Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)
2005-12-12 / 286. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 12. Autó-motor ll Ilyen monumentális külső mellett mit számított, hogy a böszme jószág átlag 15 és fél liter benzint evett száz kilométerenként, 50-60 km/órás utazósebesség mellett? GAZ 12 ZIM: Vörös masztodon, pártmegrendelésre 1948 májusában a GAZ autógyár (amelyet akkoriban a jeles külügyminiszter tiszteletére Molotov Autógyárnak hívtak) megbízást kapott a párttól és kormánytól egy hatüléses modell kifejlesztésére. Az autónak a Pobjeda és a gigantikus ZISZ110 közti űrt kellett betöltenie. TOTALCAR-TESZT A projekt lefuttatására 29 hónapot adott az SZKP Központi Bizottsága. A rövid határidő egyenes következménye volt, hogy a GAZ 12 ZIM tervezésében kevés szerepet kapott a kreativitás, ellenben annál több találékony átemelés történt innen-onnan. A külalak például - lásd a képet - látványosan emlékeztet a korabeli Buick Roadmas- terre. A karosszéria a Pobjeda meghosszabbított padlólemezére épült, a motor pedig a ‘35-ös fejlesztésű M-l modellből került át, csak megszorozták másféllel; így lett négy hengerből hat. A motorháztető oldalra nyílik. Jobbra is, balra is, kívánság szerint... ni, mennyit térünk ki valamelyik oldalra. A kormány és az első kerekek közötti kapcsolat olyan, mintha a nevezett alkatrészek rágógumival lennének összekötve. Az sem segít, hogy a hatalmas kormány faltól falig bőven többet fordul négynél. Szervó nincs, a fordulókor átmérője 14,8 méter (Merd S-osz- tály: 12,1 méter). A hidraulikus fék viszont jobb, mint vártam. Pótülések - karhatalmis iáknak A ZIM hatalmas külméretei sem sejtetik azt a pazar térkínálatot, ami odabenn fogadja az utasokat. A láb teljesen kinyújtható, a fej még usankában sem súrolná a tetőt. A pamlag vastag tömésű üléspámája bizonyára jótékonyan magába olvasztotta a napi diktatúrában megfáradt funkcionáriusfeneket, a hi- hetedenül lágyan ringató felfüggesztés pedig segített elfeledni a hálátlan munkás-paraszt tömegek zokszavait. Ha viszont az előhajtogatható pótüléseken karhatalmis- ták is utaztak egy-egy reakciós csoport meglátogatásához, mindenki jobban járt, ha a géppisztolyokat a csomagtartóbanhelyeztékel; a lábak még így sem fértek el súrlódás nélkül. Álmaimban azóta is kísért... Egy szó mint száz, maradandó emlékeket hagyott bennem ez a ZIM. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy lottóötösökre épülő hagymázas álmaimban gyakran szerepelnek mindenféle autók egy nagy teremgarázsban - Lamborghini Countach, Mercedes W100, DeTomaso Pántéra, Tücker Torpedo, BMW E9, etcetera. Amióta azonban gurultam pár tucat kilométert azzal a nagy orosz limuzinnal, néha mintha egy hatalmas, csapott fenekű fekete sziluettet is megpillantanék álombéli garázsom sarkában; osztott szélvédőjén megcsillan a fény, orrán vörösen feldereng az ugró szarvas... Rácz Tamás (Képszövegek és köztescímek: V.Gy.) Osztott szélvédő, mint az amerikai „csőrös” kamionokon (Fotó: R.T.) mény! Az irdatlan kormánykerék mögötti puha fotelben, vagy inkább díványon eltörpül az ember; a pedálok is óriásiak, és olyan mesz- sze vannak egymástól el, hogy többször is betapostam a kuplung és a fék közé. A Volga-motor egész tűrhetően húzott, egyszer még nyolcvanig is felgyorsultam vele. Bugyborékoló hangja pompásan illett a kocsi karakteréhez. A kipufogót oldalra vezették ki; nyilván még a dicsőséges szovjet vas- és acélipar sem győzte kapacitással, hogy minden ZIM teljes hosszán végighúzza az öblös vascsövet. Az egyenesfutás kiváló, az autó megy, mintha zsinóron húznák. Egészen addig, amíg nem próbálunk kicsit korrigálni az irányon: innentől ugyanis legfeljebb félméteres pontossággal lehet megjósolA próbaút előtt jóindulatúan figyelmeztettek egy-két dologra. Például, hogy ne fogjam a kilincset és ne dudáljak egyszerre, mert az ráz. Tényleg rázott. Aztán arra, hogy tudjam: az autó már nem túl autentikus. Merthogy a tulajdonos Ukrajnából vásárolta, ahol leleményes restaurátorok úgy gondolták, jó lesz belé egy négyhengeres M24- es Volga-motor is a gyári soros hathengeres helyett. Ha pedig a motor más, legyen a váltó is az! Kiszerelték tehát a kormány alatti kart, kilyukasztották a padlót, és ott hozták fel a padlóváltó isten tudja, milyen autóból származó karját. A csomagtartóba beszereltek egy új tankot (gond nélkül elfért), a hátsó könyöklőkből pedig simán kihagyták a hamutartókat, úgy kárpitozták őket újra. I ták dálse, i ták dáléje. Lehetőleg csak egyenesen haladjunk! A ZIM egyénisége azonban még ezeken a bűntetteken is átsugárzik: ...és ennyit sikerült ellopni belőle „A kilincs és a duda együtt ráz!” Akárhogyan is, 1950-re a ZIM valóban odagurult Sztálin elvtárs színe elé. Büszke orrán egy ugró szarvas világított, legalább ennyire büszke farán egy parázsló vörös csillag látja el a zárófény funkcióját. Köztük pedig ott volt a több mint öt és fél méter hosszú, tíz centi híján két méter széles igazi masztodon. Hatalmas termete mellé ormótlan- ság és fura aránytalanság társult, de az összhatás kétségtelenül impozáns volt. Ilyen monumentalitás mellett mit számított, hogy kilencven lóerős motorjával és háromse- bességes váltóval mintegy 15 és fél liter benzint evett száz kilométerenként a böszme jószág, 50-60 km/órás utazósebesség mellett? Ez volt a minta..., igazi jó orosz vas, nem tudott neki megártani semmi. Mindenesetre tartósabbnak bizonyult, mint szülőatyja, a szovjethatalom. Vezetni pedig egyszerűen felejthetetlen élPótszék is volt, mint a szovjet Politbüróban Ismerjük el: van benne valami lenyűgöző! Szkólka csaszóv... ? Talán egy kiskaliberű ágyúgolyó is lepattant volna róla...
