Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)
2005-12-30 / 300. szám, péntek
„Hosszan nyúljon, mint e hurkaszál, Életünk rokkáján a fonál. Valamint e sültre a mi szánk: Mosolyogjon a sors szája ránk; S pályánk áldásával öntse le, Mint e kását a zsír özöne. ” (Petőfí Sándor) ÍZ VILÁG „Semmi sem jó vagy rossz, a véleményünk teszi azzá - mondta a Mester. - Az egyik ember könnyedén megtartotta a vallásos böjtöt a hét minden napján. A másik éhen halt ugyanattól a koszttól. ” (Anthony de Mello) 2005. december 30., péntek 5. évfolyam 25. szám Pavel Šporcl: „Én már azon is csodálkozom, hogy valaki képes napról napra kitalálni, mit főzzön. Főleg egy olyan családban, ahol minden áldott nap ebéd is, vacsora is van.” A nagy knédlievő a legjobb falatokból is csak csipeget Nem a mennyiségre - a minőségre figyel. Pavel Sporcl, az európai hírű, prágai hegedűművész a leg- ízletesebb falatokból is csak mértékkel eszik. Saját állítása szerint: inkább csak csipeget. SZABÓ G. LÁSZLÓ De a húst és a zöldséget egyformán szereti, ugyanúgy, mint a sósat és az édeset. Mindenevő, de nem mindent játszó. Zenei étlapján Dvorak, Paganini és Piazzola áll az első három helyen. Igaz, hogy a jó zenészek a tűzhely mellett sem elveszettek? Szerintem embere válogatja. Egykori amerikai mesterem, Itzhak Perlman még ma, idős fejjel is szenvedélyes szakács. Nagyon tud főzni. Azokban az éveken, amikor kint tanultam nála, különböző tévéműsorokban villogtatta konyhaművészeti tudományát. Gondolom, szoros kapcsolat alakult ki kettőjük között. A legkedvesebb professzorom volt. Tüdott róla? Nem titkoltam. Hányszor volt a vacsoravendége? Egyszer sem. Nem hívott meg soha. Amerikában mások a szokások, mint nálunk. Egyébként én magam is főztem. Rákényszerített a helyzetem. Egyedül laktam, minden centet be kellett osztanom. Nem járhattam éttermekbe, spórolnom kellett, ezért aztán megtanultam főzőcskézni. Benéztem párszor a kínaiakhoz, hogyan készítik el a zöldséget, a tésztát, és megpróbáltam ugyanúgy megcsinálni. Ha nem volt kedvem kísérletezgetni, vagy nagyon korgott már a gyomrom, akkor a lehető leggyorsabb megoldást választottam. A spagetti percek alatt megfőtt, sajt és kecsap pedig mindig volt a hűtőben. Egy egyszerű krumplilevessel meg sem próbálkozott? Levessel nem kísérletezem ma sem. Az valahogy nem megy. Nem tudom, mit kell beletenni. Nincs hozzá érzékem. A kínai konyhához meg igen. Az egyszerű. Zöldség, szójaszósz, finom kis édes-csípős... Az indiai konyhát is ügyesen megoldom. Rizs, curry, hús... az sem fog ki rajtam! Mártásokban azonban nem vagyok jeles. Egyszer nekiálltam vadast készíteni, a végén azonban valami egészen más lett. Zöldséges hús tejszínnel. De azért meg lehetett enni. A bátorsága mindenesetre figyelemre méltó. Krumplilevesre nem vállalkozik, a vadasnak viszont nekiveselkedik. Én már a sushival is kísérletezgettem. Kimondottan szórakoztatott. Nem hittem, hogy elsőre menni fog, így aztán nem is ért csalódás, amikor az egész szétesett. Az a fontos, hogy megpróbáltam. Egyszer úgyis menni fog! Ha én a fejembe veszek valamit, azt nem adom fel. Csak most elkényeztet a kedvesem. Báruška ugyanis remekül főz. A konyha az ő territóriuma. Soha nem kell törődnöm azzal, hogy mit eszünk. Csak rá kell bíznom magam. De besegít neki? A főzésben? Mondjuk, szombat délelőtt, ha este nincs koncertje, nekiáll krumplit pucolni? Ilyesmire gondolnom sem kell. Amíg Bára főz, én gyakorolok. A krumplipucolás merő időveszteség lenne számomra. Nem vagyok mél- tóságos úr, akit ki kell szolgálni, de a konyha mint cselekvési zóna mostanában kimarad az életemből. Egyébként tévézni sem szoktam, amikor Bára a tűzhely mellett serénykedik. Kitűnő párosítás: ő a testi, ön meg a szellemi táplálékkal van elfoglalva. Persze nem azért gyakorolok éppen akkor, amikor ő főz, hegy nekem ne kelljen segítenem! így osztottuk be a közös időnket. De ha kell, segítek. Bára ismeri jól az étlapomat, tudja, mire számíthat, ha a főzés vészhelyzetben rám marad. Egyébként vasaim és mosni is tudok. Értek a géphez. Nem érzem derogálónak a háztartási munkát. Én abban is megtalálom az örömöm. De ha segítem akarok, Bára mindig azt mondja: „Nem fontos!” Remek nő. A múltkor például én csináltam a krumplipürét. Nagyon jól sikerült. Komoly dicséretben volt részem. Én is műidig megköszönöm neki, hogy olyan finoman főz. Tudom, mekkora gond, hogy folyton valami más legyen az asztalon. Én ezt nagyon is értékelem. Amikor saját magamnak kellett gondoskodnom arról, hogy mindennap legyen egy kis meleg ételem, ezen töprengtem a legtöbbet. Hogy mit főzzek? Mennyi ideig élte így az életét? Az amerikai esztendőket is beleszámítva tizenkét évig. Ahogy hazajöttem, itthon már el-eljártam éttermekbe, de egy idő után azt is megelégeli az ember. Az otthoni mindig jobban ízlik. Külföldi fellépésem! vagy a csehországi turnéim során így is marad a szállodai étkezés. Rengeteget költők ebédekre, vacsorákra. Nekem nem mindegy, mit eszem. Nem vagyok válogatós, csak mindenben a legfinomabbat szeretem. Amerikában hogyan bírta? Kevés pénzből a legfinomabbat... ... gyümölcsöt, zöldséget, különböző csírákat ettem. New Yorkban vegetáriánus voltam. A spagetti volt a csúcs. Annál többet nem engedhettem meg magamnak. České Budéjovicében, ahol felnőtt, bizonyára annyit és azt evett, amit akart. Családi körben nagyobb a választék. A mama főztje amúgy is a legjobb a világon. Nálunk az édesapám főzött. Nem mintha az édesanyám nem tudott vagy nem akart volna, mert voltak napok, amikor ő állt a tűzhely mellett, de a legtöbbször a papám főztjét ettük. Ő volt a házban a főszakács? Mindig örömmel főzött. A hagyományos cseh konyha híve ma is. Csak a krumplis knédli és pár specialitás maradt az édesanyámra. A változás a bársonyos forradalommal köszönt be hozzánk. Édesapám úgy döntött, vége az egészségtelen táplálkozásnak, új fejezet kezdődik a család életében. És elkezdtünk racionálisan táplálkozni. Például a krumplis knédli helyett magvas knédlit ettünk. Finom lehetett. Nekem nem hiányzik. Valahogy nem ízlett. Pedig édesapám nagyon igyekezett. Tejszín helyett azonban keményítőport tett bele. Olyan volt a knédli, műit a tégla. Egyedül a rizottó maradt a régi. Az viszont tényleg isteni volt. Ha kenyeret vesz, időbe telik, míg eldönti, melyiket teszi a kosarába? Nem. Ugyanis mindent a kedvesem vásárol. Kenyeret is. A barátainak sem főzött mostanában? Legutóbb fél évvel ezelőtt volt üyen kósza ötletem. Levessel akartam várni őket, de az sem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Nem öntöttem ki, mert ehetetlen azért nem volt, de senkit sem kínáltam meg belőle. Napokig azt ettem. Ha külföldön jár, bátran kóstolgat? Mindenütt érdekelnek a helyi specialitások. Nem is értem, hogy Japánban például hogyan tudnak a turisták a Mc Donald’sban étkezni, amikor lépten-nyomon ott a sushi. Én nagyon szeretem. Kambodzsában a kígyóhúst is megkóstolná? Biztosan. Az idegenvezető tanácsát mindenesetre kikérném. Szeretem, ha valaki elmondja, mit mivel egyek, hogyan a legfinomabb. Japánban nyers csirkehúst is ettem, ízlett. Egy ottani ismerősöm ajánlotta. Franciaországban csigát? Mondjam azt, hogy lecsúszott? Finom volt. Békacomb? Annak az ízét is ismerem már. Nem vágott földhöz. Egy prágai étteremben rendeltem. Ropogósra sült bogarak? Kínában és Vietnamban. Majd egyszer. Csukott szemmel. Gaméla rák? Sokak szerint olyan, mint a kukac. Én szeretem. Lehet, hogy akcióhős vagyok? Vagy mindenevő. Ha nem ízlik, visszaadom, és kérek mást. Ebéd vagy vacsora? Inkább vacsora. Korán nem tudok, későn meg nem akarok ebédelni. Inkább kivárom a vacsorát. De azt is koncert után. Előtte, ha nagyon éhes vagyok, legfeljebb egy levest, vagy pár szelet csokoládésmogyorós nápolyit eszem. Kihat a vacsorájára, ha nehezebb darabokat játszik a koncerten? Mondjuk, Janáček, Martinu vagy Dvorák után..., esetleg húsosabb falatok? Nem! Piazzolla sem befolyásolja e téren? Hogy egy minőségi vörösborral kezdeném a vacsorámat? Nem! Én csak arra figyelek, hogy mennyire vagyok éhes. De ha nagyon, akkor sem viszem túlzásba az evést, legfeljebb a végén rendelek még egy kis édességet. Például egy szelet marcipántortát? A legtöbbször csokoládét. De nem sokat. Csak annyit, hogy feltöltsön energiával. Az mennyi? Pár kocka, de nem fekete csokiból. Az olyan, mintha kávét rágnék. Sajtos pogácsa? Az is lehet. Mikor mire van gusztusom. Bára meg szokta kérdezni, mit szeretne enni? Már nem. Én ezt a kérdést soha nem tudom megválaszolni. Édesapám is mindig akkor szokta feltenni, amikor már jóllakottan ültünk az asztalnál. Ebéd után elkezdett puhatolózni, hogy: „Akkor holnap mi legyen?” Nem tudtam dönteni, hiszen már nem voltam éhes. Egyébként sem vagyok válogatós. Bármit kapok, hálás vagyok érte. Számomra már az is meglepő, hogy főtt étel van az asztalon. Hogy Báruška mindennap friss vacsorát készít. Én már azon is csodálkozom, hogy valaki képes napról napra kitalálni, mit főzzön. Az én szememben ez kész tudomány. Főleg egy olyan családban, ahol minden áldott nap ebéd is, vacsora is van. A vasárnapi reggeli: ceremónia? Ha nyaralunk, akkor igen. Otthon, az életemben soha. Sajnálom rá az időt. De ha külföldön töltünk két hetet, ott gyorsan ráállok a hosszas reggelizésre. Keveset eszem, és ráérősen. Prágában nem hiányzik a reggeli. A legtöbbször ki is hagyom. Elég egy liter tea, azzal elvagyok. Ha többre vágyom, jöhet a méz, a dzsem, a nutella. Friss kiflivel maga a csoda. Vagy két-három palacsinta. Montrelban koncerteztem nemrég. Ott mindig juharsziruppal adják a palacsintát. Fenséges! Túrós, dzsemes? Eperdzsemes. Az jöhet! Arra nem tudok ráunni. Fekete áfonya? Abból ettem a legtöbbet. Édesanyám műiden évben szed rengeteget, aztán lefagyasztja, és egész esztendőben ellát bennünket. Gyerekként én is gyakran szedtem. Ültem az edény mellett az erdőben, és vártam, hogy mikor telik meg végre. Szörnyen unalmas munka volt. Egész délután áfonyát szedtünk. A végén annyi volt, hogy el is adhattunk belőle. Az áfonyás kalácsot szeretem, de az áfonyadzsem egyáltalán nem hiányzik. Én az eperdzsemért rajongok. Abban nincsenek magok. Karácsonyi asztalukon mi volt a legfinomabb fogás? Otthon, a szüleimnél a sült kacsa, nálunk a lazac. Nem rántott ponty, lazac! Ezt időben megbeszéltük. Egyikünk sem ragaszkodott a hagyományos karácsonyi menühöz. A lazac amúgy sem üli meg az ember gyomrát. Én ehetek, amennyit akarok, nem hízom meg. Ilyen az alkatom. Tavalyelőtt két kilót felszedtem karácsonykor, de a következő héten már le is adtam. Azóta sem értem, mi történt velem, mert nem szoktam kitömni magam. Nekem nem kell megrakott tányér. Én az ízeket szeretem. De a legízletesebb falatokból is csak csipegetek, műit a madár. Szilveszterkor is kordában tudja tartani magát? Akkor eszem a legkevesebbet. Éppen, hogy csak. Ha sokáig fent akarok lenni, nem fárasztom ki a szervezetemet. Pezsgőben melyik a kedvence? Egyik sem. A finom borokat szeretem és a whiskyt. Pezsgőt év közben sem nagyon iszom. Szilveszterkor is csak két kortyot. Bűnözni knédlivel szoktam. Knédli különleges mártással. Ez az egy, amivel le lehet venni a lábamról. Ha ezt látom a tányéron, édesanyám szerint azonnal felragyog a szemem. Mutasd meg, mit eszel, megmondom, ki vagy? Mutasd meg, hogy eszel, megmondom, ki vagy!
