Új Szó, 2005. november (58. évfolyam, 253-276. szám)
2005-11-18 / 266. szám, csütörtök
„Hosszan nyúljon, mint e hurkaszál, Életünk rokkáján a fonál. Valamint e sültre a mi szánk: Mosolyogjon a sors szája ránk; S pályánk áldásával öntse le, Mint e kását a zsír özöne. ” (Petőfí Sándor) „Semmi sem jó vagy rossz, a véleményünk teszi azzá - mondta a Mester. - Az egyik ember könnyedén megtartotta a vallásos böjtöt a hét minden napján. A másik éhen halt ugyanattól a koszttól. ” (Anthony de Mello) 2005. november 18., péntek 5. évfolyam 22. szám BENCE KUKTA AJÁNLATA Rafaellé golyók Gyerekek! Ugye, emlékeztek, alig egy hónapja itt, az ízvilágban bemutatkozott Bence kukta, akinek segítségével ezentúl ti is biztonságosan mozoghattok a konyhában. Legnagyobb örömünkre megérkezett az első kuktatárs levele. A nagyabonyi Jamriska Milán rögtön két receptet is küldött, a másikat legközelebb olvashatjátok az ízvilágban. Persze, az ígért Új Szó-kötényt, mellyel ezennel az ízvüág kuktájává lépett elő, már most megkapja. Mi Bencével, s az ízvilág olvasói pedig izgatottan várjuk, ki lesz a következő. VT j Kedves Bence! Elolvastam az ízvilágot az Új Szóban, és elhatároztam, hogy én is küldök neked receptet azok közül, amelyeket a legszívesebben készítem el. Nemsokára tizennégy éves leszek, nyolcadikba járok, és sokat segítek anyukámnak meg a nagymamámnak a konyhában. El is határoztam, hogy az alapiskola elvégzése után szakácsnak vagy cukrásznak tanulok tovább. Remélem, elégedett leszel mindkét receptemmel. Jamriska Milán, Nagyabony 25 dkg porcukor, 1 dl víz, 1 csomag margarin, 2 tasak vaníliás cukor, 25 dkg tejpor, 15 dkg kókuszliszt, 25 szem mandula. Elkészítése: A cukrot, a vizet, a vajat és a vaníliás cukrot összeolvasztjuk egy edényben. Amikor kihűlt, hozzákeverjük a tejport és a kókuszlisztet, és hagyjuk, hogy megszilárduljon. Végül pedig meghempergetjük a kókuszlisztben. Amikor elég kemény, dió nagyságú golyókat formálunk belőle, mindegyik közepébe meghámozott mandulát teszünk. Hát nem csodás? (Lukács Erika felvételei) tfi MAGYAR KOALÍCIÓ PARTJA STRANA MAĎARSKEJ KOALÍCIE www.mkp.sk emberközelben Nyitra megyében csak magunkra számíthatunk! BF-5-15020