Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)
2005-12-02 / 278. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 2. Nagyszünet Gútán az iskolák gazdaságilag jobb kihasználása érdekében megszorító intézkedésekre kerülhet sor Összevonják a két magyar iskolát? A magyar iskolákban színvonalas oktatás folyik (A szerző felvétele) Guta. A városi képviselő- testület számos ülésén szó volt a helyi iskolák fenntartási költségeinek csökkentésére vonatkozó megszorító intézkedésekről. Az egyes iskolaigazgatók felszólalásukban nem voltak hajlandóak elfogadni az iskolákat és iskolai intézményeket ért változtatásokat. BORKA ROLAND Finta Zoltán, az önkormányzat iskolaügyi bizottságának az elnöke sem tartja elfogadhatónak a két magyar iskola összevonását. így nyilatkozott: „Az állam az iskolákat a város fennhatósága alá helyezte, és anriak fenntartásához nem hajlandó pénzt folyósítani. Továbbá a helyzetet súlyosbítja, hogy egyre kevesebb gyermek látogatja az iskolákat és iskolai intézményeket. Nem tartom helyesnek a két magyar iskola összevonására irányuló kezdeményezést, ugyanis megvannak a feltételei annak, hogyan lehet az osztályokat összevonni. A kialakított nagyobb létszámú osztályok az oktatás szempontjából sem a legmegfelelőbbek. Ám városunkban még nincs olyan helyzet, hogy szükséges lenne a két iskola összevonása. Továbbá az iskoláknál a magas fűtési költségek jelentik a legnagyobb kiadást. Ezeket kell lecsökkenteni. Ez viszont nem olyan egyszerű. A város, mint hőszolgáltató érintett az ügyben. Az biztos, hogy azok az iskolák gazdálkodnak jól, amelyek saját fűtési rendszerrel rendelkeznek. A fő spórolási lehetőséget abban látom, hogy el kell kezdeni az iskolák felújítását, mert nemcsak az oktatás színvonalának emelkedését lehet elérni, hanem nagy tételű hőmegtakarítást is.” Saját fűtési rendszer Az iskolák fűtési költségei együttesen meghaladják a hárommillió koronát. A Palkovich utcai II. Rákóczi Ferenc Magyar Tannyelvű Alapiskolának saját fűtési rendszere van. Ennek ellenére problémát jelent a számukra a bérköltségvetés összeállítása. Kucsera Erazmus, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a fenntartási költségek csökkentésére sok segítséget kapnak a várostól és az egyes magánvállalkozóktól. Az összevonásról a következőket nyilatkozta: „Nem tartom helyes lépésnek. A legnagyobb probléma, hogy az iskolaügyi minisztérium nem dolgozta ki az új iskola törvényt, melyre már rég várunk. Az utolsót 1984-ban adta ki, amelyben harmincöt diákra maximalizálták az osztály létszámát. Ez a szám ezen viszonyok mellett egyszerűen elfogadhatatlan. A fejlett országokban húsz alá csökkentették a diákok osztálylétszámát, hiszen kevesebb diákkal jobb eredményeket lehet elérni. Bízom benne, hogy az osztály létszáma nálunk is 20 alá fog csökkenni. Úgy gondolom, hogy semmiképpen nem volna helyes, ha az önkormányzat ily módon beleavatkozna az iskola belügyeibe. A szülőnek joga van eldönteni, hogy melyik iskolába íratja a gyermekét. Ez az intézkedés a szülők szabad iskolaválasztását is korlátozná. Az érem két oldala Csütörtöki Erzsébet, az Iskola utcai magyar alapiskola igazgatója az összevonás gondolatáról a következőképpen vélekedik: „Az éremnek két oldala van. Ha a gazdaságosságot vesszük alapul, akkor valóban ez egy jó döntés lenne. Ám pedagógusként és szülőként én ezt nem tudnám támogatni, hiszen mindenképpen a gyermek a legfontosabb az iskolában, és a ráfordított idővel tudjuk őt tudásilag gazdagítani. Az összevonásokkal nagy létszámú osztályok alakulnának ki, nagyon kevés idő jutna egy gyermekre. Úgy gondolom, a 20 diákból álló osztálylétszám az ideális a tanítási órán, amikor a gyermek és a pedagógus egyaránt úgy érzi, hogy az elétárt követelményeknek meg tud felelni.” Az ajándékokat naponta 8 és 16 óra között adhatják le a kevésbé szerencsés sorsú embertársaik iránt nem közömbös, jólelkű adományozók (Képarchívum) Szerezz örömet másoknak is az ajándékoddal! Karácsonyi gyűjtés indult Tovább bővítik az idegen nyelvek óraszámát Nyílt napok a Selye János Gimnáziumban V. KRASZNICA MELITTA ISMERTETÉS December 10-éig várják Komáromban, a Rozmaring utcai szabadidőközpontba azokat az adományokat, amelyekből a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek készítenek majd ajándékcsomagokat. A karácsonyi gyűjtést „Szerezz örömet ajándékoddal!” elnevezéssel a szabadidőközpont a városi hivatal szociális osztályával közösen szervezi; ez utóbbinak a munkatársai személyesen adják majd át a csomagokat a rászorulóknak. Az ajándékokat naponta 8 és 16 óra között adhatják le a kevésbé szerencsés sorsú embertársaik uránt nem közömbös, jólelkű adományozók a szabadidőközpontban. A szervezők elsősorban megkímélt játékokat, könyveket, iskolai eszközöket, sportszereket és ruhaneműt várnak. Remélik, minél több gyermek is bekapcsolódik az adakozásba, de családok, társadalmi szervezetek felajánlásait is szívesen fogadják. (ú) Komárom. December 6-án és 7-én nyűt napokat tartanak az alapiskolák kilencedikes tanulói és kísérőik számára a Selye János Gimnáziumban. Az érdeklődőket tájékoztatják az intézményben folyó oktató-nevelő munkáról, a szakkörökről - amelyből összesen 44 működik az iskolában -, az új érettségi vizsgákról, valamint a főiskolai és egyetemi továbbtanulási lehetőségekről. Jelentős változások előtt „Az oktatásügyi minisztérium engedélye alapján a jövő tanévben változásokat vezetünk be a nyelvi osztály tantervébe - tájékoztatta lapunkat Andruskó Imre iskola- igazgató. - Növeljük az idegen nyelvek, a magyar és az esztétika óraszámát, ugyanakkor a természettudományi tárgyak esetében csupán a B érettségi szint által megkövetelt minimális óraszámot iktatjuk be az órarendbe.” A nyelvi osztályban elsőtől kezdve - a szlovák mellett - két idegen nyelvet, az angolt és a németet oktatják. Sőt, német nyelvből a Németországban államilag elismert DSD- nyelwizsgára is felkészítik a tanulókat, akik tanítás után pluszórákat vehetnek, ingyenesen. „Az első évfolyamban bizonyos nehézséget okoz, hogy a különböző alapiskolákból érkező diákok nyelvi fel- készültségi szintje óriási eltérést mutat. Pedig elméletileg valamennyi alapiskolában öt éven keresztül tanulják már az angolt vagy a németet” - jegyezte meg az igazgató. Négy szakirány közül választhatnak A diákok egyébként négy szakirány közül választhatnak a jövő tanévben is, a már említett nyelvi osztály mellett a matematika-fizika, az informatika, illetve az alternatív osztály közül. Mivel évente három párhuzamos osztályt indítanak, az érdeklődés függvényében indítják az egyes szakosító osztályokat. Andruskó Imre arra is felhívta a figyelmet, hogy gimnáziumuk nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra: diákjaik főleg a fizika és matematika olimpiákon érnek el nemzetközi sikereket. Ezért nem számít ritkaságnak, hogy akár 100 kilométeres távolságból is ezt az iskolát választják a tehetséges diákok. Monitor eredménye Azt egyelőre nem tudni, hogy az idei tanévben a felvételik során milyen mértékben kell figyelembe venniük a középiskoláknak a kilencedik évfolyamban írt Monitor tesztek eredményét. Az oktatásügyi minisztérium ugyanis még nem jelentette meg erre vonatkozó rendeletét. Az azonban már biztos, hogy a Selye János Gimnáziumban az idén is matematikából, magyarból és szlovák nyelvből lesz felvételi vizsga. 9 PÁLYÁZÓ Diákújságíró és -rádiós pályázat AJÁNLÓ Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete ( www.due.hu , cím: DUE 1576 Budapest, Pf. 10.) diákújságíró és diákrádiós pályázatot hirdet. Bármelyik iskolatípus tanulói, szerkesztőségei pályázhatnak, a felső korhatár: 25 év. A következő kategóriákban lehet indulni: 1. Az év diákújságírója címre és jutalomra pályázhatnak diákújságírók publicisztikai írással. A riportműfajt és a valódi tényeken alapuló írásokat előnyben részesítjük a fiktív írásokkal szemben. A cikkek terjedelme nem haladhatja meg az 5 szabályosan gépelt oldalt (egy oldalon 25 sor, egy sorban 50 leütés). 2. Az év diákújságja - a 2004/2005-ös tanévben megjelenő újságokkal szerkesztőségek pályázhatnak. Elsősorban a tartalom képezi az elbírálás tárgyát. A bírálóbizottság örömmel fogad rajzos, képes cikkeket is. 3. Az év diákrádiósa - kazettára vagy CD-re rögzített diákrádiós műsorral egyének és szerkesztőségek pályázhatnak. Időtartam: min. 5, max. 15 perc. Tematikus vagy irodalmi műsorral, riporttal, jegyzettel, inteijúval, mmihangjátékkal, dokumentumműsorral, ünnepi műsorral, montázzsal stb. egyaránt lehet pályázni, iskolai ünnepségek rádiós felvételével, zenei összeállítással, diszkóműsorral azonban nem. 4. Felkészítő tanári különdíj Diákok, diákszerkesztőségek ajánlhatják a díjra - max. 1 oldalas tényszerű, ellenőrizhető adatokat tartalmazó írásban - a munkájukat kiemelkedően támogató, segítő pedagógusokat. A pályázatot csak a pontosan kitöltött pályázati adatlappal együtt fogadjuk el! Adatiapot lehet kérni a DUE irodában és letölthető a honlapról ( www.due.hu ) is. A jelentkezés kizárólag ezzel együtt érvényes! Érdeklődés a DUE Irodában: 1148 Budapest, Örs vezér tere 11. Tel.: 00361/222-8213, E-maü: due@due.hu . Beküldési határidő: 2006. február 15. (ú) Bármelyik iskolatípus tanulói, szerkesztőségei pályázhatnak, a felső korhatár 25 év (Képarchívum) A pályázati kiírás fő témája a földrajz lesz Tehetséggondozó verseny ISMERTETÉS A Boldog Jövőnkért Alapítvány a 2005-2006-os tanévben földrajzi tanulmányi és tehetséggondozó versenyt hirdet. A versenyre jelentkezhet (egyénileg) bármely magyar közoktatási intézmény 6-7-8. évfolyamos tanulója. Célja: a földrajz ismeretek elmélyítése, tehetséggondozás, tanulmányi verseny biztosítása. Nevezési díj: nincs. A jelentkezéseket írásban a következő címre kérjük küldeni: Boldog Jövőnkért Alapítvány, „Földrajzi tanulmányi verseny”. 8501 Pápa, Pf. 192. Határidő: 2006. január 20. A jelentkezésnek tartalmaznia kell: ♦ a jelentkező nevét, évfolyamát, iskolája címét, ♦ felbélyegzett és megcímzett A5 méretű válaszborítékot. A versenyzőt nevező iskola számára 1 példányban juttatjuk el a feladadapo(ka)t. Kérik, hogy a versenyzőknek fénymásolják le a fela- dadapo(ka)t. A feladadapokat 2006. február és április hónapban postázzák. Értékelés, díjazás: 2006. május hónapban várható. Díjazás: Az I.-V. helyezett díszoklevelet és tárgyjutalmakat (pl. könyv, vásárlási utalvány , irodaszer stb.) kap. A VI. - XV. helyezett tanuló emléklapban részesül. Valamennyi megoldott és visszaküldött feladadapot értékelik. A kiírók a változtatás jogát fenntartják! Információ: 0630- 4401397 , Web: http://www.bja.hu ; www.b- ja.shp.hu , e-mail: bja@bja.hu ; bjal@freemail.hu . A feladatíapok nemcsak az általános iskolai tananyaggal kapcsolatos kérdéseket, feladatokat tartalmaz (hat) nak, hanem épít a tanulók szorgalmára, tájékozottságára is. (ú) A verseny célja a földrajzi ismeretek elmélyítése, valamint a tehetséggondozás (Képarchívum)