Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)

2005-10-29 / 251. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 29. Régió 5 A Szent András-templom újraszentelésére emlékeznek Komá­romban. A nagy tűzvészkor leégett templomot 1860. október 29-én Scitovszky János esztergomi hercegprímás szentelte újra. Ma, a 145. évfordulón 16.30-kor énekkarok adnak hangver­senyt a Klapka téren, majd 17.30-tól mintegy kétszáz énekes, ze­nész közreműködésével ünnepi szentmise lesz a templomban. A főcelebráns Korzensky Richárd tihanyi bencés perjel. (Vas Gyula felvétele) Akadt, aki mobillal akarta megvesztegetni a rendőrt Csúszópénzért három év A bíróság januárra halasztotta a tárgyalást az IRB vezetőinek hitelcsalási ügyében Vádlott bankárok ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Egyre több rendőr utasítja el a kenőpénzt, sőt felje­lentést tesz a megvesztegető el­len. Ennek ellenére természete­sen akadnak próbálkozók. A gútai K. Csaba nem állt meg a rendőrök felszólítására, később pedig balesetet okozott. Ügye elsi­mítását kérte, cserébe 40 ezer ko­ronát kínált. Pozsonypüspökin 9,5 ezer koronával próbált lefizet­ni egy kábítószer-kereskedő egy járőrt. Jozef K. gyanúsan viselke­dett, igazoltatták, és 50 adag he­roint találtak nála. Nem fogadta el a csúszópénzt az a rendőr sem, aki a megengedett sebesség túllé­pése miatt állított meg egy ukrán férfit. Az igazoltatáskor kiderült, az útlevele is hamis. Ezer koronát akart adni, sőt mobiltelefonját is a járőr zsebébe dugta. A Korrupcióellenes Hivatal az év elejétől húsz személy ellen tett vádemelési javaslatot, akik hatósági személyt akartak lefi­zetni. A belügyminiszter nemrég nyolc rendőrnek adott pénzjutal­mat, akik visszautasították a ne­kik kínált csúszópénzt. Azokat, akik ily módon megkörnyékezik a rendőröket, akár három évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik, (sza) Nyitra. Jövő év januárjára halasztotta a Nyitrai Kerü­leti Bíróság a Beruházási és Fejlesztési Bankban (IRB) történt hitelcsalások ügyének tárgyalását, mivel csütörtökön három vádlott és két védő nem jelent meg a bíróság előtt. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A három éve folyó perben - amelynek az iratanyaga több mint tízezer oldalas - összesen huszon­két személy ellen emeltek vádat. Többségében vállalkozók szere­pelnek a vádlottak listáján, akik még 1992-ben csalással jutottak gyanúsan rövid idő alatt több tíz­milliós hitelekhez. Ján R. diószegi ÚJ SZÓ-HÍR Szap. Sok ember számára megélhetési forrás lett a Szapnál elsüllyedt Oltenita román üdülő­hajó. Ócskások a félig elsüllyedt hajóról származó fémet vaskeres­kedésekben értékesítik. Még min­dig nem tudni, meddig marad a Dunában a hajóroncs, a román fél ugyanis haladékot kért az elszál­lítási terv bemutatására. Denisa Žabková, a környezet- védelmi főfelügyelőség munka­társa szerint az országban nincs erre a feladatra megfelelő cég, ezért Ausztriában folytat tárgya­lásokat az Oltenita tulajdonosa. A főfelügyelőség munkatársainak Romlott ételt ehettek Bélhurutot észleltek óvodásoknál Komárom. A Komáromi járás egyik óvodájában a 25 gyermek­ből 13-nál, valamint kilenc fel­nőttnél észleltek múlt héten gyo- morbélhurutos megbetegedést. Az eseteket a komáromi Regioná­lis Közegészségügyi Hivatal je­lentette. A megbetegedést valószínűleg romlott étel okozta, de az epide­miológiai vizsgálat idején a kifo­gásolt élelmiszer laboratóriumi ellenőrzésére nem volt mód. Mário Kochan, a komáromi kór­ház ügyeletes gyermekgyó­gyásza lapunknak elmondta: az utóbbi napokban csupán két-há- rom gyomorbélhurutos gyerme­ket ápoltak osztályukon, de azok más-más óvodába, iskolába jár­tak. A 13 gyermek esetéről nem volt tudomása, véleménye sze­rint a betegség enyhébb lefolyá­sú lehetett, valószínűleg ezért nem volt szükség kórházi keze­lésre. „A gyomorbélhurutot víru­sos vagy bakteriális fertőzés idézheti elő, és hasmenéssel, sú­lyosabb esetben hányással jár - mondta. - Fontos a megfelelő fo­lyadékpótlás és a diéta. Akkor van szükség kórházi ápolásra, ha a beteg hány is, ilyenkor ugyanis elkerülhetetlen az infúziós folya­dékpótlás.” (t, vkm) strucctenyésztő például negyven- nyolc órán belül kapott huszonöt milliós hitelt, egy másik vállalko­zónak pedig húsz hónap alatt nyolcszor nyújtott nagy összegű hitelt az IRB. Szakértők szerint ez a „hitelpolitika” okozta a pénzin­tézet csődjét, a bank ugyanis soha nem kapta vissza pénzét, és a jel­záloggal terhelt ingatlanokra való jogát sem érvényesítette. A vádlottak padján ül a pénzin­tézet nyitrai fiókjának igazgató­ja, igazgatóhelyettese és hitelfel­vételekért felelős referense, vala­mint a trencséni IRB-fiók igazga­tója, akik a vád szerint jutalék fe­jében hunytak szemet a hitelké­relmek hiányosságai felett. A hosszúra nyúlt per folyamán az ingatlanok értékét alaptalanul nagyra becslő két ingatlanszak­értő közül az egyik meghalt, a tegnap kellett volna találkozniuk a román cég képviselőivel, ám azok - arra hivatkozva, hogy ép­pen az említett osztrák céggel tárgyalnak - nem jelentek meg. A találkozó következő tervezett időpontja jövő szerda. A kiemelési terv bemutatására a tulajdonosok jövő hétfőig kap­tak haladékot, a határidő letelte után az hajózási, valamint a kör­nyezetvédelmi főfelügyelőség meghatározza az elszállítás vég­leges időpontját. „December 15- ig mindenképpen ki kell emelni a vízből a hajóroncsot, mert utána már a fagyok is hátráltatnák a munkát” - sejtette a végleges ha­táridőt Denisa Žabková. kedvezményezett vállalkozók kö­zül pedig ketten külföldre szök­tek. Ján R.-t 2000-ben az Egye­sült Államokból toloncolták ha­za, Zoltán P. azonban azóta is ott él, és csak védőügyvédje képvise­li őt a bíróság előtt. A bankárok - akik valamennyien azzal véde­keznek, hogy nem volt okuk ké­telkedni az ingatlanszakértők ál­tal felbecsült értékben, és a hitel- kérelmeket különben is a bank pozsonyi központjában bírálták el - mára mind szabadlábon vár­ják az ítéletet. Mivel a bizonyító eljárás, a ta­núk és a szakértők meghallgatása már befejeződött, januárra csak a záróbeszédek maradtak, esedeg a vádlottak kérhetnek még szót. Ki­vétel nélkül valamennyi vádlott több év feltétel nélküli szabadság- vesztésre számíthat, (vm) A hajóról a balesetet követő egyik éjjel az előírások betartása nélkül egy román hajó már kiszi­vattyúzta az olajat, de még mindig van szivárgás. Ez azon­ban a környezetvédelmi hivatal álláspontja szerint nem veszé­lyezteti a természetet, mert le- bomlik magától. További víztisz­tító munkára egyelőre nincs szükség. A vízgazdálkodási hiva­tal eddig 800 ezer koronát köl­tött az olajszármazékok eltünte­tésére, ennek kifizetését a román fél vállalta. Az Oltenita október 2-án süly- lyedt el a Dunán, Szap határában. A hajón pusztító tűzben egy em­ber életét vesztette, (jóm) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Megégette a vezeték Bellus (Beluša). Az elektro­mos felső vezetékhez ért egy kíváncsiskodó kisfiú a puhói járásbeli település vasútállo­másán. A 12 éves általános is­kolás felmászott egy használa­ton kívüli vasúti kocsi tetejére, véletlenül hozzáért a vezeték­hez, és súlyos égési sérülése­ket szenvedett. (TASR) Hajszárítót vitt a nejének - a kádba Privigye. Nem mindenna­pi módon, hajszárítóval fe­nyegette meg feleségét egy 33 éves férfi. Ittasan egy áram alatt lévő hajszárítóval rontott a fürdőszobába, és az­zal fenyegette meg a kádban fekvő nejét, hogy beledobja a fürdővizébe, (ú) Halott férfi az Apollo hídnál Pozsony. Egy fiatalember holttestére bukkantak csütör­tök este az Apollo híd feljáró­ján. Az orvosi szakvélemény szerint halálát feltehetőleg gázolás okozta, (ú) Részegen heileztek Poszony. Rasszista és náci eszmék nyilvános propagálása miatt vonnak felelősségre két tizenéves fiatalt. Szerda este a Széplak utcán tartóztatták le őket a rendőrök, ahol részegen heüezve a nemzetiszocialisták jellegzetes karlendítéses kö­szönésével hívták fel magukra a figyelmet. Ez nem volt elég: fajgyűlöletet szító dalokat is énekeltek, (ú) Autó elé hajtott a kerékpáros Nagykér/Berencs. Elütöt­tek egy kivilágítatian kerékpá­rost a két falu közti útszaka­szon. Egy 33 éves férfi Škoda Fábiájával Berencs hányába haladt, amikor - kivilágítatian kerékpárral - hirtelen elébe vágott egy 55 éves férfi. A bi­ciklista a helyszínen életét vesztette, (ú) Bankrabló volt az első ügyfél Stomfa (Stupava). Kira­boltak egy postahivatalt teg­nap hajnalban a nyugat-szlo­vákiai kisvárosban. A felfegy­verzett maszkos férfi közvet­lenül nyitás után érkezett a helyszínre. A postai alkalma­zottat a páncélszekrény ki­nyitására kényszerítette, majd az ott talált készpénzzel távozott. A rendőrség lapzár­tánkkor is nagy erőkkel kuta­tott az elkövető után. (ú) Telefonbetyár, a COOP-é Zsolna/Majosfalva (Mojš). Ismét hallatott magá­ról a COOP Jednota üzleteinek ijesztgetésére szakosodott te­lefonbetyár. Tegnap Zsolnán, majd egy közeli községben rendeltek el miatta bombaria­dót Jednota-boltokban. A tűz­szerészek most sem találtak bombát. Szerdán azt állította, három, Zsolna környéki falu üzletében helyezett el robba­nószerkezetet. (ú) AJÁNLÓ Október 29. (szombat) Érsekújvár - 18.00: az I.M.C. klubban ma a Mortifer rockbanda ad koncertet, kivetí­tőn Queen-koncert. A belépés díjtalan, (kp) Érsekújvár - 18.00: a Club­bing Complex szórakoztató központban ma dj Tononsky szolgáltat zenét, a Club Zóná­ban a breakbeat nagymesterei lépnek fel, Brada és Stanzim Csehországból. A koncertte­remben TINA és a LIVE band ze­nél. Az Exodus teremben gothic partit rendeznek. Beugró érke­zési sorrendben, (kp) Szene - 18.00: Magyar ima - táncszínház a somoijai Csalló és a dunaszerdahelyi Csallóközi Néptáncegyüttes előadásában a művelődési központ nagyter­mében. A rendezvény a XXXVI. Szenczi Molnár Albert Napok része.(ú) Október 30. (vasárnap) Köbölkút - 14.00: gyászmi­se a hősi halált halt magyar ka­tonák emlékére a római katoli­kus templomban. „Közös sírban nyugszanak az 1919-es, a ma­gyar vörös katonák és a cseh lé­giósok közti, vidékünkön folyó harcokban elesettek. Tisztele­tükre új emlékművet állítunk” - tájékoztatott a a Csemadok he­lyi alapszervezete nevében Ko­vács Ferenc helytörténész, a rendezvény szervezője. Az em­lékművet 15 órakor leplezik le, áldják és koszorúzzák meg. 16.00: a Trianon című film ve­títése a kultúrházban. (száz) „December 15-ig ki kell emelni, mert utána a fagyok is hátráltatnák a munkát” A tulajdonosok nem viszik el, az ócskások elhordják az Oltenitát Virágárusítás halottak napja előtt a pozsonyi Miletič utcai piacon (SITA-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents