Új Szó, 2005. november (58. évfolyam, 253-276. szám)

2005-11-09 / 259. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2005. NOVEMBER 9. A hazai élelmiszergyártók szerint termékeik jó minőségűek, nemzetközi versenyben is megállják a helyüket Szigorú büntetéseket követelnek Decembertől legalább 7 százalékkal drágulnak a péksütemények (Képarchívum) Pozsony. A Szlovák Mező- gazdasági és Élelmiszer-ipa­ri Kamara támogatja Simon Zsolt földművelésügyi mi­niszter kezdeményezését, hogy súlyos, a fogyasztók egészségét veszélyeztető hi­ányosságok felmerülése esetén akár 50 millió koro­nára is büntethessék a ter­mék forgalmazóját. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A mezőgazdasági termelőket és élelmiszergyártókat tömörítő szer­vezet (SPPK) vezetői tegnap leszö­gezték: a gyártóknak nagyon szigo­rú, gyakran a hazai szabványoknál is keményebb minőségi követelmé­nyeknek kell megfelelniük, ha ter­mékeikkel be akarnak kerülni egy­egy üzledáncba. „A hazai élelmi­szerek jó minőségűek, nemzetközi összehasonlításban is megállják a helyüket” - állították az SPPK ve­zetői. Érvként hozták fel, hogy az élelmiszeriparban 2001-2003 kö­zött 10 milliárd korona értékű felú­jítást, modernizációt hajtottak vég­re annak érdekében, hogy mara­déktalanul megfeleljen az uniós szabványoknak, követelmények­nek. Sajnálattal nyugtázták ugyan­akkor, hogy termékeiket az egyes üzledáncoknál nem megfelelően kezelik, tárolják, amire a közel­múltban kirobbant húsbotrány is ráirányította a figyelmet. Az SPPK vezetői nem zárták ki, hogy a hi­permarketekben feltárt egyes hi­bák és hiányosságok éppen azért is- médődnek meg, mert az alkalma­zottaik nem rendelkeznek megfe­lelő szakértelemmel, s a romlékony termékeket is úgy kezelik, mint az egyéb fogyasztási cikkeket. A szak­tárca vezetője egyébként az 50 mii­hó koronás bírságon felül indítvá­nyozza a boltok működési enged­élyének bevonását is, ha a lakosság egészségét veszélyeztető magatar­tás többször ismédődne. A mezőgazdasági kamara veze­tése egyben kezdeményezi a gaz­dasági tárcánál, amely felügyeli az élelmiszerláncokról szóló törvény betartását, e jogszabályt módosí­tását. Szerintük a törvénymódosí­tásnak meg kellene szüntetnie an­nak lehetőségét, hogy az üzlethá­lózatok visszaéljenek gazdasági helyzetükkel, erejükkel, és a be­szerzési áron alul árulják a termé­keket. A módosításnak egyben ki kellene küszöbölnie szüntetni an­nak a lehetőségét is, hogy az üzlet­láncok szankciózási lehetőség nél­kül 60-90 nap után fizessenek be­szállítóiknak, miközben jelentős marketingköltségekkel is terhelik őket. A gyártók közölték: sajnos kénytelenek aláírni a számukra hátrányos szerződéseket is, mivel az eladások 70 százaléka az üzlet- hálózatokon keresztül történik. Ar élelmiszeripar egyébként rossz helyzetben van, 2005 első felében a malmok együttes vesztesége 22,4 millió koronát, a húsipar ráfi­zetése 6,8 milliót, a tejiparé 71,9 miihót, a söriparé pedig 175,5 mil­liót tett ki. (gyor) Decembertől árat emelnek a pékségek Az év utolsó hónapjában ádagosan 7%-kal többe kerül majd a ke­nyér és a péksütemény, miután a pékeknek hosszas tárgyalás eredmé­nyeként sikerült megállapodniuk a hazai üzledáncokkal az áreme­lésről. Éz az árnövekedés azonban korántsem fedezi az energiahordo­zók árának emeléséből eredő többletköltségeket - jelentette ki Dertie- ter Semančák, a pékszövetség vezetője, aki szerint az áremelés áda­gosan 60 koronával növeh a háztartások havi kiadásait. Közölte: ha januártól tovább emelkednek költségeik, akkor kénytelenek lesznek a többletet az árakba vetíteni. A szövetség 20-30%-os áremelést tartana szükségesnek ahhoz, hogy az ágazaton belüli helyzet konszolidálód­jon. Egyébként a pékek keresik a legkevesebbet az élelmiszeriparban dolgozók közül, átlagbérük alig haladja meg all 400 koronát, (g) Az Általános Hitelbank (VUB) emeli a betéti kamatait Jövőre csökken a lakás-takarékpénztárak prémiuma Kölcsönt ad, szinte azonnal Már csupán 2000 korona ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Az Általános Hitel­bank (VUB) emeli a határidős be­tétek után fizetett kamatait. „Az­zal számolunk, hogy a palament rövidesen jóváhagyja a Betétvé­delmi Alapba történő befizetések jelentős mérséklését, ami lehető­vé teszi a megtakarítások után fi­zetett kamatok emelését. Mi aka­runk lenni az első olyan hazai bank, amely e kedvező lépést azonnal érezteti az ügyfeleivel” - mondta Mário Drosc, a hitelbank igazgatótanácsi tagja. A várható kamatemelés átlagos mértéke 0,5 százalék körüli lesz. A VÚB júliusban bevezetett újí­tása, a személyre szabott Fle- xiszámla bankcsomagot igénybe vevő kliensek száma már túllépte a 100 ezret - jelezte Alena Wal­terová, a pénzintézet szóvivője. A Flexiszámla vonzerejét most to­vább növelik, mégpedig azzal, hogy az ügyfeleknek a havi szám­lakivonatukon feltüntetik, éppen mekkora fogyasztói kölcsönt ve­hetnének fel a VÚB-tól - standard feltételek mellett. A lépés előnye, hogy a kliens havonta tisztában van a hitelképességével, s ha a pénzre igényt tart, akkor az Álta­lános Hitelbank 211 fiókjának egyikében gyakorlatilag perceken belül hozzájuthat az összeghez. Csupán abban az esetben kell vá­rakozni, ha a Flexi csoportba tar­tozó bankkártyára is igényt tart. Végezetül a bank november 10-től garantált betétprogramot indít, a minimális betét 10 ezer korona, 4 éves lekötésű, és az időtartam so­rán minimum 4 százalékos kama­tot garantál, (shz) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A parlament tegnapi döntése értelmében 2006-tól a la­kás-takarékpénztárak ügyfeleinek fizetett éves állami prémium felső határa a jelenlegi 2500 korona helyett csak 2000 korona lesz, vi­szont az előnyösebb kamatozás megmarad (közel 5%-os). Imrich Béres, az Első Lakás-takarékpénz­tár (PSS) elnöke közölte: az ügy­félnek mintegy 21 ezer koronát kell megspórolnia ahhoz, hogy megkapja az államtól a 2000 ko­ronát. Csak emlékeztetőül: a la­kás-takarékpénztárak 1992-es be­indulásakor még 6000 korona volt a prémium, igaz, a jelenlegi­nél jóval magasabb infláció mel­lett. A pénzügyminisztérium ere­detileg meg akarta változtatni az állami segítségnyújtás mértékét szabályozó ún. képletet is, azon­ban a képviselők, heleértve az el­lenzékieket is, ebbe már nem mentek bele. Az eredeti verzió szerint ugyanis évente több mint 30 ezer koronát kellett volna meg­takarítania annak, aki az állami prémium teljes összegére tart igényt. Ez a viszonylag magas ha­tár viszont éppen a kevésbé tehe­tősek érdekeit sértette volna a leg­jobban. Márpedig a lakás-taka­rékpénztárak kérdése érzékeny ügy, hiszen a három társaság (PSS, ČSOB, Wüstenrot) ügyfelei­nek együttes száma messze meg­haladja az 1 millió főt, gyakorlati­lag minden harmadik polgár vala- mejyik társaság kliense. Egyéb­ként az elmúlt 12 évben ez már a 11. törvénymódosítás e téren, ami megnehezíti a hat évre szóló ter­vezést. (shz, r) Továbbra sem tapasztalható érdemi javulás a jogérvényesítésben és a hazai bíróságok munkájában Vállalkozói panaszok és dicséretek mérlege ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A harmadik negye­dévben általában javult a hazai vállalkozói környezet - legalábbis ezt állítja a Szlovákiai Vállalkozók Szövetsége (PÁS) a legfrissebb elemzésükre hivatkozva. Több te­rületen, így például a hivatali bü­rokrácia tekintetében ellenben to­vább romlott a helyzet. A szerve­zet az általa bevezetett indexen keresztül méri a vállalkozói kör­nyezet alakulását. Idén ez a har­madik negyedévben az előző há­rom hónaphoz képest 1,56 száza­lékkal, 12Í,41 pontra javult. Ezút­tal is a legnagyobb javulást a pénz­ügyi források elérhetősége köny­velhette el. A PÁS szerint a vállal­kozók egyre könnyebben juthat­nak hitelekhez, így ez a kategória 182,27 pontot kapott, csaknem 6 százalékkal többet, mint az előző negyedévben. A második helyen az adótörvé­nyek végeztek, amelyeknek a szer­vezet 157,32 pontot adott, 4,9 szá­zalékkal többet az előző elemzés­hez képest. Mindez Daniel König, a PAS koordinátora szerint nem csak az adóreformnak köszön­hető. Sokat nyomott a latban az is, hogy a kormány átláthatóbbá tette a befektetések támogatását. Csak­nem 3 százalékkal javult a külke­reskedelem szabályozásának a megítélése is, ami 139,26 pontot kapott. Ez elsősorban természete­sen annak köszönhető, hogy az or­szág az Európai Unió része, így a tagállamokkal folytatott kereske­delem jelentős mértékben egy­szerűsödött. Továbbra sem tapasztalható ja­vulás ugyanakkor a vállalkozók jo­gérvényesítésében és a bíróságok munkájában, ami a PÁS szerint az elmúlt időszak egyik legnagyobb csalódása. Ez az a terület, amely­nek az indexe történelmi mélypon­ton van. A harmadik negyedévben további 2,61 százalékkal romlott a megítélése, így csak 71,32 pontot kapott. König szerint, az adóterhek mellett ez az a másik terület, amely jelenleg a legnagyobb prob­lémákat okozza a vállalkozóknak. Nincsenek jó véleménnyel a vállal­kozók azonban a hivatalokról sem, amelyekben az elemzés szerint to­vább nőtt a bürokrácia. A hivatal­nokok packázásai miatt ennek a kategóriának a megítélése 2,07 százalékkal romlott, és csak 77,73 pontot kapott. A harmadik legnagyobb elma­rasztalásban a törvényhozók ré­szesültek. Az általuk alkotott jog­szabályok ugyanis nem egyszer érthetetlenek, értelmezhetetle­nek vagy éppenséggel nagyon is sokféleképpen értelmezhetők. Nem nézik jó szemmel a vállalko­zók azt sem, hogy a parlament túl gyakran változtatja a törvénye­ket, így gyakran még a hivatalno­kok is képtelenek szakszerű vá­laszt adni a vállalkozóknak egy- egy adóügyben, (s, mi) Gazdaság és fogyasztók ll GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Dinamikus munkahelyteremtés Pozsony. A szlovák főváros Európa egyik legígéretesebben fejlődő régiója - derül ki a né­met EAO Empirica Dalasasse társaság elemzéséből, amit a tegnap megtartott Európai Gazdasági Találkozón mutat­tak be Pozsonyban. Az elemzés 250 európai régiót vett górcső alá. Pozsony az összesítésben a 37. helyet foglalja el. Európa 2. legjobb régiójának számít ugyanakkor a munkahelyte­remtés szempontjából. Ezzel szemben a város piaci ereje rendkívül alacsony, e tekintet­ben mindössze a 195. helyre szorult. (SITA) Brüsszeli intő Budapestnek Brüsszel. Egyetértett az Eu­rópai Bizottság előterjesztésé­vel az ECOFIN. A pénzügymi­niszteri tanács szerint sem tette meg a szükséges lépéseket a magyar kormány a költségveté­si hiány leszorítása érdekében. Magyarország mindeddig az egyetlen az új EU-tagállamok közül, amely nem teljesítette a deficittel kapcsolatos ajánláso­kat. A miniszterek sürgették a magyar kormányt, hogy minél előbb tegyen intézkedéseket a hiány csökkentésére. Értesülé­sek szerint a pénzügyminiszte­rek még úgy vélték, hogy meg­felelő intézkedések esetén telje­síthetők a 2008-as célkitűzések. Ezzel Magyarország még 2010- től bevezetheti az eurót. (MTI) A Kika nálunk is nyit üzletet Pozsony. November köze­pétől a hazai bútorpiac újabb já­tékossal bővül. Öt hónappal a csehországi üzletnyitását kö­vetően, november 17-én a po­zsonyi Avion üzletközpont mel­lett is megnyitja boltját az oszt­rák Kika. A mintegy 20 ezer négyzetméteres üzletház 200 embernek ad munkát, és az ár­kedvezményes termékek mel­lett a vásárlók a minőségi búto­rokhoz is hozzájuthatnak. ígé­reteik szerint hasonló árakat kí­nálnak majd, mint az egyik leg­nagyobb konkurenciájuk, a svéd Ikea. Az elkövetkező évek­ben elsősorban a nagyobb kerü­leti városokban kíván teijesz- kedni. (hn) Magasabb árak, kevesebb állástalan Prága. Csehországban októ­berben ádagosan 0,9 százalék­kal emelkedtek a fogyasztói árak, és 2,6 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly októ­berben, jelentették a cseh statisz­tikai hivatalban. Októberben a szabályozott árak emelték az inf­lációt: a földgáz és a távfűtés drágítása 0,7 százalékponttal já­rult hozzá az októberi havi inflá­cióhoz. A piád árak nagyjából stagnáltak: az élelmiszerek áda­gosan 0,6 százalékkal drágultak, az üzemanyagok 2 százalékkal olcsóbbodtak szeptemberhez ké­pest. Ugyancsak tegnap közöl­ték, hogy a munkanélküliség ok­tóberben 8,5%-ra csökkent a szeptemberi 8,8%-ról. Tavaly ok­tóberben 8,9 százalékos volt az állástalanok aránya, (s, t) Növekedési pályán az építőipar Pozsony. A hazai építőipar­nak az elmúlt hónapokban is je­lentős mértékben sikerült növel­nie a termelését. Szeptemberben az ágazat termelése elérte a 12,3 milliárd koronát, ami 20 száza­lékkal haladja meg az előző év azonos időszakában elkönyvelt gyártást. Az építőipari cégek a legnagyobb növekedést a felújí­tásokon érték el, összesen csak­nem 33 százalékosat, 20 száza­lékkal több munka volt azonban az új építkezéseken is. (ú) Az OTP Bank szerb piacvadászata Budapest. Az OTP Bank szándéknyilatkozatot tett a szerb bankpiacon meghatározó Vojvodjanska Bankára. Esede- ges megvásárlásával az OTP Bank számottevő piaci részese­dést (6,2%) szerezhetne a pia­con, amelyről már reális cél len­ne a 10% feletti piaci részesedés elérése. A 463,5 millió eurós mérlegfőösszegű bank 175 fiók­ból álló hálózatán keresztül szolgálja ki mintegy 680 000 ügyfelét. Vojvodjanska Banka a tavalyi év súlyos vesztesége el­lenére azért lehet érdekes, mert rohamosan fogynak a szabad bankok a piacon. Az év első fel­ének privatizációi során Novo- sadska Bankát az Erste-nek, a Jubankát az Alpha Banknak, a Continental Bankát Nova Ljubl- janskának értékesítették, (pf) MAI VALUTA A R FOLYAM OK Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta _____ Ár folyam EMU - euró Angol font Cseh korona Dán korona Japán jen (100) Kanadai dollár 38,952 Lengyel zloty 1,332 28,173 27,793 Svéd korona Svájci frank USA-dollár 9,685 57,643 Magyar forint (100) 15,613 4,070 5,220 Szlovén tollár (100) 16,267 25,256 33,186 VETEL - ELADAS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 37,95-39,95 32,34-34,00 1,30-1,36 15,01-16,31 OTP Bank 37,94-39,92 32,23-34,02 1,30-1,36 15,08-16,23 Postabank 37,98-39,92 32,42-33,96 1,30-1,36 13,81-17,41 Szí. Takarékpénztár 37,93-39,87 32,22-33,91 1,29-1,37 14,95-16,36 Tatra banka 37,91-39,93 32,23-33,95 1,30-1,36 15,01-16,25 UniBanka 37,95-39,93 32,26-33,95 1,29-1,36 15,24-16,04 Általános Hitelbank 37,94-39,96 32,27-33,99 1,29-1,37 15,07-16,23 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA)

Next

/
Thumbnails
Contents