Új Szó, 2005. november (58. évfolyam, 253-276. szám)
2005-11-10 / 260. szám, csütörtök
UJ SZÓ 2005. NOVEMBER 10. Gazdaság és fogyasztók 9 Az elmúlt év legsikeresebb ágazata a nagykereskedelem volt, amely 12%-kal több dolgozónak adott munkát Nagyon jól fizetnek a távközlésben Pozsony. A statisztikai hivatal legfrissebb elemzése szerint megéri gyermekünket pincérnek, szakácsnak, üzletesnek vagy autószerelőnek taníttatnunk. Egy-egy ágazat sikerességét ugyanis az alapján is le lehet mérni, hogy milyen mértékben képes növelni az alkalmazottainak a számát. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS E tekintetben az elmúlt egy év legsikeresebb ágazata a nagykereskedelem volt, amely 12 százalékkal több dolgozónak adott munkát, mint tavaly. Nagyjából 8-10 százalékkal nőtt az alkalmazottak száma az autókereskedőknél, -szerelőknél, a kiskereskedelemben, valamint a szállodáknál és az éttermeknél is. Mivel az elmúlt időszakban nőtt a hazai építőipar termelése, egyre nagyobb az igény az építőipari munkások iránt is. Az ágazat idén szeptemberben 7 százalékkal több embert foglalkoztatott, mint tavaly. Az elmúlt hónapokban a távközlési cégek és a posta is folytatta a leépítéseket. Az előbbiekben 4 százalékkal kevesebben dolgoztak, mint tavaly, a posta pedig az alkalmazottak 3,4 százalékától vált meg. A fentieket figyelembe véve az ipar az év első kilenc hónapjában 572 ezer, az építőipar 141 ezer, a kiskereskedelem 135 ezer, a nagykereskedelem 120 ezer, a közlekedés 87 ezer, a posta 18 ezer, a távközlési vállalatok 10 ezer, a szállodák és éttermek 44 ezer embert foglalkoztattak. A statisztikai hivatal elemzése szerint az év első kilenc hónapjában a legmagasabb béreknek a távközlési vállalatoknál dolgozók örülhettek. Ebben az ágazatban a havi ádagbér 36 842 korona volt. A hivatal a rendszeres havi elemzéseiben azonban csak a kiemelt ágazatokat veszi górcső alá. Nem vizsgálja az olyan ágazatokat, mint például a bankszektor és a biztosítók, ahol az ádagos bérszint a legmagasabb Szlovákiában. Ugyanígy nem teszi közzé rendszeresen a mező- gazdaságban valamint az iskola- és egészségügyben dolgozók bérét, ahol a legalacsonyabb fizetéseket folyósítják. Mindezt figyelembe véve az iparban dolgozók 17,5 ezer, az autószervizeknél és -eladóknál 16,7 ezer korona az átíagfizetés. Csaknem ugyanennyit kerestek a közlekedésben és a nagykereskedelemben dolgozók is, míg a postai alkalmazottak ádagbére 13,6 ezer, az építőmunkásoké pedig 13,3 ezer korona volt. A legalacsonyabb bérek a statisztikai hivatal elemzése szerint a kiskereskedelemben voltak. Az üzletekben dolgozók ádagbére 11,4 ezer korona volt. Mindez persze csak a statisztikai hivatal által vizsgált ágazatokra érvényes, több, az ágazat által most nem vizsgált ágazatban ugyanis még ennél is alacsonyabb az ádagbér. Ha az éves pénzromlást is figyelembe vesszük, akkor az elmúlt időszakban leginkább a szolgáltatásokban és a nagykereskedelemben dolgozók bére nőtt. Idén szeptemberben ugyanakkor az ötödével kevesebb árut vásárolhattak a bérükből a postai alkalmazottak, (mi) Foglalkoztatottság Szlovákiában (az alkalmazottak átlagos száma) Bányászat Ipari termelés Energiatermelés Építőipar Nagykereskedelem Autókereskedelem Kiskereskedelem Szállodák Ingatlanpiac Közlekedés Posta Távközlés 519 805 _J 515 531 Graf: TASR H (a Bányászat avi átlagbérek Szlovákiában kiemelt ágazatokban, Sk-ban) _H8 166 Ipari termelés □ 16 325 Energiatermelés 123 263 Építőipar Nagykereskedelem Autókereskedelem Kiskereskedelem Szállodák _J13 239 _J14 990 16 700 “te rt iA, _J8 943 Ingatlanpiac Közlekedés Posta Távközlés _J16 253 JH317 133 Graf: IASR 115 959 □j 18 499 J 32 931 ^131 101 Bérlakásépítésre továbbra is kedvezményes hitelek Változnak a lakáskamatok A postaköltséget is térítik Bátran lehet reklamálni Pozsony. Jövő márciustól már írásban is figyelmeztetniük kell a csomagküldő és házaló árusoknak a klienseiket a szerződéstől való elállás lehetőségéről - döntött tegnap a kormány. A gyakorlatban hét napon belül indoklás nélkül vissza lehet küldeni az üyen módon megrendelt árut, és a termék árát, valamint a postaköltségeket is az árusnak kell térítenie a polgár helyett. Korábban ugyanis gondok merültek fel az ilyen módon vásárolt termékek reklamálásakor, mivel a vállalkozók nem mindig voltak hajlandóak kifizetni a postaköltségeket, a költségek áthárítását különböző módon magyarázták. A törvényszegésért akár 100 ezer koronás bírságot is kiszabhatnak, (dem) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az Állami Lakásfejlesztési Alap (ŠFRB) a jövő évtől a hiteleit a szlovák jegybank alapkamatának megfelelő szinten fogja kamatoztatni - derül ki a kormány által tegnap elfogadott rendeletből. Kivételek azonban ezúttal is lesznek. Ilyen például a bérlakások építésére fordított hitel, amelyet a jegybanki alapkamat 20 százalékának megfelelő összeggel kamatoztatnak majd. Ez esetében sem lehet alacsonyabb a kamat 1 százalékánál. Az erről szóló javaslatot az építésügyi tárcának a kormány szeptemberi döntése után kellett kidolgoznia. Nem gondolom, hogy a hitelkamataink módosítása miatt kevesebb kérvény érkezne az alaphoz- nyüatkozta Kása Zoltán, az Állami Lakásfejlesztési Alap igazgatója. Szerinte ugyanis az alap olyan hosszú távú hiteleket folyósít, amelyek esetében az előre fixált kamatszint nem változik. Ugyanakkor a jegybanki alapkamat jelenleg csupán 3 százalékos. Jelenleg a lakóházakban épített lakások esetében az alap a jegybanki kamat 50 százalékának megfelelő, legkevesebb 2,5 százalékos kamatot számít fel a hitelekért. Az Állami Lakásfejlesztési Alap október végéig 1348 kérvényt fogadott el, összesen 3,622 milliárd korona értékben. Ennek több mint az 58 százalékát a községi bérlakások építésére fordították. Ez utóbbi esetében összesen 141 kérvényre 2,147 milliárd koronát folyósítottak, (s, t, mi) Olcsóbb autópályák Egységes áron épülnek Pozsony. Az autópályák építésével összefüggő kiadásokat a jövőben csak abban az esetben módosíthatják, ha az építkezés kivitelezője, a megrendelő hibájából, az előre meghatározott időn belül nem fejezi be a munkálatokat. A kormány tegnapi döntése szerint csak üyen esetben módosíthatják az árat, de azt is kizárólag az építkezés eredeti befejezésének időpontjától, az új időpontig számító időszakra. Az autópályák ára így nem változhat az építkezés során, amire a megrendelőnek előre kell figyelmeztetnie a versenyfeltételekben. Ez a döntés azért volt fontos, mert nálunk menet közben folyamatosan drágul a sztrádaszakaszok építése. (dem) Tőlünk független külső tényezők gyengítik a koronát, napjainkban az amerikai dollár felfelé, az euró lefelé tart Lehúzhatja fizetőeszközünket a forint és a zloty ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Washington/Brüsszel/Po- zsony. Számos külső tényező hatására a napokban gyengülni kezdett a korona az amerikai dollárhoz viszonyítva. Jelenleg 34 korona körül mozog 1 dollár, míg alig egy hónapja ennél egy koronával kevesebbet ért. „Erről az a tény tehet, hogy az amerikai szövetségi jegybank szerepét betöltő FED folyamatosan emeli az alapkamatot, miközben az Európai Központi Bank alapkamata tartósan alacsony szinten van” - mondta Robert Prega, a Tatra banka elemzője. Jelenleg az USÁ- ban 4 százalék az alapkamat, ami már vonzó a pénzügyi játékosok számára, miközben az euró alapkamata csupán 2%. E különbség miatt a dollár már két éve nem volt olyan erős az euróhoz és a japán jenhez képest, mint most. Az erősödés számunkra azt jelentheti, hogy a későbbiekben többet kell fizetni a kőolajért és a földgázért, mert e két energiahordozó kereskedelmét dollárban bonyolítják le. A másik visszahúzó erő a visegrádi négyek (V4) térségében keresendő. A hatalmas államháztartási hiányt felmutató Magyarországot kedden dorgálta meg Brüsz- szel, ami Ivan Miklós pénzügyminiszter szerint ránk, mint a V4-ek legkisebb tagjára is negatív hatást gyakorolhat. „A tapasztalat azt mutatja, hogy a visegrádiak fizetőeszközei együtt mozognak. Ha valamelyik árfolyama csökken, akkor mindegyiké esik, és fordítva” - magyarázta a miniszter. Emellett a ma bizalmi szavazás előtt álló új lengyel kormány eddigi ténykedése, a beruházókat megriasztó nyüatkozata máris zuhanást okozott a varsói tőzsdén, gyengítve a zlotyt, ami a szlovák koronára szintén kihat. (S, P, só) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Pozsonyban rajtol az Audi Q 7 gyártása Pozsony. A pozsonyi Volkswagen Slovakia autógyárban e héten rajtol az Audi Q7 sportos kinézetű terepjáró szériagyártása. A 3 literes TDI modell alapára Németországban az előzetes számítások szerint 48 900 euró lesz. Éves szinten 50-70 ezer darabot gyártanak le belőle a fővárosban, s ez a megrendelés összesen 3300 főnek ad munkát Pozsonyban és Ingolstadtban. A VW-cso- port azért döntött Szlovákia mellett, mert az Audi gyáraiban nem volt szabad kapacitás, emellett a VW Touareg és a Porsche Cayenne terepjárók gyártásának köszönhetően Pozsonyban már van tapasztalat a bonyolult járművek összeszerelése terén. (HN) Ötmilliós büntetés a Kooperativának Pozsony. A Kooperativa Biztosítónak 5 mülió koronás büntetést kell fizetnie, mivel a verseny- hivatal alkalmazottainak nem adta át az általuk kért információkat. A biztosító ezzel a hivatal szerint megsértette a gazdasági versenyről szóló törvényt. A versenyhivatal részéről a büntetés ugyan jogerősnek számít, a biztosító azonban még fellebbezhet a bíróságnál. (TASR) A szlovák tőkepiac az uniós sereghajtó Pozsony. A szlovák tőkepiac nemcsak az Európai Unió fejlettebb országaitól, de a környező államok piacaitól is fényévekre van. A kormány tegnap elfogadott jelentése szerint a hazai reformoknak köszönhetően ugyan az elmúlt időszakban jelentős mértékben javult az ország gazdasági teljesítménye, ám ez a tőkepiacra semmüyen hatással nem volt. A tőkepiac a bruttó hazai terméknek az első félévben csak a 12 százalékát érte el, ami az egyik legrosszabb eredmény Európában. (TASR) Autógyártók globális harca Stuttgart. Ágazati elemzők szerint 2007-ben a japán Toyota lesz a vüág vezető autógyára, évi 9,2 milliós járműgyártással, átvéve a vezetést az akkor becslések szerint 9,1 millió járművet előállító amerikai General Motorstól. A stuttgarti „Auto motor und sport” szakmagazin által közölt szakértői értékelés szerint amerikai piackutatók azt valószínűsítik, hogy a harmadik helyen a Renault/Nissan lesz 6,8 mülió legyártott járművel, a negyediken a Ford 6,6 millióval. Az ötödik 2007-ben a Volkswagen lesz 5,8 miihó, a hatodik a DaimlerChrysler 5,3 millió autóval. A vüág első tíz autógyártója között akkor a hetedik helyen várják a szakértők a Hyundait, 4,5 millió járművel, a nyolcadik helyen holtversenyben 3,9-3,9 millióval a Hondát és a francia PSA-cso- portot. A tizedik helyen 2007- ben az előrejelzések szerint a Suzuki áü majd a vüág vezető autógyártóinak sorában. (MTI) A legnagyobb pénzpiaci központok London. London messze az első számú globális pénzügyi központ, még New Yorkot is megelőzi valamivel, Párizst és Frankfurtot pedig több hajóhosszal veri, áll a londoni City önigazgató szervezetének megbízásából készült új nemzetközi felmérésben. A Corporation of London által 365 váüalati döntéshozó bevonásával elvégezett vizsgálat 70 oldalas összesítése szerint ma már csak London és New York számít valóban globális piaci központnak. Azt ugyanakkor egyetlen megkérdezett sem tartotta valószínűnek, hogy Hongkong, Szingapúr vagy Tokió valaha is túlnő a regionális pénzügyi központ szerepén, (t, m) Az EU harcol a termékhamisítókkal Brüsszel. Az Európai Unió területére érkező hamisított termékek 70%-a Kínából származik, s Kovács László, az EU-bi- zottság vám- és adóügyi kérdésekért felelős tagja a jövő héten az ázsiai országba utazik, hogy a hamisítás eüeni együttműködés fokozásáról tárgyaljon a pekingi vezetőkkel. A magyar biztos által ismertetett adatok szerint míg 1998-ban 10 millió hamisított terméket foglaltak le az EU-ban, addig 2004-ben már 103 milliót, ami több mint ezer százalékos emelkedés. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy a teljes világpiacon a hamisított termékek forgalma a becslések szerint eléri az 500 milliárd eurót. (MTI) MAI VALUTAARF0LYAM0K Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta _____ Ár folyam EMU - euró Angol font Cseh korona Dán korona Japán jen(100) Kanadai dollár 38,913 Lengyel zloty 57,614 1,332 5,221 28,193 27,831 Svéd korona Svájci frank USA-dollár 9,784 Magyar forint (100) 15,697 4,078 Szlovén tollár (100) 16,268 25,245 33,063 VETEL - ELADAS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 37,94-39,94 32,22-33,88 1,30-1,36 14,98-16,28 OTP Bank 37,92-39,90 32,12-33,90 1,30-1,36 15,05-16,20 Postabank 37,94-39,88 32,29-33,83 1,30-1,36 13,90-17,5 Szí. Takarékpénztár 37,91-39,85 32,23-33,92 1,29-1,36 14,91-16,32 Tatra banka 37,89-39,91 32,28-34,00 1,30-1,36 14,99-16,23 UniBanka 37,93-39,91 32,33-34,02 1,29-1,36 15,22-16,01 Általános Hitelbank 37,93-39,95 32,32-34,04 1,29-1,36 15,02-16,18 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA)