog együttműködni a kampányban, majd a választások után. Azt már tudjuk, a jelenlegi kormánykoalíció pártjai hajlanának a további együttműködésre, s ennek a választói táborokban is megvan a támogatottsága. A kormányon lévő pártok választói elfogadhatónak tartják a Szabad Fórumot, leginkább a kommunistákat és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmat (HZDS) utasítják el. Az érdekesebb kérdések azonban az ellenzék soraiban vetődnek fel: a Smer hívei elfogadhatónak tartják a HZDS-t, a kommunista pártot és a Szabad Fórumot is, s ugyanez a helyzet a többi párt választói esetében is, kivéve talán a kommunista szavazókat, akik - pártjukhoz hasonlóan - elutasítóan viszonyulnak a „kapitalista” politikai tömörülésekhez. Az ellenzék soraiban azonban sokkal meghatározóbb probléma jelentkezik: még mindig folyik a harc Robert Fico és Vladimír Mečiar közt az ellenzékben betöltött vezető szerepért, noha a HZDS némelyest nyitott a kormánypártok felé. Két ilyen személyt nehéz lenne egy kabinetben elképzelni, ellentéteik valószínűleg meghiúsítanák a kormányalakítást. További kérdés, hogy a kommunisták - ha a parlamentben maradnak - tartják-e magukat kijelentésükhöz, mely szerint nem vesznek részt a kormányzásban, mert a rendszert választások felé akaiják megváltoztatni, illetve a hibákra figyelmeztetni, mint ahogy kérdés az is, lesz-e olyan párt, amely vállalja a velük való együttműködést. Az eddig nyilvánosságra került vélemények alapján úgy látszik, kimaradnak a játszmából. Három olyan fontos kérdés van, mely sorsdöntő lehet a következő kormány összetételét illetően. Az első a HZDS magatartásával kapcsolatos, és a már említett tényekre alapul: bekövetkezik-e egy teljes nyitás a jelenlegi kormánypártok felé, és csatlakozik-e hozzájuk? Nehéz válaszolni, és mint minden politikai kérdésnek, ennek is több összetevője van. Alapkérdés, Mečiar hajlanMég mindig folyik a harc Fico és Mečiar közt az ellenzéki vezető szerepért, noha a HZDS nyitott a kormánypártok felé. dó-e a háttérben maradni - vagy kevésbé fontos pozíciót betölteni - egy esedeges jobboldali koalícióban, esedeg a párt dönt úgy, hogy föláldozza vezérét, és Ficó- hoz csatlakozik. A második kulcs- fontosságú kérdés a Szabad Fórum magatartása; az, hogy a Zuzana Martináková által vezetett párt a jelenlegi ellenzékhez csatlakozik, vagy a mostani kormánypártok társaságát választja. A válasz azért lehet érdekes, mert egyrészt a Szabad Fórum jobbközép pártnak vallja magát, sőt többször elhangzott, hogy nekik csak Mikuláš Dzurinda kormányfő személye ellen van kifogásuk, a programjuk a koalícióhoz köti őket, másrészt viszont ez az a párt, amelyet az ellenzék is elfogadhatónak tart, és már több esetben az ellenzékkel egységesen lépett fel. Ha Martinákováék a parlamentbe kerülnek, és a választási eredmény olyan lesz, amilyennek a közvélemény-kutatások jelzik, ők képezhetik a „mérleg nyelvét”. A harmadik kérdést a Szlovák Nemzeti Párt parlamentbe kerülése veti fel: kikkel lesznek hajlandók együttműködni a nacionalisták, illetve ki lesz hajlandó velük együttműködni? A dolgok jelenlegi állása mellett úgy tűnik, Slotá- ék a Smert választanák; ettől Fi- cóék eddig nem határolódtak el, és valószínűleg a jövőben sem fognak így tenni, már csak azért sem, mert mindkét párt választói kölcsönösen elfogadják a másik pártot partnerül. Erre a három kérdésre kell választ kapnunk ahhoz, hogy egyértelművé váljon, ki kormányozza majd Szlovákiát 2006 őszétől 2010-ig. Zárszó helyett megemlíteném azt a feltételezést, melyet sok elemző fogalmazott meg, és valószínűleg be fog igazolódni a választások után: Mečiar vagy Fico (pártja) közül az egyik mindenképpen bekerül a következő kormányba. A szerző politológus A Brad Pitt főszereplésével készült, szintén világsikert aratott film forgatása idején derült fény náci múltjára Elhunyt a Hét év Tibetben írója, Heinrich Harrer MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Küencvenhárom éves korában szombaton elhunyt Heinrich Harrer osztrák hegymászó, kutató, a dalai láma egykori oktatója. Harrer nevét 1938-ban kapta szárnyára a világhír, amikor elsőként mászta meg a svájci Alpok egyik legnehezebbnek tartott csúcsát, az Eiger északi falát. Ezt követően egy közös német-osztrák expedíció tagjaként Indiába utazott, hogy feljusson a Himalája egyik nyolcezres csúcsára, a Nanga-Parbatra. A hegycsúcs meghódítása után Karacsiba visszatérő expedíció tagjait a britek internálták: időközben ugyanis kitört a II. vüágháború, és Nagy-Bri- tannia hadat üzent a hitleri Németországnak (amelynek ekkor már Ausztria is része volt, Ostmark névre „átkeresztelve”). Harremak és egyik társának 1944-ben sikerült megszöknie a hadifogságból, és 21 hónapig tartó, 2000 küométeres gyalogút és 31 hegyi szoros leküzdése után 1946-ban eljutottak Ihászába, az akkor még független Tibet fővárosába. Az ottani kormány barátian fogadta a két európait, és munkát biztosított nekik. így lett Harrer az akkor 11 éves dalai láma oktatója és tanácsadója. A lámák országában töltött éveit a Hét év Tibetben című könyvében örökítette meg, amely 1952-ben jelent meg, s egy csapásra hatalmas siker lett: több mint 40 nyelvre fordították le. A könyv alapján Jean-Jacques An- naud által forgatott, azonos című film, Brad Pitt főszereplésével, szintén világsikert aratott 1996- ban. Tibet kínai annektálása után Harrer visszatért Európába, s még számos, részben igen nehéz hegyi expedícióban vett részt, s 40 dokumentumfilmet készített. A Hét év Tibetben forgatása idején derült fény Harrer náci múltjára. Az akkor már 83 éves férfi beismerte, hogy a 30-as években tagja volt mind az SA-nak, mind az SS-nek, mind pedig a náci pártnak (NSDAP). Sikerült azonban bebizonyítania, hogy tagsága mindvégig „passzív” volt, és kizárólag megalkuvásból lépett be a három szervezetbe. Harrer és a dalai láma 2002-ben (Reuters-felvétel) KOMMENTÁR Autonómia? Ugyan már! BARAK LÁSZLÓ Szlovákiában állítólag még mindig komoly aggodalmakat kelt, hogy a magyarok területi autonómiát követelhetnek... Eme rémbogarat a Robert Fico-féle Smer valószínűleg nemzetiségi uszításra idomított elnökségi tagja, Boris Zala ülteti időről időre a fogékonynak, tehát célirányosan mozgósíthatónak vélt szlovák nacionalisták fülébe. Az intézményes népbutításban utazó ellenzéki párt nemzeti „ökle” a minap egy, a normálisnál nemzetüeg szintén valamivel mélyebben elhivatott magyarországi napüapban nyilatkozta le ezt a rémhírt. Biztosra vehette, hogy néhányan ezért is felfigyelnek majd rá idehaza. A közép-kelet-európai közélet tipikus jellemzője ugyanis, hogy minél nagyobb ökörséggel áll elő egy-egy politikus, annál biztosabb lehet abban, hogy a szenzációéhes média reflektorfényébe kerül. E tény a legkevésbé a politikusokat minősíti... Ennyivel egyébként el is intézhetnénk Zalát, bár ominózus megnyilatkozása nyilván semmi jóval nem kecsegtet. Lévén, választási évet írunk Dunánk túloldalán és Szlovákiában is...! Van-e, lehet-e azonban itt és most reális alapja az efféle rémhírkeltésnek? Azon kívül, hogy esedeges következményei nagyon is belát- hatóak. Ami a szlovákiai magyarok autonómiaigényeit illeti, nyugodtan leszögezhetjük, hogy néhány, csökönyösen a múltba révedő, s ettől terhelt páciensen kívül az égvüágon senkit nem foglalkoztat ilyesmi ebben az országban. Hiszen az emberek általában önmagukkal, azaz egzisztenciájuk megteremtésével vagy stabilizálásával foglalkoznak. Az a legfőbb gondjuk, hogy ötről a hatra jussanak immár az Európai Unióban is. Hogy megalapozván a család jövőjét, gond nélkül taníttathassák gyermekeiket, s minden szempontból biztonságban érezhessék magukat hosszabb távon is. így van ez jól. Ráadásul, bár- müyen nagy is most az ellenszenv a napi politikai történések s azok főszereplői, a politikusok uránt, rosszindulattal sem állítható, hogy bármilyen közéleti kudarcélmény valós veszélyt jelentene a szlovákiai magyarokra. Saját előítéleteiken, téveszméiken, időnkénti düet- táns közéleti megnyilvánulásaikon kívül...! Márpedig, ha nincs nemzetiségeket, kisebbségeket fenyegető vészhelyzet, az a mégoly elhivatott néptribun sincs, aki tömegeket lenne képes mozgósítani egy autonómiakikiáltási kalandra. Persze, miért ne akadnának néhányan - a magyar és szlovák térfélen egyaránt -, akik szívesen generálnának egy-egy üyen vészhelyzetet... De gondoljunk csak bele őszintén, hogy mit is jelentene itt egy esetleges autonóm magyar tartomány. Azon túl, hogy mind geopolitikailag, mind pedig közigazgatásüag kivihetetlen. Lásd például a vegyes lakosságú területeket! Ám ha valamüyen csoda folytán mégis megteremtődne e térségben, mondjuk, a „Felvidéki Magyar Köztársaság”, vélhetően sokkal borzasztóbb viszonyok tömének ránk, mint amilyenekben mostan leledzünk. Elég csak azt elképzelni, hogy a majdani autonómiát, tehát minden egyes tagjának sorsát, kizárólag azok a magyar emberek, értelmiségiek, politikusok igazgatnák, akik most is a hatalom környékén sertepertélnek... Jesszusom! Mi ebből a tanulság? Az, hogy elsősorban maguk a célszemélyek és a megváltásukra szakosodott váteszek a legkomolyabb gátjai itt az autonómiatörekvéseknek. Vagyis mi, szlovákiai magyarok - sző- röstül-bőröstül. JEGYZET Egy gombóc meleg zokni S2ÁZ ILDIKÓ A gulyás ezúttal fenségesre sikerült, megáll benne a merőkanál. Az apóka, miután elfogyasztja a műanyag tányérban illatozó levest, előveszi a dunsztos üveget, és abba is rakat két adag vacsorának valót. Egy doboz cigarettával lepjük meg, a nyugdíjas férfi sietve tépi fel a dobozt, miközben vastag bajusza alatt megjegyzi, hogy ez igazán jólesik neki. Néhány napja csak csikkekkel oltotta nikotinéhsé- gét, amely még a fagynál is jobban kínozta. Az ajándékot azzal szeretné viszonozni, hogy megosztja velünk az elmúlt három év történéseit. A felesége, aki néhány lépésre tőle fogadja a gyümölcsadományt, éppen a pályaudvar padjaira rakott régi ruhák között készül válogatni, a férfi azonban maga mellé inti. Az apró, talpig kendőbe bugyo- lált asszonyka serény bólogatás- sal jelzi, férje története nem ki- taláció, valóban harminc évig dolgozott sofőrként az egyik közeli gyárban. Állítólag kilencezer korona lakbérhátralék miatt kerültek az utcára. De a szomszédok segítségükre siettek. Egy garázsban húzták meg magukat, ahová egy kis péterkályha is befért. A szemközti utcából egy vállalkozó akkumulátort is hozott a házaspárnak, meg egy kis tévét, melyből egy szebb, sonkába bugyolált, pedigrés vüág vü- log rájuk esténként. Karácsonyfát nem áhítottak, a műfát a dobozában hagyták, letakarták egy térítővel, így stabüabb lett a rögtönzött ünnepi asztal. Mi került rá? Hát gulyásleves, amelyet rendszeresen kimértek befőttes üvegeikbe a vasúti pályaudvaron, meg egy kis aprósütemény a volt szomszédok konyhájából. Csak úgy mellesleg említik, négy gyerekük van. Nem itt élnek a városban, állítólag annyi pénzük sincs, hogy idős szüleiket felkeressék. Búcsúzóul csak egyvalamit kémek. Beszélgetésünk miatt lemaradtak a ruhaválogatásról. Pedig nagy szükségük lenne legalább két pár meleg zoknira. Három padot is átfésülünk, de a többiek leintenek: a zoknik rendszerint még a meleg szvetterek, szőrmés kucsmák előtt gazdára lelnek. Végül az egyik pad lábánál, legnagyobb meglepetésemre, a hóban két gombóccá gyúrt kötött zoknit találok, örömöm - éppúgy, mint az övéké - határtalan. Érsekújvárban is árulják a hajléktalanok lapját, a harminc korona mellé tessék már nekik egy kis mosolyt és egy gombóc meleg zoknit is adni!
