Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)

2005-12-23 / 296. szám, péntek

2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 23. RÖVIDEN Ma megnyitják a szelmenci átkelőt Nagyszelmenc. Ma délelőtt tíz órakor hivatalosan megnyitják a Nagy- és Kisszelmenc közti szlovák-ukrán határátkelőhelyet. Az ünnepélyes megnyitáson a szlovák kormány képviseletében Csáky Pál miniszterelnök-helyettes és Berényi József külügyi államtitkár vesz részt, több magyarországi politikus is jelezte részvételi szán­dékát a megnyitáson, (ú) Lefaragta árait a Slovnaft Pozsony. A Slovnaft tegnaptól átlagosan 0,80 koronával csök­kentette a benzin és a gázolaj literenkénti árát. Lépését rövidesen követi a többi üzemanyag-forgalmazó is. Ez azt jelenti, hogy a 95- ös oktánszámú benzin literje tartósan 38 korona alá esett, sőt kis szerencsével 37 korona alatt is tankolhatunk, (ű) Slota azt állítja, figyelteti az MKP Zsolna. Ján Slota szerint Jaroslav Spišiak, az országos rendőrfő­kapitány helyettese a lejáratásán dolgozik, mégpedig az MKP meg­bízásából. Az SNS elnöke azt állítja, megfigyelik, lehallgatják és összesen nyolc nyomozó van rá állítva, és például a KLA-befektetés körüli visszaélések után szimatolnak. Slota szerint Spišiak az SDKÚ és a KDH lejáratásán is dolgozik, mert az MKP vezető sze­repre tör a jobboldali pártok között. Slota azt állítja, rendőri körök­ből értesült megfigyeléséről. (TASR) Harabín másfél milliót akar Bugártól Pozsony. Štefan Harabín, a Legfelsőbb Bíróság elnöke másfél millió korona kártérítést követel Bugár Bélától az Olyan országban élek... című könyvében megjelentek miatt. Harabín kifogásolja, hogy Bugár azt írta, a Legfelsőbb Bíróság elnökeként akadályozta a korrupciós ügyekbe keveredett bírók elleni fegyelmi eljárások le­folytatását, és Ivan Lexa ügyeit is olyan bíróknak ítélte, akik a mečiarizmus elkötelezett hívei voltak. (TASR) Újabb vád Mikuláš Č. ellen Pozsony. További két gyilkosság elkövetése miatt emeltek vádat Mikuláš Č. ellen, akit a besztercebányai alvilág egykori fejeként emlegetnek - az ügy összefüggésbe hozható a dunaszerdahelyi maffia meggyilkolt főnökével, Pápay Tiborral. Č.-t Milan Šipoš és Emil Potáč megölésével vádolják, akik összetűzésbe keveredtek Pápayval. 1997 márciusában végeztek velük, holttestüket, Tajov község mellett ásták el, maradványaikra idén júniusban bukkant rá a rendőrség. A nyomok eltüntetése érdekében Pápay egy idő után kiásatta a holttesteket és más helyen kaparták el őket. Vladi­mír Palkó belügyminiszter közölte, a vádemelésnek köszönhetően jelenlegi börtönbüntetésének letöltése után is vizsgálati fogságban tartható Mikuláš Č. (TASR) Kevesebb külföldi tőke jött Pozsony. Az év első 9 hónapjában 140 millió euró értékben jelentettek be Szlovákiába biztosan beáramló külföldi műkö­dötökét - közölte Michal Novota, a külföldi beruházásokat fel­karoló állami ügynökség, a SARIO szóvivője. A korábbi évekhez képest ez rendkívül kevés. A tőke zöme az elektrotechnikai, a gép- és autóiparba áramlik. A várható beruházások Novota sze­rint 3900-5300 új munkahelyet teremtenek. Az összegben nem szerepel a Peugeot Citroen december eleji bejelentése, amely szerint nagyszombati autógyára kapacitását 357 millió eurós rá­fordítással további 50%-kal bővíti. A döntően a Nyitrai és a Trencséni megyébe irányuló (Pozsony hosszú idő után nincs az élen), idén bejelentett tőke főleg Olaszországból, Spanyolor­szágból, Dél-Koreából, Franciaországból, Németországból és Dániából érkezik, Magyarország tehát idén nincs a legaktívabb beruházók között. (TASR) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 37,787 Lenqvelzlotv 9,859 Anqolfont 55,517 Maqvar forint (100) 15,064 Cseh korona 1,307 Svéd korona 4,015 Dán korona 5,066 Szlovén tollár (100) 15,779 Japánien(100) 27,215 Svájci frank 24,313 Kanadai dollár 27,410 USA-doLLár 31,973 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 36,80-38,80 31,10-32,76 1,28-1,34 14,41-15,71 OTP Bank 36,79-38,71 30,99-32,71 1,28-1,34 14,49-15,60 Postabank 36,82-38,76 31,20-32,74 1,28-1,34 13,26-16,86 Szí. Takarékpénztár 36,80-38,69 31,00-32,63 1,27-1,34 14,37-15,73 Tatra banka 36,81-38,77 31,01-32,67 1,28-1,34 14,45-15,63 UniBanka 36,82-38,74 31,03-32,65 1,27-1,34 14,66-15,43 Általános Hitelbank 36,81-38,77 30,98-32,64 1,27-1,34 14,47-15,59 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) Jelenleg 16 ezer fős a hivatásos szlovák hadsereg, jövőre el szeretnék érni a 20 ezres létszámot Leszerelt az utolsó sorkatona Pozsony. Mostantól profi hadserege van az ország­nak, tegnap leszerelt az utolsó 214 sorkatona is. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A katonáktól Juraj Liška védelmi miniszter a vezérkari főnök kísére­tében személyesen vett búcsút, és a sereg e történelmi napon még meg­vendégelte az utolsó hadköteles fi­atalokat. A profi hadseregnek jelenleg 16 ezer alkalmazottja van, ezt 20 ezer­re akarják feltornázni a jövő év fo­lyamán. A hadkötelezettség a profi hadsereg megalakulása után sem szűnik meg teljesen, minden 19 és 45 év közötti férfi szerepel a nyil­vántartásban. Háborús konfliktus esetén mozgósíthatók ezek az úgy­nevezett sorköteles katonák. Aki nem akarja, hogy sorköteles kato­naként vezessék a nyüvántartás- ban, ezt írásban kérvényezheti. Ót polgári szolgálatos katonaként tart­ják majd számon, mozgósításkor vagy természeti katasztrófa esetén ellátmányozási, kárelhárítási fel­adatokat láma el. Azok, akik a tör­vény érvénybelépése előtt kezdték meg polgári szolgálatukat, január elsejétől automatikusan elengedik. Háború esetén Ivan Gašparovič államfő rendelhet el a nemzeti mozgósítást. Ilyenkor mozgósítják az összes hivatásos katonát, a nem­zeti nyilvántartásban szereplő sor­köteles katonákat, és polgári szol­gálatosokat. (dem) 150 ezer „kék könyves” 1993, az önálló Szlovákia létrejötte óta 270 ezren vonultak be sor­katonai szolgálatra, 58 ezren választották a polgári szolgálatot, ez utóbbit csak 44 124-en töltötték le. A katonai parancsnokságok ösz- szesen 150 ezer „kék könyvet” adtak ki. A hivatásos hadseregben a legalacsonyabb fizetés jelenleg 15 380 korona, a 27 évnél hosszabb ideje szolgálatot teljesítő tábornokok 80 920 koronát keresnek. Lakomával búcsúzott a hadsereg az utolsó 214 hadköteles fiataltól (TASR-felvétel) Azon vitáznak, mennyit fizettek a betegek az egészségbiztosításon felül 13 milliárdot csúsztattak a betegek ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Az egészségügyi mi­niszter cáfolja, hogy a lakosság köz­vetlen egészségügyi kiadásai idén elérik a 18,31 milliárd koronát, mint ahogy a Szlovák Orvosi Ka­mara (SLK) állítja. „A legnagyobb összeget a gyógyszerárhoz való hozzájárulás teszi ki, ez idén alig több 3 milhárdnál” - állítja Rudolf Zajac. A minisztérium számításid szerint a betegek 3,014 milliárd ko­ronát fizettek a gyógyszerekért, eh­hez azonban hozzá kell számolni a recept kiváltásáért fizetett 20 koro­nákat. A mintegy 50 millió recep­tért ez újabb egymilliárd korona. Ehhez képest „elenyésző” a kórházi kezelésért fizetett 50 koronás napi­díj, a minisztérium adatai szerint ugyanis az egész lakosságra alig egymillió kórházban töltött nap esik, ez 50 millió koronát jelent. Az orvosnál tett látogatások számáról nem tájékoztatott a tárca, de ha fi­gyelembe vesszük, hogy 50 millió receptet váltottunk ki, és feltételez­zük, hogy minden orvosnál tett lá­togatás legalább egy recept felírá­sával végződik, akkor a rendelők­ben további egymilliárd koronát hagytunk. A hozzávetőleges számí­tás szerint a betegbiztosításon felül tehát további 5,064 milliárd koro­nát fizetett a lakosság 2005-ben a gyógyszerekért és a kezelésért. Ha ehhez hozzászámítjuk a fogászati kezelésekért fizetett pénzt, akkor sem érjük el a kamara által nyilvá­nosságra hozott összeg felét sem. „A kamara ugyan azt állítja, hogy az egészségügyi és a pénzügymi­nisztérium adataiból indult ki, de feltételezhetően azt a tanulmányt vette alapul, melyben feltüntettük a hálapénzek és csúszópénzek hoz­závetőleges összegét” - állítja a mi­niszter. A tanulmányban valóban 18 milliárd koronás költség szere­pel, melyet a lakosság az egészség- biztosításon felül fizet, de azzal a megjegyzéssel, hogy tartalmazza a kenőpénz feltételezett összegét is. Rudolf Zajac szerint 2006-ban a kamara állításával ellentétben csökkenhetnek a betegek kiadásai. „Az egészségügybe több pénz áramlik majd, ami várhatóan meg­mutatkozik a szolgáltatások szín­vonalán” - véli a miniszter. Csök­kenhetnek a gyógyszerkiadások is, bizonyos készítmények esetében már ma is lehetséges a csere. „De­cember 15-től érvényes az a rende­let, mely lehetővé teszi, hogy a gyógyszerészek olcsóbb, generikus készítményeket javasoljanak egyes gyógyszertípusok esetében” - mondta lapunknak Ján Mazag, a tárca gyógyszerpolitikai osztályá­nak vezetője. A gyógyszerárak sta­bilizálását elősegíti az évente négy­szeri kategorizáció is. „Ez ugyan részben uniós követelmény, de se­gíti a gyógyszerkiadások visszafo­gását” - indokolta a gyakori árvál­toztatást Mazag. A lakossági kiadá­sok az utóbbi két évben nem nőt­tek, sőt idén kicsit csökkentek. „A 2002-2003-as évek közti jelentős emelkedés az új kategorizáció mi­att volt, konkrét összeg helyett szá­zalékban határozták meg a biztosí­tók által fizetett árrészt” - magya­rázta a szakember. A betegek a 2002-es 1,9 milliárd helyett 2003- ban már 3,1 milliárdot fizettek az orvosságokért, annak ellenére, hogy a gyógyszerfogyasztás jelen­tősen visszaesett. dpj) A Flughafen Wien nyerhet Pozsony, Bécs: légi jó barát? Pozsony. A pozsonyi és a kas­sai repülőtér 66-66 százalékos magánosítását levezénylő, a Me­inl Bank által vezetett privatizá­ciós bizottság tegnap azt javasol­ta Pavol Prokopovič közlekedési és távközlési miniszternek, hogy a négy jelentkező közül a Raif­feisen Zentralbank, a szlovák Penta befektetési csoport és a Lufthafen Wien alkotta TwoOne konzorcium legyen a tender győztese. A javaslatot ismertető Proko­povič hozzátette: a második he­lyen a spanyol Abertis, a brit TB1 és a szlovák J 8c T pénzügyi cso­port alkotta konzorcium végzett, „ám csupán a bizottság ajánlásá­ról van szó, vagyis ez nem jelenti azt, hogy véglegesen kiválasztot­ták a győztest.” A szakminiszter szerint a Dzurinda-kabinet janu­ár első felében foglalkozik majd a reptér-privatizáció kérdésével, amelyen a végleges döntés meg­születhet. A kormány egyébként elége­dett a magánosítás eddigi folya­matával, mivel a korábban be­csült 6-7 milliárd korona helyett várhatóan 13-15 milliárd korona folyik be az államkasszába. A po­zsonyi repülőtér idei utasforgal­ma mintegy 1,3 millió, a kassaié 250-270 ezer fő lesz. (t, č, só) Mibe kerül a gyógyszer? Év Hány csomag Mennyit fizettek Mennyit fizettek gyógyszer fogyott a betegek* a biztosítók* 2003 91661562 1,993 20,879 2004 81256 775 3,095 19,951 2005 84915 660 3,014 A minisztérium adatai. * milliárd korona 22,152 Márciusig újra kell kérvényezni a támogatást, különben nem kap pénzt a főiskolai hallgató Magasabb ösztöndíj az egyetemistáknak ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Márciustól kétszeresé­re, a jelenlegi havi kétezerről négy­ezer koronára emelkedik a lakhely­ükön kívül egyetemet látogató diá­kok szociális ösztöndíjának felső határa, jelentette be Martin Frone oktatási miniszter. A saját városuk­ban tanulók maximum havi 3300 koronát kaphatnak. Az egyetemis­ták eddig családjuk bevételétől füg­gően 1000,1500 vagy 2000 korona támogatásban részesültek. Most megszűnnek e kategóriák, az ösz­töndíjat egyénenként, sávmente­sen, a család anyagi helyzetének függvényében állapítják meg. Tá­mogatásra csakis a nappali tagoza­tos hallgatók jogosultak, az évis­métlőket kizárják. A kérvényhez csatolni kell a család jövedelemiga­zolását is, hangsúlyozta Franc. Azok az egyetemisták, akik most kapnak ösztöndíjat, és márciusig nem kérvényezik újra, 2006 júniu­sáig nem kaphatnak megemelt ösz- szegű támogatást. A család jövedel­méhez nem számolják hozzá a diák havi bevételét, ha nem haladja meg a létminimum 1,2-szeresét, vagyis az 5676 koronát. Ha a hallgató en­nél többet kap, a különbséget adják hozzá a család jövedelméhez, (cze) JOGOSULTSÁGI HATÁR ♦ Az egy szülővel élő, helyi egyetemet látogató hallgató család­jának havi bevétele nem haladhatja meg a 13 939 Sk-t (jelenleg 11 ezer Sk-t) ♦ Négyfős családban fiatalabb testvérrel élő, helyben tanuló egyetemisták esetében a havi jövedelem nem lehet több 15 429 ko­ronánál (jelenleg 14 500 Sk) ♦ Ha mindkét testvér lakhelyén kívüli egyetem diákja, a négyfős család havi bevétele nem haladhatja meg a 19 849 Sk-t (eddig 14 500 korona) ♦ Ötfős család esetében - egy gyermek helyben, kettő települé­sén kívül tanul - a havi jövedelem nem lehet magasabb 25 133 (je­lenleg 18 500 Sk) ♦ Ha az ötfős család mindhárom gyermeke lakhelyén kívül ta- ,nul, a bevétel nem lehet több 25 759 (eddig 18 500 Sk)

Next

/
Thumbnails
Contents