Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)

2005-12-17 / 291. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 17. Régió A többszintű felsőoktatási modellt ismertették Az egész életen át tartó tanulást, képzést segíti V. KRASZNICA MELITTA Komárom. A Bolognai Egyez­ményben elfogadott többszintű felsőoktatási modellről tartott elő­adást december 14-én a Selye Já­nos Gimnáziumban író Béla, a győri Széchenyi István Egyetem rektori hivatalának irányítója. A győri egyetemen - ahol mint­egy 140 szlovákiai fiatal végzi ta­nulmányait - 2004 őszén a mér­nök-informatikus szakon vezették be először a többszintű képzési rendszert, és a jövő tanévben már 19 alapképzési szakot indítanak.„A hagyományos, úgynevezett porosz modell egyik lényeges jellemzője, hogy az egyes szinteken folytatott tanulmányok nem teszik lehetővé a következő szinthez szükséges kép­zési idő lerövidítését - magyarázta író Béla. - Azaz aki a középiskolát követően például főiskolai tanul­mányokat folytatott, annak egy másik intézményben, például egy egyetemen elölről kellett kezdenie a képzést. Szakmódosítás esetén ugyanez volt a helyzet.” Ezzel szemben a bolognai mo­dell a középiskola befejeztével egy 6-8 szemeszteres alapképzéssel számol, amelyre 4-6 szemeszteres mesterképzés épül. Az alapképzé­sek között az átjárhatóságot a kreditrendszer biztosítja. Nagy előnye, hogy a magasabb-szintű tanulmányok esetén maximálisan hasznosítja a már megszerzett tu­dást. „Az új rendszert tulajdon­képpen a felgyorsult műszaki­technikai fejlődés, valamint az eb­ből következő, élethosszig való ta­nulás igénye tette szükségessé - szólt az előadó. - Az elképzelés szerint az alapképzésben széle­sebb rétegek vesznek majd részt. A BSc szint megszerzését követően, a munkaerőpiacra lépve az illető megtapasztalhatja, hogy az adott területen milyen mesterképzésre van szüksége, illetve szüksége van-e egyáltalán tanulmányai folytatására.” Az előadáson - amelyet szak­konzultáció is követett - elsősor­ban középiskolai tanárok, igazga­tók vettek részt a Komáromi, a Dunaszerdahelyi és az Érsekújvári járásból. Kérdésünkre, az egyetem miért tartotta fontosnak ezt a talál­kozót, Winkler Csaba, a Széchenyi Egyetem rektori hivatalának kom­munikációs titkárságvezetője el­mondta: Magyarország már előbb­re tart a Bolognai Egyezményben foglaltak megvalósításában. Intéz­ményük szívesen megosztja ta­pasztalatait a szlovákiai tanárok­kal, akik így jobban fel tudják ké­szíteni a diákokat a változásokra. A résztvevőket tájékoztatták a Szé­chenyi Egyetem felvételi követel­ményeiről és a választható szakok­ról is. Az egyetemen műszaki, jogi, gazdaságtudományi, továbbá egészségügyi és szociális, valamint zeneművészeti szakirányok közül választhatnak a hallgatók. Meg­tudtuk: a felvidéki fiatalok mint­egy 80 százaléka a jogi és gazda­ságtudományi szakot látogatja. AJANL0 December 17. (szombat) Érsekújvár - 18.00: az I. M. C. klubban ma fellép a Beatri­ce, előzenekar a galántai Elő­tag. (kp) Érsekújvár - 22.00: Peter Li­pa és zenekara, valamint a Ko­máromi Dixieland Band kon­certje a C Complex zenei cent­rumban. (kp) December 19. (hétfő) Dunaszerdahely. -10.00: A dunaszerdahelyi Egyesített Ma­gán-szakközépiskola tulajdono­sa, Ozorák Jolán és az igazgató­ságjótékonysági koncertet szer­vez az iskola étkezdéjében a já­rásban lévő gyermekotthonok lakóinak megsegítésére. Vendé­gek a késmárki kihelyezett rész­leg kovács szakon tanuló roma származású diákjai, (u) Dunaszerdahely. -17.00: a helyi művészeti alapiskola szo­kásos adventi hangversenye a Vermes-villában, (und) Dunaszerdahely - 11.00: a győri Forrás Színház Németh Ervin Körtemuzsika című zenés mesejátékát mutatja be a műve­lődési központban, (und) Komáromfüss - 17.00: Szkukálek Lajos festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a helyi kultúrházban. (vkm) Luca-napi rémségek fogadják vasárnapig az 1. gútai karácsonyi vá­sár látogatóit a sétálóutcában. A vásári bódék mellett felállított színpadon ma 15 órától kultúrműsor lesz. Vasárnap 19 órakor az Érsekújvári Rockszínpad a Mária evangéliuma című rockoperát adja elő a városi művelődési központban. (Vas Gyula felvétele) 5 A Palárik utcai intézmény megszüntetése mellett és ellen szóló petíciót is elfogadta a képviselő-testület Reménysugár a vágsellyei magyar óvodai csoport ügyében? Vágsellye. Néhány perc le­forgása alatt két, egymás­nak teljesen ellentmondó határozatot fogadott el csü­törtöki ülésén a helyi képvi­selő-testület a város egyet­len olyan óvodájával kap­csolatban, amelynek ma­gyar csoportja is van. GAÁL LÁSZLÓ A polgármester végül úgy dön­tött, mindkét petíciót újra meg­vizsgálják, és javasolja, hogy az ügy a következő önkormányzati ülésen is kerüljön napirendre. Emócióktól sem mentes, han­gos vita után a képviselők előbb jóváhagyták azt a petíciót, amely­nek aláírói a magyar csoportot is fenntartó Palárik utcai óvoda megszüntetése ellen tiltakoznak, majd néhány perccel később arra a lakossági tiltakozásra is igennel szavazott a többség, amely éppen az említett nevelési intézmény fel­számolását szorgalmazza. Mielőtt a két határozat megszületett vol­na, a képviselők egy, az óvoda megmaradását szorgalmazó - és egyben egy másik óvoda bezárását kezdeményező - javaslatról is ha­tároztak. A magyar csoportot működtető Palárik utcai óvoda megszünteté­sét - takarékossági okokra hivat­kozva - még idén februárban java­solta az illetékes városi oktatás­ügyi bizottság. Az indítvány ápri­lisban került a képviselő-testület elé. A szülők már akkor petícióban tiltakoztak az óvoda felszámolása ellen, de az előteijesztő akkor visszavonta a javaslatot. Júliusban ismét elhalasztották a napirendre tűzött kérdés megvitatását, végül október 27-én úgy döntött a testü­let, 2006. július elsejei hatállyal megszüntetik a Palárik utcai óvo­dát. Mivel a döntésnél egyáltalán nem vették figyelembe az említett, az intézmény megtartásához ragaszko­dó petíciót, a pedagógu­sok, a szülők és az óvoda­barátok újabb aláírásgyűj­tési akciót indítottak az óvodabezárás ellen, majd az íve­ket november 16-án 422 aláírással be is nyújtották. Ezt követően - az összes többi óvoda igazgatójának részvételével - ellenpetíció indult, amely a Palárik utcai óvoda felszá­molását követeli. Ezt november 28-án 1454 aláírással nyújtották be a városi hivatalnak. Ezt a két petíciót terjesztette elő a testületi ülésen a város főellen­őre, és a többség mindkettőre igennel szavazott. Botka Ferenc alpolgármester közben további képviselői indítvánnyal állt elő, amelyben a Palárik utcai óvoda bezárása ellen tiltakozó petíció el­fogadását, a megszüntetésről ho­zott október 27-i testületi döntés semmissé nyilvánítását, valamint a Šafárik utcai óvoda felszámolá­sát kezdeményezte. Utóbbi javas­latát azzal indokolta, hogy ha már meg kell szűnnie egy óvodának, akkor a három, egymás közelében lévő nevelési intézmény (a Palá­rik, a Šafárik és a Družstevná ut­cai óvoda) közül a Šafárik utcai bezárása lenne a legkevésbé fáj­dalmas, mert azt látogatja a leg­kevesebb gyermek. Őket - érvelt Botka - el lehetne helyezni a két szomszédos óvodába, ám ha a na­gyobb, Palárik utcai óvodát szün­tetnék meg, onnan a csöppsége­ket a város más óvodáiba kellene elosztani. Botka felvetését a tes­tület elvetette, majd jóváhagyta a két említett, egymásnak ellent­mondó petíciót. Michal Vrbovský, a városi hiva­tal oktatásügyi osztályvezetője az egyik képviselő érdeklődésére el­mondta: a Palárik utcai óvoda megszüntetéséről október 27-én hozott döntés alapján a kerületi tanügyi hivatal és az illetékes tan­felügyelőség is egyetért azzal, hogy az óvodát kiiktassák a neve­lési intézmények nyilvántartásá­ból. Az állásfoglalásokat továbbí­tották az oktatási minisztérium­nak, ugyanis a szaktárca hatáskö­re intézkedni a megszüntetésről. Arra, hogy a képviselő-testület mostani, egymásnak ellentmondó két döntése miképpen befolyásol­hatja ezt a folyamatot, senki nem volt képes érdemi választ adni. Vé­gül Tibor Baran polgármester olyan döntést hozott, hogy mind­két petíciót újra megvizsgálják, és ennek alapján a következő testüle­ti ülésen visszatérnek az ügyhöz. A Palárik utcai óvoda igazgató­nője a pedagógusokkal és néhány szülővel együtt csütörtökön már sokadszor ülte végig érintettként és hallgatóként az ülést, de most sem kapták meg a sorsukról döntő végleges választ. Varga Irén igaz­gatónő lapunknak elmondta: a voksolással kapcsolatban nem ta­lál szavakat a testület viselkedésé­re. Ugyanakkor nem tagadta: örül, hogy legalább egy reménysugár maradt az óvoda megmentésére. A polgármester úgy döntött, az ügyet újra megvitatják. A Ghymes zenekar tagjai erősítést kaptak: a tardoskeddi, a sókszelőcei és a vágfarkasdi gyerekek csat­lakoztak hozzájuk a színpadon (Csuport István felvétele) Három település magyar óvodásai és iskolásai találkoztak Tardoskedden Ünnepváró a Ghymes együttessel SZÁZ ILDIKÓ Tardoskedd. A Ghymes együttes közreműködésével először rendez­tek a faluban ünnepi, de már a kö­zelgő beiratkozásokra is emlékez­tető koncertet a helyi Szent István Magyar Nevelési Nyelvű Egyházi Óvoda vezetésének ötlete nyomán. A Szemerényi Károly Magyar Tannyelvű Alapiskola és más támo­gatók jóvoltából a csütörtök esti ad­venti koncerten részt vet­tek a tardoskeddi magyar óvodát látogató gyerme­kek, továbbá Sókszelőce és Vágfarkasd óvodásai és alapiskolásai. „Az óvoda és az iskola elengedheteden feladata és küldetése megismertet­ni a gyerekekkel a magyar kultúrát, annak legszebb gyöngyszemeit. A gyermekek érzésvilágához közeli a Ghymes együttes zenéje. A zenekar tagjainak köszönet jár azért, hogy nemrég megjelent albumukat in­gyen bocsátották a magyar tanin­tézmények rendelkezésére” - je­gyezte meg lapunknak az ünnep­ség kapcsán Matus Csilla, a tardos­keddi egyházi óvoda igazgatónője, aki az egybegyűlteket a helyi sport­pálya nagytermében köszöntötte. Értékes ajándék volt a kará­csonyváró koncert, mivel a Ghymes tagjai a színpadra csalogatták a jó hangú kis énekeseket. Ezt megelő­zően az egyes intézményeket láto­gató gyermekek külön-külön mű­sorral mutatkoztak be. Tóth Szil­via, a Szemerényi Károly Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója a szervezők egyikeként elmondta, támogatójuk volt a Szent István Alapítvány, a Magyar Gyermeke­kért Fejlesztési Alap, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének a- lapiskola mellett működő közössé­ge és Tardoskedd önkormányzata. Az öt éve alakult Szent István Magyar Nevelési Nyelvű Egyházi Óvoda fontos szerepet tölt be Tar­doskedd életében, mivel ma már el­sősorban ez az intézmény biztosítja az utánpódást az alapiskola számá­ra. A Tardoskedden tevékenykedő Lénár Károly katolikus lelkipásztor és Csanda József vállalkozó indít­ványára alakult az óvoda, és a 19. században, Szemerényi Károly po­zsonyi kanonok által emeltetett épületben kapott helyet. Ma már játszó- és nevelőszoba, étkezde, há­lószoba, tornaterem és öltöző is ta­lálható benne, a földszinten beren­dezett sószoba van. Kezdetben 15 gyermekkel, két pedagógussal, két segéderővel kezdték a munkát. Je­lenleg 32 csöppség látogatja az óvodát, idén szeptemberben két osztályt nyithattak. Hviezdoslav Színház Jótékonysági koncert hétfőn Pozsony. Megbékélésre, türe­lemre és emberiességre int a Ferdi­nand de Martinengo Társaság, mely december 19-én (hétfőn) jótékony- sági koncertet szervez a fővárosban. A gálakoncerten kiosztják az Embe­riesség Díját, és jelképesen ezzel mondanak köszönetét az év leghu­mánusabb cselekedetéért. „Arany emlékérmével jutalmazzuk azokat, akik 2004-ben önfeláldozóan segí­tenek a cunami sújtotta országok ál­dozatainak” - mondta lapunknak Peter Kurhajec, a társaság elnöke. A rendezvénnyel a szervezők Ausztria iránti hálájukat is ki kí­vánják nyilvánítani, ezért a kon­cert a Karácsonyi üzenet Pozsony­ból Bécsbe címet kapta. „A pozso­nyi koronázótemplom harangjait az első vüágháború alatt semmisí­tették meg; a legnagyobbon kívül mindből fegyvert gyártottak. Tár­saságunk kezdeményezte a haran­gok felújítását: írtunk az összes nagykövetségnek, az egyháznak, a külügyminiszternek, a polgármes­ternek, mindenkinek, aki tehetett az ügyben. Végül mind az öt ha­rang visszatért a dómba. A szom­szédos országok egyet-egyet ado­mányoztak Pozsonynak, így a ha­rangok a közép-európai megbéké­lés, megértés és együttélés jelképe­ivé váltak” - magyarázta Kurhajec. A Mária Terézia nevet viselő ha­rang Ausztriából érkezett, amiért ez alkalomból még egyszer köszö­netét mondanak. A koncerten élet­művükért, az emberiségért tett cse­lekedeteikért és szolidaritásukért in memoriam kitüntetik II. János Pál pápát és Albert Einsteint. A díj egy kristályszívet tartó drót­kéz, mely évről évre jelképesen más-más személyhez vándorol. A Hviezdoslav Színházban tartandó rendezvényen részt vesz.Ján Figeľ uniós biztos és számos közéleti sze­mélyiség. (sza) „A gyermekek érzésvilá­gához közeli a Ghymes együttes zenéje.”

Next

/
Thumbnails
Contents