Új Szó, 2005. november (58. évfolyam, 253-276. szám)

2005-11-26 / 273. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2005. NOVEMBER 26. Szombati vendég 9 Bozsik Yvette: „Túl sok a férfi a szakmában, sok a torzsalkodás, a negatív energia. Kell a nő, a pozitív töltés. Remélem, egyfajta egyensúlyt tudok majd teremteni...” Tüzes angyalként tért vissza a táncszínpadra Alkotóként továbbra is füg­getlen, magánemberként azonban alapvető változás történt az életében. Novák Erik múzsájából Novák Erik felesége lett, s harmincnégy évesen szült egy angyalarcú kisgyereket. SZABÓ G. LÁSZLÓ Bozsik Yvette, a kortárs tánc egyik legjelesebb képviselője, akit külföldön is a legjobbak között em­legetnek (a pozsonyi közönség is láthatta őt évekkel ezelőtt), rövid kihagyás után a Tüzes angyallal tért vissza a színpadra. Ez most a legfontosabb darab számára, s mint minden egyes koreográfiájá­val, ezzel is új kört fut a pályán. Gondolom, az anyaságra is úgy készült, mint bármelyik ko­reográfiájára. Telített lélekkel. Én semmit sem tervezek az élet­ben. A baba sem volt tervezve. Egy­szer csak rám tört az érzés, hogy gyerek kell. Ehhez természetesen az az erős érzelem is szükséges volt, amely Erikhez köt. Első házas­ságomból pedig épp ez hiányzott. A mindent elsöprő érzelem. A hatal­mas szenvedély. Erikkel hogyan találkozott? A Vakvagányok című játékfilm plakátját csinálta. Én játszottam a filmben, ő megjött fotózni. Engem. De mert festőművész, megkérdez­te, festhet-e rólam néhány képet. Hát hogyne! Ki az a nő, aki erre azt feleli, hogy „Jaj, nem!” Eddig még soha senki nem akart képet festem rólam. Már a kérdés is jólesett. Ko­rábban nem is ismertük egymást, Erik egyeden darabban sem látott, tehát nem úgy közeledett hozzám, mint egy rajongó, hogy mennyire szerette, amikor... nem! Nőként voltam rokonszenves számára. Az­tán kezdődött egy nagyon nehéz viaskodás magammal, hiszen fék­nél voltam, s közben egyre szerel- mesebb Erikbe. Láttam a képeket, a festmé­nyeket, tényleg jól sikerültek. Abszolút kifejezőek. Erik ugyanis eljött, és megnézett előtte a Kabaréban. Az elég nagy hatással volt rá. Annyira, hogy a többi előadásomra is kíváncsi lett. Előző kapcsolataimban vagy azt éreztem, hogy inkább az ismert művész kellett belőlem, vagy a munka kötött össze bennünket, az­tán már ez is kevés volt. Itt viszont én magam voltam érdekes Erik szá­mára. Csakhogy ő is házas volt, bár nem éltek már együtt a feleségével. Visszatérve a korábbi kérdésre, az anyaságra: Milán igazi szerelem­gyerek. Bár nem terveztük, a fel­lángolás adott volt. Mindketten akartuk, hogy a kapcsolatunknak folytatása legyen, én ebből a szere­lemből mindenképpen akartam egy kisembert. Szakmaüag pedig kezdtem unni magam bizonyos helyzetekben. Önmagam számára már nem voltam annyira érdekes. Fejlődni akartam. A gyerek szüle­tésével pedig érzelmileg is nagyot léptem előre. Nyitott rajtam, el­vonta magamról a figyelmemet. Egészen máshogy jöttem vissza a színpadra mint táncos. Már nem én vagyok fontos, hanem ő a leg­fontosabb meg azok a kérdések, amelyeket egy gyerek születésével az ember óhatatlanul feltesz ma­gának. Azt gondolom tehát, hogy nekem ez kellett. Müán a legjobb­kor érkezett. Ezek szerint Erik is. Szimpatikusnak talált, és meg­szólított. Nem félt tőlem. A férfiak többsége ugyanis nem tudta leküz­deni a három lépés távolságot. Erik igen, s már ezzel is leszedett a lá­bamról. Aztán a mosolyával, a ked­vességével, az emberségével. Ke­zelni tudja a hisztijeimet, az ilyen­olyan frusztrációmat, fel tudja ol­dani a feszültségemet. Hatni tud rám, mert kiegyensúlyozott. Ért a nők nyelvén. Vagy inkább: emberi nyelven szól mindenkihez, nem csak hozzám. De a frusztrációk maradtak? Sajnos igen. Ahogy öregszem, egyre nehezebb megszabadulnom tőlük. Tizennyolc éves koromban még nem voltak üyen gondjaim. Akkor készítettem ugyanis az első önálló koreográfiámat. Beült egy üvegkalitkába, a ho­mokba... ... és belekiabáltam a vüágba. Akkor még bármit megtehettem. Kevesen ismertek. Nem volt „mihez képesti’. De amikor már társulata van az embernek, figyelnek rá itt­hon is, a világban is, bekerül egy rendszerbe, díjazzák, elvárások vannak vele szemben, kirakatba kerül, ellenségei lesznek, és egyre frusztráltabban viselkedik. Még akkor is, ha rengeteg időt tölt külföldön? Akkor is. A társulatom ugyanis itthon dolgozik, a pénzeket itthon kell megszereznem, itt kell rend­szeres fellépéseket biztosítanom a táncosaimnak. Magánemberként már fütyülhetnék az egészre, hi­szen jól elvagyok a gyerekemmel, társulatvezetőként azonban nem tehetem meg, hogy öt évre elvonu­lok. Benne vagyok egy körforgás­ban, amelyből nem léphetek ki. Holtpontról meg egyébként sem beszélhetnénk. Izgalmas, sokszínű egyéniség. Célegyene­sen megy előre a pályán. Szerencsére műidig van valami, ami el tud vinni, sodorni. Már nem érdekel egy újabb címlapfotó, üyenfajta népszerűségre egyálta­lán nem vágyom. Továbbra is kore- ografálni akarok. Müán nem vesz el tőlem semmiféle színpadi él­ményt. A terhességem alatt is aktív voltam. Dolgozni tudtam. Az ötö­dik hónap végén jártam, amikor bő kombinéban még táncoltam a Sár­ga tapétában. Aki nem tudta, hogy terhes vagyok, észre sem vette, olyan kicsi volt a hasam. A szülés előtti napon még próbát tartottam a Trafóban, mondtam a társula­tomnak, hogy: „Holnap nem jövök, megyek szülni.” Ennyire biztosra vette, hogy... ... abszolút tudtam. Éreztem. Nyolc hónapos terhesen még le­mentem a Győri Baletthez, hogy betanítsak egy rövidke darabot, a Klezmer szvitet. Kínlódtam a fiúk­kal, valahogy nem ment nekik, mondtam, hogy: „Ha én, ekkora hassal meg tudom csinálni, akkor ti is!” Három hónapos volt Müán, amikor folytattam a munkát. Nem volt hosszabb kihagyás. Vittem ma­gammal a próbára, és ott szoptat­tam. A szülést hogyan élte meg? Egy táncosnő teste, mivel sokkal hajlékonyabb... ... én azt haüottam, hogy a tán­cosnők nehezebben szülnek, mert erős az izomzatúk. Nem tudom. Lehet, hogy ez is egyénfüggő. Mi­vel harmincnégy évesen szültem először, a császárról is szó volt. Az­tán minden annyira jól alakult, hogy Müán természetes úton szü­letett. Négy óra alatt megvolt. A fájdalom azonban engem sem kí­mélt. Erről szívesen beszélek... er­re a nők nincsenek rendesen felké­szítve. Ez olyanfajta élmény, ame­lyet nem lehet leírni. Mi felvettük fűmre. Erik végig ott volt a szülő­szobában. Már éjszaka jöttek a fáj­dalmak otthon, aztán bementünk a kórházba, ott beindultak délben a még erősebb fájdalmak, és négy­kor vüágra jött Müán. Nem volt hosszú folyamat. Fegyelmezettség kellett hozzá. Nem eshet önkívüle­ti áüapotba az ember, mert akkor nem tud uralkodni magán. Ez na­gyon fontos. Erre figyelni keü. Én a fegyelmezettséget a Balettinté­zetben tanultam meg, a szülésnél azonban sok mindenre ráébred a nő. A kínnal, a fájdalommal egyet­len pülanat alatt új fényt kap az élete. Az az egy pülanat azonban valóban olyan, műit a középkori kínzás, de erről nem szabad be­szélni. Nem szabad, mert a szülés velejárója, amit át keü élni. A szop­tatásnak is megvan a mögöttese, de azt is el kell fogadni. Én egy évig szoptattam, addig nem is tudtam lefogyni. Nem volt könnyű vissza­szerezni a formámat, én pedig az­zal a súllyal akartam visszajönni a színpadra, amivel elmentem. Az izomzatomat is vissza keüett állíta­nom. Gyönyörűség és fájdalom, iszonyatos fáradtság, ami a gye­rekkel jár, de bírni keü, mert attól a pillanattól fogva, hogy megszüle­tik, már ő a fontos. Nekem ez olyan sok élményt adott, hogy bele is raktam a Tüzes angyalba. Hogy kitáncolja magából... Most már szabad vagyok. Köny- nyű és tiszta. És ugyanaz a játékos, parázna, szeszélyes kislány, aki vol­tam. Az érzékiség is visszatért az életembe. Nagyon sokáig ugyanis nem érdekelt a szex. Ez is úgy van kitalálva, hogy a gyerek az, aki iga­zából leköti az embert szülés után. Azóta, hogy „ébredezem”, Erikkel filmet forgatunk az életemről. Már 2000-ben elkezdtük, de akkor még csak dokumentumportréban gon­dolkoztunk, amelyet be is mutat­tunk volna a Magyar Filmszemlén, csak visszavontam. Most nagyjá­tékfilmben gondolkozunk, amely­ben a szerelmünk meüett a szak­mai életünket is megmutatjuk. Büszkeséggel tölt el például Erik si­kere a Nyóckerrel, amelyben ötlet­adóként vett részt a film rendezője meüett. Párkapcsolatban üyet sem élhettem még át soha, pedig sokkal jobban tudok örülni másvalaki si­kerének, mint a magaménak. Azt ugyanis mindig fenntartással keze­lem. Eddig sem akartam megfelel­ni senkinek, most még kevésbé akarok. Sznobizmusnak tartom azt is, ha meghatározzák, müyennek keü lennie egy „művészprodukció­nak”. Utálom. A magas művészet és a kommersz üyenfajta szétvá­lasztása csak Magyarországon léte­zik, sehol másutt a vüágban. Vagy jó valami vagy nem; én ezt így gon­dolom. Olyan színházban hiszek, ahol a néző jól érezheti magát, ne­vethet, mert a humort nagyon fon­tosnak tartom. Sajnos nem va­gyunk humorral megáldott nem­zet. Még mindig nem. Engem vi­szont nagyon vonz a humor, még akkor is, ha sokan igyekeznek el­tántorítani tőle. Megesik, hogy az ember kedveden vagy morózus, de a humornak akkor is helye van az életében. A Várakozás - Josef K. szerelmei című darabom is tele van humorral. Ezt Franz Kafka műve alapján készítette, s az edinburghi fesz­tiválon a kritikusok díját kapta érte. A Kastély kedvenc regényeim egyike. A földmérnök, a két segéd, ahogy ott csetlenek-botlanak, az is annyira humoros. Én nem akarok unalmas, három emberhez szóló műveket csinálni, most ugyanis ez a divatos. Ezért szeretek annyira vidéken feüépni, ott tisztább a kö­zönség, mint Budapesten. Külföl­dön sem azt nézik, kinek vagyok az útjában, vagy kivel müyen a vi­szonyom, hanem a darab érdekű őket. Csak sajnos egyre nehezebb külföldi feüépésekhez jutni, mert az utaztatás költségei nagyon ma­gasak. Én is vissza akarok térni azokhoz a produkciókhoz, ame­lyeknél kevesebb a díszlet, hogy könnyebb legyen a száüítás. A Tü­zes angyalnak látványos díszlete van, egy tüllkripta és hozzá a vetí­tés, az utaztatás azonban nem okoz gondot. A Dadaistákat, amely a legendás zürichi Cabaret Voltaire vüágát mutatja be vagy az Orweű regénye nyomán született ÁUatfar- mot nem tudom kimozdítani. A díszlet miatt sem, és a sok színész miatt sem. A Bódy Gábor írta Tüzes an­gyal már régóta foglalkoztatta. Miért csak most vitte színpadra? Időbe telt, míg kiforrott bennem a koreográfia. A visszatéréshez pe­dig ezt találtam a legalkalmasabb­nak. Egyébként ezt is Vati Tamással táncolom. Volt már két közös duet­tünk: az XTABAY, amely egy inka szűz és egy herceg legendás törté­netébe szőve az ember és az áüat folyamatos metamorfózisáról szól, és a Holtodiglan, amely az előbbi folytatása, hozzátéve a platoni pár­keresés alapkérdését: vajon egy­másnak vagyunk-e rendelve, és megtaláljuk-e valaha réges-rég el­vesztett másik felünket? A Tüzes angyalban egy idős pár vagyunk, akik visszautaznak a fiatalságukba, és van egy tíz-tizenöt perces Káma- szútra-jelenet is a darabban. A Tü­zes angyalban azonban a lét utáni áüapot is érdekel. Szeretném ugyanis hinni, hogy van folytatás. Erik Indiában élt nagyon sokáig, ő ad hitet ehhez. Ő ezt pontosan érzi. Én bizonytalan vagyok. A nevelte­tésem is ateista volt, de ettől füg­getlenül a darabjaimban próbálok repülni ide-oda. A Tüzes angyal a mélybe repül. Mert ott vannak a démonok. Ez a mű arról szól, hogy van egy uta­zó, a férfi, és találkozik egy foga­dóban a nővel, akinek különböző látomásai vannak. Épp a démo­nokkal küszködik mezítelenül, amikor meglátja őt a férfi, és izgal­mas szerelem alakul ki köztük. És a nő látomásaiban egyszer csak megjelenik egy angyal, ez a gyer­mek, így tudom lefordítani ma­gamban. Testi kapcsolat sokáig nincs a férfi és a nő között, aztán lesz köztük egy nagyon intenzív időszak, ami után a nő tele bűntu­dattal elmenekül a férfitől. Zárdá­ba megy, ahol az összes apácát megtéríti, az inkvizíció azonban boszorkánynak titulálja, és belehal a kínzásokba. Vari Tamással na­gyon jól tudunk dolgozni. A Tüzes angyal két hónap munkája. Be­mentünk a próbaterembe, és az el­ső pülanattól az utolsóig mindent együtt találtunk ki. Nekem most ez az egyik legfontosabb darabom, hiszen ezzel tértem vissza a szín­padra a szülés után. Remegtem is úgy, mint a jegenyefa. De hiszen a test nem felejt. Sem a test, sem a zsigerek. Ez a burok, a külvüág hatása. Az ember félelmei, a bizonytalansága, hogy újra meg keü feleim, prezentálni keü valami nagyon erőset a tánco­sok, a színészek és nem utolsósor­ban a közönség előtt. Aztán van egy időszak, amikor már nem aka­rok megfelelni, mert sokkal na­gyobb a belső erő, az intenzitás, a test pedig bizonyos dolgokat job­ban tud, mint korábban. A tánchoz is keü egyfajta érettség. A leningrádi Gyerevóval is dol­gozott nemrég. Egy évvel a szülés után Drezdá­ban kerültem munkakapcsolatba az együttessel. Rengeteget tanul­tam tőlük. Pár évvel ezelőtt Mészáros Márta rendezésében készült egy Csodálatos mandarin, amelyben a Lányt táncolta. Ezt a filmet csak a Filmszemle közönsége lát­hatta, a Bartók-örökös ugyanis letiltotta. Cannes-ba és a velencei Bienná- léra is meghívták a fűmet, de seho­va nem juthatott el. Bartók Péter ugyanis erkölcstelennek titulálta. Félreértelmezte. Azt hitte, a bartó­ki örökséget így lehet egészségesen megőrizni. Én meg azt gondolom, hogy a fiatalok épp az örökös folya­matos rossz megnyüvánulásai mi­att fordulnak el Bartóktól. A film alkotógárdája kétszer feüebbezett a bíróságon, és meg is nyerte a pert, így újabb bemutatója lesz Mé­száros Márta alkotásának. Most majd a perről csinálunk filmet Már­tával, arról, hogy miképpen lehet napjainkban műveket betiltani, ho­gyan lehet művészeket a vádlottak padjára küldeni. Tanúként mentem én is a bíróságra. Volt az egésznek egy szörnyű abszurditása, szinte rémdrámája, ezt fogjuk megmutat­ni a filmben. Az Erikkel forgatott bőséges anyagból mikorra lesz film? A februári szemlén szeretnénk bemutatni. Rengeteg a nyersanyag, még nem tudom, mi kerül bele, hi­szen az esküvőnktől a különböző turnékig sok mindent felvettünk. Hol Erik, hol én vagyok a film ope­ratőre. Következő darab? Egy japán színházi ihletettségű mű lesz. Cseresznyetánc. Ez a gé­sák tánca, amelyben a noh, a kabtüd és a bunraku is benne van. A japán színház stüizáltsága, el- emeltsége, tisztasága, a feketeru­hások bábjátéka régóta vonz már, és korábban is inspirált. Tehát visszajött, és köszöni, jól van. Tele vagyok erővel. Kertes ház­ban lakunk, nagyon szeretek ott­hon lenni, de az alkotó munkáról nem tudnék lemondani. Túl sok a férfi a szakmában, sok a torzsal­kodás, a negatív energia. Keü a nő, a pozitív töltés. Remélem, egyfajta egyensúlyt tudok majd teremteni.

Next

/
Thumbnails
Contents