Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)

2005-12-10 / 285. szám, szombat

4 Régió ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 10. Vasárnap kamion indul Romániába a nagykürtösi régióban gyűjtött adományokkal Ipoly menti segítség a dévai gyermekeknek RENDŐRSÉGI NAPLÓ Segélyért ment, rendőrt vert Korpona (Krupina). Segé­lyért jött, bilincsben távozott egy 58 éves férfi csütörtökön a városházáról. Az illető erede­tileg azért kereste fel a hiva­talt, hogy szociális segélyhez jusson, miután azonban kö­zölték vele, hogy nem jogosult a támogatásra, erőszakoskod­ni kezdett. A férfit a városi rendőrség parancsnoka pró­bálta meg jobb belátásra bír­ni, az illető azonban megtá­madta, és megszaggatta az egyenruháját. A tettes ellen hivatalos közeg elleni erőszak vádjával indult eljárás, (ú) Fegyverarzenál Perjésén Perjése (Dražice). Renge­teg robbanógyutacs, töltény és egy engedély nélkül tartott pisztoly került elő egy 25 éves helyi lakos házából a ri­maszombati járásbeli falu­ban. A rendőrség véleménye szerint a férfi maga állította elő a fegyverekhez szükséges alkatrészeket. Az illető ellen engedély nélküli fegyvertar­tás és -kereskedelem miatt emeltek vádat, szabadlábon védekezhet, (ú) Öten haltak meg egy autóban Hilyó (Hýľov). Öt halálos áldozatot követelt egy közle­kedési baleset Kassa közelé­ben. Egy Škoda 105 típusú autó túlságosan gyorsan ha­ladt, egy kanyarban lesodró­dott az úttestről, árokba bo­rult és egy fának ütközött. A gépkocsi mind az öt utasa a helyszínen életét vesztette. Az áldozatok között van három felsőtőkési (Vyšný Klatov) és egy kassai férfi, a sofőr sze­mélyazonosságát a szakértők egyelőre nem tudták megálla­pítani. Az autóban 40 ezer ko­rona kár keletkezett, (ú) Megölte a tehenet, elvitte a borját Tölgyed (Dubinné). Isme­retien megölt egy tehenet, majd ellopta a botját csütör­tökön a bártfai járásbeli köz­ség határában. A két állat fel­ügyelet nélkül legelészett. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, a tettes az állatok 36 éves tulajdonosának 38 ezer korona kárt okozott, (ú) AJÁNLÓ December 12. (hétfő) Rozsnyó -14.00: Eperjesi Lászlóné Paranai Mónika Gömöri csomóshímzés című könyvének bemutatója, vala­mint az ezzel a technikával készült textilek kiállításának megnyitója a bányászati mú­zeumban. A kiadványt Bod­nár Mónika, a putnoki Gö­möri Múzeum igazgatónője ismerteti, (kov) Tippek, javaslatok, észrevételek régióinkkal kapcsolatban regio@ujszo.com Bússá. Többhónap gyűjtés, szervezés és hivatalos ügy­intézés után holnap segély- szállítmányt indítanak a ro­mániai Dévára, a mintegy ezer hátrányos helyzetű gyermek számára otthont adó egyházi gyermekvédel­mi intézménybe. SZÁSZI ZOLTÁN A gyűjtést kezdeményező - és többek közreműködésével - lebo­nyolító bussai magánvállalkozó, Molnár Katalin lapunknak el­mondta, sok lelkes segítőre, jó­szándékú önkéntesre talált az el­múlt hónapokban és hetekben, fő­ként a helyi katolikus gyülekezet körében. Ruhaneműt, könyvet, já­tékot, bútort, tanszert, oktatási se­gédeszközöket és segédanyagokat, tisztítószert és tartós élelmiszert sikerült összegyűjteni az adako­zóktól. A Nagykürtösi járásban zaj­ló gyűjtés központja Bussán volt, JUHÁSZ KATALIN Kassa. A jövő héten folytatódik a Kassáról szóló törvény módosítá­sának vitája, amelyet az októberi képviselő-testületi ülésen napoltak el, és amelynek elfogadása egye­sek szerint segítené, mások szerint gátolná a város fejlődését. Pozsony és Kassa működését ti­zenöt éve szabályozza külön tör­vény. Ennek értelmében a városré­szek önálló jogi személyek, saját képviselő-testületekkel és polgár- mesterekkel. Ezek hatás­köre (illetve a központi ön- kormányzathoz való viszo­nyuk) azonban tisztázat­lan, a tizenöt évvel ezelőtti jogi terminológia ugyanis különbözik a városrende­zési törvényben és a szin­tén későbbi alkotmányban szerep­lő formulációktól. Emiatt előfor­dul, hogy egyes cikkelyek a mai ér­telmezés alapján ellentmondanak egymásnak, esetleg két különböző módon is értelmezhetőek. A legna­gyobb vita mégsem a törvény nyel­vezetéről, hanem a városrészek jö­vőbeni szerepéről folyt. Sokak szerint mind a 22 város­ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony/Kassa. Az önkor­mányzatok jövő évtől érvényes új hulladékgazdálkodási kötelezett­ségeiről, a hulladékkezelés mód­jairól és lehetőségeiről rendez szemináriumokat a kassai szék­helyű Föld Barátai (Priatelia Zeme - SPS) környezetvédelmi szervezet a jövő héten - elsősor­ban polgármestereknek és más helyhatósági illetékeseknek. Er­ről Barbora Černušáková, a Föld Barátai szóvivője tájékoztatta az Új Szót. helybéli asszonyok jártak be osztá­lyozni és csomagolni a segélyszál­lítmányt, újabb és újabb adakozó­kat szerveztek be. Érdekes módon a járás kisközségei voltak aktívab­bak: a gyűjtést szervező elmondá­sa szerint Nagycsalomja, Inám, Ke- lenye, Ipolybalog, Ipolynagyfalu, Ipolykeszi, Ipolykér, Szécsényke, Ipolyvarbó községi hivatalai és polgárai, Lukanénye és Apátújfalu önkormányzatai mellett óvári, sőt balassagyarmati magánszemélyektől is ér­keztek adományok. „Ta­valyjártam először a Böjté Csaba atya által alapított dévai gyermekotthonban. Nagyon megható, egy élet­re szóló élmény volt ez számomra. Az ott élő gyerekek szeretetben él­nek, de sok minden hiányzik, sok mindenre egyszerűen nem jut pénz. Ezért döntöttünk úgy bará­taimmal és segítőimmel, hogy gyűjtést szervezünk, és még idén karácsony előtt el szeretnénk jut­tatni az adományokat a dévai gyer­mekotthonba. Nem volt ez mentes résznek garantált képviseletet kell biztosítani a központi önkormány­zatban, függetlenül attól, milyen eredményt értek el jelöltjeik a vá­lasztáson. Ellenkező esetben a na­gyobb kerületek a kisebbek „feje fölött” dönthetnek. A módosító javaslatot beterjesz­tő Eugen Čuňo alpolgármeser sze­rint a város nem kerületek halma­za, hanem egységes egész, és csak úgy fejlődhet, ha nem lesznek gaz­dag és szegény kerületei. „Ezért a környező falvak sorsa sem lehet közömbös számunkra. Az utóbbi hónapokban sorra látogattuk a környező 25 községet, és tájékoz­tattuk arról, hogy az új törvény ér­telmében lehetőségük lenne köz­igazgatásilag Kassához tartozni. Ez a státusz előnyösebb, mint a mostani városrészek jogállása, a község ugyanis bármikor ismét el­szakadhat Kassától” - magyarázta Nyitrán december 12-én (hét­főn) lesz a szeminárium (hely­szín: Agroinštitút, Akademická 4), Besztercebányán 13-án (a ke­rületi hivatal épületében, Nám. Ľ. Štúra 1), Eperjesen pedig 14-én (módszertani-pedagógiai köz­pont, Ševčenko utca 11), a kezdés időpontja mindhárom helyszínen reggel negyed kilenc. A résztve­vők a hulladékgazdálkodásra vo­natkozó jogszabályokról, a ház­tartási szemét szelektív gyűjtésé­ről, a szerves hulladék komposz­tálásáról, az elektromos hulladék gyűjtésének új rendszeréről, a minden akadálytól, sajnos, a hiva­talok némelyikénél enyhén szólva is erélyesen kellett fellépni annak érdekében, hogy egyáltalán enge­délyt szerezzünk. Nem vagyunk még hozzászokva a segélyszállít­mányok hivatalos ügyintézéséhez, elmondhatom, néhány esetben igen fanyalgó hozzáállással talál­tam magam szemben, negatív volt a fogadtatás. A kamion vasárnap reggel indul Dévára, jövő héten szerdán pedig egy mikrobusznyi, a térségben a gyűjtést lebonyolító és segítő önkéntes is látogatásra in­dul Dévára. Emlékezetes kará­csonyt szeretnénk az ott élő gyere­keknek, és az szinte biztosra mondható, hogy a segélygyűjtés­nek folytatása lesz” - mondta Mol­nár Katalin. az alpolgármester, aki szeptember­ben még remélte, az említett javas­lat idén a törvényhozás elé kerül. A fenti eszmefuttatás ellen azonban néhány, városrésznek számító régi történelmi település képviselői vehemensen tiltakoz­nak. Az új törvény értelmében ugyanis anyagi megfontolásból központilag megszüntethetnék a „felesleges” városrészeket, és ha az ott lakók nem értenek egyet a dön­téssel, referendumban kell tilta­kozniuk. Ha a referendum sikerte­len lesz (vagy nem kerül rá sor), a városrész Kassába „olvad”. Parázs vita alakult ki a képvise­lők számának tervezett csökkenté­se körül is. Ma a 80 tagú központi testülettel együtt Kassának össze­sen mintegy 500 képviselője van, ami egyesek szerint felesleges lu­xus, mások szerint a demokrácia érvényesítését segíti. A csökken­téspártiak anyagi szempontokkal érvelnek, az ellenzők viszont cent­ralistának tartják a javaslatot. Egy biztos: jelenleg az is sikernek szá­mítana, ha a maratoni hosszúsá­gúnak ígérkező december 15-i ülésen egyáltalán szavazásra ke­rülne ajavaslat. gyűjtőudvarok kialakításával kap­csolatos tudniavalókról, a szemét- szállítási és -kezelési díjakról hall­hatnak előadásokat szakemberek­től, akik a hallgatók által feltett kérdésekre is válaszolnak. A ren­dezvény felett Miklós László kör­nyezetvédelmi miniszter vállalt védnökséget. A részvételi díj 500 korona. Az érdeklődők a www.spz.sk/sk/aktuahty/ semi- narel2.2005.htm címen további információkat is szerezhetnek. Ugyanitt az elektronikus jelentke­zési űrlapot is kitölthetik és pos­tázhatják. (kár) Ajavaslat beterjesztői csökkentenék az önkormányzati testület tagjainak számát Kassai képviselők parázs vitája a városrészek jövőbeni jogállásáról Sokak szerint a huszon­két városrész képvisele­tét garantálni kell. Nyitrán, Besztercebányán és Eperjesen várják az önkormányzatok illetékeseit Hulladékgazdálkodási szeminárium „Néhány esetben igen fa­nyalgó hozzáállással ta­láltam magam szemben.” Sólyom László a Selye János Egyetemen Megígért támogatás ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Komárom. Albert Sándor, a Selye János Egyetem rektora fo­gadta tegnap este az oktatási intéz­ményt felkereső magyar köztársa­sági elnököt és kíséretét. Sólyom László az egyetem vezetőivel foly­tatott beszélgetés során kiemelte, az anyaország továbbra is segíteni kívánja az intézményt. „Szlovákia mindhárom legmagasabb közjogi méltósága fontosnak tartotta meg­jegyezni előttem, hogy a Selye Já­nos Egyetem a szlovákiai oktatási rendszer részét képezi, aminek, úgy vélem, garanciális jelentősége van a jövőre nézve. Ugyanakkor a magyar államnak is joga van támo­gatnia az egyetemet, amit meg is tesz” - mondta. Egyben megígérte: minden erejével azon lesz, hogy a magyar állam részéről a határon túl élő magyarok iránt viselt fele­lősség, amelyet egyébként az alkot­mány is garantál, a gyakorlatban is érvényesüljön. Sólyom László ér­deklődött a további egyetemi sza­kok akkreditációja és a magiszteri fokozat elérésének folyamata bánt is. Majd Szabó Zoltánnak, a Selye János Egyetemért Alapítvány igaz­gatójának átadta a Magyar Köztár­sasági Érdemrend lovagkeresztjét. A Tiszti Pavüon dísztermében Bastmák Tibor polgármester és a város vezetői fogadást adtak a ven­dég tiszteletére, (vkm) Az alkalmazottak megkérdezték: miért engedte a város, hogy a kórház válságba kerüljön (Levický László felvétele) A megbízott igazgató december 15-i hatállyal távozik Újabb rendkívüli ülés ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Zseh'z. Csütörtökön a város pol­gármestere, Nagy Géza újabb rend­kívüli önkormányzati ülést hívott össze a kórház körül kialakult hely­zet miatt. A tizenkét tagú képvise­lő-testületnek mindössze hét tagja jelent meg az ülésen, ám ez elegen­dő volt a határozatok elfogadásá­hoz. Az ülés legfontosabb napiren­di pontja Bíró Béla megbízott igaz­gató lemondásának megvitatása volt. Az igazgató döntését azzal in­dokolta, hogy a magyarországi ISO Consult és a VJB Kft. két nappal ko­rábban visszalépett szándékától, s már nem szeremé megvenni és működtetni a zselízi egészségügyi intézményt. Ezzel Bíró szerint a kórház üzemeltetésének kérdése egyre bonyolultabbá válik, és a megoldás a menedzselésben jártas szakemberek bevonását igényű. A képviselő-testület előbb elfogadta Bíró Béla lemondását, majd határo­zatát olyan értelemben módosítot­ta, hogy az csak december 15-én lép életbe. Az ülésen megjelent a kórház alkalmazottainak mintegy harmincfős csoportja is; szószólóik nehezményezték, hogy a polgár­mester nem tájékoztatta őket idő­ben a két magyarországi befektető visszalépéséről. Heves reakciót vál­tott ki a polgármester azon bejelen­tése, hogy személyesen fogja foly­tami a tárgyalásokat a további be­fektetőkkel, üzemeltetőkkel. Az al­kalmazottak javasolták, a további tárgyalásokon vegyen részt az al­kalmazottak küldöttsége is. Nagy Géza ezt azzal utasította vissza, hogy az üzleti jellegű megbeszélé­sek nem nyüvánosak, bizonyos for­malitásokhoz kötöttek, és ezeket valamennyi félnek el kell fogadnia. Végül olyan egyezség született, hogy a dolgozók egy küldöttje mégis jelen lehet a tárgyalásokon. Az alkalmazottak végül feltették a kérdést: miképpen engedhette meg a város vezetése, hogy az egészségügy ilyen válságos hely­zetbe kerüljön egy olyan városban, ahol a választott képviselők fele gyakorló orvos? A helyzetet jellem­zi, hogy mindkét megszólított igaz­gatójelölt - Ľudovít Andruška főor­vos és Wurster Andor főorvos is - elutasította a tisztséget. Mint mondták: a megoldás nem egész­ségügyi szakembert, hanem mene­dzsert kíván, (lőrincz) A polgármester és a vállalkozó állítólag összejátszott Korrupciós ügy Kassán ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Kassa. Majdnem két évig tartó rendőrségi vizsgálat után indult el­járás az egyik városrész polgármes­tere és egy magánszemély ellen, akik legalább 74,8 millió koroná­hoz jutottak hamis számlákkal. Er­ről Jana Pôbišová, a belügyminisz­térium sajtóosztályának munkatár­sa tájékoztatta az Új Szót. Ladislav L., a Dargói hősök-lakótelep pol­gármestere és Maroš M., a KÄME - Slovakia Group elnökségi tagja el­len csalás és csalási kísérlet vádjá­val kezdeményeztek eljárást. A pol­gármestert hivatali jogkörökkel va­ló visszaéléssel is vádolják. A két férfit öttől tizenkét évig teijedő sza­badságvesztéssel sújthatják. A kas­sai városrész önkormányzata 2001- ben 151 lakás felépítését határozta el az építésügyi és a régiófejlesztési minisztérium dotációiból, a mun­kálatokkal a KAME-Slovakiát bíz­ták meg. A cég képviselője, Maroš M. 2002 decemberében három, összesen 70,4 millió koronáról szó­ló számlát nyújtott be a polgármes­ternek; legalább 61,7 millió koro­nát fiktíven számláztak ki. Ladislav L. tisztában volt a csalással, mégis aláírta a papírokat, és megszavazta a költségek kifizetését is. (ú)

Next

/
Thumbnails
Contents