Új Szó, 2005. november (58. évfolyam, 253-276. szám)
2005-11-19 / 267. szám, szombat
12 Családi kör ÚJ SZÓ 2005. NOVEMBER 19. Minden egyes családtag a saját szerepén keresztül tanít valamit a kisgyermeknek a szeretetről Szeretni kell, ennyi az egész? Szeretetve tanít (Benkő Tímea illusztrációs felvétele) MINDENNAPI KENYERÜNK Pillangó CARL ROGERS A héten egy barátommal beszélgetve eszembe jutott egy történet, amit a nyáron hallottam. „Egy könyörületes személy, látva hogyan küszködik egy pillangó, hogy kiszabadítsa magát a bábból, segíteni akart neki, nagyon gyengéden kitágította a szálakat kialakítva egy kijáratot. A pillangó kiszabadult, kibújt a bábból, bizonytalanul bukdácsolt, de nem tudott repülni. Valamit ez a könyörületes személy nem tudott, és ez az, hogy csak a megszületés, kibújás küszködésén keresztül tudnak annyira megerősödni a szárnyak, hogy repülni lehessen velük. A pillangó megrövidített életét a földön töltötte, sose ismerte meg a szabadságot, sosem élt igazán.” Én úgy mondom, nyitott kézzel szeretni. Ez olyan tapasztalat, ami lassan ért meg bennem, a fájdalom tüzében és a türelem vizében ková- csolódva. Azt tapasztalom, hogy muszáj felszabadítanom azt, akit szeretek, mivel ha rákulcsolódok, rácsim- paszkodok vagy megpróbálom irányítani, azt vesztem el, amit megtartani próbálok. Ha én megpróbálok megváltoztatni valakit, akit szeretek, mivel úgy érzem, én tudom, milyennek kéne lennie, akkor egy nagyon értékes jogától fosztom meg, a jogtól, hogy felelősséget vállaljon saját életéért, választásaiért, létformájáért. Valahányszor ráerőltetem a kívánságomat vagy az akaratomat, vagy megpróbálok hatalmat gyakorolni felette, megfosztom a fejlődés, érés teljes lehetőségétől, az én birtoklási vágyammal korlátozom és keresztezem, teljesen mindegy, mennyire jó szándékkal. Korlátozni és ártani tudok a legkedvesebb óvó cselekvésemmel és védésemmel, túlzott figyelmem szavaknál ékesszólób- ban tudja mondani a másik személynek: „Te képtelen vagy magadra vigyázni, nekem kell veled törődnöm, rád vigyáznom, mert te az enyém vagy. Én vagyok érted a felelős.” Ahogy tanulom és gyakorlom, egyre inkább azt tudom mondani annak, akit szeretek: Szeretlek téged, értékellek téged, tisztellek, és bízom benned, hogy birtokában vagy, illetve ki tudsz fejleszteni magadban olyan erőt, képességet, hogy mindazzá váljál, ami lehetséges számodra, ha én nem állok az utadban. Annyira szeredek, hogy teljesen felszabadítalak, hogy egymás mellett sétáljunk örömben, bánatban. Együtt fogok veled érezni, ha sírsz, de nem foglak kérni, hogy ne súj. Törődni fogok a szükségleteiddel, támogatni foglak, de nem tartalak vissza, amikor egyedül tudsz menni. Mindig készen fogok állni, hogy veled legyek a bánatodban, magányodban, de nem fogom elvenni tőled. Igyekezni fogok, hogy figyeljek a szavaidra, azok jelentésére, de nem ígérem, hogy mindig egyet fogok érteni veled. Néha dühös leszek, és akkor ezt olyan nyíltan fogom neked megmondani, hogy ne kelljen a különbözőségeink miatt elutasítást vagy elidegenedést éreznem. Nem tudok mindig veled lenni, nem hallom meg mindig, amit mondasz, mert van, amikor magamra kell, hogy figyeljek, magammal kell, hogy törődjek, és ilyenkor is olyan őszinte leszek veled, amilyen csak tudok. Tanulom, hogy ki tudjam ezt fejezni azoknak, akiket szeretek, akikkel törődök, akár szavakkal, akár azzal, ahogy létezem másokkal és magammal. Én ezt úgy hívom, hogy nyitott kézzel szeretni. Nem vagyok képes mindig távol tartam a kezemet a bábtól, de már egyre jobban megy. A szerző amerikai teológuspszichológus (1902-1987), No- bel-békedíjra is felterjesztették A pszichológusok, pszichiáterek, szociológusok és pedagógusok már sokszor kifejtették, hogy a szeretet tanult reakció, tanult érzés. Az, hogy hogyan tanulunk meg szeretni, szorosan ösz- szefügg a tanulásra való képességünkkel, azokkal, akik tanítanak bennünket, és befolyásolja az a tény is, hogy milyen kultúrában élünk. MARKÓ EMIL A családmodell például, vagy az udvarlási szokások, a házassági törvények és a szexuális tabuk erősen különböznek, attól függően, hol élünk. A szerelemre, szexualitásra, házasságra vonatkozó elfogadott normák mások, mondjuk, Balin és New Yorkban. Balin a családi kapcsolatok nagyon szorosak, New Yorkban lazábbak és sokkal kötedenebbek. Romantikus képzelgés? A tanulásnak a viselkedésre gyakorolt hatása első látásra kézenfekvőnek tűnik. A szeretet esetében azonban mintha más lenne a helyzet. A legtöbb ember úgy tesz, mintha a szeretet nem tanult jelenség volna, hanem olyasvalami, ami mindenkiben ott szunnyad, és csak arra vár, hogy valami csoda folytán életre keljen, s teljes valójában megmutatkozzék. Sokan egy örökkévalóságig várnak erre. Úgy tűnik, nem vagyunk hajlandók beismerni a nyilvánvaló tényt, hogy legtöbbünk egész életén át elkeseredetten próbálja megtalálni a szereteted próbál szeretetben élni, és végül anélkül hal meg, hogy valaha is meglelte volna. Vannak olyanok - tapasztalatból tudom -, akik elutasítják a szereteted azt mondván: az a kultúrának csupán gyerekes és romantikus mellékterméke. Mások emelkedetten fogalmaznak, és kijelentik, hogy „a szeretet minden”, „a szeretet a madarak üde éneke, a felvillanó fény a fiatal lányok szemében egy csillagos nyári éjszakán”. Megint mások ellentmondást nem tűrve kijelentik: „A szeretet Isten”. Akadnak olyanok is, akik személyes tapasztalataik alapján így fogalmaznak: „a szeretet erős érzelmi kötelék” és így tovább. Sokan varrnak, akiknek még soha nem jutott eszükbe, hogy kérdéseket tegyenek fel a szeretettel kapcsolatban, nemhogy megpróbálják pontosan meghatározni a jelentését, sőt határozottan tiltakoznak az ellen, hogy gondolkozzanak rajta. Számukra a szeretet nem olyasmi, amin érdemes eltöprengem. Egyszerűen tapasztalás dolga. Igaz, a fenti állítások mindegyikében van némi igazság, de túlzás lenne kijelenteni, hogy bármelyik közülük, vagy az összes együttvéve kimeríti a szeretet fogalmát. Meg kell tanulni Ha valaki érteni akar az autóhoz, mi sem természetesebb, mint hogy nekiáll tüzetesen tanulmányozni őket. Ha valaki remek szakács szeremé lenni, valószínűleg hozzálát behatóan elsajátítani a sütés-főzés csínját-bmját, talán még egy főzőtanfolyamra is beiratkozik. Az már azonban távolról sem olyan egyértelmű, hogy ha szeretetben akarunk élni, akkor legalább annyi időt kellene ennek a megtanulásával eltöltenünk, mint amennyit az autószerelő az autókkal vagy a szakács a sütéssel-főzéssel. Egyetien sofőr vagy szakács se tételezné fel, hogy pusztán a tudás „akarása” szakértővé teszi. Ahogy a gyermek nő, a körülötte élőktől apránként megtanulja, mit jelent a szeretet. Számára eleinte talán csak annyit, hogy ha sír, mert éhes, magányos, fáj valamije vagy nem érzi jól magát, akkor általában jön valaki, aki megeteti, hogy jóllakjék, a karjába veszi, hogy ne legyen egyedül, megszünteti a fájdalom vagy a kényelmedenség okát, hogy újra jól érezze magát. Ezek azok az első kapcsolódási pontok, melyek megtanítják vele, hogyan viszonyuljon egy másik emberhez. A baba még mindig nem tudja konkrét szerephez - anya, apa, nevelőnő, nagymama - kötni a szeretet, a kényelem forrását. Ugyanakkor ez az az első akció-reakció viszony - legyen bármily egyszerű is -, amely majd elvezet ahhoz a bonyolult és szövevényes jelenséghez, melyet szeretetnek hívunk. A nevelők felelőssége Ebben az időszakban nagyon fontos annak a személynek a viselkedése, akitől a gyermek függ, akivel kapcsolatban áll. Ennek a személynek ugyanis szintén vannak szükségletei, és ő ezek függvényében reagál a gyermek igényeire. Ahogy a gyermek növekszik, világa tágul, bővül a kapcsolatrendszere is. A szeretet területe még műidig behatárolt, általában csak a család tartozik bele: az apa, a testvérek, de legfőképpen az anya. Minden egyes családtag a saját szerepén keresztül tanít meg vele valamit a szeretetről. Azáltal, ahogy bánik vele, játszik vagy beszél, ahogy reagál rá. Természetesen egyetlen családtag sincs tudatában annak, hogy ő épp „szeretette tanítja” a gyermeket. A szeretet érzés, ez igaz. De egyben válasz is egy érzésre, aktív kifejezése annak, amit érzünk. Kölcsönhatások révén tanuljuk meg úgy, hogy kimutatjuk és reagálunk rá. Műiden egyes családtag azt tanítja meg a szeretettől, amit ő maga tud. A gyermek pedig egyre jobban és jobban ki tudja fejezni, amit tanult. Azok a pozitív elemek, amelyekre helyeslő és érzékelhető választ kap a család érzései és szemlélete alapján, viselkedése részévé válnak. Azok azonban, amelyeket nem erősítenek meg, sőt tán meg is büntetnek, nem épülnek be a magatartásába. Ha például olyan családban nő fel, ahol az érzéseket nyíltan kimutatják, a gyermek is bátorításra, megerősítésre talál, amikor kifejezi érzéseit. A szeretet természetén töprengve érdemes elgondolkodnunk a következő állításokon: Ý Nem adhatunk olyasmit, amink nincs. Szeretetet csak akkor tudunk adni, ha rendelkezünk vele. * Nem taníthatunk olyasmit, amit mi magunk sem értünk. Hogy a szeretetet tanítani tudjuk, előbb a magunk számára is tisztáznunk kell, mit jelent. * Nem ismerhetünk meg semmit, ha nem figyeljük meg, nem tanulmányozzuk. Hogy a szeretetet tanulmányozni tudjuk, benne kell élnünk. Az ötéves Emma szerint nem a vidékre költöző városiak viselkednek furcsán, hiszen mindenki tudhatná, hogy akit szeretünk, az majd szeretetet ad vissza Emma és Mirci elválaszthatatlan barátnők lettek Mirci visszavonhatatlanul a család tagja lett SZÁZ ILDIKÓ Az állatorvos szerint, már csak néhány napja lehetett hátra a nyolc-tíz hetes Műd cicának, amikor egy nagy ruháskosárban hozzánk került. A szegény kis állat hányt, nem evett, alig állt meg a lábán, és szívszorítóan nyöszörgőit. Vasárnap este a család felkereste az állatorvosi ügyeletet, a macska antibiotikumos kezelést, többféle oltást kapott jó pénzért, és új gazdái néhány éjszakát átvirrasztottak a kosaránál. Az ötéves Emma volt az, aki néhány hónappal ezelőtt elsőként szokta meg, hogy a család vidékre költözött. Müci kapcsán azonban pár, számára különös, csakis vidéken tapasztalható jelenségre lett figyelmes. Egy néni azt találta neki mondani a kertben, a függönnyel letakart dobozban, puha párnákon lábadozó állat láttán, hogy ha nem épül fel, majd hoz neki egy másikat. „De hát ez nem egy macska, ez a Műd!” - nézett rá értetlenül a gyerek. Hamarosan azonban megjött Müci étvágya és életkedve, igazi falusi cicaként, kikívánko?^**“ rd" kásból. Amikor a gyógyulttá nyilvánított állat udvarlók után nézett, egy éjszaka kimaradt. A kislány kabátot vett, elemlámpát ragadott, és anyát, apát, bátyját magával vonszolva a „nagyon-na- gyon hálátlan és hűden” Mirci keresésére indult, aki „mindezt meg sem érdemli tőle”. Mi tagadás, az egész falu a családon nevetett ezen az éjszakán! Tányérokat, kanalakat zörgetve vonultak el ugyanis a közeli családi házak portái előtt, Mirci nevét skandálva. A családfő még néhány szomszédos kiskertbe is bemerészkedett. A kutyák ugattak, a kakasok kukorékoltak egész éjszaka, de Mirci nem került elő. Végül, hajnali háromkor, amikor a mama utoljára osont le karikás szemekkel a bejárathoz, hogy még egyszer utánanézzen, a macska méltóságteljesen hazabandukolt. Másnap Emma megtudta a faluban, hogy a macskákat nem szokás keresni, megjönnek azok maguktól is. A bátyjának meg csúfondárosan azt dörgölték oda a falubeliek, hogy nem kell ám beszélgetni az állatokkal, ahogy azt ők teszik. „Etetni sem kellene, mert akkor nem fog egeret, meg azt is mondták, hogy Müci a legdagadtabb macska az egész faluban” - panaszolta Emma, miközben egy foszforeszkáló cicanyakörvet próbált Műdre, hogy a sötétben is jól láthassák. A megmentett, és igencsak életképesnek bizonyuló macskából azóta kényesfényes szobacica lett. Itt-ott kimerészkedik az utcára, de később bűnbánóan ott toporog a bejárat mellett. „Szeretni kell a macskát, nem használni! Akit szeretünk, az majd szeretetet ad vissza” ^értekezett a reggelinél Emma. Kiderült asonban, hogy valamüe azért ő is használni kezdte házi kedvencét. Városban élő nagymamájának elárulta, reggelente bizony hiányzik neki a sok ember az utcákról. „Nem látom, hogy az anyukák és a babák melegen van- nak-e öltözve. Van-e már rajtuk téli sapka, mint ahogy azt a régi házban a hetedik emelettől figyelhettem. Én reggel a Műdtől kérdezem meg, milyen lesz az idő. Kitolom az ajtón, hogy pisiljen. Ha ilyenkor nem akar kimenni, inkább visszahúzódik, bizony még kesztyűt is veszek a kezemre!” mindenki kedveli a családtagként viselkedő, jól táplált házi kedvencet (Csuport Istvánfelvételei)
