Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)
2005-10-31 / 252. szám, hétfő
22 Sportvilág ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 31. Két hosszútávon Petőcz idejét adta át a múltnak Magyar Imre SITA-JELENTÉS Érsekújvár. Két szlovák csúcsot állított fel Magyar Imre az Érsekújvári Atlétikai Ősz nevű viadalon: a hazaiak 21 esztendős versenyzője pályán 1:28:24,0 óra alatt teljesítette a 25 km-t, és 1:25,8 percet javított Petőcz Károly (Inter Bratislava) harminc csúcsai évvel ezelőtt felállított rekordidején. A zsitvabesenyői futó, a 2001- es 17 éven aluliak világbajnokságának indulója szombaton 30 km- n is szlovák csúcsot ért el: 1:57,9 perccel jobb időt ért el, mint Petőcz Károly 1975-ben. Az új csúcsidő: 1:45:39,1 óra. Magyar mindkét eredménye egyben a 22 éven aluliak szlovák csúcsa. Somorjaiak nyerték a III. Polgármester-kupát Harmadszorra sikerült ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Somorja. Végre hazai csapatdiadal került a jegyzőkönyvbe a szombaton Somozában lebonyolított Polgármester-kupa nemzetközi kötöttfogású birkózótornán. Örvendetes tény, hogy öt országból (Csehország, Magyarország, Horvátország, Szlovénia, Szlovákia) 161 sportoló mutatkozott be a nézőknek a városi sportcsarnokban. „A szárnyaikat bontogató tehetségek mellett olyan kiválóságok is megvillantották képességeiket, mint például a magyarok képviseletében Orbán Győző és Földesi István, valamint az immár hatvan esztendős horvát Corak Josip, aki pályafutása során 11 alkalommal nyert aranyérmet a veteránok világbajnokságán” - fogalmazott Szeder Zoltán, a somorjai Gladiátor Birkózóklub elnöke, aki egyébként versenyzőként is eredményesnek bizonyult az erőpróbán. Dél-szlovákiai győztesek kezdők, 35 kg: 1. Rákóczi János (Bős). Idősebb diákok, 54 kg: 1. Öllé Róbert (Dunajplavba Bratislava), 59 kg: 1. Jaromír Mádr (Bős). Felnőttek - 55 kg: 1. Szalay Imre, 69 kg: 1. Horváth István, 110 kg: 1. Fitos Péter. Veteránok: - 85 kg: 1. Oláh Olivér. Lányok, kezdők - 24 kg: 1. Horváth Krisztina (mindannyian Somoija). Kadettek - 60 kg: 1. Döme Klára. A csapatverseny élmezőnye: 1. ZK Gladiátor Šamorín 149, 2. Szigetvár 77, 3. Budapest 74, 4. ZK Gabčíkovo 51. A somorjaiak rendezvényét ezúttal is közönségvonzó szumóbemutató színesítette, (ái) SPORTFOGADÁS A LOTO 43. játékhete (vasárnap) I. húzásának nyerőszámai: 2, 12, 15, 27, 29, 32; pótszám: 5. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 87 140 korona (2 nyertes); 3. díj: 23 765 korona (11), 4. díj: 436 korona (865), 5. díj: 77 korona. A következő sorsolásra átvitt felhalmozott JACKPOT-nyere- mény 3 000 000. II. húzás: 7, 17, 28, 30, 40, 49; pótszám: 19. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 21 785 korona (12), 4. díj: 573 korona (659); 5. díj: 94 korona (12 315). A következő sorsolásra átvitt JACKPOT: 3 899 705 korona. JOKER-szám: 849990. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 10 000 korona (5); 4. díj: 1000 korona (72); 5. díj: 100 korona (643); JACKPOT: 1 263 740 korona. LOTO 5 a 35-ből: 3, 22, 26, 27 ,35. NYEREMÉNYEK: 1. díj nincs nyertes, 2. díj: 4989 korona (30), 3. díj: 100 korona (1168). A következő sorsolásra átvitt JACKPOT: 277 504 korona. A KENŐ 10 nyerőszámai, szombat: 1, 2, 3, 13,15,19, 20, 21, 24, 37, 40, 42, 46, 47, 50, 56, 66, 69, 73, 79. Vasárnap: 9,14,15,24,30, 31, 33, 36, 43, 46, 47, 48, 50, 59, 63,65,68,69, 75,76. A magyar ÖTÖSLOTTÓ 43. játékhetének nyerőszámai: 33, 37, 40, 51, 52; JOKER-szám: 029195. Telitalálatos szelvény nem volt, a négyesekre 1 233 572 (60 nyertes), a hármasokra 13 737 (5705), a kettesekre pedig 900 forintot fizetnek. A JOKER-játékban egy telitalálatos szelvény volt, értéke 23 220 891 forint. A HATOSLOTTÓ nyerőszámai: 2, 5, 6, 28, 35, 41; pótszám: 43. Hattalálatos szelvény nem volt. 5+1 találatos szelvény nem volt. Az ötösökre 458 699, a négyesekre 6230, a hármasokra pedig 1120 forintot fizetnek. (TXT) A tetejére állt a Seat Sport Slovakia négykerekű táltosa a pozsonyi Incheba Rallyn. A versenyt Mitsubishi Lancer Evő gépkocsijukkal a cseh Václav Pech, Petr Uhél kettős (1:02:34.9 óra) nyerte. (Örzsik Ödön felvétele) SPORT A KÉPERNYŐN GALAXIE SPORT - 19.05: Párizsi férfi tenisztorna (élő) 21.00: Manchester City-Aston Villa, angol bajnoki futballmérkőzés (élő PRIMA - 16.30: Brno-Slavia, cseh bajnoki focimeccs (élő) DSF - 20.15: 1860 München-Aachen, labdarúgó német Bundesliga IL-mérkőzés (élő) Jirí Kobrnak rossz napja volt szombaton, a DAC hálóőre hat gólt kapott Kassán (TASR-felvétel) II. labdarúgóliga: kettős emberhátrányban döntetleneztek a bacsfaiak Losoncon Kiütötték a DAC-ot Kassán II. LIGA n A bajnokság állása 1. Košice 14 10 3 1 38:7 33 2. Š a fa 14 10 3 1 29:12 33 3. Senec 14 9 1 4 34:18 28 4. Slovan 14 8 4 2 21:14 28 5. Lučenec 14 7 4 3 17:11 25 6. Prešov 14 7 3 4 17:10 24 7. Michalovce 14 6 3 5 21:18 21 8. Rím. Sobota 14 6 3 5 13:13 21 9. Podbrezová 14 6 2 6 20:17 20 10. Zl. Moravce 14 4 4 6 14:15 16 11. Humenné 14 4 3 7 16:21 15 12. Trnava B 14 3 3 8 11:25 12 13. Nitra B 14 3 1 10 14:34 10 14. Lipany 14 2 3 9 15:31 9 15. DAC 14 2 3 9 6:26 9 16. Báč 14 1 5 8 8:22 8 Következik 15. FORDULÓ - november 5., szombat, 13.30: FC Družstevník Báč-FC Rimavská Sobota, HFC Humenné-LAFC Lučenec, Tatran Prešov-Odeva Lipany, DAC-FC Se- nec, Slovan Duslo Šaľa-MFK Košice; 16.00: Slovan Bratislava- FC Nitra B. November 6., vasárnap, 10.30: ViOn Zlaté Moravce-Pod- brezová, Zemplín Michalovce- Spartak Trnava B. Góllövőlista 14 gólos: Piatka (MFK Košice); 11 gólos: Vencel (Duslo Šaľa); 10 gólos: Frajkor (HFC Humen- né), Awudu (FC Senec); 6 gólos: Krakovský (MFK Košice), Kozár (FC Senec); 5 gólos: Molnár (Báč, Trnava B), Šafranko (Michalovce), Doležel (Lučenec), Sani (Báč) (ú) Átkozták Havira bírót Gólképtelen gömöriek Rimaszombat. Havira játékvezető és asszisztensei fejére hullottak az átkok a Rimavská Sobo- ta-Zlaté Moravce gól nélküli mérkőzés lefújása után, s a földü- hödött szurkolók 50 tagú csoportja a klubház előtt nem túl hízelgő rigmusokat skandálva várta a sípmestert. Az eperjesi sporttárs két ítéletével vonta magára a hazai drukkerek haragját - a 60. percben Piszár buktatása után továb- bot intett, a ráadás perceiben pedig les miatt érvénytelenítette a gömöri csapatkapitány találatát. A találkozó végeztével a videofelvételeket megtekintő hazai vezetők mérges arccal állították, mindkét esetben hibás döntés született. Senki sem kenheti azonban a rimaszombati sikertelenséget csak a játékvezetőre - a gömöriek már három meccs óta képtelenek az ellenfelek hálójába találni, az ara- nyosmarótiak ellen mindössze két kapura tartó lövést tudtak felmutatni. Vitatható bíráskodás ide vagy oda, elsőligás álmokat dédelgető csapattól ez édeskevés...(bt) A listavezető kassaiak 6:0- ra lelépték a DAC-ot a II. labdarúgóliga 14. fordulójában. Kitettek magukért a vágsellyeiek, ezúttal a Podbrezová otthonában diadalmaskodtak. ÖSSZEÁLLÍTÁS Újabb idegenbeli győzelmet könyvelhetett el a Duslo: Martin Vyskoč találatával Podbrezová- ban nyert a Dragúň-legénység. ÚJ SZÓ-JELENTÉS Kassa/Dunaszerdahely. Fél tucat gólt kapott a DAC a listavezető kassai együttes otthonában. Pavel Piatka, a hazaiak ügyeletes mesterlövésze négy találattal járult hozzá a 6:0-ás győzelemhez, s átvette a vezetést a góllövőlistán Pulen Géza, a vendéglátók kapusa így látta az összecsapást: „Kezdettől fogva jelentős fölényben futballoztunk, a dunaszerda- helyiek foggal-körömmel védekeztek. Egy ideig eltartott, míg sikerült a hálóba találnunk, a remekül játszó Piatka a szünetig kétszer betalált. Fordulás után már lényegesen könnyebb dolgunk volt, Buka kiállítása és a harmadik bekapott gólt követően úgy tűnt, feladták a csallóköziek. Ha csatáraink jobban odafigyelnek, még nagyobb zakót is kaphattak volna a vendégek.” Pulen szinte végig- unatkozta a kilencven percet. Kezdettől fogva a vendégek diktálták az iramot, a 41. percben Vencel bombája a felső lécen csattant. Fordulást követően sem változott a játék képe, és Lőrinc parádés szólója után megszületett a vágsellyeiek gólja. Negyedórával a befejezés előtt ismét a gyors Vencel került helyzetbe, ám lövését a kapufa hárította. Ezúttal sem sikerült gólt szerezniük a rimaszombatiaknak, hiába játszottak fölényben a gömöriek, nem sikerült feltörniük a jól záró aranyosmaróti védelmet. A sereghajtó bacsfaiak Loson„Már megszoktam, hogy odahaza kevés munkám akad, a DAC játékosai egyáltalán nem bizonyultak veszélyesnek” - mondta lapunknak a kassaiak hálóőre. Grajcár Antal, a DAC megbízott edzője egészen máshogy látta a találkozót. „Húsz percig kiegyensúlyozott csata zajlott a játéktéren, sőt, gól nélküli állásnál nekünk akadtak helyzeteink, de a fiatal Bazsó lövését Pulen védte, majd Straka mellé bombázott. Sajnos, Mečiar és Medgyes óriási hibáit Piatka a félidőig két góllal büntette. Fordulást követően már Chmura bíró játszotta a főszerepet, két tizenegyest ítélt ellenünk, csak ő tudja, miért. Sőt, az elsőnél a büntető mellett Bukát is kiállította. Röviddel később megsérült Olejník, s teljesen összeomlottunk. Egy biztos, panaszt emelünk Chmura játékvezető ténykedése miatt” - szögezte le Grajcár Antal. (sz. z.) con döntedeneztek, pedig negyven percen át kiállítások miatt kettős emberhátrányban futballoztak. A vártnál jóval nehezebben nyert Nagyszombatban a Slovan. A pozsonyiak a szerb Szladojevics bombájával szereztek vezetést, de tizenegyesből egyenlített a Spartak tartalékcsapata. A második félidő elején Chlebek talált a nagy- szombati kapuba. A találkozó hajrájában egynelíthettek volna a hazaiak, Gašparík bombájánál már Prole verve volt, ám a felső léc hárított, (ú) Hősiesen védekeztek Pontrablás kilenc játékossal Losonc/Bacsfa. Gól nélküli döntetlennel zárult a bacsfaiak losonci vendégjátéka. A pontrablás értékét növeli, hogy Čertík és Me- szároš piros lapot kapott, így a csallóköziek 40 percen át kettős emberhátrányban futballoztak. „Ježík játékvezető rendre a kárunkra tévedett, az első félóra végén apró szabálytalanságért állította ki Čertíket, Meszárošt pedig a labda elrúgásáért küldte le a pályáról. Játékosainkat dicséret illeti, mert nem adták fel, végig hősiesen védekeztek. A mezőnyfölényben játszó losonciaknak alig akadt komoly helyzete. Kis szerencsével még nyerhettünk is volna, de Sani lövését a felső léc hárította” - mondta lapunknak Németh Jenő, a bacsfaiak menedzsere. (sz. z.) Pulen kapus unatkozott, Grajcár a játékvezetőt szidja Piatka mesternégyese A 14. FORDULÓ KRÓNIKÁJA LAFC LUČENEC-BÁČ 0:0. Játékvezető: Ježík, 1670 néző. Piros lap: Čertík (29.), A. Meszároš (52., mindkettő Báč). LAFC LUČENEC: Michalík-Csányi, Ba- laško, Ádám, Püspöky-Lavrík, Drugda (65. Ďurica), Pečalka, Ka- mendy-Doležel (62. Koreň), Šla- hor (63. Rapi). BÁČ: Nagy R.-Kor- doš, Dojčan, Jakubovič, Van- gel-Sokol (90. Bočko), Nagy E., Arandelovics, A. Meszároš, Čer- tík-Sani. FC RIMAVSKÁ SOBOTA-VION ZLATÉ MORAVCE 0:0. Játékvezető: Havira, 651 néző. RIM. SOBOTA: Benko-Miklas, Filo, Hra- báč, Mráz-Barbosa, Uškovič (73. Die), Sedlák (81. Geri), Hüek-Pi- szár, Hricov (55. Kubinec). PODBREZOVÁ-DUSLO ŠAĽA 0:1 (0:0). Góllövő: Martin Vyskoč (66.). Játékvezető: Valášek, 600 néző. ŠAĽA: Valenský-Mikla, Gašparík, Rehák-Klusa, Lancz, Lőrinc, Lalák, Čirik-Martin Vyskoč, Vencel (90. Dékány). MFK KOŠICE-DAC 6:0 (2:0). Góllövők: Piatka (21., 45., 50., 58. - a harmadikat 11-esből), J. Majoroš (51., 70. - a másodikat 11-esből). Játékvezető: Chmura, 2800 néző. Piros lap: Buka (49., DAC). MFK KOŠICE: Pulen-I. Kozák, Kaminský, Bašista, R. Šim- ko-J. Majoroš, Drobňák (61. Les- niak), P. Majerník, Bicák (70. Líška)-Piatka, Jelšic (46. Kolbas). DAC: Kobr-Buka, Olejník (46. Jurko), Mečiar, Medgyes-Bazsó (46. Belkovics), Egri, Hadviger, Domik-Straka, Maruniak (53. Susko). LIPANY-HUMENNÉ 1:1 (1:0). Góllövők: Kizák (30.), ill. Zvara (64.). Játékvezető: Sedlák, 586 néző. SPARTAK TRNAVA B-SLOVAN BRATISLAVA 1:2 (1:1). Góllövők: Michal Gašparík (31. - 11- esből), ill. Szladojevics (23.), Chlebek (53.). Játékvezető: Šul- gan, 1873 néző. Piros lap: Molnár (90.). FC NITRA B-TATRAN PREŠOV 1:4 (0:1) Góllövők: S. Bališ (62.), ill. Iskra (19., 90.), Macko (46.), Andraščík (85.). Piros lap: Štajer (20., Nitra B). Játékvezető: Doboš, 225 néző. FC SENEC-MICHALOVCE 3:1 (2:1) -péntekenjátszották, (ú, sita