Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)

2005-12-15 / 289. szám, csütörtök

ÚJ SZŐ 2005. DECEMBER 15. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ ROMÁNIAI SAJTÓ A román koalíciós pártok harmadik napja tartó egyezte­tések során próbálnak közös nevezőre jutni a Tariceanu- kormány által a parlamentnek benyújtott kisebbségi törvény- tervezet ügyében. Az RMDSZ kezdeményezésére összehí­vott koalíciós egyeztetések újabb fordulóját az tette szük­ségessé, hogy a Demokrata Párt (PD), Traian Basescu ál­lamelnök egykori politikai alakulata az elmúlt napokban súlyos fenntartásokat fogal­mazott meg a korábban általa is támogatott javaslattal kap­csolatban. A PD fenntartásai­nak célpontja a jogszabályin­dítványban a kisebbségek szá­mára előirányzott kulturális autonómia. Emü Boc PD-el- nök és politikus társai új ke­letű bírálatai csadakozni lát­szottak az ellenzéki pártok sokszor szélsőségesen nacio­nalista ellenvetéseihez.- Hidd el, asszony, az ajándékvásárlás engem sokkal jobban idegesít, mint a képviselő-vásárlás! (Peter Gossányi rajza) Az UNICEF éves jelentése szerint nem javult a gyermekek helyzete a világban 300 millió szenvedő gyermek Gyermekek milliói tűnnek el évente a környezetükből úgy, hogy eladják, cseléd­munkára kényszerítik őket. Mások, mint például az ut­cagyerekek, ugyan szem előtt vannak, de nem ré­szesülnek az alapvető szolgáltatásokból és az őket megillető védelemből - áll az ENSZ gyermekjólét­tel foglalkozó intézmé­nyének (UNICEF) éves je­lentésében. MTI-HÁTTÉR Ann Veneman, az UNICEF főigazgatója a jelentésben hang­súlyozza: nem lehet tartós fejlő­dés, amíg szemet hunyunk afö­lött, hogy a gyerekek a legszegé­nyebbek, a legsérülékenyebbek, a legkizsákmányoltabbak és őket éri leginkább erőszak. Az elmúlt években az UNICEF részletesen beszámolt arról, hogy a szegény­ség, az AIDS, a fegyveres konflik­tusok miképpen teszik tönkre a gyermekkort. A gyermekek hely­zetéről most 11. alkalommal kia­dott átfogó jelentés azt részlete­zi, hogy a rossz kormányzás és más tényezők miképpen fosztják meg őket az erőszak és a kizsák­mányolás elleni védelemtől, to­vábbá - egyre riasztóbb mérték­ben - az iskolába járás, valamint az egészségügy és más szükséges szolgáltatások igénybevételének lehetőségétől. A jelentés szerint négy körül­ményjátszik közre abban, hogy a gyermekek eltűnnek és elfe­lejtődnek: az első eset, amikor nincs identitásuk, mert születé­süket a hatóságok nem regisztrál­ják. így hivatalosan nem létez­nek, és kiszorulnak az őket illető alapvető jogokból. Ez mintegy 50 millió gyer­meket érint a világban. A második eset, ami­kor szülői gondoskodás nélkül tengődnek. Több millió árva, utcagyermek és őrizetben tartott gyermek nő fel úgy, hogy nem ismeri a szülői szeretetet és gondoskodást. A fejlődő világban mintegy 143 millió gyermeknek - minden ti­zenharmadiknak - meghalt vala­melyik szülője. Több tízmillió gyermek él az utcán, erőszaknak és kizsákmányolásnak kitéve. Egymillió gyermek él fegyinté­zetben, többségük kisebb vétsé­gek miatt. A harmadik esetben olyan gyermekekről van szó, akiket túl korán kényszerítenek felnőtt szerepre, így kimaradnak fejlő­désük döntő szakaszai. Fegyve­res konfliktusokban több száze­zer gyermeket kényszerítenek katonaságra, különböző hírvi­vői, őrzői feladatokra, szexrab­szolgaságra. A világban mintegy 80 millió gyermeket kényszeríte­nek 18 éves kora előtt házasság­ba, többnyire a fejlődő világban. A negyedik kategóriába a ki­zsákmányolt gyermekek tartoz­nak, akiket megakadályoznak ab­ban, hogy iskolába járjanak és hozzájussanak az őket megülető társadalmi szolgáltatásokhoz. Vi­lágszerte 8,4 millió gyermeket kényszerítenek munkára, beleért­ve a prostitúciót. Közel kétmillió gyermek a szexkereskedelem mi­att rendszeresen áldozata a sze­xuális és fizikai erőszaknak. Éven­te több millió gyermeket adnak el különböző nehéz és veszélyes munkák elvégzésére, beleértve a prostitúciót. Az UNICEF szakértői szerint a világnak az eddiginél többet kell tennie. Egyrészt kutatni, el­lenőrzi azokat az eseteket, ami­kor a gyermekeket erőszak éri, másrészt beszámolni róluk. Az egyes országok törvényeit össz­hangba kell hozni a gyermekekre vonatkozó nemzetközi kötele­zettségekkel. Gyermekközpontú költségvetéseket kell elfogadni, és meg kell erősíteni a gyerme­kek jogait, valamint a velük fog­lalkozó kutatásokra szakosodott intézményeket. Számos ország­ban meg kell szüntetni azokat az akadályokat, amelyek kizárják a gyermekeket az alapvető társa­dalmi szolgáltatások köréből, akárcsak azzal is, hogy születési anyakönyvet követelnek, például az iskolába járáshoz. A jelentés konkrét ajánlásokat fogalmaz meg arról, hogy a civil társadalmak, kormányzatok, a magánszektor, az adományozók és a tömegtájékoztatási eszközök mit tehetnek a gyermekek érde­kében. Ann Veneman, az UNICEF főigazgatója a dokumentumban végezetül kiemeli: biztosítani kell a gyermekek védelmét, be kell számolni az őket ért kizsákmá­nyolásról és erőszakról, valamint törvény elé kell citálni azokat, akik megsértik jogaikat. Közel kétmillió gyer­mek a szexkereskede­lem áldozata. JEGYZET A tekintetes vúckák KÖVESDIKÁROLY A vármegyét Szlovákiában úgy hívják, hogy Felsőbb Közigazga­tási Egység. Eredetiben: Vyššý územní celok. Rövidítve: vúc. Politikusi szlogennel: vúcka. Aminek természetesen semmi köze a régi tekintetes vármegyé­hez, melynek a neve is tekintélyt parancsolt. A vúckák nevükben, szerkezetükben is sokkal inkább hasonlítanak a kommunista ke­rületekhez. Igaz, nem három van belőlük, hanem nyolc. Lehetne tizenkettő is, öt is. Teljesen mindegy, mennyi, mert a szlovák parlamentben évek óta a számo­kat ragozzák, és nem a természe­tes régiók száma adja ki a vég­összeget. Felülről oktrojálják a lakosságra. A méltatlan, nevetsé­ges, ki tudja, milyen etimológia mentén kialakult név ráadásul személytelen, csak a vúc-szék- hely szerint tájolható be, melyik közigazgatási egységről van szó, mert közigazgatásról ugyan le­het beszélni, de egységről alig, hiszen nem történelmi és gazda­sági régiók határai közé szorul egy-egy vúcka, hanem csak úgy ad hoc lett megrajzolva a határa. Leginkább az „oszd meg és ural­kodj” kommunista-nacionalista gyakorlatból átörökített szándé­kot követve, amikor Dél-Szlová- kia magyarok lakta vidékein úgy alakították ki a járásokat, hogy lehetőleg minden magyar több­ségű területhez tartozzék egy da­rabka szlovákok lakta vidék, ahonnan aztán lejöttek a járási hivatalok vezetői, hogy áldásos gyámkodásuk érvényesülhessen a magyarok fölött. A szlovákiai járások ezért néztek ki olyan ko­mikusán: észak-déli hosszten­gely mentén elnyúlva, akár egy- egy féregnyúlvány. S ezért feste­nek a mostam vúckák is úgy, ahogy. A lényeg: lehetőleg egyet­len magyarlakta város se lehes­sen vúc-székhely. A dunaszerda- helyi magyarok vúckájában pél­dául a zsupán (akire, bár me­gyefőnöknek, azaz zsupánnak ti­tulálják, lévén csak vúckája, ta­lán a vúckán név jobban illenék) Nagyszombatban székel, az egy­kori Komárom megye polgárai­nak vúckánja pedig Nyitrán. Leg­szembetűnőbb a sovén közigaz­gatási gyakorlat Gömör-Kishont- ban. Az egykori Gömör megyén két vúcka osztozik: a rimaszom­bati magyarok Besztercebányá­hoz tartoznak, míg a rozsnyóiak Kassához. Mindezzel nem mond­tam semmi újat. Csak azoknak szerettem volna felfrissíteni az emlékezetét, akik nem értik, mi­ért nem tódultak csapatostul a dél-szlovákiai magyarok nemrég az urnákhoz. Valószínűleg úgy érzik, nem sok közük az egész­hez. Túlságosan is megszokták, hogy hol ilyen, hol olyan bebeto­nozott struktúrák osztozkodnak a fejük fölött. Lemondtak a sor­suk irányításának reményéről. Erről (is) szóltak Dél-Szlovákiá- ban a vúckai választások. KOMMENTÁR Álszent Európa MALINÁK ISTVÁN Annyi titkos CIA-gépet és fogolyszállítást leplezett le az utób­bi hetekben a nyugat-európai sajtó, hogy ha mind igaz volna, az amerikaiak a fél Közép-Közel-Keletet áttelepíthették volna Európába. Az ember nem tud szabadulni a gyanútól: mintha szándékos túllihegésről, nagy európai figyelemelterelésről vol­na szó. Ha már semmi lényegesben, sem az alkotmányban, sem a költségvetésben nem tudunk megegyezni, legalább az Ameri- ka-ellenesség látszata kössön össze bennünket. Azért nagyon álságos dolog ez, mert a mai világban nem tud egy gép úgy leszállni, hogy az adott ország illetékes hatóságai plusz mini­mum a titkosszolgálatok ne tudjanak róla, ez utóbbiak pedig ál­talában tájékoztatási kötelezettséggel tartoznak kormányaik­nak. Ezért ha egy belügyminiszter azt mondja, ő azt hitte, hogy a titkos CIA-gépen (értsd: nem menetrend szerinti járaton) traktorcsapszeget szállítottak és nem foglyot, akkor hazudik. Titkos börtön még inkább nem tartható fenn az illetékes kor­mány tudta nélkül, noná, hogy a médiahisztéria miatt egyik sem fogja bevallani. Mint utóbb kiderült, a berlini kormány is tudott róla, hogy az amerikaiak tévedésből letartóztattak és fél évig fogva tartottak egy német állampolgárt, csak hallgatott. Washingtonnak meg kellett tanulnia a leckét: az iraki Abu Graib börtönben történt fogolykínzásokkal kapcsolatos botrány kirobbanása óta a világ érzékenyen reagál az ilyesmire. Való­színűleg az USA (pontosabban: Bush) iránti szimpátia dolga, hogy valaki elhiszi-e: az ilyen praktikáknak véget vetettek. De az amerikai külügyminiszter a múlt héten Európában mást is mon­dott. A foglyoktól szerzett információk alapján számos, Európá­ban tervezett merényletet is sikerült megakadályozni. Ha a brit vagy a francia titkosszolgálat jelent valami hasonlót, annak el­hisszük. Rice-nak miért nem? Meg lehet érteni azt az amerikai kommentátort, aki azt írta, Rice-nak meg kellett volna szakítania európai körútját, s azt mondani, az európaiak döntsék el végre, melyik oldalon állnak. És ebben van a lényeg. A szerző ironiku­san hozzátette: Európában húszévente felbukkan egy diktátor - a legutóbb Milosevics -, akivel ott nem tudnak mit kezdeni, segít­séget kérnek az USA-tól, utána pedig bírálják a módszereit. Érdemes visszaolvasni, mit írtunk 2001. szeptember 11. után. Új fejezet kezdődik a világpolitikában. Olyan háború, amelyet nem hagyományos ellenség ellen vívnak hagyományos eszkö­zökkel. Amerika a háromezer halott után ezt nem felejtette el, Európa igen. Madrid után, London után, az egzotikus üdülőhe­lyeken a nyugat-európai polgárok ellen végrehajtott merényle­tek után. Ezek a terroristák nem viselnek egyenruhát, hogy fel­ismerhessük őket. Gátlástalan, fanatikus gyilkosok, a világ szá­mos pontján naponta ölnek, célzottan ártatlan civileket. Az ő emberi jogaik előbbrevalók, mint az áldozatok és hozzátartozó­ik jogai? Egy terrorelhárító tisztnek, aki értünk(!) dolgozik, ho­gyan kellene vezetnie egy kihallgatást? Miszter tömeggyilkos feneke alatt megtörölni a széket, és ha nem hajlandó azonnal megmondani, mit tervezett még és kikkel, akkor annyiban hagyni és megsimogatni a buksiját? Még valami miatt érthető az amerikaiak dühe: szeptember 11-ét, utána Madridot meg Londont is már európai neveltetésű gyilkosok, konkrétan: fana­tikus muzulmánok követték el. Akkor mi mire vagyunk olyan büszkék, mi jogosít fel a vélt erkölcsi fensőbbségre? A franciák idióta fejkendőtörvénye? A fő konfliktusforrás: Európa szerint ezt a kegyetlen, és mi­vel hagyományok nélküli, ezért sok hibalehetőséget is magában rejtő terrorellenes háborút összhangba kell hozni az európai jogállami, erkölcsi normákkal. De azt még egyetlen európai jogvédő sem mondta meg, hogyan lehet a gyakorlatban ezt összeegyeztetni. Ha megpróbálnák, a terroristák röhöghetné­nek a markukba. Vagy el kell fogadni: ez háború, még ha kü­lönleges is, és a háborúban a háborús szabályok érvényesek. FIGYELŐ Szlovákiai romák Csehországban Megnőtt idén a Csehország­ban menedéket kérő szlovákiai romák száma. 2004-ben 137 kért menedéket, idén kilenc hó­nap alatt 631. A cseh belügymi­nisztérium felhívja a figyelmet arra, hogy a szlovákiai romákat befogadó csehországi roma csa­ládok, amelyek többségükben amúgy sem élnek túl jól, ennek következtében még rosszabb anyagi helyzetbe kerülnek. A rendőrségi statisztikákból kide­rült, hogy a nagyarányú roma migráció Szlovákiából Csehor­szágba kapcsolatban van a nö­vekvő bűnözéssel. „Nem kizárt, hogy olyan helyzet kezd kiala­kulni, amelyben a cseh környe­zet már nem képes problémák nélkül befogadni ezeket a be­vándorlókat” - nyüatkozta František Bublan cseh belügy­miniszter. Csehország a szlová­kiai romákat alapvetően gazda­sági menekülteknek tekinti. Hi­vatalosan menedéket nem ad nekik, de a hatóságok időnként munkahelyet ajánlanak fel. Prá­ga szerint a szlovákiai romák ér­deklődése a csehországi élet, le­telepedés iránt azután emelke­dettjelentősen, hogy Szlovákiá­ban lényegesen megkurtították a szociális támogatásokat és szi­gorították kifizetésüket. A 2001- es népszámláláskor Csehor­szágban csak mintegy 11 000 ember vallotta magát romának. A különböző becslések azonban a csehországi romák számát legalább 150 ezerre teszik. A cseh hatóságok felhívják a be­vándorlók figyelmét, hogy az Európai Unión belüli országok között nem lehetséges a mene­kültstátus megadása, így a szlo­vákiai romáknak nincs esélyük menedéket szerezni, (-kés)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents